Web Summit 2018: 70.000+ ember, 4 nap, egy fedél alatt

Majsai Richárd
-
0
Web Summit 2018: 70.000+ ember, 4 nap, egy fedél alatt

Már nagyon régóta vágytam arra, hogy eljussak a világ legnagyobb tech konferenciájára, a Web Summitra. 2018-ban végre lehetőséget kaptam erre, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtam Lisszabonban. Ebből a beszámolóból megtudhatjátok, milyen az, amikor 70 000+ startupper, freelancer, vállalkozó és tech óriás, továbbá számos kreatív elme négy napon keresztül egy fedél alatt tartózkodik.

A megnyitó napja

Már a metrón lehetett látni, mekkora embertömegre kell számítani a Web Summit alatt, de szerencsére a hely profi kialakítása és a város felkészültsége mindezt sokkal elviselhetőbbé tette. A rendezvénynek helyt adó Altice Arena-nak hatalmas méretei vannak, a beléptető rendszerei azonban jól működnek, így igazán sosem alakult ki tumultus. Érdekes volt számomra, hogy „first come, first served” alapon tudtuk elfoglalni helyeinket, viszont senki sem tolakodott, láthatóan mindenki talált magának megfelelő helyet, így egy kis keresgélést követően jómagam is kiváló helyről követhettem az eseményeket.

Paddy Cosgrave a Web Summit alapítója nyitotta meg a rendezvényt, majd Tim Berners-Lee a világháló feltalálója, pontosabban a HTML nyelv, a HTTP protokoll és más technológiák kifejlesztője következett.

Előadásában beszélt arról, hogy amikor az internetet kitalálta, úgy gondolta, ne legyen rajta soha semmilyen szabályozás, mert ez a szabadság adja a net valódi erősségét. Napjainkra azonban egyre inkább előtérbe kerülnek bizonyos negatív aspektusok. Nem mindegy ugyanis, hogy a világháló hogyan kezeli a személyes adatokat, ezek védelme kritikussá válik. A cyberbullying és a fake news világában minden gondolkodó ember számára egyértelműnek tűnik az információáramlás bizonyos szabályozása, a szélsőségek lehetőség szerinti kiszűrése.

Megemlítette a különféle internetes oldalakon felbukkanó pop-upokat mint a figyelmet maximálisan elvonó és értelmetlen eszközöket, és jelezte: afelé haladunk, hogy ezek a jelenségek egyre kevésbé kerülnek alkalmazásra, mivel nem hatékonyak, ráadásul adott weboldal meglátogatásakor nagyban zavarják az internetezés élményét. Ehelyett valós tartalmakra van szükség, amelyek hozzájárulnak egy-egy weboldal hangulatához, és segítenek a figyelmünket a keresésünknek megfelelő rendszerben tartani.

Szót ejtett továbbá arról, hogy 2019 elejére az internet eléri a világ 50%-os lefedettségét, azaz a földkerekség lakóinak fele már képes lesz napi szinten használni az internet adta lehetőségeket. Nagy eredmény ez, de még mindig ott a másik fele, akik viszont nem jutnak hozzá az információhoz, így Tim arra kérte a jelenlévőket, ha tehetik, segítsenek abban, hogy a föld népességének egésze minél hamarabb részesülhessen a világháló nyújtotta előnyökből.  

Ezek után Lisa Jackson következett az Apple-től, majd Darren Aronofsky filmrendező. Mindketten a VR – Virtual Reality témakörében adtak elő. Darren egyúttal producer és író is, akinek olyan filmjeit ismerhetjük, mint a Requiem egy álomért, A pankrátor vagy a Pi. Beszélt arról, hogy a VR belépett a hétköznapjainkba, és nem kétséges, mindenki azt várja tőle, hogy alapjaiban változtatja majd meg a film világát is. Véleménye szerint azonban a film egy külön iparág, így a VR önmagában sosem fogja átvenni egy moziélmény helyét az emberek életében, maximum a filmes nyelv kiegészül majd a VR elemeivel.  

Az estét António Guterres az ENSZ főtitkára, volt portugál miniszterelnök és António Costa Portugália jelenlegi miniszterelnöke zárta.

Ezek után a résztvevők a Night Summiton folytathatták a napi élménygyűjtést, ami kötetlen lehetőséget teremthetett az ismerkedésre és új kapcsolatok építésére. Sajnos egyfelől az időjárás nem volt a mi oldalunkon, mert heves szél és eső zavarta a város felfedezését, a rendezvény helyszíne pedig hamar túlzsúfolttá vált, így megfelelő mennyiségű hely hiányában hamarosan én is távoztam társaságom jó részével együtt.

Események forgatagában

A megnyitó napján csak a nagycsarnokban voltak előadások, a második napon azonban az összes termet végig lehetett sétálni, ami hihetetlen érzés volt! A csarnok mellett még négy teremben több színpad és megannyi kiállító fogadta a látogatókat témák szerint rendszerezve. Pár rövid előadás meghallgatása után a kiállítók felé fordultam, az úgynevezett „marketplace”-en. Ezeken az interaktív helyszíneken izgalmas beszélgetések alakulnak ki a legkülönbözőbb témakörökben. Nagyon sok startup és egyedi cég termékeivel és munkatársaival találkozhat itt az ember, emellett a legnagyobbak pavilonjainál is különböző kérdéseket tehet fel, érdeklődhet, és játékokban vehet részt.

Annak érdekében, nehogy esetleg tanácstalanul álldogáljon a résztvevő a hatalmas forgatagban, a szervezők gondoskodnak róla, hogy a részletes program a rendelkezésünkre álljon. Programfüzetek és egy saját rendezvényapplikáció siet segítségünkre az eligazodásban, ami infót küld a különféle eseményekről, valamint könnyedén kapcsolódhatunk benne másokkal is. Ez kiváló módja a megszerzett ismeretségek fenntartásának, és hatalmas segítsége a rendezvény egész időtartama alatt a networkingnek. Persze itt is előfordult, hogy az applikáció meghibásodott, például nem lehetett rendesen használni az üzenetküldő felületet, valamint a térkép is számtalanszor lefagyott, így az első nap még én is kénytelen voltam néha ide-oda bolyongani, hogy kövessem az eseményeket, de nagyjából másnapra szerintem mindenki kiismerhette magát a termeken, és minden nehézség nélkül eligazodhatott a színpadok és események logikáján. Ebből is látszik, hogy még a világ leghíresebb tech rendezvényén is érdemes néha „offline” tájékozódni és józan logikánkra hallgatni, de mindenképpen megéri: a naponta cserélődő kihelyezett startupok miatt én például újra és újra rávettem magam az egész terület bejárására, és nem győztem rácsodálkozni.

Rengeteg pop-up előadás volt, termékminták, AR és VR megoldások, különböző robotok és robotikával kapcsolatos cégek bemutatói, Fintech, Amazon, Google, Apple és még sok más vezető világcég jelenléte, emiatt úgy gondolom, nem lehetséges egyetlen cikkben megírni, mennyi mindennel találkozhat az ember, ha elmegy a WebSummitra. Emiatt úgy döntöttem, kiemelek egyet, ami számomra meghatározó és soha el nem felejthető élményt jelentett: élőben látni az AI által működtetett Sophia the Robot-ot és kreálóját Ben Goertzelt, a Singularity.net alapítóját és vezetőjét.

Ha egyszer lehetőséget kapsz, hogy ellátogass erre az eseményre, én őszintén csak ajánlani tudom.

Egy este a nagykövetségen

A nagyszabású esemény összetett élményét csak fokozta az a megtiszteltetés, hogy kedd este meghívást kaptam a Lisszaboni Magyar Nagykövetségre, ahol győztes magyar startupok prezentálták ötleteiket befektetőknek. Breuer Klára nagykövet asszony beszélt arról, hogy a nagykövetség is támogatja a Web Summit megszervezését és Lisszabonban tartását. Idén jelentették be a megnyitón, hogy aláírtak egy 10 éves szerződést, amelyben garantálják, hogy a Web Summit Lisszabonban marad.

A város rendkívül jól készül fel erre a rendezvényre. Hatalmas tömeg érkezik ilyenkor ide, a megfelelő koordináció miatt azonban ez mégsem tűnik zavarónak, a helyiek is – úgy tűnik – inkább örülnek neki.

A nagykövetségen meghallgatott előadásokat követően kellemes networking alakult ki a résztvevők között. Leginkább magyar startupok, nemzetközi befektetők és sajtósok népes tábora alkotta az esti beszélgetőcsoportok körét. Ezután jópáran a Pink Streeten folytatták az estét, ami egy ismert utca tele éttermekkel és pubokkal a belváros szívében…

Személy szerint külön öröm volt számomra és kifejezetten szimpatikusnak találtam, hogy kis hazánkkal is találkozhattam egy ilyen neves rendezvényen; hasonló gondolkodású startupperekkel és befektetőkkel beszélgethettem arról, merre is tart a startup boom, és Magyarország hogyan találja meg a helyét ebben az őrült sebességgel változó tech világban.

 

DNX 2018 beszámoló: konferencia digitális nomádoknak

Majsai Richárd
-
0
DNX 2018 beszámoló: konferencia digitális nomádoknak

Ez év szeptemberében egyszerre két nagy álmom is valóra vált. Végre felfedezhettem Lisszabont, amiről már olyan sokat hallottam a különféle nomád közösségekben, valamint eljutottam a DNX-re. A DNX-ről röviden: ez egy kétnapos konferencia kifejezetten digitális nomádok számára, amit Lisszabon szívében rendeznek, és a hivatalos neve Digital Nomad Xfactor.

Idén egyébként ez már a második alkalom volt, mert az elsőt Berlinben tartották valamikor az év elején, és német nyelven zajlott. Talán ez lehetett az oka, hogy jómagam erről szinte semmit sem hallottam.  Az idei második azonban, ami egyúttal a „hivatalos”, nemzetközi verzió volt, már Lisszabonban került megrendezésre, mint évről évre mindig. Emlékszem, kezdő szabadúszóként, amikor még csak a szárnyaimat bontogattam, mindig nagy álmom volt, hogy egyszer eljussak erre a rendezvényre, így nagy örömmel és hatalmas elvárásokkal indultam el szeptember 19-én Portugáliába.

A konferencia előtti három napban már tulajdonképpen elkezdődött az esemény, mivel számos meetup szerveződött köré a város különböző pontjain, hogy a DNX-re érkező érdeklődők között meginduljon egyfajta közösségépítés. Talán a szeptemberi dátum lehetett az oka, vagy a digitális nomádoknak is túl szoros az időbeosztásuk, ki tudja… de a lényeg, hogy érdekes módon a meetupokon relatív kevés emberrel találkoztam. 

Ez persze bosszanthatott volna, de épp ellenkezőleg: kifejezetten jól jött ki a dolog számomra, mert rájöttem, hogy ilyenkor kiválóan lehet ismerkedni. Nincs akkora tömeg, így egyszerűbben tudtam számos ismeretségre, sőt barátokra szert tenni.

Velük tehát már az első naptól kezdve együtt barangoltunk a városban, kicsit felfedeztük az éjszakai életet, vagy finomságokat kóstoltunk a helyi kisvendéglőkben. 
Lisszabonnal kapcsolatban nagy meglepetés volt számomra, hogy a városi árak igen kedvezőek a turisták számára. Ráadásul amíg ott voltam, nagyon jó idő volt!

A rendezvény hivatalosan szombaton kezdődött, és első napját lényegében egy nagy előadás-sorozat töltötte ki, aminek keretében hat előadást hallgathattunk végig. Ezeken általánosságban ismertették, hogyan lehet kezdő vállalkozóként elindulni, és hasznos tippeket, tanácsokat adtak azoknak, akik már helyfüggetlen módon élik az életüket. Az előadások helyszínét a méltán híres és igencsak frekventált TimeOut Market adta.

Ez a hely elsősorban nem is konferenciatermeiről ismert, ez tulajdonképpen majdnem mellékes tényező. Igazából a legérdekesebb benne, hogy a központja egy hatalmas gasztropiac, ahol a legkülönfélébb ételeket lehet végigkóstolni, és nincs hiány helyi jellegzetességekben sem. Az előadás napjára persze számos érdeklődő egybegyűlt már a világ különböző pontjairól, így én is egyre több ismerősbe botlottam, és a tömött konferenciacsarnok látványa jó érzéssel töltött el! Tekintettel arra, hogy mostanra én magam – már kétéves nomádként – nem számítok kezdőnek, maguk az előadások nem sok újat mondtak nekem, azonban valamennyi felvetett téma nagy segítséget adhatott mindazoknak, akik még csak most akarnak elindulni a vállalkozásépítés rögös útján. Így tehát én személy szerint inkább a kapcsolatépítésen munkálkodtam, számos igazán érdekes emberrel találkoztam és beszélgettem, ami feldobta a napomat.

Az estét záróbulival ünnepeltük egy skybárban, ahol nagyon jó zene szólt, és kiválóan el lehetett merülni a networkingben: kapcsolódni régi és új barátokkal a világ minden pontjáról.

A második nap a workshopok napja volt. Itt már sokkal több számomra is hasznos témával foglalkoztunk onnantól kezdve, hogy hogyan optimalizáljuk az energiánkat egy napra, egészen odáig, hogy milyen új marketing trendeket lehet felhasználni a vevőszerzésre vagy az értékesítésre. Egyidejűleg négy workshop futott a program szerint, amelyeket egy hotel konferenciatermeiben tartottak, ami választásra kényszerítette az embert, hogy mikor melyikre üljön be. Ez néha nem volt a legegyszerűbb, de úgy gondolom, sikerült kihasználnom ezt a napot is megfelelően. A házigazdáink, Marcus és Lilly nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, egész nap lehetett velük találkozni, kapcsolódni és ismerkedni.

Összegezve: ezt a konferenciát azoknak ajánlom, akik szeretnének digitális nomádokkal találkozni a világ minden tájáról, ismeretségekre szert tenni, vagy most kezdik el ezt az életformát élni. Kezdésnek mindenképp a legjobb rendezvény, hiszen nem szükséges olyan hatalmas elköteleződés hozzá, mint például a Nomad Cruise-hoz, mert mindössze kétnapos, ráadásul nem is a tengeren zajlik, hanem a békés, szárazföldi Lisszabonban. A hely szelleme és az emberek, akik a legkülönbözőbb helyekről és élethelyzetekből érkeznek, kétségtelenül inspirálják majd az idelátogatókat, ami segíthet irányt mutatni, fejlődni és kibontakozni.

A megosztás mesterei: sharing economy Magyarországon

Benedek Gergő
-
0
A megosztás mesterei: sharing economy Magyarországon

A digitális alkalmazások értékelő-rendszerei révén az emberiség lassan újra elsajátítja az egymásban megbízás egykoron általános képességét, egyre jobban átszövik életünket a sharing economy szolgáltatásai, amelyekben gyakran magánemberként segítünk más magánembereknek. De mi a helyzet Magyarországon, és meg lehet -e élni ebből?

Az egész talán a telekocsizással kezdődött.

Az Oszkár volt az első és legismertebb telekocsi-alkalmazás, amelynek lényege, hogy ha autóba ülünk, vigyünk el másokat is, akik cserébe beszállnak a költségekbe. Egyelőre nem nevezhető tömegmozgalomnak a telekocsizás, de ebben a pillanatban, szerda reggel 9-kor,  a weboldalra kattintva azt látom, hogy több, mint 2600-an ülnek most oszkáros autóban, ami azért már mégiscsak 20 darab csuklós busznyi ember, és ez már nem is az egyetlen ilyen szolgáltatás az országban.

Az AirBnb a lakásunkba időlegesen vendégek fogadását monetizálta olyan sikeresen, hogy külön fogalommá vált a szállásadás piacán. Ennek szellemi elődje a Couchsurfing, ami szinte ugyanez, csak ingyen, pusztán a vendéglátás öröméért, illetve az ingyenszállás élvezetéért.

A Rukkola azoknak szól, akik jobban szeretnek olvasni, mint könyveket birtokolni, a Veddbérbe segítségével konkrétan bármit kölcsönadhatunk avagy -vehetünk.

Az Über a taxizásnak kívánt alávágni azzal, hogy felismerte, ehhez semmi másra nincs szükség, csak egy autóra, egy sofőrre, egy utasra, és egy appra, ami összeköti őket és eszközt ad a biztonságos anyagi tranzakcióhoz. A technikai fejlődéssel, elvileg, nem lehet lépést tartani, a világon sokfelé a magánsofőrködős appok versenyre keltek a taxizással, viszonylag egyszerű bevételforrást kínálva mindenkinek, akinek van saját hozzáférése autóhoz.

Magyarországon némileg kockább a jogalkotói folyamat annál, hogy az Über szárba szökkenhetett volna, mivel itthon a pénzkeresés minden módját a beton rugalmasságához hasonlatos jogszabályok őrzik, ami éppenséggel nem kedvez annak az élethelyzetnek, amikor két felnőtt magánszemély egymásnak szeretne pénzért valamilyen szolgáltatást nyújtani. Nálunk a költségek megosztása legális, de a pluszbevétel jogviszonyhoz kötött. Lényegében ezért lett tilos a magántaxizás, és ezért szabad telekocsizni.

Az autózás általánosságban  jó terepe a megosztásnak, mert bőven van mit növelni a hatékonyságán. Az egyik fő gond a magánautókkal az, hogy csak maximum napi néhány órát futnak, a maradék időben csak a helyet foglalják. Alapvető élethelyzet például az, amikor kiautóznál a reptérre, de az autót csak a drága parkolóhelyen hagyhatnád napokig-hetekig: erre kínál megoldást a Beeride, akik másoknak kikölcsönzik a náluk hagyott autódat, így a parkolás nem hogy pénzbe kerül neked, hanem egyenesen bevételt termel az autód.

Persze, itt már rögtön fel is ugrik a vörös riasztás:

bevétel? Ahhoz bizony jogviszony kell!

Nos, a jelek szerint mindenfajta megosztás-alapú bevételgeneráló rendszerhez a legjobb jogviszony a szabadúszók által már jól ismert kata, mint ahogy a másoknak tett szívességek közötti szörfözés is eléggé a freelancer életmódra hajaz. A Totalcar riportjából kiderül, hogy a Beeride felhasználói között is akad “életvitelszerű” autó-bérbeadó, más kérdés, hogy az illető öt kocsit parkoltat a cégnél, bár ez már inkább passzív jövedelem, hiszen csak az autó dolgozik, a bérbeadó pihen.

A sharing economy fő jellegzetessége ugyanaz, ami a startupok szexiségét is adja: a disruption, azaz megszakítás. Az összes ilyen app és szolgáltatás lényege az, hogy hagyjuk ki a közvetítőket, mert a közvetlen és állandó kommunikáció miatt egy csomó régi intézményre már nincs szükség, ezek a régi, monolit tömbök gyakran nem is tudnak hatékonyan reagálni a kor lehetőségeire. A megosztáson alapuló szolgáltatásoknál a kérdés mindig a bizalmi rendszer és a pénzügyek biztonságos kereteinek kialakítása, maga az ötlet szinte mindig evidens.

A Startup Safary-n bemutatkozó, és a napokban elstartoló ViddL például azon a felismerésen alapszik, hogy igazából futárokra sincs szükség, hiszen ők is csak arra járnak, ahol más is jár, akkor miért ne vinnénk el egymásnak a csomagokat, jó pénzért, ha egyszer nekünk is útbaesik a célállomás? Gyakorlatilag a telekocsizás logisztikájának alkalmazása ez a csomagközvetítés piaci szegmensére.

Persze viszonylag ritkán utazik valaki például Shenzhenből Békéscsabára, de a jól ismert futárszolgáltatások sem másik kontinensről hozzák el az árut: ők csak a last mile challenge, az utolsó kilométerek kihívására adnak választ. A kisbuszos ember egy logisztikai központból hozza el nekünk a rendelt terméket: ezt pedig tényleg megtehetné egy random magánszemély is.

Tüske Tamás ViddL alapító konkrétabb megfogalmazásában: arról van szó, hogy a városokban gyakran van szabad futár-munkaerő-kapacitás, ezért ezt kiaknázva kínáljunk külön infrastruktúra nélküli szállítási módszert, használjunk fel innovatív kommunikációs és helymeghatározós technológiákat, majd az egészet nevezzük el így: crowdshipping.

Erre az ötletre már van számos működő külföldi példa, mint a belga Parcify.  Az ilyen, Magyarországról nézve laza munkajogú országokban futár és célszemély egyénileg megegyezhet az ellenszolgáltatás jellegében és mértékében, és Belgiumban például külön jogszabály rendelkezik arról, hogy a sharing economy bevétel évi 5100 euróig adómentes.

Nálunk, mint tudjuk, mindennek a lelke a jogviszony, amire a ViddL egy olyan rendszerrel válaszol, amit “árnyalt sharing economy”-nak hív. Ugyanis nálunk ugyebár lehetetlen, hogy magánszemélyként egymásnak dolgozzunk, ezért a ViddL katázásra bátorítja egyénileg szerződő futárjait, illetve kapcsolatba léptek diákszövetségekkel, felismerve azt, hogy a tökéletesen kötetlen időbeosztású és viszonylag dinamikus futárkodás esetleg jó alternatíva lehet az árufeltöltés és az adatrögzítés helyett a magyar diákság számára.

Minden startup életszakaszának elején vannak “validációs beszélgetések”, ez az, amikor a saját zsenialitásuk fényétől elvakult ötletgazdák a külvilággal egyeztetik, valóban van -e reális igény a szolgáltatásukra. A ViddL profi futárokkal beszélgetve azt tapasztalta, hogy sokan túl vannak hajtva, nem kapnak túlórapénzt, és nagy igényük lenne a saját sorsuk feletti nagyobb kontrollra és időbeosztásra: egy ilyen rendszerben csak akkor kapsz megbízást, ha elérhető vagy, ez pedig teljesen a saját döntésed, csak rajtad áll.

És az innovációról még egy szót, mivel talán minden olvasót ez érdekel legjobban: igen, a ViddL képes lesz arra, hogy konkrétan oda vigyék a csomagodat, ahol éppen vagy, ha megosztod a saját lokációdat a futárral, tehát a meló utáni sörözésbe ugyanúgy utánad jön a rendelésed, el lehet felejteni végre a postás értesítő fecnijét meg a “a csomag a megadott címen 10 és 14 óra között várható” jellegű szerencsétlenkedést.

A ViddL tehát újabb módot adhat arra, hogy saját autóval, bringával, gördeszkával keressünk egy kis mellékest, csak legyen hozzá jogviszonyunk – szabadúszóként pedig ez már sokunk számára megoldott probléma.

És mik a további kilátások? Pankucsi Zoltán, a Deloitte igazgatója tavaly augusztusban interjút adott a Portfoliónak, az ő frappáns megfogalmazása a jövőképről remélhetőleg mindannyiunk számára pozitívan csengő zárszavakat ad ehhez a poszthoz:

“Szerintem senki sem fog megharagudni valakire, ha egyik reggel a saját gyerekeivel együtt a szomszéd gyermekét is elviszi az iskolába az autójával. A szabályozási feladat az, hogy egy korrekt piacelemzés és modellezés alapján definiálni kell, hogy milyen keretek és jellemzők között beszélhetünk sharing economy-ról, és honnan számít ugyanaz a tevékenység már üzletszerű szolgáltatásnyújtásnak. (…) A legfontosabb viszont az, hogy kísérjük figyelemmel a sharing economy újabb és újabb megjelenési formáit, területeit, mert ezek többnyire azokon a piacokon jelennek meg, ahol a hagyományos szolgáltatások túlságosan bonyolultak, nehézkesek, lassúak, bürokratikusak. Ezeken a piacokon nagy valószínűséggel a hagyományos módon szolgáltatók számára is lehetne könnyítéseket végrehajtani a hatályos szabályozásban, ami egészen bizonyosan növelné a versenyképességüket és egyúttal csökkentené a sharing economy-val kapcsolatos ellenérzéseket is. Megjegyzem, a Digitális Jólét Program munkaterve célul tűzte ki többek között a sharing economy hatásainak feltérképezését is, és az alapján jó esélyünk van arra, hogy Magyarországon is megfelelően és előítéletek nélkül tudjuk kezelni ezt a világjelenséget.”

 

Mi az amiben csak te tudsz segíteni? – Így építsd fel coaching vállalkozásodat

Benedek Gergő
-
0
Mi az amiben csak te tudsz segíteni? – Így építsd fel coaching vállalkozásodat

A coaching néhány év szendergés után hatalmas buzzword és divat lett Magyarországon is, telítődik a piac, de mégis: a jó coach mindig elkél! Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogyan tud egy a coaching iránt érdeklődő freelancer nekilátni ennek a gyönyörű, másokat fejlesztő tevékenységnek.

“A coachok öt százaléka él meg a coachingból.” – dobta le a verbális atombombát Levendel Áron, a KAPTÁR ügyvezetője, a zsúfolásig megtelt Kaptár Happeningben rögtön, a Freelancer Fridays Meetup 2018. május havi alkalmának nyitó szakaszában.

Az adat nem elriasztásra szolgált: Áron arra hívta fel a figyelmet, hogy a coaching is hasonlít a kreatív szakma soft skillekre alapozott szakmáihoz abban, hogy a legritkább esetben jelent kizárólagos bevételforrást valaki számára, mint ahogy viszonylag kevesen élnek meg csak írásból, csak fotózásból, vagy csak projektmenedzsmentből – a jellemző az, hogy a szabadúszók számos kapcsolódó területen nyernek tapasztalatot. A coachok többsége valamihez ért, és gyakran az ezen a területen dolgozó kollégákat “edzi”, melléktevékenységként.

Ebből sejthető, hogy a coaching, mint a szabadúszás általában, a tevékenységeink diverzifikálásaként indul el. Azaz már akkor és úgy érdemes elkezdeni foglalkozni vele, amikor még nem ebből élünk, és lassan növelni az ebbe fektetett energiát.

A szolgáltatáscsomag szélesítése nem ördögtől való: az est másik vendége, Pottok Judit, a Y2Y Coaching csapatának tagja jelenleg is egy nagy multinál HR-es, a személyzetis karrierhez nyilván szervesen tud kapcsolódni a coaching. Náluk előfordul, hogy a HR-es szakképzettségük miatt valaki karriertanácsot is kér a coaching során. Ezt sokáig nem vállalták, de egy idő után elkezdtek kísérletezni azzal, hogy a tisztán coaching találkozót válthatja egy tisztán karriertanácsadós alkalom is, extra termékként. De ezt már csak akkor vállalták be, amikor megvolt a rutin, amihez pedig valahogy fel kellett építeni az ügyfélkört: az ő esetükben a tartalommarketingre került a fő hangsúly:

“Az első ügyfelek könnyen jöttek mert volt tanulócsoport, a későbbi ajánlás reményében és a gyakorlat miatt pedig őket még ingyen vállaltuk. De egyértelmű volt, hogy kelleni fog valami az ismertté váláshoz, a cégeknél bejelentkezés önmagában nem lesz elég sikeres. A blog tűnt megfelelő lehetőségnek, mert lehet munka mellett csinálni, és mert a céges tapasztalatainkból merítve volt egy csomó sztorink.” – mesélte Judit.

Freelancerblog - A coaching üzleti oldala beszámoló
A coaching üzleti oldala a KAPTÁRban

A Y2Y blog holdudvara már elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Juditéknak viszonylag gyakran mondják az új érdeklődők: “az eleje óta olvasom a blogot, de most írtatok valami olyat, amitől még mindig nem tudom ugyan, hogy kell -e nekem coach, de akarok veletek beszélni erről…”

Bár sokan a coaching szakma felhígulásán lamentálnak, lehet, hogy a magyar piac most érik be igazán, a Y2Y-osok konkrétan a saját korosztályukra fókuszálnak. Judit szerint “felnőtt egy olyan generáció, aki nem várja meg, hogy a cége kifizesse neki a coachot”. Erre utal az a meglepő fejlemény is, hogy az ügyfeleik fele már magánember és magáncélokra keres coachot, a céges coaching tehát már messze nem dominál a szektorban.

A harmadik beszélgetőpartner, Tölgyessy Zsófi szinte mindenben a Y2Y ellentéte. Ő maga nem klasszikus Y generációs, ő már egy sikeres multis karrier után, a kiégéstől tartva váltott a freelancing, a helyfüggetlenség, a coaching irányába.

“Az első lépés, hogy merd elmondani, hogy ezzel foglalkozol…” -emlékezik vissza a kezdetekre Zsófi, amikor még gyűjtötte a bátorságot ahhoz, hogy másoknak nyújtson segítséget. Szakmai rendezvényekre járt, ahol az első érdeklődők az ő saját története, a marketingvezetői pozícióból kiugrás; a világnak nekiindulás miatt vonzódtak hozzá, kapcsolódtak vele – ez keltette fel az emberek érdeklődését, ez volt az, amit nyújthatott másoknak, akik esetleg ugyanazt érezték, amit annak idején ő is: hogy minden “megvan”, de valami mégis hiányzik…

Az elinduláshoz ő maga is ezt tanácsolja: “azt nézd meg, hogy te kinek akarsz segíteni, mert ha azt nézed miben van a pénz, az vagy üzleti vagy magánéleti szempontból sikertelen lesz”.

A párban elinduló Y2Y-osokkal szemben ő egyedül dolgozik, de nem egyénekkel, hanem csoportokat szervez: “amikor hat vállalkozó egy térben ötletel, az meghatványozza a munkámat”.

Ő a csomagokra alapozott, “amerikai típusú árazásban” hisz, mivel “óradíj alapon úgysem élsz meg, másrészt elkötelezed az ügyfeleidet a folyamat mellett – különben mindig lesz kifogás, hogy miért nem megy el”.

Zsófi tehát a csoportos munkára alapozott és a csomagszerű modellt alkalmazta, ezen az úton érte el első sikereit, és ebből tudott továbblépni abba az irányba, amely egy online program kidolgozásához vezetett.

“A saját üzleti szemléletem messze áll a hagyományostól – de nálam ez működött.”

Nála egyébként is fontos cél volt az online megoldások kiépítése, hiszen ő már nem adná fel helyfüggetlen életmódját: az üzletnek az ázsiai utazások közben is működnie kell.

Áron arra emlékezteti a közönséget, hogy a problémának általában semmi köze nincs a megoldáshoz, a probléma analízise, feltárása és megértése felesleges, ha a cél az, hogy valakit eljuttassunk valahová: ezért is nem terápia a coaching, és ezért fordulhat elő gyakran, hogy akár egyetlen ülés alatt olyan áttörést érnek el, ami átlendíti az ügyfelet, és innentől már saját maga képes kitűzni a célokat, illetve erőforrásokat rendelni hozzájuk: van bizalma abban, hogy eljut oda, ahová tart.

Levendel Áron, az eseménynek helyt adó KAPTÁR vezetője (a Freelancer Blog követői itt olvashatták vele készült interjúnkat a coworking jelenéről és jövőjéről) a Solutionsurfers színeiben foglalkozik coachinggal, most már csak ajánlás vagy felkérés útján, hiszen ideje nagy részét lefoglalja a KAPTÁR vezetése.

“Erre persze nehéz üzleti modellt építeni…” jegyzi meg Áron, hiszen ha eképpen túlnyeri magát a coach, akkor rögtön el is veszíti az ügyfelet. Áron szerint 3,5 az átlagos ülésszám, a leggyakoribb pedig 1. Így persze a csomagajánlat nem tud működni. Ha egy vállalat szeretne 10 alkalmat rendelni, Áron gyakran visszajelez, hogy nem tudja megígérni, hogy valóban 10 alkalom lesz belőle: ha 2-3 alkalom után mindketten úgy gondolják hogy kész vannak, akkor nem érdemes tovább összeülni. Erre egy lehetséges megoldás az, ha az elmaradó alkalmaknak csak a felét fizeti ki az ügyfél, így mindenki nyer.

Judit szerint ez generációs jelenség is, az ügyfelek egyre tudatosabbak, ezért egyre gyorsabban érik el amit szeretnének. “Amikor valaki ráérez, akkor rendesen dolgozik is, nem kell kézen fogva vezetni már 4-5 alkalom után.”  

A meetup kérdés-válasz szekcióját két téma dominálta. Az első az online kommunikáció masszív zajának problémáját járta körül: Zsófi és Judit is a konzisztens, nem feltétlenül nagyon gyakori, de állandó ritmusú tartalomkészítésre helyezte a hangsúlyt, mert a kitartás az egyik dolog, amivel ki lehet emelkedni a médiazajból, illetve szerintük a Facebook a kiváló targetálási lehetőségei és relatíve gazdaságos hirdetési megoldásai miatt jelenleg kihagyhatatlan minden szolgáltató freelancer számára.

A szakma jövőjét tekintve pedig, Zsófi szerint, “minden ember mellé kéne egy coach”, korunkban dinamikus változásokra van szükség az életünkhöz való hozzáállásban, és emiatt a lelkiismeretes segítők szerepe csak fokozódni fog a közeljövőben.

Amikor a kevesebb több – beszélgetés Kocsis Dórával, a Simplicity Fesztivál szervezőjével

Benedek Gergő
-
0
Amikor a kevesebb több – beszélgetés Kocsis Dórával, a Simplicity Fesztivál szervezőjével

Kocsis Dóra – Messzelátó Egyesület

Az információörvényből felénk áradó vágyak tengerében, a szüntelen stimuláció, a folyamatos változásból fakadó állandó bizonytalanság és átmenetiség korában az egyik legnehezebb dolog azt tudni, hogy mit akarunk valójában: enélkül pedig lehetetlen ésszerű döntéseket hozni az üzletben és a magánéletben is. A 2019-ban már második alkalommal megrendezésre kerülő Simplicity Fesztivál Budapest első minimalista életmód és hulladékmentesen szervezett fesztiválja. Az esemény megálmodójával, Kocsis Dórával beszélgettünk.

Az online és offline térben te személyesen a Talpalatnyi Történetekkel tettél szert ismertségre, amelyet lehetne úgy teaselni, hogy arról szól, hogyan lehet olcsón és környezettudatosan világutazni. A helyfüggetlen életmód iránt érdeklődők számára ez elég izgalmasan hangzik.

A férjemmel, akkor még jegyesemmel, elmentünk Skóciába dolgozni egyetem után, hogy pénzt keressünk a tervezett hátizsákos utazásainkhoz, illetve anyagi alapot teremteni a közös életünkhöz. Az esküvőnk után végül nekivágtunk, és egy évig utaztunk megállás nélkül, a világ körül. Amikor van egy szemléletmód, amit képviselsz, az megjelenik a munkádban vagy az utazásaidban is. Én nem tudok máshogy döntéseket meghozni, mint ami vagyok. Ezért az utazásaink alatt is couchsurföltünk, stoppoltunk, mindig a helyi tömegközlekedést használtuk, helyi ételeket ettünk, figyeltünk a hulladékra. Mikor hazajöttünk, eldöntöttem, hogy környezeti szemléletformálással szeretnék foglalkozni és csatlakoztam a Messzelátó Egyesülethez, nem mellékesen a világutazásunk során látottak, a szemét, a társadalmi problémák hatására. Ebből lett a blog is, ami mondjuk úgy, hogy a “tudatos utazóknak” szól.

Hogy dőlt el, hogy a civil szférában kezded a karriered?

Bölcsészként végeztem, esztétika-filozófia és pedagógia szakon. Skócia után hazatérve, az utazásaink előtt, még dolgoztam egy alapítványnál, akikkel megcsináltuk Magyarország első nonprofit szervezeteknek szóló crowdfunding weboldalát, ami nagyon izgalmas projekt volt.

Gondolom nem a filó szak miatt esett rád a választásuk.

Az az igazság, hogy egyetemen is eléggé aktivista szemléletű voltam. Létrehoztam például egy diákszervezetet, ami számos önkéntes munkával és nemzetközi tapasztalattal járt. Ez jó szakmai alapot nyújtott a későbbi civil karrieremhez, együtt a magabiztos nyelvhasználattal, ami a külföldi munkából jött. Rendezvényszervezői szemmel sokszor nulla pénzből csináltunk nemzetközi konferenciákat, ezt a “semmiből valamit” tapasztalatot már itt megszereztem.

Ez a tapasztalat elég relevánsnak tűnik egy minimalista fesztivál megszervezéséhez. A Messzelátó Egyesület egyébként egy fenntarthatósági projektekkel foglalkozó civil szervezet, és ez az első ilyen nagyságrendű rendezvényetek. Hogyan került a fókusz az egyszerűségre?

Ez az életmód azért nagyon jó, mert akkor is környezettudatosabb, ha te egyébként nem környezeti szempontokból kezdesz egyszerűbben élni, mert eleve kevesebbet fogyasztasz.

A Slow Budapestnek írt cikkemben leírom, milyen hatással volt rám a hulladékmentesség célkitűzése – ilyen hatás például az általános lassulás, a közösségi értékek újrafelfedezése, a piacokon, a helyi termelőkkel kialakuló személyes kapcsolatok. A helyi és idénytáplálkozás például minden esetben gazdaságosabb is, a többi előnye mellett: ha télen a piacon savanyúkáposztát veszel olasz paradicsom helyett, az egyszerűen olcsóbb. A húsfogyasztás csökkentése szintén az, ha helyette nem szójával, kókusztejjel és hasonló pótmegoldásokkal élsz. Továbbá önismeretet és kreativitást ad, ezen keresztül pedig új magabiztosságra lelhetsz.

A fenntarthatóságról, vegetarianizmusról és hasonlókról egyébként tudatosan nincs szó a rendezvényen. Ügyelünk arra, hogy ez egy olyan fesztivál legyen, aminek nem a környezetvédelem a közvetlen témája. Ez az aspektusa ott jelenik meg, hogy egyáltalán nem termelődik hulladék, hogy ki van írva, hogy miért nincsen szívószál, papírtörlő, szemetes, miért pecsétet kapsz karszalag helyett, miért nincsenek műanyag poharak és szórólapok. Így ezeket a trükköket élesben meg lehet tapasztalni a fesztiválon.

A szerényebb élet tanítása szinte egyidős az emberiséggel, és maga a kapitalizmus kialakulása is abból fakadt, hogy a protestáns etika követői megtanulták a javaikat a vállalkozásukba visszaforgatni, ebből jött létre a mai értelemben vett tőkés társaság. Aztán a hangsúly időközben mégis eltolódott az azonnali fogyasztás felé. Miért most lett alkalmas az idő egy ilyen témájú, de gyakorlatias, dogmától mentes rendezvényre?

Az egyszerűségről beszél Gandhi, Jézus, Szent Ferenc, de szinten minden vallásban megtalálható ez a tanítás, minden természeti népcsoport hitvilágában szerepel, tehát ez tényleg nem valami új trend, amit most találtunk ki és keressük a helyét. A világ gyorsul és valahol érezzük, hogy a folyamatos fogyasztás nem jó nekünk, embereknek, és a világnak sem. A Messzelátó Egyesületnek számtalan konkrét szemléletformáló programja volt már arról, hogy hogyan lehet városlakóként zöldebben élni, közösségi kertet művelni, kenyeret sütni vagy szappant főzni, és most már szerettünk volna valami átfogóbbat, ami az emberek gondolkodásmódjának legmélyét érinti. Pont az olyan embereket szeretnénk elérni, akik lehet, hogy nem akarnak maguknak szappant főzni, de bennük is megvan a változtatás igénye, mert úgy érzik, a világ nem jó irányba tart. Az önkéntes egyszerűség mindent átfog, amit mi eddig is képviseltünk, mint amilyen például az emberi lépték, a közösségiség,  a gazdasági növekedés csak önmagáért való célként kitűzésének alternatívát nyújtó degrowth (Nemnövekedés), a kicsiben gondolkodás, a pénzzel szavazás. Ezzel egyidőben a minimalizmus egyre népszerűbbé vált világszerte. Múló divat helyett a gondolkodásbeli változás maradandósága lett a cél.

Rájöttünk, hogy azok a környezetvédelmi üzenetek, amelyek elriasztásra vagy bűntudatkeltésre alapoznak – ezekkel zöld szervezetként sokszor mi is operáltunk – egyszerűen nem működnek. Ettől nem változik sokminden. Egy olyan alternatívát akarunk mutatni, amitől egyénileg is mindenki jól tudja érezni magát, de közben a földet sem zsákmányoljuk ki.

Dóri és férje egy montenegrói utazás 5. napján az általuk addig termelt összes szeméttel.

Ha jól megfigyeljük nagyon sokminden az életünkben pusztán csak megszokás. Az, hogy műanyag zacskóban kapjuk a paradicsomot a zöldségesnél, nem szükségszerű. Lehetne az is normális, hogy magammal viszem a táskám, különben nem kapok paradicsomot. A freelancerek számára is frusztrációt okozhatnak az olyan megjegyzések, hogy “igazából te nem is dolgozol, neked nincs munkahelyed”. Amikor valaki elkezd máshogyan élni, mint ami a szokás, az mindig nehéz szituáció, és ehhez tök jó, ha van egy közösség, akik segítséget tudnak nyújtani, eligazodni, akik ugyanazt átélik, amit te is. A fesztivállal ehhez akartunk keretet adni, ez nem csak egy egyszeri esemény, az itt találkozó közösség számára további programokkal készülünk, ahol újra találkozhanak egymással és tovább tanulhatnak egymástól.

Takács Szabolcs, a passzív jövedelem pápája már volt a FreelancerBlog vendége, és a 2018-as Simplicity Fesztiválon is előadott. Ő az előadásaiban gyakorlatilag pénzügyi szempontból fogalmazza meg az önkéntes egyszerűség filozófiáját…

Itt Szabolcs nem befektetési tanácsokat adott, hanem arról beszélt, hogyan tudod tudatosan leépíteni a költségeidet, így több pénzed marad arra, amire igazán szükséged van. Mert nem csak attól lesz sok pénzed, hogy kétszer annyit dolgozol, hanem attól is, ha fele annyit költesz. Ez lehet, hogy alapvetően nem annyira népszerű gondolat, de ez az egyik üzenete ennek a fesztiválnak. A 2018-as fesztiválon megpróbáltuk megvilágítani a pénzhez, az időhöz és a tárgyakhoz való hozzáállásunkat olyan módon, ahogyan nem szokványos.

A freelancerek számára nem is egyszerű kérdés, hogy pontosan mennyit dolgoznak, mert ők maguk szervezik az életüket, ezért nincs elhatárolva a munkaidejük az életük többi részétől, sőt. Mit adhat nekünk ez a minimalista megközelítés?

Mi civilek is sok mindenben hasonló életformát élünk, mint a freelancerek. Azt csináljuk, amiért lelkesedni tudunk, és ennek megfelelően osztjuk be az időnket. A fix munkahely sokaknál egyáltalán semmilyen formában nem kapcsolódik a munkaidődön kívüli életükhöz, nálunk pedig gyakran összemosódik a kettő.. A freelancer életforma ezért sokkal stresszesebb is lehet, mert a munkaidő határainak hiánya miatt térben és időben összefolyhatnak a dolgok, elveszhet a kontroll afelett, hogy valóban azzal foglalkozunk -e, amivel kell, töltünk -e megfelelő időt azzal, amire valóban szükségünk lenne? Ennek a helyzetnek a kezelésére számos workshoppal készülünk, amelyek a lassulásról, a jelenlétről, a magunkra figyelésről, az idő tudatos beosztásáról szólnak, ezeket egy vállalkozó szakmailag fel tudja használni.

Nem a produktivitás hajhászására koncentrálunk, hanem a saját idő jobb beosztására, ami perspektívát adhat freelancereknek is.

Simplicity Fesztivál – Birtokolj kevesebbet, Élj többet!

Filep Szilvia
-
0
Simplicity Fesztivál – Birtokolj kevesebbet, Élj többet!

Tele van a szekrény 5 éve fel nem vett ruhákkal, a játékok ledőlnek a gyerekszoba polcairól, a konyhai fiókok nem záródnak a kacatoktól? Túl sok dolgot halmozunk fel feleslegesen, ezek nagyrésze egyszerhasználatos. Vannak, akik azt vallják, ha kevesebb tárgyat birtoklunk, azzal időt, energiát és pénzt takarítunk meg. Magyarország első minimalista életmód fesztiválján bárki megtapasztalhatja, hogyan teheti teljesebbé az életét kevesebbel. A SIMPLICITY FESZTIVÁL Budapest első hulladékmentes rendezvénye is lesz, június 2-án, A Grundon.

A hétköznapi, otthoni zűrzavarunk rendbeszedése rengeteg energiánkat és időnket emészti fel.  A rendrakáson túl 3.680 órát, avagy 153 napot töltünk el életünk folyamán azzal, hogy megtaláljuk tárgyainkat ebben a zűrzavarban, és állítólag naponta kilenc dolgot veszítünk el, amely 198.743 db tárgy életünk során: pl. telefonok, kulcsok, napszemüvegek és papírok.

Egy átlagos amerikai házban például 300.000 darab tárgy van, és míg az otthonok mérete közel háromszorosára nőtt az elmúlt 50 évben, az emberek 25%-a bérel külön raktárt a cuccainak, amelyektől nem tud megválni.

Az otthonainkban több a tévé, mint az ember.

Túl sok dolgot birtoklunk és gyűjtünk, amelynek nagyrésze egyszerhasználatos vagy felesleges. Ha nem raktározzuk, kidobjuk őket. A felesleges, egyszerhasználatos cuccaink révén, és a rengeteg csomagolóanyagnak köszönhetően,

napi 1 kg szemetet termelünk fejenként itthon.

A gyerekszoba sem kivétel. Egy átlagos 10 éves gyereknek 238 játéka van, de mindössze 12 játékkal játszik. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a gyerekek tárgyakkal túlzsúfolt szobája, és programokkal teletűzdelt napirendje folyamatos apró stresszforrás, amely túlterheli a kicsi érzékelőképességét.

A tárgyak vásárlása sok embernek a boldogságot és biztonságot jelenti. Az egyedülálló fiatal nők és a gyerekek impulzusvásárlásaira külön marketing stratégiák épülnek itthon is. Ez az, amikor „ennyiért nem lehet kihagyni”, vagy meglátom és azonnal szeretném, mert megjutalmazom magam egy lelombozó nap után egy olyan dologgal, amire nincs is szükségem.

Miközben Magyarországon is folyamatosan nő a fogyasztás mértéke, a magyar háztartások mintegy 25 százaléka képes félretenni, mert úgy gondolja, hogy ez jövedelem függvénye.

Vajon mennyi ideig boldogítanak ezek a cuccok?

Tudjuk, hogy mi az igazán fontos, és mi jelent valódi értéket számukra?

Tudunk-e jól bánni a pénzünkkel?

A fenntarthatósági programjairól méltán elismert Messzelátó Egyesület egy népszerű nemzetközi trend hazai bemutatását tűzte ki célul: az önkéntes egyszerűségét. Itthon is búvópatakként terjed ez az egyszerűségre épülő minimalista életmód, melynek többezer követője vallja: a „kevesebb több”.

Ezért a Messzelátó Egyesület 2018. június 2-án egy innovatív, beindító, inspiráló, lélekre ható SimpliCity Fesztiválon fogja összekapcsolni mindazokat, akik már maguk is elindultak az egyszerűsítés útján, és azokat, akik vágynak az egyszerűségre. 

A fesztivál résztvevői izgalmas előadásokon és workshopokon térképezhetik fel, hogy hogyan teremtsenek rendet a zűrzavarból, és hogyan legyenek egyszerűen jól.

A SimpliCity Fesztiválon megtudhatjuk,

  • hogy valóban boldogítanak-e a tárgyak,
  • hogyan vásároljunk tudatosan,
  • hogyan szelektáljunk,
  • hogyan bánjunk tudatosan a pénzünkkel,
  • hogyan osszuk be az időnket úgy, hogy a tevékenységeink valójában feltöltsenek bennünket és építsék társas kapcsolatainkat.

A meghívott előadók – népszerű bloggerek, vloggerek, szakértők –  személyes tapasztalataikat osztják meg arról, hogy hogyan éljünk felszabadultabban, elégedettebben, és hogyan teremtsünk élhetőbb világot magunknak és gyermekeinknek.

Én coach, te coach, mi a coaching?

Majsai Richárd
-
0
Én coach, te coach, mi a coaching?

Coaching. Erről a szóról mindenkinek más jut az eszébe, egyesek nem hisznek a hasznosságában, mások szerint ez a kulcs egy fenntartható és hosszú távú vállalkozás felépítéséhez, és vannak, akik mindössze egy életúti elakadás következtében használták, de többé már nem érzik szükségességét.
De mi is a coaching, honnan jött és merre tart? Cikksorozatunk első részében körbejárjuk, hogyan alakult ki, honnan indult, és miképpen hódította meg a világot ez az új irányzat.

Mi is az a coaching?

A coachingot igen gyakran összetévesztik valamiféle pszichoterápiával, tanácsadással vagy mentorálással, hogy csak néhány téves megfogalmazást soroljak fel. Ezek mindegyike kiváló segítő módszer lehet, de egyik sem minősül coachingnak. Akkor mi a különbség? A terapeuták a múltra fókuszálnak, és egy múltbéli traumát szeretnének feloldani. A tanácsadók analitikai megoldásokkal és stratégiákkal segítenek, leginkább kvantitatív adatokat biztosítanak, és ezek alapján próbálnak konkrét válaszokat találni egy-egy esetre. A mentorok pedig olyan szakértők, akiknek saját területükön több tapasztalata van, mint másoknak, és ismereteiket átadva igyekeznek elősegíteni mások sikeres fejlődését is az adott területen. Látható tehát némi átfedés a szakmák között, ám ezeknek egyike sem nevezhető professzionális coachingnak.

Professzionális coaching

A professzionális coaching egy, a fenti módszerektől eltérő metódus, egy másfajta beszélgetés, amely rengeteg kérdéssel dolgozik. Nem törekszik rá, hogy konkrét válaszokat adjon a kérdezőnek, inkább azt próbálja elősegíteni, hogy az saját maga találja meg a lehetséges válaszokat. Egy coach tehát mindig abban segít, hogy TE meg tudd határozni a saját terveidet, majd ki tudd találni, mi módon jutnál el a megvalósításához a TE saját megoldásoddal. A coach megkísérli kiszedni belőled a saját gondolataidat munkád vagy életpályád vonatkozásában, és igyekszik inspirálni a fejlődésedet. Te a saját témádon dolgozol a coach segítségével, aki ez idő alatt minden figyelmét rád fordítja. Egy professzionális coach nagyon jó hallgató, rendelkezik egyfajta beleérző képességgel, kreatív, bízik a megérzésekben, és kíváncsi rád. Megfelelő coach kompetenciákkal rendelkezik, és köti őt a coachok etikai kódexe.

Egy professzionális coach a társad, a támogatód s egyúttal a legnagyobb szurkolód is.

Honnan származik ez az egész?

A coaching nagy valószínűséggel egyidős az emberiséggel. Ahogy annak idején az apa tanította fiát például a farm körüli tevékenységek elvégzésére, az is egy coaching tevékenység volt. Ahogy az anya megmutatta a sütés-főzés fortélyait a lányának, nos, a maga módján persze ez is coaching lehetett.

A ma hivatalosan is coachingnak nevezett tevékenység úgy harminc-negyven éve indult világhódító útjára. Leginkább akkor kezdett elterjedni, amikor Amerikában az üzleti szektor is felfedezte hasznosságát és előre vivő erejét. Innentől lassan bárki számára elérhetővé válhatott, tehát egyre népszerűbb lett. Eredetileg a sport területéről szivárgott át a munkahelyi vezetői tréningek világába: alapvetése volt „a belső ellenfél” legyőzése, és a belső motiváció kiteljesítése. Nagyvállalatok felső és középvezetői számára próbált meg olyan munkaerő- és folyamatkezelési módszereket nyújtani, amivel ők cégük hatékonyságát növelhették.

A 90-es évektől azután rendszeresen jelentek meg cikkek ebben a témában, így fejlődésnek indulhatott az ún. önfejlesztés „ipara”. Az azóta eltelt időszak kifejezetten kedvezett a coaching virágzásának: az üzleti élet számos szegmensében jelent meg, ipari és szolgáltatási ágazatokban egyaránt. Elterjedését elsősorban hatékonyságának köszönhette, de emellett bizonyos mértékben státusszá is vált. Időközben egyre újabb metódusokat eredményezett a sikeres, önmegvalósító egyén fejlesztésének érdekében, így a coaching alkalmazásának lehetőségei mára jóval kiterjedtebbek lettek, mint a kezdeti időkben: kialakult pl. a csoport és team coaching, projekt coaching, konfliktus coaching, öncoaching, interkulturális coaching, változásmenedzsment coaching stb. A coaching tehát egyfajta gyűjtőfogalommá vált, ami az individualizmus korában a hőn vágyott sikeresség zálogát jelentheti.

Coworking kávézók Berlinben, avagy hol dolgozzon az átutazó freelancer?

Köves Petra
-
0
Coworking kávézók Berlinben, avagy hol dolgozzon az átutazó freelancer?

Berlini kirándulásom az eredetileg tervezettnél is lazábban alakult, ugyanis kint élő barátnőm, akivel tavaly egyeztetve a repülőjegyemet megvettem egy jó kis csajos kiruccanásra készülve, menet közben hazaköltözött. A jegy már megvolt, a szállása még megvolt, soha azelőtt nem utaztam még egyedül.. idén ennek is eljött az ideje. 🙂

Mivel nem ez volt az első látogatásom ebben az izgalmas városban a kötelező turista köröket kihúztam a listáról (illetve fel se vettem rá), és inkább az egyre ébredező freelancer öntudatomat erősítő célpontokra, a kinti coworking kávézókra koncentráltam.

Unicorn

Az egyik legaktívabb témába vágó Facebook csoport, amit ismerek a Female Digital Nomads közel 28 000 taggal (update: 2023. októberében még mindig aktív a csoport, és a tagok száma közelít a 88 000-hez). Ide dobtam be még utazás előtt a kérdést, hogy melyik coworking irodába vagy kávézóba érdemes egy rövidebb tartózkodás alatt benézni. A legtöbb szavazatot a Unicorn kapta.

Rögtön lelkes lettem, hisz nyilván engem se kerülhetett el az unikornis és csillámpóni mánia annak idején (aki olvasta az 5 kihagyhatatlan projektmenedzsment app cikkemet, az már találkozhatott is ezzel a csodalénnyel egy írásomban:)), így az első kissé esős napon a Mitte kerületben taláható Unicorn felé vettem az irányt.

Már kívülről is látszott, hogy tetszeni fog ez a hely, nagyon szeretem a nagy tágas tereket, és óriási ablakokat, itt mindkettő megvolt. Kissé ismeretlen volt az érzés, hogy néhány asztalnál üzletinek tűnő megbeszélések zajlottak, míg a többinél hozzám hasonló fiatal férfiak és nők ültek laptoppal egyedül vagy valakivel közös projekten dolgozva. Itthon nincs nagyon kultúrája az üzleties kávézóknak, inkább hibridek vannak, ahol a laptoppal közlekedő helyfüggetlen szabadúszók munkáját alkalmanként időkorlátos wifivel vagy konnektorok hiányával lehetetlenítik el. Ezzel persze nincs semmi gond, de akár lehet erre a célcsoportra is tervezni (a Madalnak például szerintem sikerült), és

az általam próbált berlini helyek mindegyike kitalált egy olyan jól működő rendszert, amelyben mindenki jól érezheti magát.

Az Unicornban befizethetünk 1-2 órára, egész napra, vagy ha ott élünk akár egy hónapra is. Ezért cserébe jól működő internetet kapunk és konnektor is van, illetve többféle hideg enni- és innivaló – nekem ez szokott itthon még nehézség lenni, hogy adott helyen pl. tudok-e ebédelni is. A fogyasztás persze a napidíj felett fizetendő. Ösztönző volt a közösség, jól esett, hogy mindenki más is dolgozott körülöttem és nagyon kedves volt a személyzet.

BetaHaus

Következő felfedezésem a BetaHaus Berlin. Ha lenne ilyen itthon, minden nap ott ülnék. Kívülről kicsit ijesztő, egy elhagyott telek unalmasnak tűnő kocka épülete, de ahogy beléptem megragadott a tágas tér, fából épített galéria, világító kis ledek, rengeteg asztal (szinte mindnél ültek már), inspiráló üzenetek a falon és egy óriási pult a terem végében olyan figyelmességekkel a fekete táblán, mint választható vegán meleg ebéd vagy különleges helyi csokik és italok. Tetszett a hely szelleme, nagyon könnyű volt rögtön otthonosnak érezni.

A külső szabad tér mellett kicsit beljebb kezdődik a regisztrálós, hosszabb távra szerződős coworking iroda rész, így ez egyszerre kávézó és iroda is, ki-ki megválaszthatja, melyik rész és árazás tetszik neki jobban.

Rendeltem egy kávét és egy szelet sütit, majd lecsaptam egy kerek asztalra, ahonnan ketten épp felálltak. Nem voltam sokáig egyedül, az ott töltött pár óra alatt többször is cserélődött az asztaltársaság. Nem volt zavaró, tetszett ez a sharing is caring koncepció, ami az egész helyből sugárzott, az ott fogyasztott finom vegán levest pedig azóta se tudom elfelejteni, ha lesz alkalmam, ide biztosan visszatérek.

BetaHaus van egyébként Barcelonaban, Sofiaban és Hamburgban is.

St. Oberholz

Az utolsó két napom minden szabadidejét a St. Oberholz-ban töltöttem, mert ez volt számomra a legkönnyebben megközelíthető coworking kávézó, és mert beleszerettem a designba. Már akkor felfigyeltem a helyre, mikor még csak az Unicorn felé tartottam, de akkor még nem is sejtettem, hogy ez is egy coworking hely.

Az asztalok egy része kissé romkocsmás, ami emiatt ismerős hangulatot hozott, viszont vannak magas asztalok is párnázott székekkel, amiket én jobban szerettem (volna), de sajnos az esetek nagy részében mire megérkeztem, ott már nem volt hely. Azért ne aggódjon senki se túlságosan, utolsó nap sikerült pár órára átcuccolnom oda, mikor valaki felállt. 🙂

A St. Oberholz koncepciója szerint lent bárki tölthet időt, aki fogyaszt, míg az emeleti rész a fizetős dolgozóké, ott az internet is gyorsabb. Ennek ellenére lent is tökéletesen lehetett dolgozni, nekem talán jobb is volt így, mert néha szeretem figyelni a jövő-menő embereket pihenésképpen. 🙂

Összességében nagyon jó élmény volt Berlinben csavarogni és coworking kávézókat tesztelgetni, és megfigyelni, milyen kint a közösségi irodák kultúrája. Van egyébként a fentieken kívül sok havidíjas közösségi iroda is, ezek egy utazónak kevésbé érdekesek, ezért a rövid távú megoldásokra koncentráltam.

Örömmel alkotni – Interjú Zalaba Krisztiánnal

Benedek Gergő
-
0
Örömmel alkotni – Interjú Zalaba Krisztiánnal

A produktivitástól a holisztikus önfejlesztés felé tartó egyéni útjának megosztásával épített közösséget Zalaba Krisztián, aki őszinte hírleveleivel és barátságos arculatával tűnik ki az egyre népesebb online gurutömegből. A szabadúszás egyéni életútjairól és a globális fejleményekről is beszélgettünk.

Zalaba Krisztián – Minden.Egyes.Nap.

Mielőtt önfejlesztési közösséget építettél volna, a testvéreddel vitt cégetek alapozta meg a szabadúszó életformát. Hogyan indultatok el?

2010-ben végeztem az egyetemen. Ekkoriban leginkább videójátékoztam és megcsináltam a kötelező minimumot, nagyjából így telt a suli. Kerestem egy kis mellékest is azzal, hogy rendeltem játékokat Japánból, és eladtam őket, de leginkább a saját gyűjteményem bővítése foglalkoztatott. A diplomamunkámat a We Collect Games (Játékokat Gyűjtünk) weboldalból írtam, amit a tesómmal együtt szerkesztettünk. Gyűjtöttük, fotóztuk a játékokat, kerestük a különleges kiadásokat, és írtunk róluk magyarul és angolul. Maguknak a csomagoknak a minőségéről írtunk, hogy mennyire érdemes megvenni őket. A szakdolgozatom témája az volt, hogy az akkori online marketingeszközökkel hogyan lehetett egy ilyen blogot felfuttatni. SEO, közösségi média, minden benne volt, amivel foglalkoztunk.

Megkerestünk nagyobb külföldi blogokat a szerintünk érdekesebb posztjainkkal, így lettünk a Hét Weboldala a legrégebbi brit videójátékos oldalon, ők készítettek velünk interjút is. De nem azért csináltuk ezt, hogy monetizáljuk a forgalmunkat, inkább csak mert szerettünk ezzel foglalkozni.

Ami igazából hasznosnak bizonyult a megjelenésekhez képest, az a kapcsolatrendszer lett, amit kiépítettünk. Jártunk launch party-kra, amik a népszerűbb játékok megjelenésekor szoktak lenni, megvettük a gyűjtői kiadást és beszélgettünk emberekkel. Sok mindenkit megismertünk, a magazinokat, terjesztőket. Ezekből a kapcsolatokból tudott elindulni a cégünk.

Rögtön cégvezetőként kezdted a karriered a diploma után?

Nem, sőt, nehezen találtam munkát, először Budapesten helyezkedtem el technikai asszisztensként, ami azért vicces, mert nem is igazán értettem az informatikához – de csináltam fordításokat, illetve kezeltem a weboldal CMS-ét, kiküldtem a hírleveleket. Egy idő után azért belekóstolhattam a projektmenedzseri feladatokba is, de egy évvel később elindult a saját vállalkozásunk.

Megkerestünk hazai videójátékos cégeket. Kész megoldásokkal, kidolgozott tervekkel állítottunk be mindenkihez, elmondtuk, hogy mit látunk most a marketingjükben, és miket kezdenénk mi vele, számszerűsített részletekig. Így kezdtük el az egyik nagy konzol magyar Facebook oldalát csinálni, aztán az egyik legismertebb üzlethálózatét, és nagyon jó volt látni azt az organikus növekedést, amit nyújtani tudtunk.

Nekünk az adott nagyon sokat, hogy mi értettük a játékipart, és tudtuk, mit akarnak a hozzánk hasonló gémerek. Mi is célközönség voltunk, magunknak csináltuk az egészet. Weboldaltól facebookon át mindennel foglalkoztunk, de az évek alatt rákoncentráltunk a SEO-ra. Ugyanis a testvérem nagyon szerette ennek a technikai mélységeit, én meg vittem az ügyféloldalt és a social média menedzsmentet. Ez ment három-négy évig.

Közben a testvérem kísérletezett azzal, hogy jól be-seózott oldalakat épített adott célközönség számára hasznos tartalommal és AdSense-szel, amik így passzív bevételt tudnának generálni. Az egyik be is jött, és másokkal közösen is csináltunk ilyeneket, így lassan leépítettük az ügyfeles dolgokat, aminek köszönhetően egyre több energiát koncentrálhattunk ezeknek a weboldalaknak az optimalizálásába. Nem voltak többé meetingek, és nem volt havidíj sem: ha nagyobb forgalmat értünk el, a bevétel is megugrott.

Hogyan jutottál el az önfejlesztésig, mi motivált a Csináld Meg! elindítására?

Amikor beindult a cégünk, hamar elkezdett foglalkoztatni, hogy oké, ez szép, de akkor ennyi lesz az élet? De mi az én szuperképességem, mi az, amiben én vagyok jó? 
Úgyhogy ezt megkérdeztem az ismerőseimtől Facebookon.

A válaszokat feldolgoztam és elindultam ezen a vonalon, ebből lett több hónap után a Csináld Meg!, ami egy felület volt arra, hogy megosszam az addigi tapasztalataimat.

Ott sem a közösségépítés volt a célom, hanem, hogy jó legyen csinálni. Örömmel, szeretettel kezdtem el építeni. Mostanra már előlépett ez a fő tevékenységemmé, a fő bevételeimet még inkább két másik vállalkozás adja. De hiszek benne és örömet ad.

Milyen exkluzív tippjeid vannak a Freelancer Blog olvasói számára? 😉

Rengeteg tipp van a neten, mindent hatmillióképpen lehet csinálni, de a legfontosabb eleme az, hogy szeretettel tudd csinálni. A folyamat adjon örömöt. Nyilván van nálam is olyan, hogy elakadok, megoldásokat keresek, de örülök, amikor leülök például írni. Az életre egységként tekintek.

Nincs olyan, hogy munkaidő, meg magánidő, hiszen ezt az egészet nevezzük életnek.

Például szeretek napközben elmenni egy kávéra és leírni a gondolataimat, vagy egy közös programot csinálni a barátnőmmel. De mégis ügyelünk arra, hogy a dolgainkat elvégezzük. Én jellemzően úgy dolgozom, hogy este megtervezem a következő napomat, vagyis azt, amit szeretnék elvégezni. Itt fontos, hogy legyen egy olyan dolog, ami leginkább előrevisz. Mert ha megcsináltam egyvalamit, ami tényleg fontos, akkor a további feladatok nem frusztrálnak, mert már sikeres a napom.  

Szerintem egyre többen egyre hamarabb rájönnek, hogy azok a dolgok, amiktől a boldogságunkat várjuk, végső soron nem adják meg azt. Velem már nem az van, hogy kitűzök valami nagy célt, és mindenáron megvalósítom, hanem a jelenre igyekszem figyelni. Nem valamit csinálok, amitől majd boldog leszek, hanem úgy döntök, hogy jól érzem magam, és ebből az örömből teremtek dolgokat az életemben. Ebből születik meg az, hogy az eredmény igazából lényegtelenné válik, a fontos az, aki vagyok: abból hozok létre valamit. Ha egyéni szinten nézzük az életet, ha az érzéseinkre figyelünk, akkor igazából ez a belső hang mutatja meg a jó irányt.

Teljes átéléssel – Interjú Király Emese coach-csal, BodyART oktatóval

Benedek Gergő
-
0
Teljes átéléssel – Interjú Király Emese coach-csal, BodyART oktatóval

Másokon úgy tudunk segíteni, ha magunkon segítünk először. Emese az egész karrierje során azt kereste, hogyan lehet jobban csinálni – a munkát, a sportot: az életet. Szabadúszóként ezt a tudást mások képzésében teljesíti ki.

Király Emese, Zuango

Hogyan lettél freelancer?

Hosszú volt az út, mire eljutottam idáig, de az alapjaim mindig megvoltak. Jól tudom kezelni a szabadságot, van önfegyelmem, szeretek dolgozni, tudom magam motiválni.

Általános iskolától kezdeném, ott tanultam angolt, otthon apukámtól meg németet, és már ekkor elkezdtem korrepetálni gyerekeket abból, amiből nem voltak jók. Gimiben nyaranta egy utazási irodában dolgoztam, német csoportoknak segítettem, tolmácsoltam, idegenvezettem, utakat szerveztem. Szóval 15 éves korom óta tartom el magam. Közben versenyszerűen aerobicoztam, vagyis napi két edzésem volt, hétvégén meg versenyek.

Szerintem ezek mind segítenek úgy működni, ahogy működöm.  

Külkeren reklám szakirányon végeztem, majd szociológián a Corvinuson, közben egy angol nyelviskolában tanítottam, abból éltem. Voltam rendezvényszervező, marketingvezető lemezkiadónál, kreatív ügynökségen account, digitális projektmenedzser, digitális stratéga. Közben 2006-ban egy évet éltem Cipruson, kis “career break” gyanánt, ahol aerobic-edzősködtem. Ez az év sok változást hozott. Ennek köszönhetően lettem később bodyART oktató, és itt aktiválódott a pszichológiai érdeklődésem, mélyült el az önismereti utam.

A hazatérést fizikoterápiával kezdtem, mert Cipruson túledzettem magam és tönkrementek a térdeim – ekkor ismerkedtem meg a jógával, ami átvezetett a bodyARThoz: ahogy elkezdtem, annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, ezt tanítani akarom. 2010-ben végeztem el az oktatóit, azóta ezt csinálom a munkám mellett.

Ciprusról hazatérve már úgy voltam az ügynökségi életformával, hogy tudtam, valami mást akarok csinálni. De azt is tudtam, hogy az új karriert lépésről lépésre kell felépíteni. Nem áldozatként voltam ügynökségi rabszolga, értékeltem az anyagi biztonságot, az üzleti tapasztalatot és a kapcsolatrendszert amit az ügynökségi lét adott, de tudtam, hogy nem ezt szeretném hosszútávon csinálni.

Letisztult, hogy mi fontos nekem és miben vagyok jó: átlag feletti gyorsasággal tudom megtalálni az összefüggéseket, jól kommunikálok, jól adok elő, és talán a verseny szellem, talán a pedagógus család miatt, de kulcsfogalom nálam a fejlesztés: magamból és a környezetemből is egyre jobbat kihozni. Amikor sales csapatot vezettem, akkor is azt vettem észre, hogy nem a számok motiváltak, hanem hogy az emberek egyre jobbak legyenek magukhoz képest. És ki segíthet leginkább abban, hogy egyre jobbak legyünk? Egy jó edző, egy jó coach.

Edzőként már stabil vendégköröm volt. 2014-re elvégeztem a Coach Akadémiát és azóta, 2017 decembere – folyamatosan fejlesztve magam elméletben és gyakorlatban, az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) PCC akkreditációját is megszereztem. (Professional Certified Coach).

2014 nyarán léptem ki az alkalmazotti létből, ekkor lettem szabadúszó. Szisztematikusan készültem erre a váltásra szakmailag és anyagilag is.

A tartalékom egy külön számlán van, amihez nem is nyúlok.

Ha azt bármikor megbontanám, az azt jelentené, hogy ideje új munka után néznem, mert a szabadúszó életem nem önfenntartó.

Még alkalmazott voltam, 2011-ben, amikor alapítottunk hárman egy digitális ügynökséget, amit a testvérem vezet, én csak tulajdonos partner és tanácsadó vagyok benne. Akkoriban sokan találtak meg azzal, hogy kéne nekik egy weboldal, de a beszélgetés közben hamar kiderült, hogy valójában a márkájuk sincs igazán kitalálva még. Ebből lett az, amit évekkel később brand coaching-ként pozícionáltam, amelynek során az ügyfél rájöhetett, hogy mit akar a termékével, hogyan akarja továbbvinni, mik a személyes motivációi benne.

A workshopodon, amin részt vettem, feltűnt, hogy milyen könnyedén használsz a spiritualitás területeiről származó fogalmakat, de tisztán csak nagyon gyakorlati dolgok ábrázolásaként, rögtön a praktikumra lefordítva.

Már 12 évesen azzal szórakoztattuk magunkat a barátnőmmel, hogy leültünk meditálni. A spirituális élményeim elég korán elkezdődtek az életemben, ehhez képest sokáig nem nyúltam ehhez a témához. Mert nagyon féltem tőle. Ha nem vagy stabil, pszichológiailag megdolgozott, akkor a sajnos igen elterjedt maszatolós ezó-bió konyha–spiritualitás a legrosszabb tévút, ami lehetséges. Ennél már az is jobb, amikor valaki csont egyszerű, és ezzel együtt helyesebben tud élni, mint a “szétspiritualizált” önjelölt megvilágosodás-aspiránsok… Szóval vigyázni kell ezzel a témával, amint leírsz, készpénznek veszel valami – amúgy részigazságként helytálló  – okosságot, könnyen kerülhetsz nagy bajba. Meg kell érni hozzá.

Ezt a videót nagyon ajánlom:

[su_spacer size=”30″]Minden szélsőség, minden vallási fanatizmus abból indul el, hogy nem kérdőjelezed meg azt, amit megtapasztalsz. Minden megvilágosodott spirituális vezető, Buddhától Mohameden át Jézusig, az itt és mostban történő tapasztalatokról beszél. Nincs dogma. Talán ezt a “spontánságot”, jelenlétet érezhetted meg a workshopon is.

Nagyon fontos, hogy anyagi világban élünk. Jung ezt úgy fogalmazza meg, hogy spirituális lények vagyunk fizikai megtapasztalással. Ez utóbbit komolyan kell venni. Szóval a spiritualitás inkább szemléletmódként van jelen, használom az intuíciómat a hétköznapokban, és igyekszem a lélekről tanultakról saját tapasztalatokat szerezni. Például ezért meditálok naponta, és ezért járok sok éve terápiára, próbálok ki minden létező önismereti módszert amellett, hogy két éve pszichológiát is tanulok.

A személyes átélés egyébként is szenvedélyem, semmit sem fogadok el készen, mert azt nem tudom hitelesen átadni.

Ezt a hídszerepet nagyon magaménak érzem. Mert a mi anyagi világunk, vagyis a társadalmunk, tudatszintünk az teljesen más, mint ami az ajurvédikus vagy a jógatradícióban van leírva, tehát eredeti formájában az a tudás itt nem alkalmazható. Érdemes a mai ember nyelvére fordítani azt.  A bodyART is ilyen módon oktatja például a helyes légzés technikáját, anélkül, hogy spirituális ködbe csomagolná – híd a két világ között, amin át lehet hozni embereket a fejlődés felé.

A szabadúszás is olyasvalami, amit már jóideje gyakorolsz. Van valami, amit üzennél nekünk, a többi freelancernek?

A kérdés az, hogy amit csinálsz, mint szabadúszó, az tényleg a tied -e?

Azért csinálod, mert pénzt akarsz keresni, vagy ingyen is ezt csinálnád?

Ha a válasz az utóbbi, akkor jó helyen vagy, ha az előbbi, akkor elég nagy bajban.

Ezzel függ össze az is, hogy sosem szűnik a kíváncsiságom, állandóan tanulok, fejlesztem magam. Szerintem ez is kulcs ahhoz, hogy hitelesen, jól működj szabadúszóként.

A másik, amit gyakran látok, az a hittel kapcsolatos: vannak időszakok, amiket át kell vészelni. Ülsz, és nem tudod, hogy mi lesz. Ha félelmeid vannak a jövőddel kapcsolatban, abból nagyon gáz dolgokat tudsz létrehozni magadnak, de ha nyugalom van benned és hit, ha “át tudod ülni”, hogy ilyen meditációs fogalmat használjak, akkor meg tudod oldani. Ha épp nagyon mély időszakban vagy, akkor ne gondolkodj, hogy mi volt, meg mi lesz: csak üld át. Ez az állapot nem alkalmas az elemzésre. Bátorság! Menj át rajta, el fog múlni.

1...1516171816. oldal a 18-ból