Volt már olyan érzésed, hogy valamin nagyon, de nagyon szeretnél változtatni? Hogy olyan jó lenne mindent hátrahagyni és venni egy csak oda repjegyet, bárhová? Néhány hete fogtam magam, bedobozoltam az életem, bepakoltam a bőröndbe és vettem egy repülőjegyet Indiába, csak oda. Szia, Orsi vagyok, ha érdekel a történetem, tarts velem az utazásaimon!
12. rész
Bár már 2011-ben volt szerencsém egy indiai lagziban részt venni Jaipurban, azonnal igent mondtam, amikor most 12 évvel később kedves indiai ismerősöm, Manoj meghívott a sógora esküvőjére Delhibe.
Nem szívesen hagytam ott az ashram békés világát, mert tudtam, mi vár rám, mire eljutok India déli részéből Delhibe, még ha repülő könnyítette is az utamat. Többször mondtam már, hogy imádom Indiát, vonz, mint a mágnes, de azért itt sokszor nem fenékig tejfel az utazók élete. Az állandó utcai zajok, a fülsiketítő, non-stop dudálás, a lárma, a kószáló, és szemérmetlenül ide-oda pottyantó tehenek, a mérhetetlen szemét és kosz, az általános lepukkantság mindenhol néha még a legacélosabb idegzetű világjárót is megviseli.
Nem is nagyon fecsérelném a szót a viszontagságaimra, arról talán majd külön posztban írok, inkább mesélek az esküvőről. Felejthetetlen élmény volt és ezért nagyon hálás vagyok Manojnak és a családjának, a lagzi miatt ideges sógornak, hogy befogadtak és megengedték, hogy reggeltől-estig szemtanúja legyek az eseményeknek. Nem csak az esti ünnepségen vehettem részt, hanem a reggeltől zajló, egész napos, szűkebb, családi ceremóniákon, előkészületekben is.
Érkezés Delhibe
Első estém Delhiben egy turistásabb negyedben töltöttem, majd másnap reggel a bőröndömmel és egy riksa sofőrrel átgurultunk a család otthonának szomszédságába. A szállást már előre lefoglaltam, Manoj mondta, hogy ez a hotel szinte a lakás tőszomszédságában van, tökéletes lesz, ha megfáradok és le akarok pihenni, vagy felfrissíteni a toalettem. Haha.
Nos, a dolog úgy indult, hogy a riksással az istenért se találtuk a hotelt. 20 percet tekeregtünk, már a fél lakónegyedet megkérdeztük, mindenki a saját telefonját és a térképet bújta mindhiába. Hozzáteszem, az indiai címeknél idiótább nincs. Se házszám, se semmi, találkoztam már olyan címmel, hogy a sarki fűszeressel szemben, a fehérfarkú tehéntől balra kettővel.
Végül a rejtélyt egy kedves házaspár oldotta meg, akik jártukban-keltükben megpillantották a hotel épületét. Ha azt gondolnád, ezzel minden elsimult, várd ki a végét! Nagy nehezen felküzdöttem magam a mini lifttel és a hatalmas bőröndömmel az emeleti recepcióra, ahol boldogan lobogtattam a foglalásom, mire a srác rezzenéstelen arccal közölte, hogy teltház van, nincs szoba. Hiába erősködtem, hogy foglalásooooom van, nem érdekelte. Ugyanazt hajtogatta, majd 10 perc után hozzátette, hogy itt csak indiaiak szállhatnak meg, külföldiek nem.
Azóta kinyomoztam, ha turistákat akarsz elszállásolni, annak bonyolult bürokráciai folyamata van, amit sok hotel nem akar végigcsinálni. Bár sokszor gyűlölöm a technológiát és a mobilt, most azért elég jól jött, hogy hirtelen találjak szintén a közelben egy másik helyet a külváros közepén, ahol a madár se jár, nem hogy európai turista.
Az új szállásom egyébként még jobb is volt, mint az eredeti, gyorsan átöltöztem, felvettem az erre az alkalomra vásárolt nem annyira brutál indiai stílusú, de azért kellőképpen keleties ruhámat és vártam Manojt, hogy mocival áttekerjünk a családja házához. Na és akkor innentől kell nagyon figyelnetek.
Esküvői előjáték
A kis előudvar már fel volt díszítve szalagokkal, drapériával, lufikkal, volt egy hosszúkás asztal némi harapnivalóval és szép lassan szállingóztak a családtagok és legközelebbi barátok. Csakis kizárólag a vőlegény oldaláról beszélünk. Indiában a két házasulandó külön ünnepel, ami elég fura, a két család és vendégsereg csak az esti nagy ünnepségen egyesül, de ott még nem tartunk.
Én kb. egész nap tátott szájjal ültem egyik székből a másikba, hogy ne legyek útban, de azért lássam is az eseményeket, a család apraja-nagyja mindig szólt, hogy nyugodtan üljek közelebb. Első sorból nézhettem végig a különféle ceremóniákat. Volt egy meghívott guru, aki a földön ülve többféle ceremóniát is levezényelt, imákat mormolt, áldásokat adott, rituálékat végzett, felajánlásokat pakolt a tálcára számukra érthető és rendezett, számomra random módon: volt ott szőlő, banán, kókuszdió, keksz, süti, virágszirmok, pénz, füstölő.
A gurut körbeülték a családtagok, a vőlegény középen tűrte az eseményeket, egyre-másra akasztották a nyakába a pénz-nyakláncokat, a fejére dísz süveg került, az arcára a nap közepén kurkuma massza. Ekkor nyert értelmet, miért öltözött mindenki rajtam kívül sárgába. Amellett, hogy mutatós, még praktikus is, ha netán összekennéd a ruhád a kimoshatatlan, sárga színű kurkumával.
Volt ott tánc, dobolás, ének, fotózkodás, majd ebéd után egy kis pihenő. Visszamentem a szobámba, gyalog 8 percre volt, minden helyi engem bámult, hogy kerültem oda ebben az ünnepi göncben.
Jön a 2. felvonás!
A délutáni részre már mindenki a legragyogóbb ruháját vette fel, a férfiak kaptak egy sisak-szerűséget, a nők leírhatatlanul csicsás és csillogó arany bizsu fülbevalót, megjelent egy díszbe öltözött rezesbanda is, és egy kivénhedt, jobb napokat látott paripa, ami úgy fel volt cicomázva, mint egy király.
A guru vezette délutáni szeánsz után a vőlegényt felpakolták a ló hátára, és gyalogosan kísérve elbuliztuk magunkat a szomszéd utcában lévő kis kápolnáig, ott imát mondtak, majd haladtunk tovább. Ezen a ponton még anyámékat is felhívtam videón, hogy lássák, mi folyik a Föld másik oldalán!
Az esküvő
Miután visszaértünk a házhoz, mindenki autókba pattant, és mentünk az esti buli helyszínére, egy hatalmas, kifejezetten erre épült esküvői bálterem épületbe. Ebből vagy 5 sorakozott egymás mellett, egymást érték a házasulandók és népes seregük, hintók, lovak, királylányok és királyfik várták a sorukat a kialakult dugóban. Manoj azt mondta, aznap este 15ezer esküvő zajlott a városban. 15ezer!!!!!
Kb. este 9 lehetett, mire eljutottunk a bejáratig, de nem ám lerohantuk a báltermet. Volt előtte tánc, heje-huja, és egy olyan ceremónia, ami teljesen lenyűgözött és az egyik legszebb dolognak tartom, amit valaha hallottam.
Mint mondtam, itt az esti buliig a két család külön ünnepel. Most volt az első pillanat, hogy végre egy légtérbe kerültünk, hozzáteszem a menyasszonyt ezen a ponton még mindig nem láthattam, ráadásul az ő meghívottjai a báltermen belül voltak, mi meg az ajtón kívül várakoztunk. És itt jön a mesés részlet.
Indiában úgy tartják, hogy nem csak két ember házasodik össze, hanem két család. És hát mit érne a szép szó Indiában, ha nincs mögötte valami szimbolikus rituálé. Ennek keretében számba vették a két család tagjait, és a két oldal megfelelő szereplőit párba rendezték (tehát unokaöccs-unokaöccs, sógor-sógor, fiútestvér-fiútestvér, stb., már ha van ilyen mindkét családban), és egy ceremóniamester utasításait követve egymást megajándékozzák egy virágfüzér nyaklánccal. Majd egymás szájába tesznek egy falat édességet, mintegy kifejezve, hogy innentől összetartoznak és számíthatnak a másikra.
Bár ez a kis intermezzo legalább egy órán keresztül zajlott, nagyon jól elmoziztam. Végül este 10 körül végre bejutottunk a bálterembe mi is, is ehettünk. Asztalok rogyásig ínycsiklandó indiai kajákkal az ország minden régiójából, élőben az orrod előtt sütötték a friss indiai lepénykenyereket, volt desszert sarok, gyümölcs asztal, italpult, kör asztaloknál a színesbe öltözött vendégek, a táncparketten pedig panjabi diszkóra roptuk egészen addig, amíg végre meg nem jelent a menyasszony… ÉJFÉL… szerencsétlen vőlegény egészen addig árván üldögélt a díszes pódiumon, míg mi önfeledten mulatoztunk.
A menyasszony, mint valami mese, ruhája mély bordó, hímzett, arannyal díszített, tömérdek ékszer a teste minden pontján, kezén, derekán, nyakán, fülén, orrában. Szinte szó szerint roskadozott a sok drapéria és ékszer alatt. Miután nagy nehezen, újabb ceremóniák közepette beengedték szegényt a terembe, megkezdte sétáját a színpadhoz, ahol várta a vőlegény.
Azért írok le mindent ilyen részletesen, hogy átérezzétek a sorsom, amikor 20 percet csak arra vártam, hogy tegye már meg azt az 50 métert és érjen már oda a pódiumhoz…
Fotók tömkelege, gratuláló tömeg, mindenki meg akarta simítani, alig bírta a fején tartani a fátylat, az orrkarikáját igazgatta, és láthatóan az ájulás kerülgette. Mindeközben mi, a vőlegény meghívottjai csak úgy roptuk. Kb. százezer év múltán végül megérkezett a színpadhoz a menyasszony, és már csak újabb száz évet kellett várnom, hogy megfogják egymás kezét…tiszta Bollywood volt az egész.
Az egyesülés után fotózkodás a párral, majd tánc reggelig. Én sajnos nem tudtam tovább maradni, megköszöntem a szíves vendéglátást és távoztam, mert másnap korán kellett kelnem, hogy buszra és helikopterre szállva elérjek a Himalájába, de nyilván erre a sztorira várnotok kell picit.
Tarts velem az utazáson, ezen a linken eléred a korábbi és a friss beszámolókat! Ha pedig te is kedvet kaptál egy indiai utazáshoz, csatlakozz a Panchakarma India 2024 zárt facebook csoporthoz! Álmodj egy nagyot és kezd a jövő évet úgy, mint még soha!
