Huszárik Csilla sosem tervezte, hogy vállalkozó lesz. Egyszerűen nem tudott visszamenni abba az életbe, amiből eljött. A gazdasági válság Törökországba vitte, ahol megtanult egy nyelvet; egy polgárháború Costa Ricába sodorta, ahol otthonra talált. A COVID elsöpörte az egyik vállalkozását, a másik pedig beindult. Ma tíz fős nemzetközi marketing ügynökséget vezet, és a Határtalanul platformon megmutatja, hogy a helyfüggetlen élethez sem sok pénz, sem útitárs nem kell. Csak egy döntés.
– Mi a történeted? Hogyan indultál útnak, mi vezetett idáig?
Volt egy folyamatosan visszatérő gondolat a fejemben, egy vágyálom: hogy egyszer szeretnék úgy utazni, hogy nem korlátoz az idő. Hogy addig maradhassak bizonyos helyeken, ameddig szeretnék. Tudtam, hogy egyszer meg fogom valósítani, csak azt nem, hogy hogyan.
Egy tanárom egyszer azt mondta, hogy ha valaki távoli helyekre akar utazni, akkor vagy sok pénze kell hogy legyen, vagy sok ideje. Akkor még nem értettem, mire gondolt pontosan, de szöget ütött a fejemben. Aztán jött a munka, az évi 20 szabadnap, a megszokott körforgás. Tíz év telt el, szinte észrevétlenül.
A velem egyidős barátnőm 30. születésnapján szóba kerültek a meg nem valósított álmok, és az idő múlása. Nekem beugrott az utazás, amiről oly sokat álmodtam. Egész éjjel fennmaradtam, néztem a csillagokat a körösparti nyaralóban, és reggelre eldöntöttem: megcsinálom. Így született meg az egy éves Latin-Amerikai utazás terve.
– Mivel foglalkoztál az indulást megelőzően?
Egy nemzetközi tech cég magyarországi leányvállalatának voltam az üzletfejlesztési vezetője. De hogy idáig eljutottam, ahhoz hosszú út vezetett.
Nehéz körülmények között nőttem fel, sokáig a megyehatárt sem hagytam el. Másodéves főiskolás voltam, amikor a keresztszüleim elvittek Olaszországba nyaralni, akkor láttam először a tengert. De mindig is vonzott az utazás, a kaland, a számomra ismeretlen és egzotikus tájak és emberek megismerése, ezért is jelentkeztem idegenforgalmi fakultációra a középiskolában, majd turizmus szakra a főiskolán.
Az utolsó tanulmányi félévemre elnyertem az Erasmus ösztöndíjat Spanyolországba, ekkor kóstolhattam bele először igazán a külföldi létbe. A főiskola utolsó évében a gyakorlati helyemen ért a gazdasági világválság berobbanása, ami miatt elvesztettem a munkámat. Magyarországon friss diplomásként esélyem sem volt elhelyezkedni a turizmusban, ezért Törökországba mentem, ahová a szerelem vitt, és szerencsét akartam próbálni. Két évig éltem ott, és megtanultam a nyelvet, ami annyira megragadt bennem, hogy a mai napig jobban beszélem, mint a spanyolt.
Ezután visszaköltöztem Magyarországra, és egy multicégnél helyezkedtem el, ahová a nyelvtudásommal sikerült bekerülnöm. Még ekkor is azt gondoltam, hogy a világot csak akkor fogom tudni bejárni, ha nagyon gazdag leszek. Ki gondolta volna, hogy évekkel később arról fogok blogolni, hogy NEM feltétlenül kell sok pénz az utazáshoz.
Azóta kb. 35 országban jártam, főleg Európában, az amerikai kontinensen és Észak-Afrikában. Ázsia, Afrika középső és délebbi része, valamint Ausztrália még mind felfedezésre vár.
– Honnan volt bevételed az utazás alatt? Mekkora tartalékkal indultál neki?
Nem emlékszem pontosan, de kb. 300-400 000 forint megtakarításom volt, és kiadtam a lakásomat, amiből kb. 50 000 forint bevételem maradt havonta a hiteltörlesztés után. Fontos hozzátenni, hogy ez 2018-ban, a pandémia előtti időszakban volt, amikor minden jóval olcsóbb volt.
Mexikóban két helyen is önkénteskedtem a Workaway-en keresztül. Egyszer a karibi oldalon, egy csodás szálláshelyen Tulumban, egyszer pedig az ország másik felében, Sayulitában, ahol a szörfözés alapjait is elsajátítottam. Rengeteg élmény gyűlt össze, és közben rengeteget spóroltam is. Pontosan erre gondolt a főiskolai tanárom, amikor azt mondta, hogy sok időre van szükség. Lassan utazva sokat lehet megspórolni.
A mexikói 3 hónap után Guatemalában túráztam épp, amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy milyen lehetőségeim lehetnek a helyfüggetlen munkavégzésre, mert én bizony nem akarok visszamenni a „régi irodai életembe”. Így találtam rá az Upworkre. Amíg aktívan utaztam, csak kisebb projekteket vállaltam el, később viszont ezen a platformon keresztül elnyert munkák jelentették a fő bevételi forrásomat.
– Hogyan készültél fel az útra, és mit tanácsolnál azoknak, akik hasonló váltáson gondolkodnak?
Rengeteg blogot olvastam és YouTube videót néztem más hátizsákos utazóktól, illetve Vigh Bori: Hogyan menjünk világgá könyve is sokat segített. Az indulás előtti teendőket érdemes alaposan megtervezni, de az érkezés utánit nem érdemes túlgondolni. Egészen biztosan nem fog úgy alakulni minden, ahogy otthonról elképzeled. Jellemzően sokkal jobb és különlegesebb lesz.
– Mennyi idő telt el a döntéstől az indulásig?
2017 május végén hoztam meg a döntést, és 2018 legelején már úton voltam Kubába. Az életben sokszor megtapasztaltam, hogy az álmokból ritkán lesz valóság, ha csak tervezgetjük őket. De amikor egyszer eldöntjük, hogy ez így lesz, akkor hirtelen megnyílik az út. Elkezdjük meglátni a lehetőségeket és az irányt a célunk felé.
– Szerinted mennyire kell jó nyelvtudás ahhoz, hogy valaki belevágjon egy ilyen kalandba?
Azt gondolom, hogy az enyémhez hasonló hosszú és egyéni szervezésű utazáshoz magabiztos angol nyelvtudás mindenképp szükséges. Ha pedig nem angol nyelvterületre utazik az illető, akkor jó, ha van egy alapszókincs még pluszban a legfontosabb helyi kifejezésekből. Ami viszont legalább ennyire fontos, az a magabiztosság és talpraesettség. Engem is az segített át sok helyzeten például Kubában is.
– Mi volt a legnagyobb visszatartó erő, és hogyan győzted le?
A legnagyobb visszatartó erő az volt, hogy sokáig azt gondoltam, hogy egy ilyen úthoz több millió forint és egy útitárs kell. Mint kiderült, egyik sem kellett. Félelmet egyáltalán nem éreztem. Inkább attól félelmem, hogy egy napon felébredek, és már túl késő lesz az álmaim megvalósításához. Ez sokkal erősebb volt annál, mint annak a gondolata, hogy esetleg történhet velem valami rossz az úton.
– Mik voltak az út legnagyobb kihívásai?
Összességében semmi olyan nem történt, amire azt mondanám, bárcsak ne történt volna meg. A nicaraguai polgárháborús helyzet miatt kellett átalakítanom a terveimet, és így jöttem Costa Ricába. A telefonom ellopása miatt maradtam tovább, mint terveztem, és szerettem bele a helybe. Ma pedig itt élek.
Nem vagyok az a típus, aki erőlteti, hogy minden rosszban meg kell látni a jót, de számomra ezek remek emlékeztetők arra, hogy adott esetben a nehézségekben is meg lehet látni a lehetőségeket. Erről a blogomon is írtam.
– Kuba volt az első állomás, azt mondod, teljesen átrendezte az értékrendedet. Mi volt az, amit ott láttál?
Kubában azért vettek ki a sorból a belépéskor a határőrök, mert nem az all inclusive szállodába tartottam Varaderoba, mint az összes többi utas, akikkel együtt érkeztem. Matanzasba, egy külföldiek által nem, vagy alig ismert kisvárosba, onnan pedig még messzebb készültem, távol a turisták által látogatott aranyháromszögtől (Havanna – Trinidad – Viñales). Szerettem volna az ország valódi arcát látni, hogy tényleg megismerhessem kicsit az ott élő emberek mindennapjait.
Kubában megelevenedett számomra minden, amiről a nagyszüleim meséltek a gyerekkorukból. A sorbanállás egy jeggyel kenyérért és kávéért. Hogy nem hogy nem roskadoznak a boltok polcai a termékektől, de volt, hogy az alapvető árucikkek is hiányoztak. Láttam csontsovány malacot a házak között lézengeni, és ahogy a gyerekek egy hattyút rángatnak ki a partra, és viszik haza vacsorára.
Az egy hátizsáknyi ruhám, használtan vett fényképezőgépem, egy túracipőm, és a jó minőségű papucsom akkora érték volt, ami sok helyinek életében összesen nem adatik meg. Többször is megkérdezték, hogy nem hagynék-e ott egy-két pólót nekik, mielőtt elutazok.
De az igazi értékem nem a holmim volt, hanem a szabadságom. Az, hogy olyan országba születtem, amelynek útlevelével oda megyek, ahová akarok. Ezt sokan készpénznek veszik, pláne a fiatalabb generáció tagjai. A kubaiak nagy része úgy éli le az életét, hogy esélye sincs elhagyni a szigetet.
– Sokan félnek Kolumbiától, főleg egyedül utazó nőként. Mit tanácsolsz azoknak, akik mégis bevágnák?
Kolumbia benne volt a top 3-ban nálam Mexikó és Costa Rica mellett, remekül éreztem ott magam. Nagyon sokat dolgoznak rajta, hogy javítsanak a megítélésükön, és erre büszkék is. A pandémia és a venezuelai menekültválság azonban megtépázta a gazdaságot. Szívszaggató volt látni, amikor 3 éve visszatértem, hogy mennyire látványosan romlott az emberek életszínvonala. Ettől függetlenül Kolumbia egy csoda.
Azt tanácsolnám, hogy tájékozódjanak hiteles forrásokból, és priorizálják a biztonságukat. Érdemes a szálláshelyen összeállni másokkal és együtt menni szórakozni, illetve úgy időzíteni az érkezést új településekre, hogy még sötétedés előtt odaérjenek. Legyen idejük szétnézni és megismerni a környéket, mielőtt besötétedik.
– Mi fogott meg annyira Costa Ricában, hogy végül ott telepedtél le?
Először a csodálatos természet, a békés és kedves helyiek és a trópusi időjárás fogott meg. Aztán a támogató közösség, amit itt az évek alatt kialakítottam. 2021-ben ismerkedtem meg a párommal, azóta nyilván a kapcsolatunk is ide húz.
És ami még nagyon fontos, az az élet, amit kialakítottam. Az az ember, az az énem, aki itt lenni tudok. Nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog. Sokkal kevesebbet panaszkodom vagy vitatkozok, mint régen. Örülni tudok az apró dolgoknak, és sokkal gyakrabban önt el a hála érzése, mint korábban bármikor.
– Milyen felismerésekkel gazdagodtál az utazásnak köszönhetően?
Nagyon sok ilyen van. De talán a legfontosabb, hogy ha megvan minden a komfortos életedhez, akkor az már elég. Onnantól kezdve meg kellene tanulnunk élvezni azt, nem pedig beállni a folyamatos hajszába a nagyobbért, a többért, a csillogóbbért. Én még egy idős embert sem hallottam, aki azt mondta volna: „bárcsak többet dolgoztam volna.”
– Milyen volt az átmenet a vállalkozói létbe? Mivel foglalkozol most?
Összekötve az írás iránti szeretetemet egy piacképes szakmával, marketing szövegíróvá képeztem magam a 2018-as hátizsákos utazásom közben és után. Ilyen projektekre jelentkeztem az Upworkon, és kezdtem felépíteni a portfóliómat. Sosem a mennyiségre mentem, hanem inkább a jobban fizető, hosszú távú projekteket részesítettem előnyben, és korábbi tapasztalataim nyomán a SaaS- és fintech-piacokra specializálódtam. Egy idő után már nem tudtam és nem is akartam egyedül dolgozni, így elkezdtem építeni egy csapatot. Így született meg évekkel később az ügynökségem.
Az utazásaimról blogot vezettem, és a Facebookon is aktívan posztoltam. Sokan megkerestek a követőim közül, hogy segítsek nekik is a helyfüggetlen vállalkozás vagy karrier kialakításában. Tavaly láttam elérkezettnek az időt, hogy elindítsak erre egy brandet, így alakult meg a Határtalanul.
Akik most ismerkednek a témával, a @hatartalan-klub csatornákon, a Határtalanul Podcastban és a YouTube vlogokban rengeteg hasznos anyagot találnak. Emellett két díjmentes webinár is elérhető: az Upwork webinár és a Passzív bevétel digitális termékekkel webinár, illetve hétről hétre küldöm a Határtalanul Hírlevelet is.
– Közben egy nemzetközi marketing ügynökséget is felépítettél. Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?
Velem együtt tízfős és nemzetközi a csapat, hét országból, négy különböző időzónából. Teljesen remote dolgozunk, projekt alapon, automatizált folyamatokkal. Nincsenek felesleges meetingek és hosszú emailváltások, mindenki a valódi munkára koncentrál.
Nincs sok ügyfelünk, de akik velünk dolgoznak, azok hosszú évek óta partnerek. Köztük az egyik legnagyobb nemzetközi fintech-vállalat és webszerkesztő szoftvercég is, amire nagyon büszke vagyok. Eddig mindenki organikusan, ajánlásra talált ránk, de az év második felében aktív ügyfélszerzésen is dolgozni szeretnék.
– A COVID hogyan érintette az utazásaidat és a vállalkozásodat?
Pont 2020 elején döntöttem úgy, hogy a freelance marketing szövegírói tevékenységem mellé kellene még egy láb, még egy bevételi forrás. Februárjában alapítottam meg az utazási tanácsadási vállalkozásomat. Három héttel később lezárták a világot. Óriási kudarcként éltem meg, tehetetlennek éreztem magam, és az utolsó pillanatban értem haza, mielőtt lezárták a határokat.
Szerencsére az Upworkös szövegírói projektjeim a víz felett tartottak, sőt, abban az évben kezdtek beindulni igazán.
2020 decemberében eladtam a budapesti lakásomat, és 2021 elején Samu kutyámmal egy egyirányú jeggyel visszajöttünk Costa Ricába. Az utazási vállalkozás végül beindult, szerveztem egy jógatábort is, de egyre több megkeresést kaptam, amik egyre inkább a helyfüggetlen életmódom feladásával jártak volna. Ezt nem szerettem volna, emiatt ez a projekt egyelőre parkolópályán van.
– Mikor és hogyan döbbentél rá, hogy másképp kell dolgoznod?
Számomra a szabadságom többet ér, mint bármilyen felhalmozott vagyon. Az, hogy én osztom be az időmet, és én döntöm el, honnan és mennyit dolgozom. Nem azért költöztem az óceánpartra, hogy egész nap a gép előtt üljek. Több év önismereti munka és terápia van abban, hogy ne a ledolgozott órák száma alapján érezzem magam hasznosnak. Mert ilyen is volt.
Amikor elkezdtem csapatot építeni, tudtam, hogy csak olyanokkal akarok dolgozni, akik tudják, mi a feladatuk, és becsülettel elvégzik határidőre. Továbbra is ambíciózus vagyok, de már nem a ranglétrán akarok felfelé menni. Inkább az hajt, hogy minél többeknek segítsek a céljaik elérésében.
