Rendszert vinni mások életébe – interjú Szabó Orsolya szövegíróval

Orsi cégjogászként élte életét, mielőtt világgá ment volna, majd a vándorútról hazatérve néhány éven belül Magyarország egyik emblematikus “digitális nomád anyukája” lett belőle. A Freelancer Fesztivál előadója egy napsütéses szerda délelőttön nyitott számunkra egy órányi időablakot meglehetősen feszes napirendjében, és tanulságos szakmai útja mellett a saját munkaszervezési módszereibe is adott némi értékes betekintést. Vigyázat, szókimondó szövegek, hardcore freelancing tudásbombák!

Hogy telik a napod?

Jól, dolgoztam, de elég hatékonyan, mert ha befejeztük az interjút akkor neki is ugrom a szakdolgozatomnak, három hét múlva le kell adnom, úgyhogy most intenzívek a napok…

Milyen képzésen vagy?

Turnaround management, MBA. Változás- és válságmenedzsment szakirány a Metropolitan Egyetemen.

Nem mondanám, hogy ennyiből rögtön definiálni tudnám, hogy ez mit takarhat.

Azt a segítő folyamatot takarja, amit akkor alkalmazunk amikor egy cég valamilyen válsághelyzetbe kerül, ebből fordítjuk vissza, navigáljuk ki, mielőtt még a csődeljárás elindulna. Ennek a puhább verziója a változásmenedzsment, itt még nincs szó krízisről, de érzékelhető, hogy valamilyen finomhangolásra lesz szükség. Ezen belül is az online kommunikáció a kutatási területem, azt vizsgálom, hogyan tudunk a közösségi média-felületeken egy céget úgy berobbantani, ami átsegítheti egy átmeneti válságon vagy visszaesésen. Ez egy közgazdász diploma, én eredendően jogász vagyok, szóval nem az erősen pénzügyi vonalat viszem, hanem ezt a lágyabb, kommunikációsat inkább. Nyilván ha nagyon komoly a gond, akkor ezt egy szakértői csapat csinálja, amiben van jogász, pénzügyes és egy kommunikációs szakember, mint én. Ügyvédként csőd- és felszámolási eljárásokat vittem, innen a kapcsolódás, ennek a megelőző lépéseit próbálom most a gyakorlatban elsajátítani. Pénzügyi cégnél voltam ügyvéd, reorganizációs eljárásokkal foglalkoztunk. Illetve GYES előtt üzleti tanácsadással foglalkoztam, innen jött, hogy jól jönne még egy közgazdasági diploma ehhez, így kerültem erre a képzésre.

Hogyan tervezed hasznosítani ezt a szakértelmet, amit most sajátítasz el?

Most már megvan ez a “láb” egy ideje, most szerzem meg hozzá a papírt. A Zsolyának három fő lába van: a szövegírás, a social media management és a kommunikációs stratégiai tanácsadás. Nagyon sokszor látom akár kezdő vállalkozóknál is, hogy nagyon fontos előnyökre tehetnének szert, ha a megfelelő irányba lenne rakva a kommunikációjuk, hogy a célközönségüket megszólítsák és értékesíteni tudjanak. A válságba kerülő, de addig prosperáló cégek számára is nagyon sok esetben a jobb és tudatosabb kommunikáció ad választ, ehhez ad egy újabb támpontot nekem ez a diploma.

Havidíjas ügyfeleid vannak vagy projektszerűen dolgozol? Vagy vegyesen?

Vegyes, hat-hét havidíjas ügyfelem van most és ezen felül vannak a megbízások.   

Bemutatnál hármat az ügyfeleidből, most cégnév nélkül, csak jelleg alapján?

Erős vonal lett a HR kommunikáció, egy versenynek köszönhetően, ahol különdíjas lett a csapatom. Így lett ügyfelem egy nagy gyógyszeripari multi. Van közöttük szépségápolási multinacionális cég magyar vállalata, illetve van például egy magyar divatcég, ami egyszemélyes selfbrandből nőtte ki magát – mivel én vállalkozó és digitális nomád anyuka vagyok, ezért sok más anyuka keres meg, sokakat érek el a Zsolyán keresztül. Így talált rám ő is.

Az anyaság elvileg egy komoly igénybevétel, főleg az elején, hogy lehet ilyenkor még vállalkozni is?

Zsigmond 2 és fél hónapos volt, amikor elkezdtem a szabadúszó irányt építeni. Ez az időszak nagyon jó arra, hogy kísérletezgessen egy nő, hogy egyáltalán neki való -e a szabadúszólét, akar -e vállalkozni, egyáltalán mit szeretne csinálni? Én nagyon készültem rá, hogy váltani fogok, sokat írtam terhesség előtt is már, és Backpacker Borinak kezdtem besegíteni az elején. De van olyan freelancer társam, aki szintén 2 hónapos gyerek mellett kezdett velem dolgozni. Az elején 1-1 órákat el lehet csípni, mert a kisbaba még sokat alszik, úgyhogy ha fizikailag már összeszedte magát az anyuka, akkor a napban vannak olyan időszakok, amelyek a rendelkezésére állhatnak. Csak vigyázni kell, ne élje bele magát, mert jönnek a növekedési fázisok, és egyre kevesebb alkalommal fog aludni a gyerek. Nekem első gyermek, saját bőrömön tapasztaltam ki, és az első fél év még relatív egyszerű volt, fél éves korában viszont napközben már csak kétszer aludt, egy-másfél órákat, ekkor már csak az este maradt. Letettem nyolckor aludni, és fél kilenckor nekiálltam dolgozni. 7 hónapos korában kezdtem bele az MBA képzésbe, úgyhogy fél évig hajnal 1-2 között feküdtem és ötkor keltem a gyerekhez – az egy picit hardcore volt – de

a leges-legelső lépés úgyis az, hogy az anyuka tudja, hogy mit szeretne csinálni.

Ha ez nincs meg, akkor karriertanácsadót érdemes felkeresni, hogy legalább körvonalazódjon, mivel foglalkozna szívesen (kattins ide a freelancer-tanácsadókról készült cikkünkhöz, amiben ezeket a kezdeti kérdéseket alaposan körbejártuk).

Sokkal egyszerűbb az eszközöket hozzárendelni ahhoz, ami felé tartunk. Mennyi idő kell, mennyi pénz, milyen segítségeket kell bevonni? Például kell -e mondjuk a férjem segítsége napi két órában ahhoz, hogy X feladatot el tudjam látni, kell -e babysitter, kell-e nagymama, vagy bölcsőde? Amikor Zsigi betöltötte az egy évet, akkor elkezdett hozzánk járni egy pótnagyi heti egy vagy két délutánra, három óra időtartamra: ezzel csökkenni tudott az éjszakai munkavégzésem.  Amikor két éves lett akkor pedig beírattuk bölcsődébe és ez most már istenkirályság a korábbiakhoz képest: fél tíztől háromig enyém a világ.

Hogy néz ki egy tipikus napod?

Fél hat körül ébresztő van, mivel korán fekszik a gyerek, ami nem annyira esik jól az idegeimnek… de nincs más választás. Fél kilencre viszem bölcsődébe, fél tíz után érek haza, ez nyilván a budapesti közlekedés átka. Utána munka gőzerővel, háromig. Ekkor megyek Zsigmondért, hazaérünk ötre és este nyolcig, fekvésig vele vagyok. Minden este dolgozom, de most kicsit kitolódnak a napok, ahogy említettem, mert most szakdogaírás is van, de nagyjából este 11 körül zárul az este. Valamivel lepörgetem még az agyam a munkáról, nézek vagy olvasok valami nem szakmait, utána alvás.

Ebben a napban én gyereket meg melót hallottam, összességében. Nem szoktál mondjuk sportolni?

A téli időszakban nem fektettem nagy hangsúlyt a mozgásra, ezt most tudatosan hozom vissza. Heti három-négy edzés vagy futás, ez még egy további 45-60 percet vesz igénybe az adott napokból, ezt délelőtt csinálom. Résztveszek egy női divatüzletet vezető ügyfelem programjában, minden héten kapunk egy új edzés- és diétatervet, három hónapon keresztül. A tulajdonos, aki szintén vállalkozó anyuka, kitalálta, hogy a márka Facebook-csoportjában lévő nők számára indít egy ilyen programot, amivel nyárra mindenki olyan formába kerülhet, hogy szívesen nézegesse magát a tükörben. Jó időben, ha tehetem, biciklire pattanok, vagy majd megyünk pingpongozni a férjemmel hétvégén a parkba. Azonban most ez egy nagyon húzós időszak, tavaly ilyenkor péntek délután például már nem nagyon dolgoztam, minden az aktuális helyzettől függ.

Hogy illesztetted be a tanulást? Úgy kezeled, mint egy ügyfelet?

Hát ez nem olyan egyszerű most, de igyekszem körülbelül délután egyig kipörgetni a napi ügyfeleket és utána tanulás, az esti órákban pedig most csak szakdolgozat. Amikor leadom a szakdolgozatot, akkor az esti idősáv a záróvizsga-felkészülésre megy majd. Mondjuk én megtanultam több ezer oldalt megtanulni nagyon rövid idő alatt, de megírni valamit, annak ellenére, hogy szövegíróként dolgozom – ez mégsem egy blogposzt, ez egy szakdolgozat – a szakirodalom olvasásával együtt azért időigényes.

A munkaidőmet amúgy úgy osztom be, hogy tudom, hogy egy ügyfélre mennyi idő szükséges naponta és ennek megfelelően idősávok futnak a fejemben. Ha új felkérés érkezik, akkor ennek alapján kalkulálok, belefér -e, ki tudom -e szervezni, vagy egyik sem kivitelezhető, és akkor el kell engedni az ügyfelet. Vagy le kell cserélni egy másikra, ha jobban megéri.

Hogyan tudod ilyen pontosan felmérni egy ügyfél átlagos időigényét?

Amíg nem volt sok ügyfelem, és már a megélhetésem ugyan függött tőle de még nagyon hobbinak fogtam föl, addig mindenkinek mindig elérhető voltam. Ez aztán visszaütött. Amikor már kinősz a selfbrandből és egy hálózatot működtetsz, és mindenki egyszerre írkál neked, este 11-kor, vagy ünnepnapon is, meg a nászutadon is, akkor meg kell tanulni őket kordában tartani. A gyerekneveléshez tudnám hasonlítani. Meg kell határoznod az idősávokat, amikor dolgozol, vagyis megírhatja, amit szeretne, késő este is, de másnap fogsz rá reagálni. És azt is, ha egy feladatra nincsen kapacitásod, sőt azt is, hogy ez a kérés egy olyan extra, amit X nap múlva tudsz elvégezni, vagy felárasan. Ez nyilván erőfeszítést igényel, de ha következetesen csinálod, akkor nagyon jól tud működni. Az elmúlt két év tapasztalata hozzásegített ahhoz, hogy amikor leütünk egy megállapodást és meghatározzuk, hogy melyik platformra hány poszt megy, akkor már percekkel tudok számolni, súlyozva azzal, hogy mennyire specifikus az a szakterület amivel foglalkozik, mennyi háttérmunkát igényel. Ezt még megfejelem azzal a módszerrel, hogy az első két-három hónap percdíj-alapú elszámolással megy, ez egy közös betanulási fázis, ami alatt timesheetet vezetek, amit az ügyfél is lát, bármikor szólhat, ha valami neki nem komfortos, én is tudok visszajelezni, ha például indokolatlanul sok kérdést tesz fel. És amikor már fel tudjuk mérni, hogy heti X óra szükséges az ő ügyének a kezeléséhez akkor ahhoz tudok adni egy csomagáras havidíjat, ami alapján tudjuk folytatni az együttműködést.

Hát, köszönjük a rögtönzött mesterkurzust, ez egy egy elég szépen összeszedett módszertan tud lenni minden szabadúszó szövegíró számára…

Komolyan mondom, ez a legizgibb az egészben. A stratégiai tanácsadásnál is csomó embernél azt látom, hogy ez az amire igazán felcsillan a szemük: amikor rendszert viszel az életükbe. Jogászként erősen határidő-freak vagyok, meg időmenedzsment-mániás, anyukaként meg aztán főleg: nincs elvesztegetett idő, mindennek rendszerbe rakva, tak-tak-tak, így kell mennie.

Csomószor csak arra van szüksége igazán az ügyfélnek, hogy legyen ott valaki, aki csapkod az ostorral,

jó értelemben, aki mondja neki, hogy azért van tartalomtervünk, hogy az alapján haladjunk előre, nem eshet szét. Óriási megkönnyebbülést ad nagyon sokaknak, hogy van valaki, aki ezt kiveszi a kezükből.

Egyébként hogy tanultál meg többezer oldalt gyorsan megtanulni?

Elvégeztem a jogi egyetemet, ott nem volt más választás. Amikor két heted van 3000 oldalra, akkor muszáj, ami ég és föld volt a középiskolához képest. Ma már persze máshogy tanulunk, minden online van és saját tempóban haladsz, de a tanulás képessége továbbra is hasznos, ezt kamatoztatom azóta is.

…te ugye amúgy ilyen eminens tanuló voltál a suliban, mindig ötös mindenből meg ilyenek?

Persze, elképesztő stréber voltam, idegesítő, jelentkezős, fonott hajjal, ahogy kell. Mindig a legkisebb az osztályban, aki nagyon sokat beszél és mindent tud. Ez voltam én.  

Volt egy ilyen homályos megérzésem. Van egyáltalán valami gyenge pontod? Kicsit túl perfekt vagy. Nem voltál drogfüggő például?

Kisgyerekes anyaként vagyok most egy kicsit alkesz. Szerintem ez minden kismamát utolér. Egy húzós nap után ugyanis életmentő lehet egy pohár bor. És a humorérzék! Ez a két dolog lehet a kisgyerekes anyukák fő oltalmazója, szerintem. De a viccet félretéve, amúgy nem, nem vagyok normális, a perfekcionizmusom talán túlzás. Amivel sokat lazult a személyiségem, az az utazás. Az, hogy 2014-ben egy hátizsákkal világgá mentem.

Na igen, ez tipikusan nem egy kötelességtudó húzás, elmenni csakúgy kóborolni egy évet. Ezt nem húzza meg valaki aki kizárólag a karrierben meg a társadalmilag elfogadható kép kimaxolásában gondolkodik.

Ez így van, a családom nagyon zokon is vette. Kikapták a kiskosztümöt a kezemből amit Karácsonyra kaptam tőlük, amikor közöltem, hogy világgá megyek, mondván, hogy “Ja, akkor ez nem is kell most már!”. Egyáltalán nem volt megszokott ez, még csak akkoriban indultak az elsőhullámos utazó bloggernők is, de bennem volt a spontaneitás meg a komfortzóna-feszegetés vágya. Az út alatt tudatosan semmi olyannal nem foglalkoztam, amivel itthon. Le sem ültem a gép elé. Az első pillanattól biztos voltam benne, hogy ez számomra befektetés, ami jót fog tenni a karrieremnek, a nyelvtudásomnak és a világképemnek. Azóta ezt tekintem az életem második szakasza táptalajának. Egyébként Vigh Bori volt az utolsó csepp a pohárban, ami még kellett a teljes szemléletváltásomhoz, amikor teljesen véletlenül összefutottam vele Új-Zéland legdélebbi pontján…

Vigh Borival Új-Zélandon, fotó: Nyikos György

Miről fogsz beszélni a Freelancer Fesztiválon?

Arról, hogy a digitális nomádság, illetve egyáltalán a vállalkozás hogyan egyeztethető össze az anyukasággal. Arról a tévhitről szeretném lerántani a leplet, hogy “könnyű lesz, a gyerek úgyis sokat alszik”, úgyhogy ehhez szeretnék időmenedzsment-praktikákat adni. Nagyon-nagyon javaslom minden anyukának, hogy próbálja ki magát ebben a három évben!     

Hallgasd meg Orsi történetét és tanácsait élőben a Freelancer Festival-on! Használd a FREELANCER2019 kuponkódot csupa nagybetűvel és gyere el 25% kedvezménnyel!

Borítókép: Stephi Wald

Az emeltdíjas smstől a valósidejű távelérésig – IT freelancer esettanulmány

2019-ben már évtizedes szakmai karrierrel is érdemes lehet váltani a szabadúszás irányába, ha a keretek megfelelőnek bizonyulnak. Vezse Árpád még a XX. században kezdett fejleszteni, és érdeklődése azóta sem mozdult el az IT szektor leginnovatívabb területeiről. IT Freelancer esettanulmány, a Westeltől a Techysium-ig.

Ahogy mindig, kezdjük az elején. Tanulmányok?

Műszaki informatikusként végeztem, a telekommunikációs szektorban kezdtem dolgozni, még a Westelnél. Ez 1995-től tartott a 2000-es évek elejéig.

Ó, akkor te a magyar mobiltelefóniának abszolút a hőskorából vetted ki a részed ott.

Nagyon érdekes időszak volt, igazából ekkor jelentek meg a mobilok, és az olyan alapszolgáltatások mint például az SMS. Én ott voltam az első SMS elküldésénél…   A GPRS hálózat kiépülése környékén jöttem el, ez volt a mobilinternet első, még nagyon kezdetleges verziója. Maga az internet is ekkor kezdett üzletileg szárnyra kapni, ez az első nagy “dotkom-projektek” korszaka, amiből ugye a hatalmas lufi és nagy tőzsdei összeomlás lett a 2000-es években Amerikában.

A Westelt megvette a T-csoport, ezen belül maradva a T-Online-hoz mentem. Adatbázis technológiákkal, webes workflow rendszerekkel foglalkoztam. 2004 körül kezdtem alvállalkozó szabadúszóként dolgozni, különböző projekteken. A fő szakterületem az adatbázisok fejlesztése. Ekkor kezdődött az „outsourcing” korszaka, én pedig kipróbáltam, hogyan boldogulnék eképpen, kiszervezett erőforrásként, egy saját kis cég megalapításával.

A T-Online vitte el a kapacitásom 40-45 százalékát, a többit más projektekre fordíthattam, fejlesztési koordinátorként, projektmenedzserként vehettem részt olyan cégeknél, amiket ma startupoknak hívhatnánk – akkor még nem létezett ez a kifejezés. A nagyvállalati szoftverrendszerek után most az ingyenes és nyílt forráskódú megoldásokkal foglalkozhattam sokat. A mostani harmincas-negyvenes korosztály még emlékezhet arra, hogy annak idején a mobiltelefonok csengőhangjai és háttérképei mekkora üzletet jelentettek, hogy emeltdíjas sms-ekkel lehetett ilyeneket vásárolni. Egy mai fiatalnak nyilván elképzelhetetlen, hogy akkor még nem létezett más, egyszerű technológiai megoldás erre, hogy valakik ilyesmiért szívesen adtak ki pénzt. Én az egyik első ilyen cégnél dolgoztam, tehát egy teljesen új technológiai hátteret kellett kiépítenünk, benne olyan elemekkel, hogy a csengőhangban hallható dallam a jogtulajdonostól milyen fizetési megoldások segítségével tud eljutni az ügyfélig. Vagyis mobiltartalom-menedzsment rendszereket építettünk, nyílt forráskódú megoldásokkal, mint amilyen a PHP vagy a MySQL, integrálva az sms-aggregátorokkal. Mindezt egy olyan korban, amikor a mai standardokkal ellentétben többezer-féle méretű kijelzővel és hangformátummal dolgozó mobiltelefon létezett.

Az első televíziós sms-szavazások kiépítésében is részt vettünk. Teljesen más kihívás volt, mint amiken nagyvállalatoknál dolgoztam azelőtt. És nem is PHP-fejlesztőként vettem ebben részt, hanem inkább rendszermérnöki feladatokat láttam el.  Ez a történet úgy kapott keretes szerkezet, hogy ezt a céget végülis akvirálta a Magyar Telekom…

Ezután kezdtem fő profilként foglalkozni az üzleti intelligencia-rendszerekkel. 2008-ban még nagyon gyerekcipőben járt, de azóta folyamatosan ívelt fel ez a technológia. A legnagyobb banki, energetikai cégek is az ügyfélkörünkbe tartoztak. Ennek lényege a jelentések készítése, vagyis az adatok értelmes feldolgozásának lehetővé tétele. Régen rengeteg kódolásra volt szükség ehhez, ma már nagyon szép felületek is léteznek.  Ezt a munkát végzem a legújabb projektemben is, amelyre a Techysium felületén szereztem megbízást, ami egy online munkaközvetítő alkalmazás magyar fejlesztők részére, ahol külföldi ügyfelek keresnek meg minket testreszabott projektajánlatokkal. Én szerintem még az elsők között regisztrálhattam. Ez teljesen távmunkában végzett feladatokat jelent egyébként. Az én ügyfelem például egy svájci gyógyszeripari vállalat.

(A Techysium-ról itt írtunk korábban – a szerk.)

Hogy néz ki ez az együttműködés, egy külföldi cég és egy Magyarországról dolgozó fejlesztő között?

Pontosan úgy, ahogy a korábbi BI ügyfeleimnél, itt is távoli hozzáférést kapok a cégek belső rendszereihez VPN kapcsolaton. Tehát nem a saját eszközömön állítok elő valamit, amit aztán “leadok”, mint például egy grafikus, hanem fizikailag, élesben dolgozom az ügyfél hálózatán, csak többezer kilométer távolságból. Ennek nyilván vannak erős bizalmi vonzatai, ennek megfelelően titoktartási szerződéseket kell aláírni és értelemszerűen garanciákat vállalni olyasmikre, hogy nem fogod az ő hardvereiket magáncélra használni. Ez most már évek óta működik, úgyhogy kialakultak a keretei annak, hogy hogyan kezeli egy cég ezt a helyzetet, ami azért mindenképpen egy biztonsági rés. Persze ez nem minden projektnél van, itt mondjuk bankok, ipari vállalatok belső rendszereiről van szó. Ha valaki egy webshopot üzemeltet egy felhőszolgáltatáson keresztül, ahhoz egyszerűen kaphatsz hozzáférést, leklónozhatod az egészet a saját rendszeredre és kedvedre alakíthatod, időnként feltöltve az ügyfél rendszerére a frissítéseket valamilyen verziókezelő megoldás segítségével. Ez a business intelligence területén már csak azért sem működhet, mert a rendszer jellemzően hatalmas adatmennyiségekkel dolgozik, és ezt az adattömeget neked nem adhatják ki – ezért kell külső hozzáféréssel, élesben alakítanod azt a részt, amihez hozzáférést kapsz.     

Hogyan esett rád a választás, mi a folyamat ebben a freelancer hálózatban?

Az ügyfél keres meg téged, a Techysium-on elérhető profilodon található információk alapján (amit egyébként csak a szerződött ügyfelek láthatnak). Én Power BI fejlesztéssel foglalkozom, nekik erre kellett ember. Gördülékenyen működik. A kapcsolatfelvétel után egy online interjúra kerül sor, ha minden oké mindkét félnek, akkor lehet is szerződni, ami neked fejlesztőként egyszerű, mert a magyar céggel szerződsz, és nekik számlázol, havonta. A pályám közepe felé egyébként már dolgoztam otthonról, teljesen egyedül, ami először kicsit félelmetes volt, de aztán tök jók voltak a tapasztalataim.

Hogy ment? Vannak tippjeid a kezdeti nehézségek áthidalására?

A legfontosabb a napi rutin kialakítása. Ha mondjuk szeretsz aludni, otthonról dolgozva miért ne nyúlna el a munkakezdés időpontja délelőtt 10-11 óráig is akár? Ami viszont nem olyan jó, mert széteshet a napod, nem tudod strukturálni az idődet. Én viszont a párommal keltem és elvittem őt a munkába, délután pedig hazahoztam. Ez jó keretet szabott a saját intenzív munkával töltött időmnek. Mert miután hazaértem az üres, csendes lakásba,

sokkal hatékonyabban tudtam dolgozni, mint bármikor korábban az irodai munkavégzéssel töltött éveim során.

Egy hagyományos munkahelyen napi 1-2 órád már csak az utazással elmegy. Bent a munkahelyeden pedig egy közösség aktív tagja vagy, amivel járnak a beszélgetések, kávézások, közös ebédelések, amelyeknek egyébként megvan a fontos funkciója, de nem számít koncentrált munkavégzésnek, olyannak, amiért mondjuk szabadúszóként számlát állítasz ki. Nehéz megbecsülni, de napi 1-2 óra azért valószínűleg szintén elmegy erre a munkahelyi társasági életre. Én azt vettem észre, hogy egyszerűen több munkát vagyok képes megcsinálni egy munkanap alatt otthonról, mint egy munkahelyen. Persze jól jön, ha élvezed is a munkád, mert a nemszeretem feladatokról könnyebben terelődik át a figyelmed. A saját tapasztalataimra alapozva tehát azt tudom mondani, hogy ez a nearshore jellegű, kiszervezett, otthonról végezhető munkamodell nagyon jól tud működni.

Hiánypótló kezdeményezések: három friss startup, akikről minden freelancernek tudnia kell

– Beszámoló a Freelancerblog havi találkozósorozatának Hiánypótlók című epizódjáról.

A 2019-ben 6. éves Freelancers in Hungary meetup januári eseményére olyan szolgáltatókat, startupokat hívtunk el, akik valamilyen fontos hiányra éreztek rá a hazai munkaerőpiaci dinamikában. A Womenspiration egy modern női klubként keresi a korszerű városi női élet kihívásaira adható válaszokat, teltházas reggeliken és workshopokon. A Work.Buzz automatizálja a munkakeresést és online márkaépítést a szabadúszók számára, az Instantplace pedig irodahelyiségek és tárgyalók akár csak egy órára történő kibéreltetéséhez ad felületet.

A meetupon elmesélték üzleti modelljeiket, majd a munkaerőpiaci trendekről és jövőképről beszélgettünk, természetesen egy halom érdekes tanáccsal, és kérdésre adott válasszal.

Filep Szilvi intrója után a vállalkozások eredetsztorijaival kezdtünk:

Szlafkai Éva a Szikra című önfejlesztő-inspiráló blogot írta, aminek Bartai Nikolett egy jó ideje olvasója volt már, amikor elhívta Évát kávézni, egy kis közös ötletelésre. Ennek az eredménye volt a Womenspiration, ahol 20-as, 30-as kreatív nők találkoznak havonta, hogy ügyfélszerzésről, időbeosztásról, énidőről, énmárkáról beszélgessenek és ismerkedhessenek egymással és a meghívottakkal. A rendezvény átütő sikerére egyikőjük sem számított, de a kezdeti lelkesedéstől hajtva hamar létrehozták a weboldalt, üzleti tervet írtak, és folyamatosan dolgoznak az eseménysorozat fejlesztésén.

Cserneczky Tamás és csapata már nyolc éve dolgozik közösségépítő eszközökön szabadúszók számára. A piac még nem hozta létre az igazán optimális platformot: azt szeretnék megteremteni, amit maguk is hiányolnak. A munkaközvetítés, az ügyfelek és vállalkozók egymásra találásának segítése mellett a szolgáltatások integrálásán (projektmenedzser szoftverek, fájlmegosztók bekötése a work.buzz felületébe) is dolgoznak, a cél egyfajta online műszerfal, amely a szabadúszók munkájának vezérlőegysége lehet.

Wéber Dániel és Faludi Nóra, ahogy az lenni szokott, nem talált magának órabérben igénybevehető helyszínt, amikor szükségük lett volna rá, úgyhogy létrehozták ők maguk a “közösségi helyszín- és irodamegosztó portált”, az InstantPlace-t, amit a Forbes újságírója  “a szabadúszók AirBnB-je” jellemzéssel látott el.

A bemutatkozó kör után Szilvi nem teketóriázott, és egyből az üzleti modellre kérdezett rá, hiszen végülis minden meetup-résztvevőt érdekel, ki milyen módszertannal keres pénzt.

Freelancer Fridays: InstantPlace, Work.buzz és Womenspiration, három friss startup, akikről minden freelancernek tudnia kell
Freelancer Fridays: InstantPlace, Work.buzz és Womenspiration

Az Instantplace esetében a regisztráció és a jelenlét ingyenes, nincs havidíj, jutalék van, vagyis a bérbeadó és a bérlő közötti tranzakcióból vesz le százalékot a szolgáltatás. A következő fejlődési fázisban egy új terméket terveznek piacra dobni: Az All You Can Work bérlet fix havidíjért fix mennyiségű havi irodabérlet-időt adna, amiben az a zseniális, hogy egy helyfüggetlen szabadúszó így még dinamikusabban mozoghat: a résztvevő helyszínekre szabadon beülhet a havi kerete terhére. A szolgáltatásban már csak azért is van potenciál az alapítók reményei szerint, mert világosan érezhetően erősödik az irodai munka kiszervezése már a legnagyobb multicégeknél is, hiszen évek óta trend a rotációs munkavégzés, ahol nincs már fix asztala senkinek, és a hét bizonyos napján vagy napjain otthonról kell dolgoznia.

A Work.Buzz regisztráció alapverziója ingyenes, bizonyos külső szolgáltatások integrálása havidías rendszerben megoldható. A Work.Buzz rendszerébe egy cég be tud lépni azért, mert szabadúszót keres, de saját munkatársait is integrálni tudja. A másik monetizációs irány pedig az, hogy már most is számos ingyenes tanfolyamot, képzést, biztosítanak a tagjaiknak, és ezeknek lesznek fizetős, prémium verziói is.

A Womenspiration kiadási oldalát tehermentesítik a szakmai (például dekorációs) és sajtópartnerek.  A bevételi oldalt a reggelik és workshopok részvételi díja jelenti, amely tagok számára alacsonyabb, ám egy érdekes monetizációs megoldással élnek, mert taggá válni úgy lehet, hogy két alkalommal részt veszünk egy eseményükön – tehát náluk sincsen előfizetés. A jelenlegi szolgáltatásokra ráépülnek a hamarosan induló online akadémiák is.

“A női közösségekben óriási erő van”, ez volt a panel általános véleménye, és a Womenspiration modellje és célcsoportja kapcsán hamar a kisgyerekes anyuka-vállalkozókra terelődött a szó.

Éva szerint a gyermekvállalás mindig lehetőséget ad a nőknek arra, hogy átgondolják, mit éreznek a munkahelyükkel kapcsolatban, jó helyen vannak -e, valóban ezt szeretnék -e csinálni majd ha visszatérnek a munka világába, és a tagságuk soraiból is látott már példákat arra, hogy a kismamaságból a munka világába visszatérve lesz valaki radikális irányváltással egyéni vállalkozó, például IT vezetőből virágkötő. A nők az eseményeken egymást inspirálják, egymásnak mutatnak élő példát az ilyen, sokszor álomszerű karrierdöntések végigviteléhez.

A work.buzz-nál sem kellett sokáig keresni a kapcsolódási pontot: náluk az Év Szabadúszója versenyben már volt az “Év Szabadúszó Kismamája” kategória. Tamás tapasztalatai szerint egyenesen “a szabadúszás a legreálisabb életforma a karrier és a magánélet összehangolásában – a kismamákat ez kiemelten érinti, nekik ez az optimális működési mód.”

Nóra személyében testesíti meg a vállalkozó anyukát, neki egy ilyen témájú online csoport jelentette azt az erőforrást, amiből meríteni tudott akkor, amikor nehezen mentek a dolgok: “Főleg a mélypontokon való átlendülésben jelentett ez sokat, hiszen az óriási anyagi kitettség, a vállalkozásban álló befektetés kétséges megtérülése óriási lelki terhet tud jelenteni, amihez társul a szabadúszók szokásos elszigeteltsége.” Természetesen remek volt, hogy többet lehetett otthon a kislányával, érte menni óvodába, és minden egyéb, ami a szabad időbeosztással jár, de neki, aki sokévnyi multis élet után lett startupper, különösen nagy váltás volt a nagy kollektívából átkerülni ebbe a helyzetbe. A multinál lehetett feedbacket kérni a mellette ülőtől, pár szót váltani – ezt a hiányt pótolta az online csoport, ahol mindig érkezett motiváció, bátorítás, ha Nóra valamilyen megakadásról számolt be nekik.

Fontos kérdések, fontos válaszok

A kérdés-válasz szekcióban néhány minden szabadúszó számára érvényes jótanács is elhangzott. Ott van például az induló freelancerekre jellemző jelenség, hogy a kezdeti bizonytalanság stresszét azzal a gondolattal kezelik, hogy a vállalkozásuk “majd beáll”, azaz egy idő múlva ki fog alakulni az a “fix” ügyfélkör, akikre lehet alapozni majd a megélhetést: a valóság ezzel szemben az, hogy már a 3-6 hónapos tervezhetőség is egy igen értékes eredmény a későbbiek során is – vagyis a bevétel sosem válik tervezhetővé, ellenkezőleg:

a szabadúszó edződik hozzá ennek a helyzetnek a kezeléséhez.

A másik felismerés, hogy “a szabadúszó is termék” – érdemes korán feltenni azt a kérdést, hogy “én miben vagyok más?” Mivel termék vagy, ezért azt a terméket márkázni kell, a márkát pozícionálni, a célcsoportot kijelölni, és beárazni, ami egyébként egy típusprobléma, ez az egyik, ami igazán nehezen megy, főleg a kezdő szabadúszóknak – a work.buzz egyébként a saját márka építésére kínál most ingyenes online kurzust, pontosan emiatt a felismert igény miatt.

Találkozzunk legközelebb!
Addig is, csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és a Meetup.com-on is!  A Freelancer Blog Facebook oldalán mindig értesülhetsz az eseményekről és a kapcsolódó infókról.

#vállalkozónők #mompreneurs #sharingeconomy #coworking #socialmedia #projectmanagement #startup #meetup #kaptár #freelancerfridays



Így nem lettem Jacques – interjú Rajnai Csaba építész/3D specialistával

Rajnai Csaba építészként végzett, és egy ígéretesen induló karriernek fordított hátat, a szabadúszó látványtervezők életét választva saját stúdiójában, az AAND3-ban. Egy különleges freelancer-szakma rejtelmeibe nyújtunk most betekintést, a 2019-es Freelancer Festival egyik előadójával beszélgetve.

Kezdjük az iskoláiddal.

Almádiban nőttem fel, ahol egy színvonalas helyi kéttannyelvű gimibe járhattam. Építészmérnöki karon végeztem a BME-n. Leonardo ösztöndíjasként kerültem Rotterdamba és itt kezdtem el dolgozni az ONL építészirodában, akik a budapesti Bálnát tervezték.

Több európai építészirodában is megfordultál az első néhány évben.

Igen, Rotterdam után Stockholmban dolgoztam, ott leginkább Kempinski belsőkkel foglalkoztunk, majd hazajöttem Budapestre, Erick van Egeraat irodájába, ami a Dózsa György úti volt ING székház miatt is lehet sokaknak ismerős.

A külföldi építészek után egy hazai irodába kerültem, rengeteg szakmai tudást szedtem össze a Zoboki és Demeter stúdióban. 2012-ben jött az a bizonyos lehetőség, amivel végül nem éltem: egy világszínvonalú svájci irodába hívtak meg látványtervezőnek. Ez volt a Herzog & De Meuron, akik például a Madárfészek stadiont is tervezték a pekingi olimpiára.

Madárfészek Stadion - Freelancer blog, Így nem lettem Jacques interjú
Madárfészek Stadion – Freelancer blog, Így nem lettem Jacques interjú

Ez volt életem első igazán nagy karrierdöntése. Elmentem az interjúra, az is nagyon jól sikerült, talán éppen azért, mert nem akartam mindenáron odamenni. Náluk az a módszer, hogy az interjú után különböző szempontok alapján értékelik a jelölteket egytől ötig, de az öt felett van még egy “Jacques” kategória is. Én több kategóriában is “Jacques” minősítést kaptam, aminek persze nagyon örültem. Tettek állásajánlatot, amit némi gondolkodás után nem fogadtam el.

Avass be minket a döntés hátterébe, mert azt hiszem az emberek legalább 90 százaléka hasonló helyzetben azt mondta volna, hogy “nézzük meg”, meg mégiscsak Svájc, jó pénz, nagy iroda, “ezt a lehetőséget meg kell ragadni”…

Nem valószínű, hogy másoknak ezt javasolnám, sőt, én mindenkinek azt mondanám, hogy ha lehetősége van, menjen külföldre, ezt mindenképp érdemes megtenni a karriered elején. Számomra ez a lehetőség egyszerűen egy kicsit későn érkezett, ekkor már hét éve dolgoztam építészirodákban, és “csak” látványtervezőnek elmenni… azt már visszalépésként éltem volna meg, igaz, ez egy világszínvonalú irodában történt volna.

Ugyanakkor már túl voltam egy hosszú átmeneti időszakon, amikor a nappali, irodai hajtás után este folytattam a munkát otthon, és csináltam a saját látványtervezős projekteket. Egyre bővült az ügyfélkör, egyre több éjszakázással jártak a pluszmunkák, így választanom kellett: Maradjak a biztos állásnál, vagy megpróbáljak valami újat? Persze, ekkor még egyedül éltem, kockáztathattam.

És azt is éreztem, hogy ha most elmegyek Svájcba, már nem jövök vissza. Bekerülök egy olyan mókuskerékbe, amiből már nem tudok kiszállni, és

sosem fogom megtudni, vajon egyedül sikerülne -e?

Mégis, stabilan emelkedőnek tűnik a karriered eddig a pontig, egy magas szaktudást igénylő területen. Miért érdekelt ennyire a freelance élet?

Számomra továbblépést jelentett. A 3D-t mindig a tervezés eszközének tekintettem, annak segítségével próbáltam jobb építésszé válni, de a szakmámat sosem akartam feladni. Szabadúszóként viszont én választhatom meg, milyen projekteken, milyen minőségben dolgozom, így a látványtervezést összeköthetem a tervezéssel.

Azt gondoltam, hogy ezt én magam is tudom csinálni, ahonnan akarom, és akár ugyanolyan színvonalú irodáknak, mint a Herzog & De Meuron. Látványtervezéssel könnyebb munkát szerezni szabadúszóként, ha jól csinálod, mint építészként. Elküldöd a portfóliódat, egyértelmű, hogy mit csinálsz, mi a te saját stílusod – építészként viszont projektekben veszel részt, egy csapattal, és nehéz körvonalazni, hogy konkrétan te mit és hogyan dolgoztál rajta. Nehezebb eladni magad. Amikor bekerülök egy irodához látványtervezőként, akkor egyre többet és többet bíznak rám. És ez az egyik, ami tetszik a szabadúszásban, hogy te magad tudod aktívan befolyásolni azt a munkáid megválogatásával, hogy azzal foglalkozz, amivel szeretnél.

Nemrég egy korábbi rotterdami kolléga keresett meg azzal, hogy prezentálni kéne egy tervet, aztán kiderült, hogy nincs is igazán terv, teljesen új koncepcióval kell előállni. A kollégának közben el kellett utaznia egy másik munka kapcsán, így a látványtervezésből lett tervezés, szabadkézi skicctől a terven át a látványig. Ez egy stúdiót körülfogó pavilon a rotterdami Erasmus Egyetem előcsarnokában. Teljesen a 3D terveim alapján dolgozták ki a kiviteli terveket, például az átadott 3D-és modellnek megfelelően vágták ki a falamellákat.

Amit én látok most amúgy, az fotó, vagy látványterv?

Nagyon jó kérdés. Akkor büszke lehetek erre a képre…

Hmm. Hát én nem tudtam, hogy a látványterv mint műfaj itt tart, hogy ennyire valósághűek már.

Valóban nem volt az még néhány éve. A 2000-es évek elején pedig még annyira gagyi volt a technológia, hogy szabad kézzel rajzoltam mindent. Nem csak technika, látásmód is kell hozzá. És ami még nagyon fontos, hogy jól vissza tudd adni azt, amit az építész szeretne közölni.

Mennyire előfeltételezi ez a szakma az építészeti szaktudást?

Én teljesen tutorialok alapján szedtem össze a tudásomat. A látványtervezés TEÁOR száma egyébként a műszaki rajzolás alatt van, amihez nem kötnek végzettséget. Az épületekhez való irányultság, érdeklődési kör azért hasznos persze. Sok építészt inkább bekorlátoz az, hogy ért is hozzá, ezért nem tudja igazán elengedni a kreativitását a látványtervnél.

Mit tanácsolsz annak, akinek most fényt kap az agya és rájön, hogy ő is ezt akarja csinálni?

Minél előbb dolgozzon külföldi partnerekkel, illetve lehet hazai cég is, de a szakmai fejlődés legyen a szempont, ne a pénz. Tudást és kapcsolatokat kell szerezni, abból lehet építkezni: utána a munkák hozzák a további megrendeléseket, ezért is jó több irodának dolgozni. Ha az egyik csődbe megy, és szétszélednek az emberek, akkor hirtelen egy irodai kapcsolatodból lesz 10. Persze természetes módon is váltanak az emberek előbb-utóbb, és visszanyúlnak érted, ha szerettek veled dolgozni. Az fontos, hogy minden egyes munkánál a maximumra kell törekedni, mert egyetlen gyengébb teljesítmény is tönkretehet egy sokéves kapcsolatot.

Mennyi energiát fordítasz marketingre, énmárkára?

Ez a gyengeségem. Sokmindent szeretek magam megoldani, talán emiatt sem építettem még ebből többszemélyes irodát. Vannak modellezők, akikkel együtt dolgozom, ha túl sok a meló. A marketingre is kevés időt szánok, pedig nagyon fontos lenne. Ezen a területen van mit fejlődnöm: ezért most nagyon büszke vagyok, hogy interjút adhatok.

Van olyan partner vagy speciális feladat, amit megcélzol, ami felé tudatosan törekszel?

A networköd természetes módon, az érdeklődési köröd mentén alakul, mert azok szeretnek veled dolgozni, akiknek a stílusa illeszkedik a tiédhez. Nekem a projekten belüli szerep a fontos elsősorban. A környezetvédelem is izgat, és keresem az ilyen projekteket, de az építészetben még mindig nem eléggé hangsúlyos, pedig sok benne a lehetőség. Most volt egy rotterdami projekt az öbölbe épített felhőkarcolókkal. Hogyan lehet ezt minél környezettudatosabban megoldani? Előregyártott konténerekből lesz, és a víz felé kialakítanak egy stégrendszert üvegházakkal, kávézókkal. Növényekkel fogják tisztítani a csatornát. A város elég befogadónak tűnik erre. Van egy pesti projekt is, a Dunán futó stégrendszerrel. Sajnos csak második helyezett lett a RakPark pályázaton. De a nyertes terv sem valósult meg végül. Itt az volt a feladatom, hogy “csináljak valamit a vízre”.

Miről fogsz beszélni a Freelancer Fesztiválon?

Valószínűleg teljesen másról. Attól senki sem lesz okosabb, ha csak magamról mesélek. Szeretnék gyakorlati tanácsokat megosztani, mire érdemes odafigyelni. Elmesélem majd, hogyan kommunikálok külföldi ügyfelekkel, milyen eszközöket használok, hogyan szerzek megbízást különösebb marketing nélkül (ami persze nem azt jelenti, hogy a marketinget el kell hanyagolni), és hogyan lehet egyedül, kiépített iroda nélkül is egyszerre Tokióba, Rotterdamba és Washingtonba dolgozni.

Addig is egy tipp a freelancereknek: a megszerzett szabadsággal élni is kell. Használd! Utazz, inspirálódj. Persze otthon ülni is jó, főleg, ha azért teszed, hogy többet legyél a családdal. Szabadúszóként tudsz gazdálkodni a szabadidőddel és így sokkal könnyebb az életedet megszervezni. Ez az egyik legnagyobb kincse ennek az életformának, ezért érdemes tudatosan figyelni arra, hogy ki is használd.

FREELANCER FESTIVAL 2019: 10 érv, amiért kihagyhatatlan

A FREELANCER FESTIVAL a szabadúszó életmód híveinek legnagyobb hazai eseménye, idén április 6-án, szombaton kerül megrendezésre a The Studios különleges hangulatú épületében. A rendhagyó konferencia délelőttjén a téma legnevesebb hazai szakértői festik meg a munka jövőjének portréját, majd a délutáni szekcióban 18 egyedi történeten keresztül ismerheted meg a freelancer életmódot olyan színesen és sokoldalúan, amilyen az valójában!

Lássuk, miért kell mindenképpen ott lenned:

1. MERT a független munkaerő (más néven freelancerek) létszámának dinamikus növekedése a technológiai fejlődés és egy erőteljes társadalmi trend által hajtott, visszafordíthatatlan társadalmi-gazdasági jelenség. Ezért neked is érdemes felkészülnöd a nagyon közeli jövőre és többet megtudni arról, kik a globális munkaerőpiaci változások motorjai.

2. MERT egyértelmű tanácsokat és gyakorlati útmutatót adunk olyan fontos kérdésekben, mint az anyagi biztonság, a pénzügyi tudatosság, a napi rutin és időgazdálkodás, az ügyfélszerzés és megtartás vagy a család és a munka összehangolása.

3. MERT a The Studios nemcsak a különleges hangulatú tereivel, hanem egy inspiráló társaságban eltöltött ebéd keretein belül ínyenc finomságaival és különleges italaival is hozzájárul a kellemes hangulathoz.  

4. MERT a délutáni szekció több szempontból is egyedi: nem prezentációk, hanem pódiumbeszélgetések keretében ismerheted meg a számodra legizgalmasabb embereket és történeteket. Összesen 18 freelancer storyból válogathatsz, mindegyik más, mindegyik különleges.

5. MERT 2019. április 6-án, szombaton lesz, így alkalmazottként, vagy kisgyerekes anyukaként talán könnyebben el tudsz szabadulni és a napnyi inspirációval, gyakorlati útravalóval és egy támogató közösség erejével felvértezve vághatsz bele terveid megvalósításába.

6. MERT olyan partnerek támogatják ezt az egyedülálló eseményt és kezdeményezést, mint az ország két legismertebb közösségi irodája, a KAPTÁR és a LOFFICE, olyan innovatív vállalkozások, mint az Instantplace, a Let’sNearshore, a Work.buzz vagy a Womenspiration.

7. MERT az eseményt after party zárja, ahol kellemes, baráti hangulatban beszélgethetsz a számodra legtöbbet adó előadóval vagy a napközben melletted ülő új ismerősöddel, leendő barátoddal, üzleti partnereddel.

8. MERT a megvásárolt jegyekhez a rendezvény napján egy különleges kedvezményfüzetet mellékelünk. A füzetben azoknak a szabadúszó szakembereknek és támogató kisvállalkozásnak az ajánlatai szerepelnek, akikkel már jó tapasztalatokat szereztünk, és szívesen támogatják a fesztivál résztvevőit, hogy ne kelljen minden váratlan helyzettel önállóan megküzdeniük.

9. MERT a program sűrű és tartalmas, de egy hosszú ebédszünet és az előadások között legalább 30 perces szünetek gondoskodnak arról, hogy a friss gondolatok és ötletek pihentetett, termékeny talajra hulljanak, és legyen időd kötetlen beszélgetésekre is.

10. MERT ez nemcsak egy egyszeri esemény, hanem egy élő, egymást támogató, fantasztikus közösség, ahova ha egyszer belépsz, nem engedjük el a kezed, hanem számos fórumot biztosítunk arra, hogy érezd, a kihívásaiddal nem vagy egyedül!

Az ajtó nyitva, lépj be rajta: https://freelancerfestival.hu/!

30+1 online munka oldal, amelyen keresztül otthonról dolgozhatsz

Ha van szabad kapacitásod, vagy megérett benned az elhatározás, hogy szabadúszóként folytasd a karriered, nem is választhatnál jobb időpontot. Napról napra egyre több cég nyit a freelancerekkel való együttműködésre – Magyarországon is -, egyre több weboldal specializálódik arra, hogy összekösse a projekt alapú megbízásokra nyitott munkaadókat a megfelelő freelance szakemberekkel.

Több cikket is szenteltünk már a témának, írtunk a legnagyobb online munka oldalakról, az Upwork sikerek titkairól, ügyfélszerzésről és az Interjú rovatunkban folyamatosan bemutatjuk a legfrissebb hazai kezdeményezéseket is. Ezúttal egy hosszabb listát állítottunk össze, hogy utána már ne legyen más teendőd, minthogy feltöltsd a profilod és keresgélj az ügyfelek között, vagy akár egyenesen megkeressenek a megrendelők.

  1. Upwork: A legnagyobb és valószínűleg a legnépszerűbb online munka oldal. Sokszor írtunk már róla, itt találod az összes eddigi cikket.
  2. Guru: Ha egy kicsit tömöttnek érzed az Upwork-öt, akkor a Guru is egy nagyon jó választás, akár óradíjas, akár projekt alapú munkát keresel.
  3. Freelancer: A freelancer.com-on amellett, hogy különböző kreatív munkákat találhatsz, gyakran különböző design versenyeken is részt vehetsz értékes nyereményekért.
  4. WeWorkRemotely: Ennél a weboldalnál rengeteg különböző munkát találhattok, egy a közös mindegyikben, hogy nem szükséges elvégzésükhöz beülnöd egy irodába.
  5. Fiverr: Itt bármilyen szolgáltatásodat, vagy online termékedet listázhatod 5 dolláros kezdő áron. Ha a megfelelő niche-ben vagy, akkor nagy megtérülése lehet a munkádnak.
  6. OnSite: Ez egy szelektált freelancer bázissal rendelkező platform. Ahhoz, hogy felkerülj az oldalra, a korábbi munkáidból kell bemutatni párat, ezek után, jóváhagyást követően tudsz munkákra jelentkezni.
  7. Folyo: A magyarul viccesen hangzó folyo-n lényegében összekötnek egy freelancerrel, aki abban segít, hogy munkát találj magadnak.
  8. Mechanical Turk: Ez a platform az Amazon tulajdonát képezi. Fejlesztőket köt össze más fejlesztő csapatokkal, hogy így segíthessék egymás munkáját.
  9. The Muse: Ezen a platformon több, mint 80,000 munkát listáznak a világ minden tájáról, vannak közte érdekes, de részlegesen helyhez kötött munkák is.
  10. Topdigital Agency: Ezen a platformon digitális marketinggel foglalkozó ügynökségeket kötnek össze nagy megrendelőkkel. A platformnak van egy fix éves díja, aminek megfizetése után garantáltan kapunk 1 munkát.
  11. Indeed: Több munkát is találhatsz ezen a platformon, vannak közte helyhez kötött és freelancer munkák egyaránt.
  12. Freelanced: Egy szociális háló kifejezetten freelancereknek, ahol interakcióba léphetsz más freelencerekkel, valamint munkát is találhatsz.
  13. Skip the drive: Itt egy egyszerű filtereket használó rendszer segítségével találhatsz remote munkát magadnak.
  14. Virtual Vocations: Egyedi válogatott munkák több mint 2000 cégtől, naponta minimum 450 új állással frissül az oldal.
  15. Working Nomads: Különböző remote munkák, embereknek akik a világ bármely pontjáról szeretnének dolgozni.
  16. Remotive: Itt főleg sales és marketing munkák közül tudunk válogatni.
  17. Flexjobs: Nagy cégekhez bedolgozós melókat és válogatott profilokat találhattok ezen az oldalon.
  18. Peopleperhour: Eredetileg az angol piacra épült platform, de mára már rengeteg nemzetközi projektet lehet találni rajta.
  19. Crowdsite: A kreatívoknak és dizájnereknek készített platformon lényegében egy 150 karakteres leírás alapján tudsz jelentkezni munkákra, posztolós jelleggel.
  20. YunoJuno: Egy platform, ahol a munkaszerzés mellett nyomonkövetheted a kifizetéseidet és beállíthatod a neked megfelelő munkaórákat.
  21. JustAnswer: Itt szabadúszó szakértőként tudtok pénzért kérdéseket megválaszolni. Orvosoknak, jogászoknak és pénzügyi szakértőknek hasznos legfőképp az oldal.
  22. Krop: Építsd fel a portfóliódat és találj munkát egyaránt a Krop segítségével.
  23. CloudPeeps: Ez az oldal marketing és dizájn szakembereket köt össze potenciális ügyfelekkel.
  24. Aquent: Különböző nemzetközi marketing csapatokba ad lehetőséget bedolgozni.
  25. Damongo: Az első számú oldal mikro-munkák elvégzésére. Egyszerűbb munkák és feladatok, amikkel segítheted nemzetközi cégek ügymenetét.
  26. LinkedIn Profounder: A LinkedIn is belépett már a nemzetközi munkaközvetítő piacra, a szolgáltatás még nem teljes, de érdemes lesz szemmel tartani, hogy hova fejlődik.
  27. Toptal: Az egyik leginkább szűrt freelancer platform, bekerülni nagyon nehéz, viszont hatalmas ügyfelekkel és projektekkel találkozhatnak az ide tévedt freelancerek.
  28. Simply Hired: Munkák a világ minden tájáról, minden témakörben.
  29. Jooble: ez egy globális keresőmotor, kifejezetten álláshirdetésekre tervezve. Érdemes időnként megnézni mit dob ki freelance kategóriában.
  30. 99DESIGNS: Készíts grafikákat megrendelésre.
  31. LocalSolo + Commulo: A két cég egybeolvadását követően a cél egy minden freelancer számára kielégítő platform létrehozása. Kíváncsian várjuk hova halad ez az oldal.

Ne maradj le a friss hírekről!

A friss cikkeket, a legizgibb freelancer eseményeket és egyéb hasznos érdekességeket havonta 1x elküldjük a hírlevél feliratkozóinknak egy tartalmas, bullshit mentes emailben. Ha szeretnéd te is megkapni ezt a levelet havi 1x, itt iratkozz fel.

Itt a Homebase Global: otthonérzés helyfüggetleneknek

Barcelona, napsütés, helyfüggetlen életmód… kell ennél több? Nem hiszem. 😊 Így vannak ezzel a Homebase Global alapítói is, ami a vonzó környezet mellett a következő szintre emeli a helyfüggetlen életmódot is. 

Mi a Homebase Global?

Egy kéthetes konferencia/találkozó – elsőként 2018 novemberében, Barcelonában került megrendezésre –, amelynek lényege, hogy szabadúszók, helyfüggetlen vállalkozók és digitális nomádok a világ minden tájáról egy adott helyszínen összejönnek, barátkoznak, közös programokat szerveznek, együtt dolgoznak, egyszóval otthon érzik magukat. Közösen fedezik fel az adott helyszínt, esténként együtt bulizhatnak, lazulhatnak, ismerkedhetnek az éjszakai élettel. A programnak komoly szakmai része is van: például rendszeres workshopok, nagyjából minden nap 5 óra után, reggelenként pedig többféle sportaktivitás közül válogathatunk: futás, jóga vagy kondi jöhet szóba a csapattal. Az esti közösségi programok is igen változatosak: közösen elkészített vacsora, salsa est vagy csak könnyű tengerparti séta, a kihagyhatatlan naplementével.

Miért és kinek jó ez?

A kezdeményezés lényege, hogy megszilárdítsa a helyfüggetlen életmód híveinek kapcsolódási pontjait. A résztvevők szervezett, jól kitalált, színvonalas feltételek közepette ismerkedhetnek egymással, egymás munkájával, életével. Maga a közösség már önmagában is egyedülálló: a dán újságírótól, a japán grafikuson át a kolumbiai online marketing menedzserig számos tipikus vállalkozó vesz részt a programban, a helyfüggetlen életmód különböző szintjét képviselve: van aki csak évente pár hónapot utazik, de sokan egész évben járják a világot. A szervezett workshopok mellett ráadásul a spontán kapcsolódás is hatalmas tanulási lehetőség lehet mindazok számára, akiket érdekel ez a világ. Ha csupán leülünk kávézni a társaságból valakivel, miután végeztünk az adott napi munkánkkal, már az is óriási élmény, újabb ismeretek és ismeretségek megszerzésének forrása!

Ahogy a neve is utal rá, a Homebase lényegében egy közösséget, otthonérzést biztosít a magányos utazók számára, akik így együtt fedezhetik fel az adott város érdekességeit, látványosságait, és egyéni utazásuk során végül mégsem magányosan gyűjthetnek saját élményeket és emlékeket.

A Homebase Globalra háromféle jeggyel lehet érkezni:

A „Connect” jeggyel, látogathatjuk a workshopokat, továbbá részt tudunk venni a reggeli edzéseken és az esti találkozókon is. A „Work” jeggyel ezenfelül egy elkülönített, csak Homebase-tagok számára fenntartott közösségi irodában végezhetjük napi munkánkat, ahol még könnyebben kapcsolódhatunk a többi résztvevővel. Ha pedig mindent szeretnénk egyben, akkor a „Live” jegyet érdemes megváltanunk, amellyel a már felsorolt lehetőségek mellett még a teljes szállásunk költségét is egy füst alatt kifizettük.

Idén a coliving-re egy kellemes, ötemeletes házat béreltek a szervezők, tetőterasszal, ahol szinte minden este jam-elés folyt, őrületesen jó hangulattal, nem csoda, hogy a bázis az esti bulik egyik fő helyszínévé vált.

Ha érdekel a program és szívesen csatlakoznál a következő alkalomhoz, kövesd a Homebase facebook oldalát: https://www.facebook.com/homebaseglobal/ 

Ügyfélszerzés online munka oldalakon

A helyfüggetlen megélhetés, vagy a szabadúszás gondolatával még csak kacérkodás egyik fő csapásiránya az lehet, ha regisztrálsz különböző online munka oldalakon. A legutóbbi Freelancer Fridays meetup témája az volt, hogy tudod kimaxolni az itt szerezhető pénzt és tapasztalatot.

A cikk a 2018. november 23-i Freelancer Fridays @ Kaptár meetupon elhangzottak összefoglalója.

Kezdjük rögtön a legnagyobbal: az Upwork

Az egyik legrégebbi (az elsők között startolt Elance.com és Odesk.com összeolvadásából született) és legismertebb online munka oldal közel tizenötmillió felhasználó szakmai játszótere, egyszerre százezres nagyságrendű projektszámmal, mondta el Filep Szilvi, aki a meetupjaink háziasszonya általában, de most többéves Upwork tréneri tapasztalata miatt vendégként vett részt az esten.
Az Upworkon regisztrálsz, utána az ügyfelek által kirakott projektekre tudsz pályázni. Vannak kisebb volumenű, egyszerűbb, alkalmi feladatok, és egészen komplex projektek is, amelyekért persze komolyabb összegeket lehet kérni.
Mivel itt éles versenyben vagy más profikkal, ezért az amatőrizmusnak nincs helye: kell az alaposan kitöltött profil, a jól megválasztott fotó. Az Upwork-ön a projektre beadott ajánlatod a kulcs. Fontos, hogy semmi sablonos ne legyen benne, a konkrét feladatra fókuszáljon, és érződjön rajta a személyes kötődésed – ezekre mind szükség lesz ahhoz, hogy jó esetben rád essen a választás.
Arra kell felkészülnöd, hogy egyszerre 30-40 projektet fogsz megpályázni, és három – hat hétbe kerülhet az első komolyabb megbízásod megszerzése, de hamar megtérülhet a befektetett, lelkiismeretes munka. Nagyobb projektre ne nagyon pályázz, ha már két hete fent van, ennyi idő alatt már megtalálnák a jelöltet, ha igazán keresnék. A kisebb munkáknak viszont csak 1 nap a szavatossága: tegnapi posztra már nem is érdemes reagálnod.

Szilvi itt, a blogon is több posztot írt az Upwork sikeres használatának titkairól, ezeket is érdemes átnézni.

Toptal, az elit hálózat

Nem véletlen, hogy elit jelzővel kommunikálja magát a szintén régi motorosnak számító online munka oldal: a jelentkezők mindössze három százalékát választják ki és regisztrálják be. De ne hagyd magad eltántorítani: fogd fel úgy, hogy ha beválogatnak, az már önmagában egy jó szakmai siker, és onnantól elvileg igazán zsíros megbízásoknak nézhetsz elébe. Ez a szűrt csapat az ügyfelek számára önmagában már komoly garancia. Itt egy angol és egy problémamegoldó tesztet kell elvégezned a “felvételi” során. A kiválasztást egy-egy projektre a Toptal munkatársai végzik, hasonlóan, mint a fejvadász cégeknél, csakhogy itt minden online zajlik és lényegesen nagyobb sebességgel mint a klasszikus recruitingban. Szabó Dávid a székesfehérvári Konnektor közösségi iroda alapítója, startupper, freelance DevOps Engineer, jelenleg a Toptalon keresztül dolgozik – ő azt tanácsolja, hogy a felvételi folyamat legelejétől tekintsünk úgy a kommunikációra és a feladatokra, mintha már ügyféllel dolgoznánk.

Techysium, a magyar IT szakember exportőr

Az alapítók, Szalai Dániel és Orbán Péter egy fordított koncepciót mutattak be: ez egy magyar startup, ami magyar szakembereket keres – egyelőre csak IT területen, de tervben van a nyitás egyéb freelance szakágak felé. A Techysium angliai ügyfelekkel szerződik le, és nekik szállítja a regisztráló magyar tehetségek munkaerejét.
A nearshoring lényege, hogy egy angol vállalat az IT kapacitását egy másik európai országba helyezi ki, ahol a bérszínvonal alacsonyabb, de a munkakultúra ugyanaz, a nyelv nem akadály, és az időeltérés is maximum 1 óra.
Itt tehát neked szakemberként sok tennivalód nincs: regisztrálni kell, ezután egy angol teszt vár rád, hiszen az angoltudás elkerülhetetlen feltétel. A profiloldalt érdemes precízen feltölteni és frissen tartani, ez lehet a kulcs egy-egy nagyobb megbízáshoz. Lehetsz pályakezdő, ismerhetsz bármilyen programnyelvet, mindegy, mert a Techysium-fiúk tapasztalatai alapján minden technológiára és minden tapasztalati szintre szükség van a célpiacokon. Itt tehát pályázni sem tudsz: az ügyfelek fognak jelentkezni közvetlenül nálad.
A külföldi networkökhöz képest némi előnye van a Techysium-nak: mivel magyar cég, ezért nem kell külföldre számláznod, ugyanis ők szerződnek az ügyféllel is és külön veled is.

A freelance hálózatokról sokmindent hallani – ne hagyd, hogy az előítéleteid befolyásoljanak! Amint láthatod, mindenféle szintű szakmai kihívás megtalálható ma már az online munka-hálózatokon is, mint ahogy bármilyen bérszínvonal is elérhető. Tedd oda magad, aztán várunk, hogy beszámolj a tapasztalataidról a következő meetupon, vagy a Facebook csoportunkban!

 

Termékeny izoláció sisak nélkül

[su_pullquote align=”right”]Hugo Gernsback találmánya, az Isolator egy olyan gép, amely az ún. termékeny izoláció állapotát teremti meg használója számára. Nem túlélő berendezés, sokkal inkább hétköznapi segédeszköz.[/su_pullquote]

Sokan futottunk már bele abba a problémába, hogy bár lett volna bőven teendőnk, a munka megkezdése után 3 órával arra eszmélünk, hogy macskás videókat nézünk a neten és nem tudjuk, hogy hogyan jutottunk el odáig. Vannak azonban olyan appok, amik segítenek nekünk abban, hogy fókuszáltak tudjunk maradni és ne kelljen használni a fenti képen is látható izolátort. 

A következőkben mutatok 7 olyan eszközt, ami segíthet abban, hogy valóban elkészülj a munkáddal és élvezhesd a szabad perceket, amik utána következnek.

  1. Beeminder – https://www.beeminder.com/

Mi az, ami jobban motivál annál, mintha pénzt kapnál valamiért? Ha a sajátodat elbukhatod. Bizony! A beeminder abban “segít”, hogy előre meghatározott célok eléréséhez pénzösszeget tudsz kötni. Pontosabban fogalmazva a nemteljesülés esetén a feltett pénzed elúszik. Lehet az akár pár dollár is, de a lényeg mögötte a pszichológia. Ha nekem csak annyit kell tennem, hogy megcsinálom azt, amit egyébként is elterveztem, hogy megcsinálok, azzal nem veszítek semmit, sőt, pénzt generálhatok vele.

  1. StickK – https://www.stickk.com/

Ha nem szeretted a beeminder-t akkor itt egy finomabb változat. A stickK körülbelül ugyan azt tudja, mint a beeminder pár apró különbséggel. Egyrészt a feltett összeget fel tudod ajánlani akár adományként is, de megteheted azt is, hogy nem raksz fel rá pénzt egyáltalán. A másik különbség, hogy be tudsz állítani támogatókat, akik figyelni tudják a teljesítményedet, illetve egy bírót is, aki minden egyes alkalommal e-mailt kap, amikor beviszel valamilyen fejleményt és jóváhagyja, hogy valóban meg is történt.

  1. The most Dangerous writing app – https://www.themostdangerouswritingapp.com/

Kifejezetten azoknak ajánlom, akik kreatív tartalmak írásával küzdenek és problémát jelent számukra a gondolatok folyamatos képernyőre vetése. Az oldal azt csinálja ugyanis, hogy miután beállítottál egy időintervallumot vagy leütésszámot, ha abbahagyod az írást, akkor a beállított idő után eltünteti az addig írtakat. Örökre. Van egy Hardcore módja is, ahol magát a leírt szöveget nem is látod, csak az utolsó leütött betűt. Az oldal abban segít, hogy elcsendesítsd magadban a kritikust és írj ki magadból mindent, ami eszedbe jut, majd utána szerkeszted, formázod ahogy tetszik.

  1. Freedom – https://freedom.to/

Először is szeretném kiemelni, hogy ez egy fizetős oldal, de, DE! a freedom.to abban segít, hogy saját magad által teljesen személyre szabható blokkokat tudsz beállítani. Kedden délelőtt nem szeretnél facebookra nézni? Állítsd be és neki is állhatsz a munkának. Annak ellenére, hogy fizetős, számomra nagyon hasznosnak bizonyult a kezdeti időszakban, amikor hozzá kellett szoktatnom az agyamat, hogy amikor munka van, akkor csak munka van. Semmi más.

  1. Forest – https://www.forestapp.cc/en/

A forest egy olyan app, amit telefonra illetve google chromra tudsz telepíteni. A forest annyit tesz, hogy amikor elkezdesz egy munkamenetet akkor az app kivételével mást csak akkor nyithatsz meg, hogy vállalod, hogy a virtuális erdőd egy növekvő fáját elpusztítod. Szomorú nagyon. Viszont ha ellen tudsz állni a kísértésnek, akkor rövid idő alatt szép kis erdőt tudsz növeszteni magadnak.

  1. Tide – https://tide.moreless.io/en/

A tide egy kifejezetten telefonokra tervezett pomodoro app. A pomodoro – ha eddig még nem találkoztál volna vele, akkor egy fókuszált időszakot jelent, általában 25 perc munka, 5 perc pihenés váltogatja egymást. Az appot nem csupán erre lehet használni, lehet vele meditálni is vagy éppen egy nap közben szundit tartani.

  1.  RescueTime – https://www.rescuetime.com/

Ha a meztelen valóságra utazol, azzal kapcsolatban, hogy mit is kezdesz az időddel, akkor a RescueTime a neked való választás. Az app azt csinálja, hogy automatikusan elmenti, hogy milyen oldalakon mennyi időt töltesz, majd az alapján, hogy mit állítasz be neki kimutatásokat készít, hogy hatékony voltál-e vagy sem.

7+1 Amazing Marvin – https://www.amazingmarvin.com/

Marvin valóban csodálatos. Célokat tudsz benne létrehozni, amiket utána alprojektekre tudsz bontani és beütemezni magadnak, hogy tudd, mikor fogsz vele foglalkozni. Napot és hetet tudsz benne külön tervezni. Mindezt pedig rengeteg időgazdálkodási trükkel teszi élvezetessé. Például ott vannak a békák. Igen, a békák! Hallottad már azt az idézetet, hogy “Ha meg kell enned két békát, kezdd a rondábbikkal?” Előszeretettel használjuk ezt akkor, amikor két feladat között kell dönteni, hogy melyiket is kell megcsinálni előbb. A halogatás legyőzésében pedig úgy segít, hogy ha az előre beütemezett feladatot nem végzed el, akkor kap egy piros felkiáltójelet. Ez még csak hagyján. Ha még egy napot csúszik akkor még egyet kap. És így tovább. Ez csak kettő a megannyi időgazdálkodási stratégia közül, amit Marvinnak be tudsz állítani.

Köszönjük a cikket Danyi Istvánnak (Stipi), a Kollektíva hatékonyság szakértőjének! Stipivel itt léphettek kapcsolatba: Timentor

Ismerős partok felé – új freelancer site indul magyar IT szakemberek számára

Néha a csillagok összeállnak, és a piacon érződni kezd egy igény; egy cégben proaktív megoldást keresnek egy hatékonysági problémára; hirtelen ezrek számára nyílik meg a lehetőség arra, hogy átlendüljenek egy személyes kihíváson.  A Techysium magyar freelancer fejlesztőket hoz össze jól fizető külföldi ügyfelekkel, egy gördülékeny online felületen, beszakítva ezzel a fejvadászcégek és informális kapcsolati hálók jellemezte partnerkeresési folyamatokat az IT szektorban.

Interjú Szalai Dániellel és Orbán Péterrel, a Techysium (korábbi nevén Let’s Nearshore) alapítóival. 

Ahogy az a startupoknál gyakori, a Techysium ötlete is úgy merült fel, hogy egy saját problémára keresték a megoldást az alapítói, és nem voltak elégedettek a piac kínálta válaszokkal. A már meglévő, nagy céges adatbázisokat fejlesztő vállalatuk programozói állományának szabad kapacitásait szerették volna lekötni. Vagyis egyszerűen jó partnereket kerestek a csapatuknak. Svájctól Angliáig több európai országban próbálkoztak, ekkor még recruiter cégekkel szerződtek le onsite munkára, azaz sikeres szerződéskötés után a szakemberek kiköltöztek volna az adott partnercéghez dolgozni.

[su_quote cite=”Szalai Dániel”]A motivációt az adta, hogy a magyar piac telített, túl sok múlik az ismeretségen, nehezen lehet betörni, mert kialakult viszonyok vannak. A bérigény emelkedik, de a hazai ügyfelek ezt nem nagyon követik le. Logikus lépés volt külföldön is próbálkozni. Nagyon hamar kiderült, hogy óriási szakemberhiány van Angliában, és el is jutottunk egy gyümölcsözőnek ígérkező együttműködés elkezdéséhez, amikor egy pillanattal a szerződéskötés előtt beütött a Brexit.[/su_quote]

Dani és Péter tovább próbálkoztak, más európai országokban is, de a következő hónapokban nem jutottak messzire. Kezdett kirajzolódni egy minta…

[su_quote cite=”Orbán Péter”]Arra jöttünk rá, hogy ha nem pontosan abban a pillanatban kopogtatunk be egy céghez, amikor éppen kirúgnak egy csapat fejlesztőt, akkor be sem jutunk az ajtón. És mennyi erre az esély? Más megoldásra van szükség. Azon kezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne elérni azt, hogy az ügyfél jelentkezzen akkor, amikor neki van szüksége új emberekre? Ezt a pillanatot kívülről nem lehet eltalálni, de az ügyfél számára is hasznos lenne, ha létezne egy olyan szakemberforrás, amiből mindig meríthet, nem fog csalódni. Ez adta az ötletet. Adjuk meg az ügyfeleknek az esélyt a választásra! Legyen előttük egy torta, amiből bármikor hasíthatnak maguknak egy szeletet. [/su_quote]

[su_box title=”Mi az a nearshoring?” box_color=”#575757″]A nearshore az offshore közeli megfelelője: amikor India vagy Bangladesh helyett csak a szomszédos országokba telepítjük a termelést. Ez egy új céges trend, elsősorban az IT világában, ezek a fő előnyei:
– hasonló munkakultúra és etika
– nincs időzóna különbség
– könnyű a helyszínre utazni, ha szükséges
– magasan képzett munkaerő
– kisebb kulturális különbségek
– kevesebb buktató, kisebb a rejtett költségek kockázata[/su_box]

Az alapítók könnyen tudtak azonosulni az ügyfelek problémáival is, hiszen nekik is sokszor volt már szükségük új emberekre. És egyáltalán nem voltak elégedettek – ez a folyamat valamiért mindig indokolatlanul nehézkesnek tűnt.[su_quote cite=”Szalai Dániel”]Hiába mondtam a recruiter cégnek, hogy nem kell technológia szerint szűrni, mert odakint egyszerűen mindenre kell ember, így is még öt körön át kellett egyeztetni, hogy “de pontosan mire is keresünk, hogy keresünk…”  Érződött az inkompetencia, a járatlanság az IT szektor sajátosságaiban. A recruiter jó munkát akar végezni, csak a legjobb embereket szeretné nekem továbbítani, ezért lehet, hogy fotó vagy valami egyéb apróság alapján kiszűr valakit, aki egyébként nekem jó lenne. Ezekről az emberekről én nem is fogok tudni.
Itthon is volt olyan, hogy másfél hónapba került, amíg ide le tudott elénk ülni egy szakember, és el tudtunk beszélgetni vele a projektünkről. Ha ekkor nem tudtunk megegyezni, akkor indult elölről az egész. A szektorban nem ritka, hogy mire a megfelelő jelölt le tudna ülni dolgozni, addigra már nincs is projekt. Az elhúzódó kiválasztás miatt ez fordítva is igaz, mire a projektgazda dönt, addigra már elkelt a szakember.[/su_quote][su_box title=” A helyzet: Milyen körülmények adták az ötletet?” box_color=”#575757″]
– hazai IT szakma telített és merev
– belassult a bérek emelkedése
– hatalmas igény van angolul beszélő, megbízható szakemberekre
– a magyarok jellemzően a külföldi elvárásoknak megfelelően teljesítenek
– a hagyományos recruiting egyre kevésbé képes lekövetni a piac igényeit, lassú és pontatlan a folyamat[/su_box][su_quote cite=”Orbán Péter”]Mi ennek az egész folyamatnak kihúzzuk a méregfogát, mert hozzánk egyenesen az ügyfél regisztrál be, és ő választ, a saját szempontjai alapján. Nem kell elmondania nekem, hogy milyen projekt, milyen feltételek: majd ő megbeszéli a szakemberrel! Erre biztosítjuk a platformot. A kiválasztás menetideje így másfél hónapról le tud menni akár pár napra is. Mert nálad jobban senki nem tudja, hogy mit szeretnél.
Az ügyfelek számára tehát leegyszerűsödhet a megfelelő emberek megtalálása, de a szakembereknek is sokkal kellemesebbé válhat így a munkakeresés folyamata:Sok fejlesztőnek nem tetszik, hogy nekik kell tolniuk magukat, megpályázni a munkákat, és árban pedig indiaiakkal versenyeznek. Ügyféloldalról nem jelent nagy könnyebbséget egy „hagyományos” online munka oldal sem, ha kap onnan 200 pályázatot egy projektre, mert akkor megintcsak meg kell kérnie egy recruitert, hogy segítsen be és szűrje meg a jelölteket… gyakorlatilag ugyanott vagyunk.[/su_quote][su_quote cite=”Szalai Dániel”]Általánosságban elmondható, hogy az önmenedzsment a fejlesztők 90 százalékénak nem megy túl jól. Ezért számukra jól jöhet egy olyan rendszer, ahol a munkáltató jelentkezik be náluk a projektekkel, magyar viszonyokhoz képest garantáltan versenyképes bérezéssel, külföldi referencia lehetőségével. A sikeresen befejezett projekteket pedig bónusszal jutalmazza a rendszerünk.[/su_quote]És hogy milyen kilátásai vannak a magyaroknak a nemzetközi piacon? A Techysium alapítói szerint kiválóak, mert a visszajelzések nagyon jók.

[su_quote cite=”Szalai Dániel”]A magyarok problémamegoldó szemlélettel rendelkeznek, nem esnek kétségbe, ha valami nem úgy van, ahogy kéne. Nem csak a tudásukra tudnak hagyatkozni, mert a munkatapasztalataik során már sokféle érdekes helyzetbe kerültek, amit meg kellett oldaniuk. Ez, a jelek szerint, igen értékes tapasztalatnak bizonyul külföldön.[/su_quote]