Barcelona, napsütés, helyfüggetlen életmód… kell ennél több? Nem hiszem. 😊 Így vannak ezzel a Homebase Global alapítói is, ami a vonzó környezet mellett a következő szintre emeli a helyfüggetlen életmódot is.
Mi a Homebase Global?
Egy kéthetes konferencia/találkozó – elsőként 2018 novemberében, Barcelonában került megrendezésre –, amelynek lényege, hogy szabadúszók, helyfüggetlen vállalkozók és digitális nomádok a világ minden tájáról egy adott helyszínen összejönnek, barátkoznak, közös programokat szerveznek, együtt dolgoznak, egyszóval otthon érzik magukat. Közösen fedezik fel az adott helyszínt, esténként együtt bulizhatnak, lazulhatnak, ismerkedhetnek az éjszakai élettel. A programnak komoly szakmai része is van: például rendszeres workshopok, nagyjából minden nap 5 óra után, reggelenként pedig többféle sportaktivitás közül válogathatunk: futás, jóga vagy kondi jöhet szóba a csapattal. Az esti közösségi programok is igen változatosak: közösen elkészített vacsora, salsa est vagy csak könnyű tengerparti séta, a kihagyhatatlan naplementével.
Miért és kinek jó ez?
A kezdeményezés lényege, hogy megszilárdítsa a helyfüggetlen életmód híveinek kapcsolódási pontjait. A résztvevők szervezett, jól kitalált, színvonalas feltételek közepette ismerkedhetnek egymással, egymás munkájával, életével. Maga a közösség már önmagában is egyedülálló: a dán újságírótól, a japán grafikuson át a kolumbiai online marketing menedzserig számos tipikus vállalkozó vesz részt a programban, a helyfüggetlen életmód különböző szintjét képviselve: van aki csak évente pár hónapot utazik, de sokan egész évben járják a világot. A szervezett workshopok mellett ráadásul a spontán kapcsolódás is hatalmas tanulási lehetőség lehet mindazok számára, akiket érdekel ez a világ. Ha csupán leülünk kávézni a társaságból valakivel, miután végeztünk az adott napi munkánkkal, már az is óriási élmény, újabb ismeretek és ismeretségek megszerzésének forrása!
Ahogy a neve is utal rá, a Homebase lényegében egy közösséget, otthonérzést biztosít a magányos utazók számára, akik így együtt fedezhetik fel az adott város érdekességeit, látványosságait, és egyéni utazásuk során végül mégsem magányosan gyűjthetnek saját élményeket és emlékeket.
A Homebase Globalra háromféle jeggyel lehet érkezni:
A „Connect” jeggyel, látogathatjuk a workshopokat, továbbá részt tudunk venni a reggeli edzéseken és az esti találkozókon is. A „Work” jeggyel ezenfelül egy elkülönített, csak Homebase-tagok számára fenntartott közösségi irodában végezhetjük napi munkánkat, ahol még könnyebben kapcsolódhatunk a többi résztvevővel. Ha pedig mindent szeretnénk egyben, akkor a „Live” jegyet érdemes megváltanunk, amellyel a már felsorolt lehetőségek mellett még a teljes szállásunk költségét is egy füst alatt kifizettük.
Idén a coliving-re egy kellemes, ötemeletes házat béreltek a szervezők, tetőterasszal, ahol szinte minden este jam-elés folyt, őrületesen jó hangulattal, nem csoda, hogy a bázis az esti bulik egyik fő helyszínévé vált.
A helyfüggetlen megélhetés, vagy a szabadúszás gondolatával még csak kacérkodás egyik fő csapásiránya az lehet, ha regisztrálsz különböző online munka oldalakon. A legutóbbi Freelancer Fridays meetup témája az volt, hogy tudod kimaxolni az itt szerezhető pénzt és tapasztalatot.
A cikk a 2018. november 23-i Freelancer Fridays @ Kaptár meetupon elhangzottak összefoglalója.
Az egyik legrégebbi (az elsők között startolt Elance.com és Odesk.com összeolvadásából született) és legismertebb online munka oldal közel tizenötmillió felhasználó szakmai játszótere, egyszerre százezres nagyságrendű projektszámmal, mondta el Filep Szilvi, aki a meetupjaink háziasszonya általában, de most többéves Upwork tréneri tapasztalata miatt vendégként vett részt az esten. Az Upworkon regisztrálsz, utána az ügyfelek által kirakott projektekre tudsz pályázni. Vannak kisebb volumenű, egyszerűbb, alkalmi feladatok, és egészen komplex projektek is, amelyekért persze komolyabb összegeket lehet kérni. Mivel itt éles versenyben vagy más profikkal, ezért az amatőrizmusnak nincs helye: kell az alaposan kitöltött profil, a jól megválasztott fotó. Az Upwork-ön a projektre beadott ajánlatod a kulcs. Fontos, hogy semmi sablonos ne legyen benne, a konkrét feladatra fókuszáljon, és érződjön rajta a személyes kötődésed – ezekre mind szükség lesz ahhoz, hogy jó esetben rád essen a választás. Arra kell felkészülnöd, hogy egyszerre 30-40 projektet fogsz megpályázni, és három – hat hétbe kerülhet az első komolyabb megbízásod megszerzése, de hamar megtérülhet a befektetett, lelkiismeretes munka. Nagyobb projektre ne nagyon pályázz, ha már két hete fent van, ennyi idő alatt már megtalálnák a jelöltet, ha igazán keresnék. A kisebb munkáknak viszont csak 1 nap a szavatossága: tegnapi posztra már nem is érdemes reagálnod.
Nem véletlen, hogy elit jelzővel kommunikálja magát a szintén régi motorosnak számító online munka oldal: a jelentkezők mindössze három százalékát választják ki és regisztrálják be. De ne hagyd magad eltántorítani: fogd fel úgy, hogy ha beválogatnak, az már önmagában egy jó szakmai siker, és onnantól elvileg igazán zsíros megbízásoknak nézhetsz elébe. Ez a szűrt csapat az ügyfelek számára önmagában már komoly garancia. Itt egy angol és egy problémamegoldó tesztet kell elvégezned a “felvételi” során. A kiválasztást egy-egy projektre a Toptal munkatársai végzik, hasonlóan, mint a fejvadász cégeknél, csakhogy itt minden online zajlik és lényegesen nagyobb sebességgel mint a klasszikus recruitingban. Szabó Dávida székesfehérvári Konnektor közösségi iroda alapítója, startupper, freelance DevOps Engineer, jelenleg a Toptalon keresztül dolgozik – ő azt tanácsolja, hogy a felvételi folyamat legelejétől tekintsünk úgy a kommunikációra és a feladatokra, mintha már ügyféllel dolgoznánk.
Az alapítók, Szalai Dániel és Orbán Péter egy fordított koncepciót mutattak be: ez egy magyar startup, ami magyar szakembereket keres – egyelőre csak IT területen, de tervben van a nyitás egyéb freelance szakágak felé. A Techysium angliai ügyfelekkel szerződik le, és nekik szállítja a regisztráló magyar tehetségek munkaerejét. A nearshoring lényege, hogy egy angol vállalat az IT kapacitását egy másik európai országba helyezi ki, ahol a bérszínvonal alacsonyabb, de a munkakultúra ugyanaz, a nyelv nem akadály, és az időeltérés is maximum 1 óra. Itt tehát neked szakemberként sok tennivalód nincs: regisztrálni kell, ezután egy angol teszt vár rád, hiszen az angoltudás elkerülhetetlen feltétel. A profiloldalt érdemes precízen feltölteni és frissen tartani, ez lehet a kulcs egy-egy nagyobb megbízáshoz. Lehetsz pályakezdő, ismerhetsz bármilyen programnyelvet, mindegy, mert a Techysium-fiúk tapasztalatai alapján minden technológiára és minden tapasztalati szintre szükség van a célpiacokon. Itt tehát pályázni sem tudsz: az ügyfelek fognak jelentkezni közvetlenül nálad. A külföldi networkökhöz képest némi előnye van a Techysium-nak: mivel magyar cég, ezért nem kell külföldre számláznod, ugyanis ők szerződnek az ügyféllel is és külön veled is.
A freelance hálózatokról sokmindent hallani – ne hagyd, hogy az előítéleteid befolyásoljanak! Amint láthatod, mindenféle szintű szakmai kihívás megtalálható ma már az online munka-hálózatokon is, mint ahogy bármilyen bérszínvonal is elérhető. Tedd oda magad, aztán várunk, hogy beszámolj a tapasztalataidról a következő meetupon, vagy a Facebook csoportunkban!
[su_pullquote align=”right”]Hugo Gernsback találmánya, az Isolator egy olyan gép, amely az ún. termékeny izoláció állapotát teremti meg használója számára. Nem túlélő berendezés, sokkal inkább hétköznapi segédeszköz.[/su_pullquote]
Sokan futottunk már bele abba a problémába, hogy bár lett volna bőven teendőnk, a munka megkezdése után 3 órával arra eszmélünk, hogy macskás videókat nézünk a neten és nem tudjuk, hogy hogyan jutottunk el odáig. Vannak azonban olyan appok, amik segítenek nekünk abban, hogy fókuszáltak tudjunk maradni és ne kelljen használni a fenti képen is látható izolátort.
A következőkben mutatok 7 olyan eszközt, ami segíthet abban, hogy valóban elkészülj a munkáddal és élvezhesd a szabad perceket, amik utána következnek.
Mi az, ami jobban motivál annál, mintha pénzt kapnál valamiért? Ha a sajátodat elbukhatod. Bizony! A beeminder abban “segít”, hogy előre meghatározott célok eléréséhez pénzösszeget tudsz kötni. Pontosabban fogalmazva a nemteljesülés esetén a feltett pénzed elúszik. Lehet az akár pár dollár is, de a lényeg mögötte a pszichológia. Ha nekem csak annyit kell tennem, hogy megcsinálom azt, amit egyébként is elterveztem, hogy megcsinálok, azzal nem veszítek semmit, sőt, pénzt generálhatok vele.
Ha nem szeretted a beeminder-t akkor itt egy finomabb változat. A stickK körülbelül ugyan azt tudja, mint a beeminder pár apró különbséggel. Egyrészt a feltett összeget fel tudod ajánlani akár adományként is, de megteheted azt is, hogy nem raksz fel rá pénzt egyáltalán. A másik különbség, hogy be tudsz állítani támogatókat, akik figyelni tudják a teljesítményedet, illetve egy bírót is, aki minden egyes alkalommal e-mailt kap, amikor beviszel valamilyen fejleményt és jóváhagyja, hogy valóban meg is történt.
Kifejezetten azoknak ajánlom, akik kreatív tartalmak írásával küzdenek és problémát jelent számukra a gondolatok folyamatos képernyőre vetése. Az oldal azt csinálja ugyanis, hogy miután beállítottál egy időintervallumot vagy leütésszámot, ha abbahagyod az írást, akkor a beállított idő után eltünteti az addig írtakat. Örökre. Van egy Hardcore módja is, ahol magát a leírt szöveget nem is látod, csak az utolsó leütött betűt. Az oldal abban segít, hogy elcsendesítsd magadban a kritikust és írj ki magadból mindent, ami eszedbe jut, majd utána szerkeszted, formázod ahogy tetszik.
Először is szeretném kiemelni, hogy ez egy fizetős oldal, de, DE! a freedom.to abban segít, hogy saját magad által teljesen személyre szabható blokkokat tudsz beállítani. Kedden délelőtt nem szeretnél facebookra nézni? Állítsd be és neki is állhatsz a munkának. Annak ellenére, hogy fizetős, számomra nagyon hasznosnak bizonyult a kezdeti időszakban, amikor hozzá kellett szoktatnom az agyamat, hogy amikor munka van, akkor csak munka van. Semmi más.
A forest egy olyan app, amit telefonra illetve google chromra tudsz telepíteni. A forest annyit tesz, hogy amikor elkezdesz egy munkamenetet akkor az app kivételével mást csak akkor nyithatsz meg, hogy vállalod, hogy a virtuális erdőd egy növekvő fáját elpusztítod. Szomorú nagyon. Viszont ha ellen tudsz állni a kísértésnek, akkor rövid idő alatt szép kis erdőt tudsz növeszteni magadnak.
A tide egy kifejezetten telefonokra tervezett pomodoro app. A pomodoro – ha eddig még nem találkoztál volna vele, akkor egy fókuszált időszakot jelent, általában 25 perc munka, 5 perc pihenés váltogatja egymást. Az appot nem csupán erre lehet használni, lehet vele meditálni is vagy éppen egy nap közben szundit tartani.
Ha a meztelen valóságra utazol, azzal kapcsolatban, hogy mit is kezdesz az időddel, akkor a RescueTime a neked való választás. Az app azt csinálja, hogy automatikusan elmenti, hogy milyen oldalakon mennyi időt töltesz, majd az alapján, hogy mit állítasz be neki kimutatásokat készít, hogy hatékony voltál-e vagy sem.
Marvin valóban csodálatos. Célokat tudsz benne létrehozni, amiket utána alprojektekre tudsz bontani és beütemezni magadnak, hogy tudd, mikor fogsz vele foglalkozni. Napot és hetet tudsz benne külön tervezni. Mindezt pedig rengeteg időgazdálkodási trükkel teszi élvezetessé. Például ott vannak a békák. Igen, a békák! Hallottad már azt az idézetet, hogy “Ha meg kell enned két békát, kezdd a rondábbikkal?” Előszeretettel használjuk ezt akkor, amikor két feladat között kell dönteni, hogy melyiket is kell megcsinálni előbb. A halogatás legyőzésében pedig úgy segít, hogy ha az előre beütemezett feladatot nem végzed el, akkor kap egy piros felkiáltójelet. Ez még csak hagyján. Ha még egy napot csúszik akkor még egyet kap. És így tovább. Ez csak kettő a megannyi időgazdálkodási stratégia közül, amit Marvinnak be tudsz állítani.
Köszönjük a cikket Danyi Istvánnak (Stipi), a Kollektíva hatékonyság szakértőjének! Stipivel itt léphettek kapcsolatba: Timentor
Néha a csillagok összeállnak, és a piacon érződni kezd egy igény; egy cégben proaktív megoldást keresnek egy hatékonysági problémára; hirtelen ezrek számára nyílik meg a lehetőség arra, hogy átlendüljenek egy személyes kihíváson. A Techysium magyar freelancer fejlesztőket hoz össze jól fizető külföldi ügyfelekkel, egy gördülékeny online felületen, beszakítva ezzel a fejvadászcégek és informális kapcsolati hálók jellemezte partnerkeresési folyamatokat az IT szektorban.
Interjú Szalai Dániellel és Orbán Péterrel, a Techysium (korábbi nevén Let’s Nearshore) alapítóival.
Ahogy az a startupoknál gyakori, a Techysium ötlete is úgy merült fel, hogy egy saját problémára keresték a megoldást az alapítói, és nem voltak elégedettek a piac kínálta válaszokkal. A már meglévő, nagy céges adatbázisokat fejlesztő vállalatuk programozói állományának szabad kapacitásait szerették volna lekötni. Vagyis egyszerűen jó partnereket kerestek a csapatuknak. Svájctól Angliáig több európai országban próbálkoztak, ekkor még recruiter cégekkel szerződtek le onsite munkára, azaz sikeres szerződéskötés után a szakemberek kiköltöztek volna az adott partnercéghez dolgozni.
[su_quote cite=”Szalai Dániel”]A motivációt az adta, hogy a magyar piac telített, túl sok múlik az ismeretségen, nehezen lehet betörni, mert kialakult viszonyok vannak. A bérigény emelkedik, de a hazai ügyfelek ezt nem nagyon követik le. Logikus lépés volt külföldön is próbálkozni. Nagyon hamar kiderült, hogy óriási szakemberhiány van Angliában, és el is jutottunk egy gyümölcsözőnek ígérkező együttműködés elkezdéséhez, amikor egy pillanattal a szerződéskötés előtt beütött a Brexit.[/su_quote]
Dani és Péter tovább próbálkoztak, más európai országokban is, de a következő hónapokban nem jutottak messzire. Kezdett kirajzolódni egy minta…
[su_quote cite=”Orbán Péter”]Arra jöttünk rá, hogy ha nem pontosan abban a pillanatban kopogtatunk be egy céghez, amikor éppen kirúgnak egy csapat fejlesztőt, akkor be sem jutunk az ajtón. És mennyi erre az esély? Más megoldásra van szükség. Azon kezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne elérni azt, hogy az ügyfél jelentkezzen akkor, amikor neki van szüksége új emberekre? Ezt a pillanatot kívülről nem lehet eltalálni, de az ügyfél számára is hasznos lenne, ha létezne egy olyan szakemberforrás, amiből mindig meríthet, nem fog csalódni. Ez adta az ötletet. Adjuk meg az ügyfeleknek az esélyt a választásra! Legyen előttük egy torta, amiből bármikor hasíthatnak maguknak egy szeletet. [/su_quote]
[su_box title=”Mi az a nearshoring?” box_color=”#575757″]A nearshore az offshore közeli megfelelője: amikor India vagy Bangladesh helyett csak a szomszédos országokba telepítjük a termelést. Ez egy új céges trend, elsősorban az IT világában, ezek a fő előnyei:
– hasonló munkakultúra és etika
– nincs időzóna különbség
– könnyű a helyszínre utazni, ha szükséges
– magasan képzett munkaerő
– kisebb kulturális különbségek
– kevesebb buktató, kisebb a rejtett költségek kockázata[/su_box]
Az alapítók könnyen tudtak azonosulni az ügyfelek problémáival is, hiszen nekik is sokszor volt már szükségük új emberekre. És egyáltalán nem voltak elégedettek – ez a folyamat valamiért mindig indokolatlanul nehézkesnek tűnt.[su_quote cite=”Szalai Dániel”]Hiába mondtam a recruiter cégnek, hogy nem kell technológia szerint szűrni, mert odakint egyszerűen mindenre kell ember, így is még öt körön át kellett egyeztetni, hogy “de pontosan mire is keresünk, hogy keresünk…” Érződött az inkompetencia, a járatlanság az IT szektor sajátosságaiban. A recruiter jó munkát akar végezni, csak a legjobb embereket szeretné nekem továbbítani, ezért lehet, hogy fotó vagy valami egyéb apróság alapján kiszűr valakit, aki egyébként nekem jó lenne. Ezekről az emberekről én nem is fogok tudni. Itthon is volt olyan, hogy másfél hónapba került, amíg ide le tudott elénk ülni egy szakember, és el tudtunk beszélgetni vele a projektünkről. Ha ekkor nem tudtunk megegyezni, akkor indult elölről az egész. A szektorban nem ritka, hogy mire a megfelelő jelölt le tudna ülni dolgozni, addigra már nincs is projekt. Az elhúzódó kiválasztás miatt ez fordítva is igaz, mire a projektgazda dönt, addigra már elkelt a szakember.[/su_quote][su_box title=” A helyzet: Milyen körülmények adták az ötletet?” box_color=”#575757″]
– hazai IT szakma telített és merev
– belassult a bérek emelkedése
– hatalmas igény van angolul beszélő, megbízható szakemberekre
– a magyarok jellemzően a külföldi elvárásoknak megfelelően teljesítenek
– a hagyományos recruiting egyre kevésbé képes lekövetni a piac igényeit, lassú és pontatlan a folyamat[/su_box][su_quote cite=”Orbán Péter”]Mi ennek az egész folyamatnak kihúzzuk a méregfogát, mert hozzánk egyenesen az ügyfél regisztrál be, és ő választ, a saját szempontjai alapján. Nem kell elmondania nekem, hogy milyen projekt, milyen feltételek: majd ő megbeszéli a szakemberrel! Erre biztosítjuk a platformot. A kiválasztás menetideje így másfél hónapról le tud menni akár pár napra is. Mert nálad jobban senki nem tudja, hogy mit szeretnél. Az ügyfelek számára tehát leegyszerűsödhet a megfelelő emberek megtalálása, de a szakembereknek is sokkal kellemesebbé válhat így a munkakeresés folyamata:Sok fejlesztőnek nem tetszik, hogy nekik kell tolniuk magukat, megpályázni a munkákat, és árban pedig indiaiakkal versenyeznek. Ügyféloldalról nem jelent nagy könnyebbséget egy „hagyományos” online munka oldal sem, ha kap onnan 200 pályázatot egy projektre, mert akkor megintcsak meg kell kérnie egy recruitert, hogy segítsen be és szűrje meg a jelölteket… gyakorlatilag ugyanott vagyunk.[/su_quote][su_quote cite=”Szalai Dániel”]Általánosságban elmondható, hogy az önmenedzsment a fejlesztők 90 százalékénak nem megy túl jól. Ezért számukra jól jöhet egy olyan rendszer, ahol a munkáltató jelentkezik be náluk a projektekkel, magyar viszonyokhoz képest garantáltan versenyképes bérezéssel, külföldi referencia lehetőségével. A sikeresen befejezett projekteket pedig bónusszal jutalmazza a rendszerünk.[/su_quote]És hogy milyen kilátásai vannak a magyaroknak a nemzetközi piacon? A Techysium alapítói szerint kiválóak, mert a visszajelzések nagyon jók.
[su_quote cite=”Szalai Dániel”]A magyarok problémamegoldó szemlélettel rendelkeznek, nem esnek kétségbe, ha valami nem úgy van, ahogy kéne. Nem csak a tudásukra tudnak hagyatkozni, mert a munkatapasztalataik során már sokféle érdekes helyzetbe kerültek, amit meg kellett oldaniuk. Ez, a jelek szerint, igen értékes tapasztalatnak bizonyul külföldön.[/su_quote]
Már nagyon régóta vágytam arra, hogy eljussak a világ legnagyobb tech konferenciájára, a Web Summitra. 2018-ban végre lehetőséget kaptam erre, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtam Lisszabonban. Ebből a beszámolóból megtudhatjátok, milyen az, amikor 70 000+ startupper, freelancer, vállalkozó és tech óriás, továbbá számos kreatív elme négy napon keresztül egy fedél alatt tartózkodik.
A megnyitó napja
Már a metrón lehetett látni, mekkora embertömegre kell számítani a Web Summit alatt, de szerencsére a hely profi kialakítása és a város felkészültsége mindezt sokkal elviselhetőbbé tette. A rendezvénynek helyt adó Altice Arena-nak hatalmas méretei vannak, a beléptető rendszerei azonban jól működnek, így igazán sosem alakult ki tumultus. Érdekes volt számomra, hogy „first come, first served” alapon tudtuk elfoglalni helyeinket, viszont senki sem tolakodott, láthatóan mindenki talált magának megfelelő helyet, így egy kis keresgélést követően jómagam is kiváló helyről követhettem az eseményeket.
Paddy Cosgrave a Web Summit alapítója nyitotta meg a rendezvényt, majd Tim Berners-Lee a világháló feltalálója, pontosabban aHTML nyelv, aHTTP protokoll és más technológiák kifejlesztője következett.
Előadásában beszélt arról, hogy amikor az internetet kitalálta, úgy gondolta, ne legyen rajta soha semmilyen szabályozás, mert ez a szabadság adja a net valódi erősségét. Napjainkra azonban egyre inkább előtérbe kerülnek bizonyos negatív aspektusok. Nem mindegy ugyanis, hogy a világháló hogyan kezeli a személyes adatokat, ezek védelme kritikussá válik. A cyberbullying és a fake news világában minden gondolkodó ember számára egyértelműnek tűnik az információáramlás bizonyos szabályozása, a szélsőségek lehetőség szerinti kiszűrése.
Megemlítette a különféle internetes oldalakon felbukkanó pop-upokat mint a figyelmet maximálisan elvonó és értelmetlen eszközöket, és jelezte: afelé haladunk, hogy ezek a jelenségek egyre kevésbé kerülnek alkalmazásra, mivel nem hatékonyak, ráadásul adott weboldal meglátogatásakor nagyban zavarják az internetezés élményét. Ehelyett valós tartalmakra van szükség, amelyek hozzájárulnak egy-egy weboldal hangulatához, és segítenek a figyelmünket a keresésünknek megfelelő rendszerben tartani.
Szót ejtett továbbá arról, hogy 2019 elejére az internet eléri a világ 50%-os lefedettségét, azaz a földkerekség lakóinak fele már képes lesz napi szinten használni az internet adta lehetőségeket. Nagy eredmény ez, de még mindig ott a másik fele, akik viszont nem jutnak hozzá az információhoz, így Tim arra kérte a jelenlévőket, ha tehetik, segítsenek abban, hogy a föld népességének egésze minél hamarabb részesülhessen a világháló nyújtotta előnyökből.
Ezek után Lisa Jackson következett az Apple-től, majd Darren Aronofsky filmrendező. Mindketten a VR – Virtual Reality témakörében adtak elő. Darren egyúttal producer és író is, akinek olyan filmjeit ismerhetjük, mint a Requiem egy álomért, A pankrátor vagy a Pi. Beszélt arról, hogy a VR belépett a hétköznapjainkba, és nem kétséges, mindenki azt várja tőle, hogy alapjaiban változtatja majd meg a film világát is. Véleménye szerint azonban a film egy külön iparág, így a VR önmagában sosem fogja átvenni egy moziélmény helyét az emberek életében, maximum a filmes nyelv kiegészül majd a VR elemeivel.
Az estét António Guterres az ENSZ főtitkára, volt portugál miniszterelnök és António Costa Portugália jelenlegi miniszterelnöke zárta.
Ezek után a résztvevők a Night Summiton folytathatták a napi élménygyűjtést, ami kötetlen lehetőséget teremthetett az ismerkedésre és új kapcsolatok építésére. Sajnos egyfelől az időjárás nem volt a mi oldalunkon, mert heves szél és eső zavarta a város felfedezését, a rendezvény helyszíne pedig hamar túlzsúfolttá vált, így megfelelő mennyiségű hely hiányában hamarosan én is távoztam társaságom jó részével együtt.
Események forgatagában
A megnyitó napján csak a nagycsarnokban voltak előadások, a második napon azonban az összes termet végig lehetett sétálni, ami hihetetlen érzés volt! A csarnok mellett még négy teremben több színpad és megannyi kiállító fogadta a látogatókat témák szerint rendszerezve. Pár rövid előadás meghallgatása után a kiállítók felé fordultam, az úgynevezett „marketplace”-en. Ezeken az interaktív helyszíneken izgalmas beszélgetések alakulnak ki a legkülönbözőbb témakörökben. Nagyon sok startup és egyedi cég termékeivel és munkatársaival találkozhat itt az ember, emellett a legnagyobbak pavilonjainál is különböző kérdéseket tehet fel, érdeklődhet, és játékokban vehet részt.
Annak érdekében, nehogy esetleg tanácstalanul álldogáljon a résztvevő a hatalmas forgatagban, a szervezők gondoskodnak róla, hogy a részletes program a rendelkezésünkre álljon. Programfüzetek és egy saját rendezvényapplikáció siet segítségünkre az eligazodásban, ami infót küld a különféle eseményekről, valamint könnyedén kapcsolódhatunk benne másokkal is. Ez kiváló módja a megszerzett ismeretségek fenntartásának, és hatalmas segítsége a rendezvény egész időtartama alatt a networkingnek. Persze itt is előfordult, hogy az applikáció meghibásodott, például nem lehetett rendesen használni az üzenetküldő felületet, valamint a térkép is számtalanszor lefagyott, így az első nap még én is kénytelen voltam néha ide-oda bolyongani, hogy kövessem az eseményeket, de nagyjából másnapra szerintem mindenki kiismerhette magát a termeken, és minden nehézség nélkül eligazodhatott a színpadok és események logikáján. Ebből is látszik, hogy még a világ leghíresebb tech rendezvényén is érdemes néha „offline” tájékozódni és józan logikánkra hallgatni, de mindenképpen megéri: a naponta cserélődő kihelyezett startupok miatt én például újra és újra rávettem magam az egész terület bejárására, és nem győztem rácsodálkozni.
Rengeteg pop-up előadás volt, termékminták, AR és VR megoldások, különböző robotok és robotikával kapcsolatos cégek bemutatói, Fintech, Amazon, Google, Apple és még sok más vezető világcég jelenléte, emiatt úgy gondolom, nem lehetséges egyetlen cikkben megírni, mennyi mindennel találkozhat az ember, ha elmegy a WebSummitra. Emiatt úgy döntöttem, kiemelek egyet, ami számomra meghatározó és soha el nem felejthető élményt jelentett: élőben látni az AI által működtetett Sophia the Robot-ot és kreálóját Ben Goertzelt, a Singularity.net alapítóját és vezetőjét.
Ha egyszer lehetőséget kapsz, hogy ellátogass erre az eseményre, én őszintén csak ajánlani tudom.
Egy este a nagykövetségen
A nagyszabású esemény összetett élményét csak fokozta az a megtiszteltetés, hogy kedd este meghívást kaptam a Lisszaboni Magyar Nagykövetségre, ahol győztes magyar startupok prezentálták ötleteiket befektetőknek. Breuer Klára nagykövet asszony beszélt arról, hogy a nagykövetség is támogatja a Web Summit megszervezését és Lisszabonban tartását. Idén jelentették be a megnyitón, hogy aláírtak egy 10 éves szerződést, amelyben garantálják, hogy a Web Summit Lisszabonban marad.
A város rendkívül jól készül fel erre a rendezvényre. Hatalmas tömeg érkezik ilyenkor ide, a megfelelő koordináció miatt azonban ez mégsem tűnik zavarónak, a helyiek is – úgy tűnik – inkább örülnek neki.
A nagykövetségen meghallgatott előadásokat követően kellemes networking alakult ki a résztvevők között. Leginkább magyar startupok, nemzetközi befektetők és sajtósok népes tábora alkotta az esti beszélgetőcsoportok körét. Ezután jópáran a Pink Streeten folytatták az estét, ami egy ismert utca tele éttermekkel és pubokkal a belváros szívében…
Személy szerint külön öröm volt számomra és kifejezetten szimpatikusnak találtam, hogy kis hazánkkal is találkozhattam egy ilyen neves rendezvényen; hasonló gondolkodású startupperekkel és befektetőkkel beszélgethettem arról, merre is tart a startup boom, és Magyarország hogyan találja meg a helyét ebben az őrült sebességgel változó tech világban.
Ez év szeptemberében egyszerre két nagy álmom is valóra vált. Végre felfedezhettem Lisszabont, amiről már olyan sokat hallottam a különféle nomád közösségekben, valamint eljutottam a DNX-re. A DNX-ről röviden: ez egy kétnapos konferencia kifejezetten digitális nomádok számára, amit Lisszabon szívében rendeznek, és a hivatalos neve Digital Nomad Xfactor.
Idén egyébként ez már a második alkalom volt, mert az elsőt Berlinben tartották valamikor az év elején, és német nyelven zajlott. Talán ez lehetett az oka, hogy jómagam erről szinte semmit sem hallottam. Az idei második azonban, ami egyúttal a „hivatalos”, nemzetközi verzió volt, már Lisszabonban került megrendezésre, mint évről évre mindig. Emlékszem, kezdő szabadúszóként, amikor még csak a szárnyaimat bontogattam, mindig nagy álmom volt, hogy egyszer eljussak erre a rendezvényre, így nagy örömmel és hatalmas elvárásokkal indultam el szeptember 19-én Portugáliába.
A konferencia előtti három napban már tulajdonképpen elkezdődött az esemény, mivel számos meetup szerveződött köré a város különböző pontjain, hogy a DNX-re érkező érdeklődők között meginduljon egyfajta közösségépítés. Talán a szeptemberi dátum lehetett az oka, vagy a digitális nomádoknak is túl szoros az időbeosztásuk, ki tudja… de a lényeg, hogy érdekes módon a meetupokon relatív kevés emberrel találkoztam.
Ez persze bosszanthatott volna, de épp ellenkezőleg: kifejezetten jól jött ki a dolog számomra, mert rájöttem, hogy ilyenkor kiválóan lehet ismerkedni. Nincs akkora tömeg, így egyszerűbben tudtam számos ismeretségre, sőt barátokra szert tenni.
Velük tehát már az első naptól kezdve együtt barangoltunk a városban, kicsit felfedeztük az éjszakai életet, vagy finomságokat kóstoltunk a helyi kisvendéglőkben. Lisszabonnal kapcsolatban nagy meglepetés volt számomra, hogy a városi árak igen kedvezőek a turisták számára. Ráadásul amíg ott voltam, nagyon jó idő volt!
A rendezvény hivatalosan szombaton kezdődött, és első napját lényegében egy nagy előadás-sorozat töltötte ki, aminek keretében hat előadást hallgathattunk végig. Ezeken általánosságban ismertették, hogyan lehet kezdő vállalkozóként elindulni, és hasznos tippeket, tanácsokat adtak azoknak, akik már helyfüggetlen módon élik az életüket. Az előadások helyszínét a méltán híres és igencsak frekventált TimeOut Market adta.
Ez a hely elsősorban nem is konferenciatermeiről ismert, ez tulajdonképpen majdnem mellékes tényező. Igazából a legérdekesebb benne, hogy a központja egy hatalmas gasztropiac, ahol a legkülönfélébb ételeket lehet végigkóstolni, és nincs hiány helyi jellegzetességekben sem. Az előadás napjára persze számos érdeklődő egybegyűlt már a világ különböző pontjairól, így én is egyre több ismerősbe botlottam, és a tömött konferenciacsarnok látványa jó érzéssel töltött el! Tekintettel arra, hogy mostanra én magam – már kétéves nomádként – nem számítok kezdőnek, maguk az előadások nem sok újat mondtak nekem, azonban valamennyi felvetett téma nagy segítséget adhatott mindazoknak, akik még csak most akarnak elindulni a vállalkozásépítés rögös útján. Így tehát én személy szerint inkább a kapcsolatépítésen munkálkodtam, számos igazán érdekes emberrel találkoztam és beszélgettem, ami feldobta a napomat.
Az estét záróbulival ünnepeltük egy skybárban, ahol nagyon jó zene szólt, és kiválóan el lehetett merülni a networkingben: kapcsolódni régi és új barátokkal a világ minden pontjáról.
A második nap a workshopok napja volt. Itt már sokkal több számomra is hasznos témával foglalkoztunk onnantól kezdve, hogy hogyan optimalizáljuk az energiánkat egy napra, egészen odáig, hogy milyen új marketing trendeket lehet felhasználni a vevőszerzésre vagy az értékesítésre. Egyidejűleg négy workshop futott a program szerint, amelyeket egy hotel konferenciatermeiben tartottak, ami választásra kényszerítette az embert, hogy mikor melyikre üljön be. Ez néha nem volt a legegyszerűbb, de úgy gondolom, sikerült kihasználnom ezt a napot is megfelelően. A házigazdáink, Marcus és Lilly nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, egész nap lehetett velük találkozni, kapcsolódni és ismerkedni.
Összegezve: ezt a konferenciát azoknak ajánlom, akik szeretnének digitális nomádokkal találkozni a világ minden tájáról, ismeretségekre szert tenni, vagy most kezdik el ezt az életformát élni. Kezdésnek mindenképp a legjobb rendezvény, hiszen nem szükséges olyan hatalmas elköteleződés hozzá, mint például a Nomad Cruise-hoz, mert mindössze kétnapos, ráadásul nem is a tengeren zajlik, hanem a békés, szárazföldi Lisszabonban. A hely szelleme és az emberek, akik a legkülönbözőbb helyekről és élethelyzetekből érkeznek, kétségtelenül inspirálják majd az idelátogatókat, ami segíthet irányt mutatni, fejlődni és kibontakozni.
A digitális alkalmazások értékelő-rendszerei révén az emberiség lassan újra elsajátítja az egymásban megbízás egykoron általános képességét, egyre jobban átszövik életünket a sharing economy szolgáltatásai, amelyekben gyakran magánemberként segítünk más magánembereknek. De mi a helyzet Magyarországon, és meg lehet -e élni ebből?
Az egész talán a telekocsizással kezdődött.
Az Oszkár volt az első és legismertebb telekocsi-alkalmazás, amelynek lényege, hogy ha autóba ülünk, vigyünk el másokat is, akik cserébe beszállnak a költségekbe. Egyelőre nem nevezhető tömegmozgalomnak a telekocsizás, de ebben a pillanatban, szerda reggel 9-kor, a weboldalra kattintva azt látom, hogy több, mint 2600-an ülnek most oszkáros autóban, ami azért már mégiscsak 20 darab csuklós busznyi ember, és ez már nem is az egyetlen ilyen szolgáltatás az országban.
Az AirBnb a lakásunkba időlegesen vendégek fogadását monetizálta olyan sikeresen, hogy külön fogalommá vált a szállásadás piacán. Ennek szellemi elődje a Couchsurfing, ami szinte ugyanez, csak ingyen, pusztán a vendéglátás öröméért, illetve az ingyenszállás élvezetéért.
A Rukkola azoknak szól, akik jobban szeretnek olvasni, mint könyveket birtokolni, a Veddbérbe segítségével konkrétan bármit kölcsönadhatunk avagy -vehetünk.
Az Über a taxizásnak kívánt alávágni azzal, hogy felismerte, ehhez semmi másra nincs szükség, csak egy autóra, egy sofőrre, egy utasra, és egy appra, ami összeköti őket és eszközt ad a biztonságos anyagi tranzakcióhoz. A technikai fejlődéssel, elvileg, nem lehet lépést tartani, a világon sokfelé a magánsofőrködős appok versenyre keltek a taxizással, viszonylag egyszerű bevételforrást kínálva mindenkinek, akinek van saját hozzáférése autóhoz.
Magyarországon némileg kockább a jogalkotói folyamat annál, hogy az Über szárba szökkenhetett volna, mivel itthon a pénzkeresés minden módját a beton rugalmasságához hasonlatos jogszabályok őrzik, ami éppenséggel nem kedvez annak az élethelyzetnek, amikor két felnőtt magánszemély egymásnak szeretne pénzért valamilyen szolgáltatást nyújtani. Nálunk a költségek megosztása legális, de a pluszbevétel jogviszonyhoz kötött. Lényegében ezért lett tilos a magántaxizás, és ezért szabad telekocsizni.
Az autózás általánosságban jó terepe a megosztásnak, mert bőven van mit növelni a hatékonyságán. Az egyik fő gond a magánautókkal az, hogy csak maximum napi néhány órát futnak, a maradék időben csak a helyet foglalják. Alapvető élethelyzet például az, amikor kiautóznál a reptérre, de az autót csak a drága parkolóhelyen hagyhatnád napokig-hetekig: erre kínál megoldást a Beeride, akik másoknak kikölcsönzik a náluk hagyott autódat, így a parkolás nem hogy pénzbe kerül neked, hanem egyenesen bevételt termel az autód.
Persze, itt már rögtön fel is ugrik a vörös riasztás:
bevétel? Ahhoz bizony jogviszony kell!
Nos, a jelek szerint mindenfajta megosztás-alapú bevételgeneráló rendszerhez a legjobb jogviszony a szabadúszók által már jól ismert kata, mint ahogy a másoknak tett szívességek közötti szörfözés is eléggé a freelancer életmódra hajaz. A Totalcar riportjából kiderül, hogy a Beeride felhasználói között is akad “életvitelszerű” autó-bérbeadó, más kérdés, hogy az illető öt kocsit parkoltat a cégnél, bár ez már inkább passzív jövedelem, hiszen csak az autó dolgozik, a bérbeadó pihen.
A sharing economy fő jellegzetessége ugyanaz, ami a startupok szexiségét is adja: a disruption, azaz megszakítás. Az összes ilyen app és szolgáltatás lényege az, hogy hagyjuk ki a közvetítőket, mert a közvetlen és állandó kommunikáció miatt egy csomó régi intézményre már nincs szükség, ezek a régi, monolit tömbök gyakran nem is tudnak hatékonyan reagálni a kor lehetőségeire. A megosztáson alapuló szolgáltatásoknál a kérdés mindig a bizalmi rendszer és a pénzügyek biztonságos kereteinek kialakítása, maga az ötlet szinte mindig evidens.
A Startup Safary-n bemutatkozó, és a napokban elstartoló ViddL például azon a felismerésen alapszik, hogy igazából futárokra sincs szükség, hiszen ők is csak arra járnak, ahol más is jár, akkor miért ne vinnénk el egymásnak a csomagokat, jó pénzért, ha egyszer nekünk is útbaesik a célállomás? Gyakorlatilag a telekocsizás logisztikájának alkalmazása ez a csomagközvetítés piaci szegmensére.
Persze viszonylag ritkán utazik valaki például Shenzhenből Békéscsabára, de a jól ismert futárszolgáltatások sem másik kontinensről hozzák el az árut: ők csak a last mile challenge, az utolsó kilométerek kihívására adnak választ. A kisbuszos ember egy logisztikai központból hozza el nekünk a rendelt terméket: ezt pedig tényleg megtehetné egy random magánszemély is.
Tüske Tamás ViddL alapító konkrétabb megfogalmazásában: arról van szó, hogy a városokban gyakran van szabad futár-munkaerő-kapacitás, ezért ezt kiaknázva kínáljunk külön infrastruktúra nélküli szállítási módszert, használjunk fel innovatív kommunikációs és helymeghatározós technológiákat, majd az egészet nevezzük el így: crowdshipping.
Erre az ötletre már van számos működő külföldi példa, mint a belga Parcify. Az ilyen, Magyarországról nézve laza munkajogú országokban futár és célszemély egyénileg megegyezhet az ellenszolgáltatás jellegében és mértékében, és Belgiumban például külön jogszabály rendelkezik arról, hogy a sharing economy bevétel évi 5100 euróig adómentes.
Nálunk, mint tudjuk, mindennek a lelke a jogviszony, amire a ViddL egy olyan rendszerrel válaszol, amit “árnyalt sharing economy”-nak hív. Ugyanis nálunk ugyebár lehetetlen, hogy magánszemélyként egymásnak dolgozzunk, ezért a ViddL katázásra bátorítja egyénileg szerződő futárjait, illetve kapcsolatba léptek diákszövetségekkel, felismerve azt, hogy a tökéletesen kötetlen időbeosztású és viszonylag dinamikus futárkodás esetleg jó alternatíva lehet az árufeltöltés és az adatrögzítés helyett a magyar diákság számára.
Minden startup életszakaszának elején vannak “validációs beszélgetések”, ez az, amikor a saját zsenialitásuk fényétől elvakult ötletgazdák a külvilággal egyeztetik, valóban van -e reális igény a szolgáltatásukra. A ViddL profi futárokkal beszélgetve azt tapasztalta, hogy sokan túl vannak hajtva, nem kapnak túlórapénzt, és nagy igényük lenne a saját sorsuk feletti nagyobb kontrollra és időbeosztásra: egy ilyen rendszerben csak akkor kapsz megbízást, ha elérhető vagy, ez pedig teljesen a saját döntésed, csak rajtad áll.
És az innovációról még egy szót, mivel talán minden olvasót ez érdekel legjobban: igen, a ViddL képes lesz arra, hogykonkrétan oda vigyék a csomagodat, ahol éppen vagy, ha megosztod a saját lokációdat a futárral, tehát a meló utáni sörözésbe ugyanúgy utánad jön a rendelésed, el lehet felejteni végre a postás értesítő fecnijét meg a “a csomag a megadott címen 10 és 14 óra között várható” jellegű szerencsétlenkedést.
A ViddL tehát újabb módot adhat arra, hogy saját autóval, bringával, gördeszkával keressünk egy kis mellékest, csak legyen hozzá jogviszonyunk – szabadúszóként pedig ez már sokunk számára megoldott probléma.
És mik a további kilátások? Pankucsi Zoltán, a Deloitte igazgatója tavaly augusztusban interjút adott a Portfoliónak, az ő frappáns megfogalmazása a jövőképről remélhetőleg mindannyiunk számára pozitívan csengő zárszavakat ad ehhez a poszthoz:
“Szerintem senki sem fog megharagudni valakire, ha egyik reggel a saját gyerekeivel együtt a szomszéd gyermekét is elviszi az iskolába az autójával. A szabályozási feladat az, hogy egy korrekt piacelemzés és modellezés alapján definiálni kell, hogy milyen keretek és jellemzők között beszélhetünk sharing economy-ról, és honnan számít ugyanaz a tevékenység már üzletszerű szolgáltatásnyújtásnak. (…) A legfontosabb viszont az, hogy kísérjük figyelemmel a sharing economy újabb és újabb megjelenési formáit, területeit, mert ezek többnyire azokon a piacokon jelennek meg, ahol a hagyományos szolgáltatások túlságosan bonyolultak, nehézkesek, lassúak, bürokratikusak. Ezeken a piacokon nagy valószínűséggel a hagyományos módon szolgáltatók számára is lehetne könnyítéseket végrehajtani a hatályos szabályozásban, ami egészen bizonyosan növelné a versenyképességüket és egyúttal csökkentené a sharing economy-val kapcsolatos ellenérzéseket is. Megjegyzem, a Digitális Jólét Program munkaterve célul tűzte ki többek között a sharing economy hatásainak feltérképezését is, és az alapján jó esélyünk van arra, hogy Magyarországon is megfelelően és előítéletek nélkül tudjuk kezelni ezt a világjelenséget.”
A coaching néhány év szendergés után hatalmas buzzword és divat lett Magyarországon is, telítődik a piac, de mégis: a jó coach mindig elkél! Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogyan tud egy a coaching iránt érdeklődő freelancer nekilátni ennek a gyönyörű, másokat fejlesztő tevékenységnek.
“A coachok öt százaléka él meg a coachingból.” – dobta le a verbális atombombát Levendel Áron, a KAPTÁR ügyvezetője, a zsúfolásig megtelt Kaptár Happeningben rögtön, a Freelancer Fridays Meetup 2018. május havi alkalmának nyitó szakaszában.
Az adat nem elriasztásra szolgált: Áron arra hívta fel a figyelmet, hogy a coaching is hasonlít a kreatív szakma soft skillekre alapozott szakmáihoz abban, hogy a legritkább esetben jelent kizárólagos bevételforrást valaki számára, mint ahogy viszonylag kevesen élnek meg csak írásból, csak fotózásból, vagy csak projektmenedzsmentből – a jellemző az, hogy a szabadúszók számos kapcsolódó területen nyernek tapasztalatot. A coachok többsége valamihez ért, és gyakran az ezen a területen dolgozó kollégákat “edzi”, melléktevékenységként.
Ebből sejthető, hogy a coaching, mint a szabadúszás általában, a tevékenységeink diverzifikálásaként indul el. Azaz már akkor és úgy érdemes elkezdeni foglalkozni vele, amikor még nem ebből élünk, és lassan növelni az ebbe fektetett energiát.
A szolgáltatáscsomag szélesítése nem ördögtől való: az est másik vendége, Pottok Judit, a Y2Y Coaching csapatának tagja jelenleg is egy nagy multinál HR-es, a személyzetis karrierhez nyilván szervesen tud kapcsolódni a coaching. Náluk előfordul, hogy a HR-es szakképzettségük miatt valaki karriertanácsot is kér a coaching során. Ezt sokáig nem vállalták, de egy idő után elkezdtek kísérletezni azzal, hogy a tisztán coaching találkozót válthatja egy tisztán karriertanácsadós alkalom is, extra termékként. De ezt már csak akkor vállalták be, amikor megvolt a rutin, amihez pedig valahogy fel kellett építeni az ügyfélkört: az ő esetükben a tartalommarketingre került a fő hangsúly:
“Az első ügyfelek könnyen jöttek mert volt tanulócsoport, a későbbi ajánlás reményében és a gyakorlat miatt pedig őket még ingyen vállaltuk. De egyértelmű volt, hogy kelleni fog valami az ismertté váláshoz, a cégeknél bejelentkezés önmagában nem lesz elég sikeres. A blog tűnt megfelelő lehetőségnek, mert lehet munka mellett csinálni, és mert a céges tapasztalatainkból merítve volt egy csomó sztorink.” – mesélte Judit.
A Y2Y blog holdudvara már elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Juditéknak viszonylag gyakran mondják az új érdeklődők: “az eleje óta olvasom a blogot, de most írtatok valami olyat, amitől még mindig nem tudom ugyan, hogy kell -e nekem coach, de akarok veletek beszélni erről…”
Bár sokan a coaching szakma felhígulásán lamentálnak, lehet, hogy a magyar piac most érik be igazán, a Y2Y-osok konkrétan a saját korosztályukra fókuszálnak. Judit szerint “felnőtt egy olyan generáció, aki nem várja meg, hogy a cége kifizesse neki a coachot”. Erre utal az a meglepő fejlemény is, hogy az ügyfeleik fele már magánember és magáncélokra keres coachot, a céges coaching tehát már messze nem dominál a szektorban.
A harmadik beszélgetőpartner,Tölgyessy Zsófiszinte mindenben a Y2Y ellentéte. Ő maga nem klasszikus Y generációs, ő már egy sikeres multis karrier után, a kiégéstől tartva váltott a freelancing, a helyfüggetlenség, a coaching irányába.
“Az első lépés, hogy merd elmondani, hogy ezzel foglalkozol…” -emlékezik vissza a kezdetekre Zsófi, amikor még gyűjtötte a bátorságot ahhoz, hogy másoknak nyújtson segítséget. Szakmai rendezvényekre járt, ahol az első érdeklődők az ő saját története, a marketingvezetői pozícióból kiugrás; a világnak nekiindulás miatt vonzódtak hozzá, kapcsolódtak vele – ez keltette fel az emberek érdeklődését, ez volt az, amit nyújthatott másoknak, akik esetleg ugyanazt érezték, amit annak idején ő is: hogy minden “megvan”, de valami mégis hiányzik…
Az elinduláshoz ő maga is ezt tanácsolja: “azt nézd meg, hogy te kinek akarsz segíteni, mert ha azt nézed miben van a pénz, az vagy üzleti vagy magánéleti szempontból sikertelen lesz”.
A párban elinduló Y2Y-osokkal szemben ő egyedül dolgozik, de nem egyénekkel, hanem csoportokat szervez: “amikor hat vállalkozó egy térben ötletel, az meghatványozza a munkámat”.
Ő a csomagokra alapozott, “amerikai típusú árazásban” hisz, mivel “óradíj alapon úgysem élsz meg, másrészt elkötelezed az ügyfeleidet a folyamat mellett – különben mindig lesz kifogás, hogy miért nem megy el”.
Zsófi tehát a csoportos munkára alapozott és a csomagszerű modellt alkalmazta, ezen az úton érte el első sikereit, és ebből tudott továbblépni abba az irányba, amely egy online program kidolgozásához vezetett.
“A saját üzleti szemléletem messze áll a hagyományostól – de nálam ez működött.”
Nála egyébként is fontos cél volt az online megoldások kiépítése, hiszen ő már nem adná fel helyfüggetlen életmódját: az üzletnek az ázsiai utazások közben is működnie kell.
Áron arra emlékezteti a közönséget, hogy a problémának általában semmi köze nincs a megoldáshoz, a probléma analízise, feltárása és megértése felesleges, ha a cél az, hogy valakit eljuttassunk valahová: ezért is nem terápia a coaching, és ezért fordulhat elő gyakran, hogy akár egyetlen ülés alatt olyan áttörést érnek el, ami átlendíti az ügyfelet, és innentől már saját maga képes kitűzni a célokat, illetve erőforrásokat rendelni hozzájuk: van bizalma abban, hogy eljut oda, ahová tart.
“Erre persze nehéz üzleti modellt építeni…” jegyzi meg Áron, hiszen ha eképpen túlnyeri magát a coach, akkor rögtön el is veszíti az ügyfelet. Áron szerint 3,5 az átlagos ülésszám, a leggyakoribb pedig 1. Így persze a csomagajánlat nem tud működni. Ha egy vállalat szeretne 10 alkalmat rendelni, Áron gyakran visszajelez, hogy nem tudja megígérni, hogy valóban 10 alkalom lesz belőle: ha 2-3 alkalom után mindketten úgy gondolják hogy kész vannak, akkor nem érdemes tovább összeülni. Erre egy lehetséges megoldás az, ha az elmaradó alkalmaknak csak a felét fizeti ki az ügyfél, így mindenki nyer.
Judit szerint ez generációs jelenség is, az ügyfelek egyre tudatosabbak, ezért egyre gyorsabban érik el amit szeretnének. “Amikor valaki ráérez, akkor rendesen dolgozik is, nem kell kézen fogva vezetni már 4-5 alkalom után.”
A meetup kérdés-válasz szekcióját két téma dominálta. Az első az online kommunikáció masszív zajának problémáját járta körül: Zsófi és Judit is a konzisztens, nem feltétlenül nagyon gyakori, de állandó ritmusú tartalomkészítésre helyezte a hangsúlyt, mert a kitartás az egyik dolog, amivel ki lehet emelkedni a médiazajból, illetve szerintük a Facebook a kiváló targetálási lehetőségei és relatíve gazdaságos hirdetési megoldásai miatt jelenleg kihagyhatatlan minden szolgáltató freelancer számára.
A szakma jövőjét tekintve pedig, Zsófi szerint, “minden ember mellé kéne egy coach”, korunkban dinamikus változásokra van szükség az életünkhöz való hozzáállásban, és emiatt a lelkiismeretes segítők szerepe csak fokozódni fog a közeljövőben.
Az információörvényből felénk áradó vágyak tengerében, a szüntelen stimuláció, a folyamatos változásból fakadó állandó bizonytalanság és átmenetiség korában az egyik legnehezebb dolog azt tudni, hogy mit akarunk valójában: enélkül pedig lehetetlen ésszerű döntéseket hozni az üzletben és a magánéletben is. A 2019-ban már második alkalommal megrendezésre kerülő Simplicity Fesztivál Budapest első minimalista életmód és hulladékmentesen szervezett fesztiválja. Az esemény megálmodójával, Kocsis Dórával beszélgettünk.
Az online és offline térben te személyesen a Talpalatnyi Történetekkel tettél szert ismertségre, amelyet lehetne úgy teaselni, hogy arról szól, hogyan lehet olcsón és környezettudatosan világutazni. A helyfüggetlen életmód iránt érdeklődők számára ez elég izgalmasan hangzik.
A férjemmel, akkor még jegyesemmel, elmentünk Skóciába dolgozni egyetem után, hogy pénzt keressünk a tervezett hátizsákos utazásainkhoz, illetve anyagi alapot teremteni a közös életünkhöz. Az esküvőnk után végül nekivágtunk, és egy évig utaztunk megállás nélkül, a világ körül. Amikor van egy szemléletmód, amit képviselsz, az megjelenik a munkádban vagy az utazásaidban is. Én nem tudok máshogy döntéseket meghozni, mint ami vagyok. Ezért az utazásaink alatt is couchsurföltünk, stoppoltunk, mindig a helyi tömegközlekedést használtuk, helyi ételeket ettünk, figyeltünk a hulladékra. Mikor hazajöttünk, eldöntöttem, hogy környezeti szemléletformálással szeretnék foglalkozni és csatlakoztam a Messzelátó Egyesülethez, nem mellékesen a világutazásunk során látottak, a szemét, a társadalmi problémák hatására. Ebből lett a blog is, ami mondjuk úgy, hogy a “tudatos utazóknak” szól.
Hogy dőlt el, hogy a civil szférában kezded a karriered?
Bölcsészként végeztem, esztétika-filozófia és pedagógia szakon. Skócia után hazatérve, az utazásaink előtt, még dolgoztam egy alapítványnál, akikkel megcsináltuk Magyarország első nonprofit szervezeteknek szóló crowdfunding weboldalát, ami nagyon izgalmas projekt volt.
Gondolom nem a filó szak miatt esett rád a választásuk.
Az az igazság, hogy egyetemen is eléggé aktivista szemléletű voltam. Létrehoztam például egy diákszervezetet, ami számos önkéntes munkával és nemzetközi tapasztalattal járt. Ez jó szakmai alapot nyújtott a későbbi civil karrieremhez, együtt a magabiztos nyelvhasználattal, ami a külföldi munkából jött. Rendezvényszervezői szemmel sokszor nulla pénzből csináltunk nemzetközi konferenciákat, ezt a “semmiből valamit” tapasztalatot már itt megszereztem.
Ez a tapasztalat elég relevánsnak tűnik egy minimalista fesztivál megszervezéséhez. A Messzelátó Egyesület egyébként egy fenntarthatósági projektekkel foglalkozó civil szervezet, és ez az első ilyen nagyságrendű rendezvényetek. Hogyan került a fókusz az egyszerűségre?
Ez az életmód azért nagyon jó, mert akkor is környezettudatosabb, ha te egyébként nem környezeti szempontokból kezdesz egyszerűbben élni, mert eleve kevesebbet fogyasztasz.
A Slow Budapestnek írt cikkemben leírom, milyen hatással volt rám a hulladékmentesség célkitűzése – ilyen hatás például az általános lassulás, a közösségi értékek újrafelfedezése, a piacokon, a helyi termelőkkel kialakuló személyes kapcsolatok. A helyi és idénytáplálkozás például minden esetben gazdaságosabb is, a többi előnye mellett: ha télen a piacon savanyúkáposztát veszel olasz paradicsom helyett, az egyszerűen olcsóbb. A húsfogyasztás csökkentése szintén az, ha helyette nem szójával, kókusztejjel és hasonló pótmegoldásokkal élsz. Továbbá önismeretet és kreativitást ad, ezen keresztül pedig új magabiztosságra lelhetsz.
A fenntarthatóságról, vegetarianizmusról és hasonlókról egyébként tudatosan nincs szó a rendezvényen.Ügyelünk arra, hogy ez egy olyan fesztivál legyen, aminek nem a környezetvédelem a közvetlen témája. Ez az aspektusa ott jelenik meg, hogy egyáltalán nem termelődik hulladék, hogy ki van írva, hogy miért nincsen szívószál, papírtörlő, szemetes, miért pecsétet kapsz karszalag helyett, miért nincsenek műanyag poharak és szórólapok. Így ezeket a trükköket élesben meg lehet tapasztalni a fesztiválon.
A szerényebb élet tanítása szinte egyidős az emberiséggel, és maga a kapitalizmus kialakulása is abból fakadt, hogy a protestáns etika követői megtanulták a javaikat a vállalkozásukba visszaforgatni, ebből jött létre a mai értelemben vett tőkés társaság. Aztán a hangsúly időközben mégis eltolódott az azonnali fogyasztás felé. Miért most lett alkalmas az idő egy ilyen témájú, de gyakorlatias, dogmától mentes rendezvényre?
Az egyszerűségről beszél Gandhi, Jézus, Szent Ferenc, de szinten minden vallásban megtalálható ez a tanítás, minden természeti népcsoport hitvilágában szerepel, tehát ez tényleg nem valami új trend, amit most találtunk ki és keressük a helyét. A világ gyorsul és valahol érezzük, hogy a folyamatos fogyasztás nem jó nekünk, embereknek, és a világnak sem. A Messzelátó Egyesületnek számtalan konkrét szemléletformáló programja volt már arról, hogy hogyan lehet városlakóként zöldebben élni, közösségi kertet művelni, kenyeret sütni vagy szappant főzni, és most már szerettünk volna valami átfogóbbat, ami az emberek gondolkodásmódjának legmélyét érinti. Pont az olyan embereket szeretnénk elérni, akik lehet, hogy nem akarnak maguknak szappant főzni, de bennük is megvan a változtatás igénye, mert úgy érzik, a világ nem jó irányba tart. Az önkéntes egyszerűség mindent átfog, amit mi eddig is képviseltünk, mint amilyen például az emberi lépték, a közösségiség, a gazdasági növekedés csak önmagáért való célként kitűzésének alternatívát nyújtó degrowth (Nemnövekedés), a kicsiben gondolkodás, a pénzzel szavazás. Ezzel egyidőben a minimalizmus egyre népszerűbbé vált világszerte. Múló divat helyett a gondolkodásbeli változás maradandósága lett a cél.
Rájöttünk, hogy azok a környezetvédelmi üzenetek, amelyek elriasztásra vagy bűntudatkeltésre alapoznak – ezekkel zöld szervezetként sokszor mi is operáltunk – egyszerűen nem működnek. Ettől nem változik sokminden. Egy olyan alternatívát akarunk mutatni, amitől egyénileg is mindenki jól tudja érezni magát, de közben a földet sem zsákmányoljuk ki.
Dóri és férje egy montenegrói utazás 5. napján az általuk addig termelt összes szeméttel.
Ha jól megfigyeljük nagyon sokminden az életünkben pusztán csak megszokás. Az, hogy műanyag zacskóban kapjuk a paradicsomot a zöldségesnél, nem szükségszerű. Lehetne az is normális, hogy magammal viszem a táskám, különben nem kapok paradicsomot. A freelancerek számára is frusztrációt okozhatnak az olyan megjegyzések, hogy “igazából te nem is dolgozol, neked nincs munkahelyed”. Amikor valaki elkezd máshogyan élni, mint ami a szokás, az mindig nehéz szituáció, és ehhez tök jó, ha van egy közösség, akik segítséget tudnak nyújtani, eligazodni, akik ugyanazt átélik, amit te is. A fesztivállal ehhez akartunk keretet adni, ez nem csak egy egyszeri esemény, az itt találkozó közösség számára további programokkal készülünk, ahol újra találkozhanak egymással és tovább tanulhatnak egymástól.
Takács Szabolcs, a passzív jövedelem pápája már volt a FreelancerBlog vendége, és a 2018-as Simplicity Fesztiválon is előadott. Ő az előadásaiban gyakorlatilag pénzügyi szempontból fogalmazza meg az önkéntes egyszerűség filozófiáját…
Itt Szabolcs nem befektetési tanácsokat adott, hanem arról beszélt, hogyan tudod tudatosan leépíteni a költségeidet, így több pénzed marad arra, amire igazán szükséged van. Mert nem csak attól lesz sok pénzed, hogy kétszer annyit dolgozol, hanem attól is, ha fele annyit költesz. Ez lehet, hogy alapvetően nem annyira népszerű gondolat, de ez az egyik üzenete ennek a fesztiválnak. A 2018-as fesztiválon megpróbáltuk megvilágítani a pénzhez, az időhöz és a tárgyakhoz való hozzáállásunkat olyan módon, ahogyan nem szokványos.
A freelancerek számára nem is egyszerű kérdés, hogy pontosan mennyit dolgoznak, mert ők maguk szervezik az életüket, ezért nincs elhatárolva a munkaidejük az életük többi részétől, sőt. Mit adhat nekünk ez a minimalista megközelítés?
Mi civilek is sok mindenben hasonló életformát élünk, mint a freelancerek. Azt csináljuk, amiért lelkesedni tudunk, és ennek megfelelően osztjuk be az időnket. A fix munkahely sokaknál egyáltalán semmilyen formában nem kapcsolódik a munkaidődön kívüli életükhöz, nálunk pedig gyakran összemosódik a kettő.. A freelancer életforma ezért sokkal stresszesebb is lehet, mert a munkaidő határainak hiánya miatt térben és időben összefolyhatnak a dolgok, elveszhet a kontroll afelett, hogy valóban azzal foglalkozunk -e, amivel kell, töltünk -e megfelelő időt azzal, amire valóban szükségünk lenne? Ennek a helyzetnek a kezelésére számos workshoppal készülünk, amelyek a lassulásról, a jelenlétről, a magunkra figyelésről, az idő tudatos beosztásáról szólnak, ezeket egy vállalkozó szakmailag fel tudja használni.
Nem a produktivitás hajhászására koncentrálunk, hanem a saját idő jobb beosztására, ami perspektívát adhat freelancereknek is.
Tele van a szekrény 5 éve fel nem vett ruhákkal, a játékok ledőlnek a gyerekszoba polcairól, a konyhai fiókok nem záródnak a kacatoktól? Túl sok dolgot halmozunk fel feleslegesen, ezek nagyrésze egyszerhasználatos. Vannak, akik azt vallják, ha kevesebb tárgyat birtoklunk, azzal időt, energiát és pénzt takarítunk meg. Magyarország első minimalista életmód fesztiválján bárki megtapasztalhatja, hogyan teheti teljesebbé az életét kevesebbel. A SIMPLICITY FESZTIVÁL Budapest első hulladékmentes rendezvénye is lesz, június 2-án, A Grundon.
A hétköznapi, otthoni zűrzavarunk rendbeszedése rengeteg energiánkat és időnket emészti fel. A rendrakáson túl 3.680 órát, avagy 153 napot töltünk el életünk folyamán azzal, hogy megtaláljuk tárgyainkat ebben a zűrzavarban, és állítólag naponta kilenc dolgot veszítünk el, amely 198.743 db tárgy életünk során: pl. telefonok, kulcsok, napszemüvegek és papírok.
Egy átlagos amerikai házban például 300.000 darab tárgy van, és míg az otthonok mérete közel háromszorosára nőtt az elmúlt 50 évben, az emberek 25%-a bérel külön raktárt a cuccainak, amelyektől nem tud megválni.
Az otthonainkban több a tévé, mint az ember.
Túl sok dolgot birtoklunk és gyűjtünk, amelynek nagyrésze egyszerhasználatos vagy felesleges. Ha nem raktározzuk, kidobjuk őket. A felesleges, egyszerhasználatos cuccaink révén, és a rengeteg csomagolóanyagnak köszönhetően,
napi 1 kg szemetet termelünk fejenként itthon.
A gyerekszoba sem kivétel. Egy átlagos 10 éves gyereknek 238 játéka van, de mindössze 12 játékkal játszik. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a gyerekek tárgyakkal túlzsúfolt szobája, és programokkal teletűzdelt napirendje folyamatos apró stresszforrás, amely túlterheli a kicsi érzékelőképességét.
A tárgyak vásárlása sok embernek a boldogságot és biztonságot jelenti. Az egyedülálló fiatal nők és a gyerekek impulzusvásárlásaira külön marketing stratégiák épülnek itthon is. Ez az, amikor „ennyiért nem lehet kihagyni”, vagy meglátom és azonnal szeretném, mert megjutalmazom magam egy lelombozó nap után egy olyan dologgal, amire nincs is szükségem.
Miközben Magyarországon is folyamatosan nő a fogyasztás mértéke, a magyar háztartások mintegy 25 százaléka képes félretenni, mert úgy gondolja, hogy ez jövedelem függvénye.
Vajon mennyi ideig boldogítanak ezek a cuccok?
Tudjuk, hogy mi az igazán fontos, és mi jelent valódi értéket számukra?
Tudunk-e jól bánni a pénzünkkel?
A fenntarthatósági programjairól méltán elismert Messzelátó Egyesület egy népszerű nemzetközi trend hazai bemutatását tűzte ki célul: az önkéntes egyszerűségét. Itthon is búvópatakként terjed ez az egyszerűségre épülő minimalista életmód, melynek többezer követője vallja: a „kevesebb több”.
Ezért a Messzelátó Egyesület2018. június 2-án egy innovatív, beindító, inspiráló, lélekre ható SimpliCity Fesztiválon fogja összekapcsolni mindazokat, akik már maguk is elindultak az egyszerűsítés útján, és azokat, akik vágynak az egyszerűségre.
A fesztivál résztvevői izgalmas előadásokon és workshopokon térképezhetik fel, hogy hogyan teremtsenek rendet a zűrzavarból, és hogyan legyenek egyszerűen jól.
A SimpliCity Fesztiválon megtudhatjuk,
hogy valóban boldogítanak-e a tárgyak,
hogyan vásároljunk tudatosan,
hogyan szelektáljunk,
hogyan bánjunk tudatosan a pénzünkkel,
hogyan osszuk be az időnket úgy, hogy a tevékenységeink valójában feltöltsenek bennünket és építsék társas kapcsolatainkat.
A meghívott előadók – népszerű bloggerek, vloggerek, szakértők – személyes tapasztalataikat osztják meg arról, hogy hogyan éljünk felszabadultabban, elégedettebben, és hogyan teremtsünk élhetőbb világot magunknak és gyermekeinknek.
Honlapunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében sütiket használ. Az oldal böngészésének folytatásával hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a sütiket böngészőjében tároljuk. Elfogadom
A Homebase Globalra háromféle jeggyel lehet érkezni:
Ez a hely elsősorban nem is konferenciatermeiről ismert, ez tulajdonképpen majdnem mellékes tényező. Igazából a legérdekesebb benne, hogy a központja egy hatalmas gasztropiac, ahol a legkülönfélébb ételeket lehet végigkóstolni, és nincs hiány helyi jellegzetességekben sem. Az előadás napjára persze számos érdeklődő egybegyűlt már a világ különböző pontjairól, így én is egyre több ismerősbe botlottam, és a tömött konferenciacsarnok látványa jó érzéssel töltött el! Tekintettel arra, hogy mostanra én magam – már kétéves nomádként – nem számítok kezdőnek, maguk az előadások nem sok újat mondtak nekem, azonban valamennyi felvetett téma nagy segítséget adhatott mindazoknak, akik még csak most akarnak elindulni a vállalkozásépítés rögös útján. Így tehát én személy szerint inkább a kapcsolatépítésen munkálkodtam, számos igazán érdekes emberrel találkoztam és beszélgettem, ami feldobta a napomat.
