Már nagyon régóta vágytam arra, hogy eljussak a világ legnagyobb tech konferenciájára, a Web Summitra. 2018-ban végre lehetőséget kaptam erre, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtam Lisszabonban. Ebből a beszámolóból megtudhatjátok, milyen az, amikor 70 000+ startupper, freelancer, vállalkozó és tech óriás, továbbá számos kreatív elme négy napon keresztül egy fedél alatt tartózkodik.

A megnyitó napja

Már a metrón lehetett látni, mekkora embertömegre kell számítani a Web Summit alatt, de szerencsére a hely profi kialakítása és a város felkészültsége mindezt sokkal elviselhetőbbé tette. A rendezvénynek helyt adó Altice Arena-nak hatalmas méretei vannak, a beléptető rendszerei azonban jól működnek, így igazán sosem alakult ki tumultus. Érdekes volt számomra, hogy „first come, first served” alapon tudtuk elfoglalni helyeinket, viszont senki sem tolakodott, láthatóan mindenki talált magának megfelelő helyet, így egy kis keresgélést követően jómagam is kiváló helyről követhettem az eseményeket.

Paddy Cosgrave a Web Summit alapítója nyitotta meg a rendezvényt, majd Tim Berners-Lee a világháló feltalálója, pontosabban a HTML nyelv, a HTTP protokoll és más technológiák kifejlesztője következett.

Előadásában beszélt arról, hogy amikor az internetet kitalálta, úgy gondolta, ne legyen rajta soha semmilyen szabályozás, mert ez a szabadság adja a net valódi erősségét. Napjainkra azonban egyre inkább előtérbe kerülnek bizonyos negatív aspektusok. Nem mindegy ugyanis, hogy a világháló hogyan kezeli a személyes adatokat, ezek védelme kritikussá válik. A cyberbullying és a fake news világában minden gondolkodó ember számára egyértelműnek tűnik az információáramlás bizonyos szabályozása, a szélsőségek lehetőség szerinti kiszűrése.

Megemlítette a különféle internetes oldalakon felbukkanó pop-upokat mint a figyelmet maximálisan elvonó és értelmetlen eszközöket, és jelezte: afelé haladunk, hogy ezek a jelenségek egyre kevésbé kerülnek alkalmazásra, mivel nem hatékonyak, ráadásul adott weboldal meglátogatásakor nagyban zavarják az internetezés élményét. Ehelyett valós tartalmakra van szükség, amelyek hozzájárulnak egy-egy weboldal hangulatához, és segítenek a figyelmünket a keresésünknek megfelelő rendszerben tartani.

Szót ejtett továbbá arról, hogy 2019 elejére az internet eléri a világ 50%-os lefedettségét, azaz a földkerekség lakóinak fele már képes lesz napi szinten használni az internet adta lehetőségeket. Nagy eredmény ez, de még mindig ott a másik fele, akik viszont nem jutnak hozzá az információhoz, így Tim arra kérte a jelenlévőket, ha tehetik, segítsenek abban, hogy a föld népességének egésze minél hamarabb részesülhessen a világháló nyújtotta előnyökből.  

Ezek után Lisa Jackson következett az Apple-től, majd Darren Aronofsky filmrendező. Mindketten a VR – Virtual Reality témakörében adtak elő. Darren egyúttal producer és író is, akinek olyan filmjeit ismerhetjük, mint a Requiem egy álomért, A pankrátor vagy a Pi. Beszélt arról, hogy a VR belépett a hétköznapjainkba, és nem kétséges, mindenki azt várja tőle, hogy alapjaiban változtatja majd meg a film világát is. Véleménye szerint azonban a film egy külön iparág, így a VR önmagában sosem fogja átvenni egy moziélmény helyét az emberek életében, maximum a filmes nyelv kiegészül majd a VR elemeivel.  

Az estét António Guterres az ENSZ főtitkára, volt portugál miniszterelnök és António Costa Portugália jelenlegi miniszterelnöke zárta.

Ezek után a résztvevők a Night Summiton folytathatták a napi élménygyűjtést, ami kötetlen lehetőséget teremthetett az ismerkedésre és új kapcsolatok építésére. Sajnos egyfelől az időjárás nem volt a mi oldalunkon, mert heves szél és eső zavarta a város felfedezését, a rendezvény helyszíne pedig hamar túlzsúfolttá vált, így megfelelő mennyiségű hely hiányában hamarosan én is távoztam társaságom jó részével együtt.

Események forgatagában

A megnyitó napján csak a nagycsarnokban voltak előadások, a második napon azonban az összes termet végig lehetett sétálni, ami hihetetlen érzés volt! A csarnok mellett még négy teremben több színpad és megannyi kiállító fogadta a látogatókat témák szerint rendszerezve. Pár rövid előadás meghallgatása után a kiállítók felé fordultam, az úgynevezett „marketplace”-en. Ezeken az interaktív helyszíneken izgalmas beszélgetések alakulnak ki a legkülönbözőbb témakörökben. Nagyon sok startup és egyedi cég termékeivel és munkatársaival találkozhat itt az ember, emellett a legnagyobbak pavilonjainál is különböző kérdéseket tehet fel, érdeklődhet, és játékokban vehet részt.

Annak érdekében, nehogy esetleg tanácstalanul álldogáljon a résztvevő a hatalmas forgatagban, a szervezők gondoskodnak róla, hogy a részletes program a rendelkezésünkre álljon. Programfüzetek és egy saját rendezvényapplikáció siet segítségünkre az eligazodásban, ami infót küld a különféle eseményekről, valamint könnyedén kapcsolódhatunk benne másokkal is. Ez kiváló módja a megszerzett ismeretségek fenntartásának, és hatalmas segítsége a rendezvény egész időtartama alatt a networkingnek. Persze itt is előfordult, hogy az applikáció meghibásodott, például nem lehetett rendesen használni az üzenetküldő felületet, valamint a térkép is számtalanszor lefagyott, így az első nap még én is kénytelen voltam néha ide-oda bolyongani, hogy kövessem az eseményeket, de nagyjából másnapra szerintem mindenki kiismerhette magát a termeken, és minden nehézség nélkül eligazodhatott a színpadok és események logikáján. Ebből is látszik, hogy még a világ leghíresebb tech rendezvényén is érdemes néha „offline” tájékozódni és józan logikánkra hallgatni, de mindenképpen megéri: a naponta cserélődő kihelyezett startupok miatt én például újra és újra rávettem magam az egész terület bejárására, és nem győztem rácsodálkozni.

Rengeteg pop-up előadás volt, termékminták, AR és VR megoldások, különböző robotok és robotikával kapcsolatos cégek bemutatói, Fintech, Amazon, Google, Apple és még sok más vezető világcég jelenléte, emiatt úgy gondolom, nem lehetséges egyetlen cikkben megírni, mennyi mindennel találkozhat az ember, ha elmegy a WebSummitra. Emiatt úgy döntöttem, kiemelek egyet, ami számomra meghatározó és soha el nem felejthető élményt jelentett: élőben látni az AI által működtetett Sophia the Robot-ot és kreálóját Ben Goertzelt, a Singularity.net alapítóját és vezetőjét.

Ha egyszer lehetőséget kapsz, hogy ellátogass erre az eseményre, én őszintén csak ajánlani tudom.

Egy este a nagykövetségen

A nagyszabású esemény összetett élményét csak fokozta az a megtiszteltetés, hogy kedd este meghívást kaptam a Lisszaboni Magyar Nagykövetségre, ahol győztes magyar startupok prezentálták ötleteiket befektetőknek. Breuer Klára nagykövet asszony beszélt arról, hogy a nagykövetség is támogatja a Web Summit megszervezését és Lisszabonban tartását. Idén jelentették be a megnyitón, hogy aláírtak egy 10 éves szerződést, amelyben garantálják, hogy a Web Summit Lisszabonban marad.

A város rendkívül jól készül fel erre a rendezvényre. Hatalmas tömeg érkezik ilyenkor ide, a megfelelő koordináció miatt azonban ez mégsem tűnik zavarónak, a helyiek is – úgy tűnik – inkább örülnek neki.

A nagykövetségen meghallgatott előadásokat követően kellemes networking alakult ki a résztvevők között. Leginkább magyar startupok, nemzetközi befektetők és sajtósok népes tábora alkotta az esti beszélgetőcsoportok körét. Ezután jópáran a Pink Streeten folytatták az estét, ami egy ismert utca tele éttermekkel és pubokkal a belváros szívében…

Személy szerint külön öröm volt számomra és kifejezetten szimpatikusnak találtam, hogy kis hazánkkal is találkozhattam egy ilyen neves rendezvényen; hasonló gondolkodású startupperekkel és befektetőkkel beszélgethettem arról, merre is tart a startup boom, és Magyarország hogyan találja meg a helyét ebben az őrült sebességgel változó tech világban.

Ez év szeptemberében egyszerre két nagy álmom is valóra vált. Végre felfedezhettem Lisszabont, amiről már olyan sokat hallottam a különféle nomád közösségekben, valamint eljutottam a DNX-re. A DNX-ről röviden: ez egy kétnapos konferencia kifejezetten digitális nomádok számára, amit Lisszabon szívében rendeznek, és a hivatalos neve Digital Nomad Xfactor.

Idén egyébként ez már a második alkalom volt, mert az elsőt Berlinben tartották valamikor az év elején, és német nyelven zajlott. Talán ez lehetett az oka, hogy jómagam erről szinte semmit sem hallottam.  Az idei második azonban, ami egyúttal a „hivatalos”, nemzetközi verzió volt, már Lisszabonban került megrendezésre, mint évről évre mindig. Emlékszem, kezdő szabadúszóként, amikor még csak a szárnyaimat bontogattam, mindig nagy álmom volt, hogy egyszer eljussak erre a rendezvényre, így nagy örömmel és hatalmas elvárásokkal indultam el szeptember 19-én Portugáliába.

A konferencia előtti három napban már tulajdonképpen elkezdődött az esemény, mivel számos meetup szerveződött köré a város különböző pontjain, hogy a DNX-re érkező érdeklődők között meginduljon egyfajta közösségépítés. Talán a szeptemberi dátum lehetett az oka, vagy a digitális nomádoknak is túl szoros az időbeosztásuk, ki tudja… de a lényeg, hogy érdekes módon a meetupokon relatív kevés emberrel találkoztam. 

Ez persze bosszanthatott volna, de épp ellenkezőleg: kifejezetten jól jött ki a dolog számomra, mert rájöttem, hogy ilyenkor kiválóan lehet ismerkedni. Nincs akkora tömeg, így egyszerűbben tudtam számos ismeretségre, sőt barátokra szert tenni.

Velük tehát már az első naptól kezdve együtt barangoltunk a városban, kicsit felfedeztük az éjszakai életet, vagy finomságokat kóstoltunk a helyi kisvendéglőkben.
Lisszabonnal kapcsolatban nagy meglepetés volt számomra, hogy a városi árak igen kedvezőek a turisták számára. Ráadásul amíg ott voltam, nagyon jó idő volt!

A rendezvény hivatalosan szombaton kezdődött, és első napját lényegében egy nagy előadás-sorozat töltötte ki, aminek keretében hat előadást hallgathattunk végig. Ezeken általánosságban ismertették, hogyan lehet kezdő vállalkozóként elindulni, és hasznos tippeket, tanácsokat adtak azoknak, akik már helyfüggetlen módon élik az életüket. Az előadások helyszínét a méltán híres és igencsak frekventált TimeOut Market adta.

Ez a hely elsősorban nem is konferenciatermeiről ismert, ez tulajdonképpen majdnem mellékes tényező. Igazából a legérdekesebb benne, hogy a központja egy hatalmas gasztropiac, ahol a legkülönfélébb ételeket lehet végigkóstolni, és nincs hiány helyi jellegzetességekben sem. Az előadás napjára persze számos érdeklődő egybegyűlt már a világ különböző pontjairól, így én is egyre több ismerősbe botlottam, és a tömött konferenciacsarnok látványa jó érzéssel töltött el! Tekintettel arra, hogy mostanra én magam – már kétéves nomádként – nem számítok kezdőnek, maguk az előadások nem sok újat mondtak nekem, azonban valamennyi felvetett téma nagy segítséget adhatott mindazoknak, akik még csak most akarnak elindulni a vállalkozásépítés rögös útján. Így tehát én személy szerint inkább a kapcsolatépítésen munkálkodtam, számos igazán érdekes emberrel találkoztam és beszélgettem, ami feldobta a napomat.

Az estét záróbulival ünnepeltük egy skybárban, ahol nagyon jó zene szólt, és kiválóan el lehetett merülni a networkingben: kapcsolódni régi és új barátokkal a világ minden pontjáról.

A második nap a workshopok napja volt. Itt már sokkal több számomra is hasznos témával foglalkoztunk onnantól kezdve, hogy hogyan optimalizáljuk az energiánkat egy napra, egészen odáig, hogy milyen új marketing trendeket lehet felhasználni a vevőszerzésre vagy az értékesítésre. Egyidejűleg négy workshop futott a program szerint, amelyeket egy hotel konferenciatermeiben tartottak, ami választásra kényszerítette az embert, hogy mikor melyikre üljön be. Ez néha nem volt a legegyszerűbb, de úgy gondolom, sikerült kihasználnom ezt a napot is megfelelően. A házigazdáink, Marcus és Lilly nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, egész nap lehetett velük találkozni, kapcsolódni és ismerkedni.

Összegezve: ezt a konferenciát azoknak ajánlom, akik szeretnének digitális nomádokkal találkozni a világ minden tájáról, ismeretségekre szert tenni, vagy most kezdik el ezt az életformát élni. Kezdésnek mindenképp a legjobb rendezvény, hiszen nem szükséges olyan hatalmas elköteleződés hozzá, mint például a Nomad Cruise-hoz, mert mindössze kétnapos, ráadásul nem is a tengeren zajlik, hanem a békés, szárazföldi Lisszabonban. A hely szelleme és az emberek, akik a legkülönbözőbb helyekről és élethelyzetekből érkeznek, kétségtelenül inspirálják majd az idelátogatókat, ami segíthet irányt mutatni, fejlődni és kibontakozni.

A digitális alkalmazások értékelő-rendszerei révén az emberiség lassan újra elsajátítja az egymásban megbízás egykoron általános képességét, egyre jobban átszövik életünket a sharing economy szolgáltatásai, amelyekben gyakran magánemberként segítünk más magánembereknek. De mi a helyzet Magyarországon, és meg lehet -e élni ebből?

Az egész talán a telekocsizással kezdődött.

Az Oszkár volt az első és legismertebb telekocsi-alkalmazás, amelynek lényege, hogy ha autóba ülünk, vigyünk el másokat is, akik cserébe beszállnak a költségekbe. Egyelőre nem nevezhető tömegmozgalomnak a telekocsizás, de ebben a pillanatban, szerda reggel 9-kor,  a weboldalra kattintva azt látom, hogy több, mint 2600-an ülnek most oszkáros autóban, ami azért már mégiscsak 20 darab csuklós busznyi ember, és ez már nem is az egyetlen ilyen szolgáltatás az országban.

Az AirBnb a lakásunkba időlegesen vendégek fogadását monetizálta olyan sikeresen, hogy külön fogalommá vált a szállásadás piacán. Ennek szellemi elődje a Couchsurfing, ami szinte ugyanez, csak ingyen, pusztán a vendéglátás öröméért, illetve az ingyenszállás élvezetéért.

A Rukkola azoknak szól, akik jobban szeretnek olvasni, mint könyveket birtokolni, a Veddbérbe segítségével konkrétan bármit kölcsönadhatunk avagy -vehetünk.

Az Über a taxizásnak kívánt alávágni azzal, hogy felismerte, ehhez semmi másra nincs szükség, csak egy autóra, egy sofőrre, egy utasra, és egy appra, ami összeköti őket és eszközt ad a biztonságos anyagi tranzakcióhoz. A technikai fejlődéssel, elvileg, nem lehet lépést tartani, a világon sokfelé a magánsofőrködős appok versenyre keltek a taxizással, viszonylag egyszerű bevételforrást kínálva mindenkinek, akinek van saját hozzáférése autóhoz.

Magyarországon némileg kockább a jogalkotói folyamat annál, hogy az Über szárba szökkenhetett volna, mivel itthon a pénzkeresés minden módját a beton rugalmasságához hasonlatos jogszabályok őrzik, ami éppenséggel nem kedvez annak az élethelyzetnek, amikor két felnőtt magánszemély egymásnak szeretne pénzért valamilyen szolgáltatást nyújtani. Nálunk a költségek megosztása legális, de a pluszbevétel jogviszonyhoz kötött. Lényegében ezért lett tilos a magántaxizás, és ezért szabad telekocsizni.

Az autózás általánosságban  jó terepe a megosztásnak, mert bőven van mit növelni a hatékonyságán. Az egyik fő gond a magánautókkal az, hogy csak maximum napi néhány órát futnak, a maradék időben csak a helyet foglalják. Alapvető élethelyzet például az, amikor kiautóznál a reptérre, de az autót csak a drága parkolóhelyen hagyhatnád napokig-hetekig: erre kínál megoldást a Beeride, akik másoknak kikölcsönzik a náluk hagyott autódat, így a parkolás nem hogy pénzbe kerül neked, hanem egyenesen bevételt termel az autód.

Persze, itt már rögtön fel is ugrik a vörös riasztás:

bevétel? Ahhoz bizony jogviszony kell!

Nos, a jelek szerint mindenfajta megosztás-alapú bevételgeneráló rendszerhez a legjobb jogviszony a szabadúszók által már jól ismert kata, mint ahogy a másoknak tett szívességek közötti szörfözés is eléggé a freelancer életmódra hajaz. A Totalcar riportjából kiderül, hogy a Beeride felhasználói között is akad “életvitelszerű” autó-bérbeadó, más kérdés, hogy az illető öt kocsit parkoltat a cégnél, bár ez már inkább passzív jövedelem, hiszen csak az autó dolgozik, a bérbeadó pihen.

A sharing economy fő jellegzetessége ugyanaz, ami a startupok szexiségét is adja: a disruption, azaz megszakítás. Az összes ilyen app és szolgáltatás lényege az, hogy hagyjuk ki a közvetítőket, mert a közvetlen és állandó kommunikáció miatt egy csomó régi intézményre már nincs szükség, ezek a régi, monolit tömbök gyakran nem is tudnak hatékonyan reagálni a kor lehetőségeire. A megosztáson alapuló szolgáltatásoknál a kérdés mindig a bizalmi rendszer és a pénzügyek biztonságos kereteinek kialakítása, maga az ötlet szinte mindig evidens.

A Startup Safary-n bemutatkozó, és a napokban elstartoló ViddL például azon a felismerésen alapszik, hogy igazából futárokra sincs szükség, hiszen ők is csak arra járnak, ahol más is jár, akkor miért ne vinnénk el egymásnak a csomagokat, jó pénzért, ha egyszer nekünk is útbaesik a célállomás? Gyakorlatilag a telekocsizás logisztikájának alkalmazása ez a csomagközvetítés piaci szegmensére.

Persze viszonylag ritkán utazik valaki például Shenzhenből Békéscsabára, de a jól ismert futárszolgáltatások sem másik kontinensről hozzák el az árut: ők csak a last mile challenge, az utolsó kilométerek kihívására adnak választ. A kisbuszos ember egy logisztikai központból hozza el nekünk a rendelt terméket: ezt pedig tényleg megtehetné egy random magánszemély is.

Tüske Tamás ViddL alapító konkrétabb megfogalmazásában: arról van szó, hogy a városokban gyakran van szabad futár-munkaerő-kapacitás, ezért ezt kiaknázva kínáljunk külön infrastruktúra nélküli szállítási módszert, használjunk fel innovatív kommunikációs és helymeghatározós technológiákat, majd az egészet nevezzük el így: crowdshipping.

Erre az ötletre már van számos működő külföldi példa, mint a belga Parcify.  Az ilyen, Magyarországról nézve laza munkajogú országokban futár és célszemély egyénileg megegyezhet az ellenszolgáltatás jellegében és mértékében, és Belgiumban például külön jogszabály rendelkezik arról, hogy a sharing economy bevétel évi 5100 euróig adómentes.

Nálunk, mint tudjuk, mindennek a lelke a jogviszony, amire a ViddL egy olyan rendszerrel válaszol, amit “árnyalt sharing economy”-nak hív. Ugyanis nálunk ugyebár lehetetlen, hogy magánszemélyként egymásnak dolgozzunk, ezért a ViddL katázásra bátorítja egyénileg szerződő futárjait, illetve kapcsolatba léptek diákszövetségekkel, felismerve azt, hogy a tökéletesen kötetlen időbeosztású és viszonylag dinamikus futárkodás esetleg jó alternatíva lehet az árufeltöltés és az adatrögzítés helyett a magyar diákság számára.

Minden startup életszakaszának elején vannak “validációs beszélgetések”, ez az, amikor a saját zsenialitásuk fényétől elvakult ötletgazdák a külvilággal egyeztetik, valóban van -e reális igény a szolgáltatásukra. A ViddL profi futárokkal beszélgetve azt tapasztalta, hogy sokan túl vannak hajtva, nem kapnak túlórapénzt, és nagy igényük lenne a saját sorsuk feletti nagyobb kontrollra és időbeosztásra: egy ilyen rendszerben csak akkor kapsz megbízást, ha elérhető vagy, ez pedig teljesen a saját döntésed, csak rajtad áll.

És az innovációról még egy szót, mivel talán minden olvasót ez érdekel legjobban: igen, a ViddL képes lesz arra, hogy konkrétan oda vigyék a csomagodat, ahol éppen vagy, ha megosztod a saját lokációdat a futárral, tehát a meló utáni sörözésbe ugyanúgy utánad jön a rendelésed, el lehet felejteni végre a postás értesítő fecnijét meg a “a csomag a megadott címen 10 és 14 óra között várható” jellegű szerencsétlenkedést.

A ViddL tehát újabb módot adhat arra, hogy saját autóval, bringával, gördeszkával keressünk egy kis mellékest, csak legyen hozzá jogviszonyunk – szabadúszóként pedig ez már sokunk számára megoldott probléma.

És mik a további kilátások? Pankucsi Zoltán, a Deloitte igazgatója tavaly augusztusban interjút adott a Portfoliónak, az ő frappáns megfogalmazása a jövőképről remélhetőleg mindannyiunk számára pozitívan csengő zárszavakat ad ehhez a poszthoz:

“Szerintem senki sem fog megharagudni valakire, ha egyik reggel a saját gyerekeivel együtt a szomszéd gyermekét is elviszi az iskolába az autójával. A szabályozási feladat az, hogy egy korrekt piacelemzés és modellezés alapján definiálni kell, hogy milyen keretek és jellemzők között beszélhetünk sharing economy-ról, és honnan számít ugyanaz a tevékenység már üzletszerű szolgáltatásnyújtásnak. (…) A legfontosabb viszont az, hogy kísérjük figyelemmel a sharing economy újabb és újabb megjelenési formáit, területeit, mert ezek többnyire azokon a piacokon jelennek meg, ahol a hagyományos szolgáltatások túlságosan bonyolultak, nehézkesek, lassúak, bürokratikusak. Ezeken a piacokon nagy valószínűséggel a hagyományos módon szolgáltatók számára is lehetne könnyítéseket végrehajtani a hatályos szabályozásban, ami egészen bizonyosan növelné a versenyképességüket és egyúttal csökkentené a sharing economy-val kapcsolatos ellenérzéseket is. Megjegyzem, a Digitális Jólét Program munkaterve célul tűzte ki többek között a sharing economy hatásainak feltérképezését is, és az alapján jó esélyünk van arra, hogy Magyarországon is megfelelően és előítéletek nélkül tudjuk kezelni ezt a világjelenséget.”