2018. április 19-20-án ismét kinyitják az irodáikat a legizgalmasabb budapesti startupok és tech cégek, a Prezitől a Google-ig. A 3. alkalommal megrendezett Startup Safary Budapest ismét felforgatja a várost, közel 80 helyszínen 200+ eseményen vehetünk részt a két nap alatt. Bár a részvétel elsősorban startupok és a startup ökoszisztéma iránt érdeklődők számára a legizgalmasabb, de a számtalan program bőven kínál tanulási, fejlődési, információszerzési és – ami a legfontosabb – kapcsolatépítési lehetőséget mindenki számára.

A Startup Safary Berlinből indult hat évvel ezelőtt kapcsolatépítési céllal, illetve, hogy szélesebb közönséggel megismertesse a startupok világát. A különleges esemény azóta több mint 20 országban került megrendezésre, New York-tól Sao Paulo-n át egészen Kijevig. Budapesten 2016-ban debütált az első Safary, közel 3000 résztvevővel. Az esemény hazai szervezője az Xlabs, ami oktatási projektekkel segíti a startup ökoszisztémát, illetve olyan eseményeket hoz létre, mint a Budapest Startup Safary vagy a Central European Startup Awards.

A rendhagyó konferencia különlegessége, hogy több helyszínen zajlik, szerte a városban vehetünk részt különböző előadásokon, különböző témákban. Tavaly 80+ helyszín csatlakozott összesen közel 300 programmal.

A rendezvény programját folyamatosan töltik fel a szervezők a weboldalra, a számos helyszín, előadó és együttműködő partner miatt azonban a végleges képet valószínűleg csak pár nappal az esemény előtt láthatjuk.

Az azonban biztos, hogy választékból idén sem lesz hiány! A FreelancerBlog most készített Neked egy ízelítőt az elérhető események közül, olyanokat, amikre biztosan érdemes ellátogatnod akkor is, ha nem tervezel startupot indítani:

Advanced SEO techniques in action
20/04/2018 10:00 – 10:30
Mosaik, 1136 Budapest, Pannónia utca 32.

Egy megrögzött felfedező marketing fegyvertára
20/04/2018 17:00 – 17:30
Codecool, 1065 Budapest, Nagymező utca 44.

Let’s make fan to fan ticket sales safe and transparent for all!
20/04/2018 17:00 – 17:30
Liligo, Budapest, Nagymező u. 44, 1065

Design Thinking Workshop
19/04/2018 18:00 – 19:30
HumanHub, 1023 Budapest, Frankel Leó út 21-23 I./1.

Branding 101 – Arculatépítés egyszerűen
20/04/2018 15:00 – 16:30
osaik, 1136 Budapest, Pannónia utca 32.

Networking Mastery Workshop 
20/04/2018 15:00 – 17:30
Muse, Budapest, Szent István krt. 15, 1055

 

 

MEGOSZTÁS
Marketing és kommunikációs szakember. 5+ éve aktívan támogatja a hazai freelancer közösség- és kapcsolatépítést, tudásmegosztást. Az Upwork egykori trénere, a Freelancers in Hungary meetup és a Freelancer Festival alapítója, a Freedom X Fest társalapítója és projekt managere, a FreelancerBlog tulajdonosa és szerzője.