Vannak olyan szabadúszók, akik lendületesen kezdenek, és csak egyre gyorsulnak tovább. Ők azok, akik a legjobb ügyfelekkel dolgoznak, a legtutibb projekteken. Interjúalanyunk a 2017-es Freelancer Fesztiválon összefoglalta, mi a közös ezekben a superlancerekben – most arról beszélgettünk, hogyan lehet még innen is feljebb lépni és mik a  hazai tapasztalatok a szabadúszókkal dolgozó cégvezetők perspektívájából nézve.

Interjú Lukács Péterrel, a Digital Natives ügyvezetőjével

Sok tapasztalatod van a szabadúszással kapcsolatban, de inkább te alkalmazod a freelancereket, mivel egy online ügynökséget vezetsz. Hogy kerültél ebbe a helyzetbe?

A műszaki egyetemen végeztem, informatika szakon. Már másodéves koromtól elkezdtem dolgozni, úgyhogy összesen 9 és fél év alatt sikerült elvégeznem a kurzust – de nem bántam meg, annyi tapasztalatot szereztem a munka világából, aminek szerintem sokkal nagyobb értéke volt. Már akkoriban is jobban érdekelt a munka, mint a tanulás. Annyira nem is vagyok jó véleménnyel a magyar felsőoktatásról – egyébként valahol ennek is egy lenyomata az, hogy elkezdtük  a Green Fox Academy-t, két évvel ezelőtt, mert öt évnyi tanulás és komoly állami befektetés után is sok olyan ember kerül a piacra az iskolákból, akik nem használhatók megfelelően a nulladik naptól.  

A Kirowskinál kezdtem a pályafutásomat, ahol öt évet húztam le, kezdetben frontend fejlesztőként, majd php-sként, végül pedig a php csapat vezetőjeként.

A Kirowskiban dolgozó csapattal alapítottuk a Digital Natives-t, 11 évvel ezelőtt. Az akkori alapítók közül már csak én vagyok itt. Eleinte kizárólag szoftverfejlesztéssel foglalkoztunk, 2009-2010 környékén kezdtünk el digitális termékfejlesztés irányába elmozdulni. Akkor kezdett menő lenni a UX és a service design, mi is ebbe az irányba tolódtunk, bekerült a tevékenységeink közé a branding, az arculat, a marketing stratégia tervezés, és ezt a bővítést azóta sem bántuk meg.

Független, magyar digitális ügynökségként, nemzetközi piacra fejlesztve, hogy tudtok versenyképesek lenni ezen a brutális piacon?

Öt-hat éve vettük az irányt a külföldi piacok és ügyfelek felé. Mi elég korán kezdtük az agilis szoftverfejlesztést. Akkor itthon még nem nagyon tudták értelmezni a megrendelők azt, hogy nem az van, hogy adnak egy 200 oldalas specifikációt, ami alapján legyártjuk a terméket, hanem, hogy elmondják az ötletüket és mi a piaci igényeknek megfelelően, felhasználói visszajelzések mentén alakítva, kihozzuk a lehető legjobbat abból a pénzből, amennyijük van rá.

Jelenleg úgy 60% a külföldi ügyfelek aránya. Valóban erős a verseny, de nyugatra arányosan jóval magasabb óradíjakon tudunk fejleszteni, így megéri keményen dolgozni.

Ugyanakkor itthon is vannak ígéretes kezdeményezések: benne vagyunk az MKB fintech labjában, az NN Sparklabbal és a MOL startup akcelerátor programjában: ezek kiváló lehetőségek arra, hogy a corporate világba is belekóstoljunk. Ezekben a programokban van pénz, és van szervezettség, ugyanakkor olyan irányelvek mentén van lehetőségünk multikkal dolgozni, amilyenekkel mi magunk is szeretünk.

Éreztek valamilyen elmozdulást a nagyobb cégekben is a szabadabb munkakultúra felé?

A multiknál is egyre inkább lehet olyan munkakörülmények között dolgozni, amelyek hasonlítanak a szabadúszásra. Ez azért lehet jó neked, mert felment téged ennek az életformának a kapcsolódó tevékenységei alól.

Magyarország amúgy nem feltétlenül az a közeg, ami támogatja a vállalkozóvá válást, de a KATA adózási forma egy jó irány lehet.

Aki 8 órában dolgozik valahol, annak egy fél KATA 25 ezer forint adóval jó indulási lehetőség lehet a saját vállalkozás irányában.

Mik azok az extra tevékenységek szerinted, amik a szabadúszást megkülönböztetik a céges állástól, persze azon túl, hogy magadnak szerzed a melókat?

A kapcsolatépítés és a marketing, hogy legyen láthatóságod. A freelancernek meg kell terveznie a pénzügyeit, illetve időgazdálkodás és projektmenedzsment képességekre is szüksége van. A network és a láthatóság kell ahhoz, hogy el tudj kezdeni szabadúszóként dolgozni, onnantól viszont ha becsületesen, őszintén kommunikálva, és jó színvonalon csinálod, akkor az ügyfeleid tovább fognak ajánlani, illetve resell formájában az újabb dolgaidat el tudod adni a régi ügyfeleidnek. Ha ezek megvannak, az elég ahhoz, hogy akár csak a magyar piacon elindulva is megélj egy olyan szolgáltatással, aminek van értéke.

Ezekkel kapcsolatban rengeteg ismeretanyag elérhető online, ezért fontos, hogy ne legyen lusta az ember ezeket elkezdeni használni, gondolok itt a digitális marketing technikákra, a LinkedInre, illetve a meetupokra járásra.

Fontos még, hogy kérdezzünk bátran! Rengeteg ember van, aki szívesen mentorál másokat. Ha ismersz valakit, aki sikeres, aki jó abban, amiben te is az szeretnél lenni, nyugodtan kérdezd meg: te hogyan indítottad el a vállalkozásod, hogy csinálod a marketinget, milyen eseményekre jársz, milyen blogokat olvasol? Egy ebédmeghívás áráért kapsz egy csomó releváns információt.

És mi van, ha valaki full introvertált és nem szereti tolni magát?

Networköt építeni nem csak nyomulva lehet, némi megerőltetéssel meg lehet oldani, például odalépni valakihez egy meetup után, bemutatkozni és megkérdezni, hogy ő mit csinál és miért van itt, nos, ebbe nem fog senki belehalni. A harmadik után már nem is lesz megerőltető.

Aki pedig igazán magába forduló, annak nem is biztos, hogy megfelelő életforma a szabadúszás,

lehet, hogy neki jobban illik a személyiségéhez, hogy megmondják neki, mit csináljon.

Mivel sok aspektusa van az egyéni vállalkozói létnek, ezért hiába dolgozik valaki szakmailag rendkívül jól, nem biztos hogy sikeres lesz. Ugyanígy, aki kiválóan tolja magát, de szakmailag nulla, arról gyorsan ki fog derülni a piacon, hogy ő egy lufi.

A másik tippem, hogy nyugodtan el lehet menni coachingra. Sok szakmai coach van Magyarországon, akik kiválóan tudnak dolgozni az ilyen félelmekkel, reflexekkel. Mi is használunk coachot a cégben, hogy az emberek az önképzési keretük terhére változtathassanak a dolgaikon, ilyen például az asszertív kommunikációs minitréning, vagy annak megtanulása, hogy hogyan mondjunk nemet. Soft skill-ek ezek, amelyek mégis nagyon fontosak a munkában. Ha kifizetek egy ilyen tréningre 30 ezer forintot, lehet, hogy segít egy olyan munka megszerzésében, ami hoz a konyhára 300 ezret.

A tavalyi előadásodban a superlancerek jellemzőiről beszéltél – de mi a következő fejlődési fok, ha valaki már elérte ezt?

Szerintem a következő lépés az, ha az ember elkezd vállalkozást építeni, és már nem csak egyszemélyben csinálja a dolgokat. Egy bizonyos profizmus fölött úgy tudsz növekedni, hogy összeállsz valakivel, aki vagy szintén jó abban, amit csinálsz, vagy kiegészít téged, vagy tehetséges és sokat tud tőled tanulni, te pedig el tudod adni a munkáját. Ha sikeres vagy, akkor nyugodtan lehet bővíteni, mert nem kell félni attól, hogy másokkal dolgozni nehezebb.

A szabadúszók maroknyi úttörőiből lassan jól látható társadalmi réteg erősödik Budapesten. Gyakran saját személyes problémáikon át fedezik fel és töltik be egy hiányzó szolgáltatás űrjét, és saját szoftvereiket futtatják a városi tér hardverein.

Interjú Levendel Áronnal, a KAPTÁR társalapítójával

A KAPTÁR Budapest legismertebb coworking irodája, és úgy alapvetően az egyik legmenőbb helye, de mit csináltál előtte és hogy jutottál ide?

Az egyetemen leginkább a pszichológia és a közgazdaságtan összefüggései kezdtek érdekelni, aztán elkezdtem szervezetfejlesztést tanulni, és kiderült, hogy ez tulajdonképpen pont az. Alkalmazott magatartástudományokon alapul, de komoly üzleti céllal. A bizniszről és az emberekről szól, együtt. Úgy éreztem itt, hogy a helyemen vagyok és azt tanulom, ami valóban érdekel – már az egyetemi éveim alatt elhelyezkedtem egy pici szervezetfejlesztési tanácsadó cégnél, 24 évesen tartottam életem első felsővezetői tréningjét.

Úgy éreztük, hogy rengeteg pénzt kell fizetnünk az irodaház apró lyukának bérléséért, egy idő után el is jöttünk – a következő másfél-két évben kávézókból és egymás lakásaiból dolgoztunk. 2010/11-ben már megvoltak az első franchise kávézók, ahová elkezdtek beülni az emberek hosszú órákra, tanulni vagy dolgozni, de mégis – amikor kipakolod a laptopod meg a papírhalmaidat és aztán jön egy turistacsoport, te melózol, ők meg csak kávézni szeretnének… ez nagyon nem professzionális és szétfolyt a figyelem, munkafolyamat, és előbb-utóbb a lelkesedés is tőle.

Számtalan hétköznapi nyűggel jár a kávézóból dolgozás, mert nem akarod kihasználni a helyet, zavarni a vendégeket, esetleg szenzitív dolgokról van szó és néha problémát jelent az, hogy ki kell menned telefonálni, vagy akár csak a mosdóba, miközben ki van terítve mindened egy asztalon.

Persze cool is volt valamennyire, de azt is érezted, hogy nem passzolsz.

Ezek szerint a saját kollégáid körében tesztelted a közösségi iroda gondolatát először.

Amikor már volt koncepciónk és tudtuk a kereteket és az árainkat, akkor sokakkal leültünk beszélgetni előtte (ezt ma már úgy hívják, presales), és lett egy 14 fős listánk, névvel, telefonnal, az ismeretségi körünkből, akik biztosra mondták, hogy feltétlenül kipróbálnák a KAPTÁRt, amikor megnyit. Szerinted hányan jöttek el dolgozni hozzánk a nyitás után?

Ketten?

Senki. Zéró. Gyereke született / elment dolgozni egy céghez / most nem aktuális… Nem jött közülük senki, mégis hálásak vagyunk nekik, mert nélkülük lehet, nem vágtunk volna bele. Az első évben gyakran volt olyan, hogy senki nem volt a térben – meglehetősen gyomorgörcsös időszak volt.

Ez amúgy Budapest legdrágább környéke… hogyhogy nem egy loftot vagy egy megfizethetőbb irodai teret néztetek ki magatoknak elsőre?

Sokáig fejlesztettük az ötletet. Először egy “KKV Ház” nevű koncepcióban gondoltunk, mivel szervezetfejlesztőként főleg kkv-kkal dolgoztunk. A legtöbbjük számára mi voltunk az első tanácsadó cég, akinek igénybe vették a szolgáltatását. Ezért nekünk a komfortzónánkba esett az, hogy a tevékenységünkkel egyszerre edukálunk és szolgáltatunk, vagy, hogy egyszerre keltjük fel az igényt és elégítjük azt ki. Ez egy normál kávézó lett volna, ahol vannak szakmai programok. A vázlatainkban valahogy mindig egy üvegportálos, utcafrontos hely képe jelent meg – egy kávézó nem lehet egy emeleti lakás vagy egy külvárosi loft. Ennek megfelelő üzlethelyiséget kezdtünk keresni. A KAPTÁRon szerintem látszik is, hogy van “kávézó-génje”, megkülönböztetve más irodáktól – egy tagunk úgy fogalmazta meg, hogy a KAPTÁR az irodádnak, a kávézónak és a nappalidnak a kereszteződése. Formális és informális, laza, de van benne struktúra, professzionalizmus.

Hol volt a fordulópont? A lassabb kezdet után ma már jó előre kell foglalni asztalt hozzátok.

Rányitottunk egy olyan piacra, a freelancerek, digitális nomádok világára, ami akkor még gyerekcipőben járt: nagyon érdekes látni, hogy hat év alatt mennyit változott a helyzet, hogy egyre több tehetség dönt úgy, hogy nem a nagy prémiumra és a céges autóra utazik, hanem beárazza magának a szabadságát is. Hajlandó bizonytalanabb feltételek mellett dolgozni, azért cserébe, hogy nincs többé hétfő reggeli meeting, hogy eldöntheti, hogy mikor akar dolgozni, az neki inkább megéri. A világunk haladásának irányában az a szép, hogy egyre több a választási lehetőségünk. Azt gondolom, hogy egy, inkább két évvel korábban nyitottunk, mint kellett volna, ugyanakkor rengeteg dolgot nem is sejthettünk abból, ami azóta történt.

Azt gyorsan megértettük, hogy érthetően el kell magyaráznunk ennek a műfajnak a létjogosultságát,

hogy emberek miért választják ezt. 

Nem a szolgáltatásainkat kell elmondani, hanem azt bemutatni, hogy miben más a KAPTÁR egy kávézóhoz, egy irodához vagy az otthonról dolgozáshoz képest.

A kezdeti ürességet nehéz volt áttörni, egy kávézó is akkor jó, ha tele van emberekkel, üresen túl ingerszegény. A KAPTÁRban az volt a koncepciónk, hogy egy átlátható, letisztult, barátságos teret nem unnak meg az emberek, ezért nem lett graffiti és nem pakoltuk tele vicces dolgokkal – azt gondoltuk, hogy ha az emberek beülnek, ők megtöltik színekkel és élettel a teret. Ezért lett fehér a fal és skandinávan egyszerű a tér. 

Tavaly megnyílt a KAPTÁR Happening, az utca túloldalán. Mi ez?

A kezdeti időszakban volt olyan, hogy megengedtük, hogy az irodatér sarkában legyen valamilyen képzés, rendezvény, míg a többi részen dolgoztak az emberek – nem volt ideális. Aztán felvittük ezt a funkciót az emeletre, ott már leválasztott rendezvénytermünk volt, de mégis némi jövés-menéssel ez is járt. Én nagyon kényes vagyok arra, ha az ügyfélélmény sérül. A rendezvényteret megdupláztuk és átköltöztettük az utca túloldalára, most a két dolog egyáltalán nem zavarja egymást, és tíz lépésre sincs, tehát át lehet sétálni az egyik térből a másikba. Egyébként itt a belvárosban nagyon kevés jó helyszín van céges rendezvények vagy tárgyalások számára. Nagynevű multik és kkv-k is jönnek, workshoptól sajtótájékoztatón át karácsonyi buliig mindenféle eseményt tartani.

A nyitás óta egyre több és többféle hely, szolgáltatás szolgálja ki a freelancer életmódot élőket. Szerinted merre tovább?

Az évek során arra jöttünk rá, hogy egy coworking iroda egy hardver és egy szoftver együttese: a hardver a lokáció, a bútorok, a belső tér kialakítása és felszereltsége, a szoftver pedig, hogy milyen szolgáltatások és csomagok vannak, hogyan, milyen attitűddel fordulsz az emberekhez, milyen az ügyfélélmény és milyen szakmai programokat szervezel. A piac növekszik de sok új belépő az ingatlanhasznosítás felől érkezik, ezek jó hardvereket raknak le, dizájnos megoldásokkal, ami arra jó, hogy bemenjenek oda az emberek, de ahhoz nem elég, hogy ott is maradjanak. A Müszinek például – szerintem – nagyon gyatra hardvere volt, de mégis elfuttattak rajta egy jó szoftvert, jó közösségi életet tudtak létrehozni.

Egyre több olyan hely van Budapesten, ami nem csak megtűri, hanem épít arra, hogy a dolgozó hadakat befogadja. Az ingyenességet sokan keresik elvből, a szabadúszók között. Ez a freemium modell abszolút életképes, mi viszont teljes körű és produktív teret kínálunk. Én annak örülök, hogy szélesednek a választási lehetőségek, és hogy egyre több igényes és sikeres szabadúszó keresi a helyét.