Papp Gábor személyes évértékelő posztjai valószínűleg a The Pitch legolvasottabb anyagai közé tartoznak. A cikk megállapításai fontos globális trendeket mutatnak be egyéni, családi és üzleti szinten is. Hogyan kell kommunikálni akkor, amikor nem tudsz mit mondani? Mi az online térbe tolódó konferenciák tanulsága? Miért van reneszánsza a “csináld magad!”-kultúrának? Miért nem aktív Facebookon a Pitch? Írásunkban összeszedtünk pár kulcsgondolatot az évértékelőből, hozzáfűztük a saját tapasztalatainkat, és a végén megkérdeztük Gábort is. Ennyit rólad, 2020.
Nyilván a produktivitás egyik hazai csendes gurujának számító Papp G számára sem alakult úgy 2020, ahogy eltervezte. Ezért is felemelő olvasni azt, amikor megkapó őszinteséggel számol be arról, amikor eluralkodik az üvöltő káosz. Érdemes végigolvasni, mi most csak négy főbb olyan üzenetet szeretnénk belőle kiemelni és megkommentálni, ami szerintünk különösen fontos.
1. Először csendben kéne maradni
A lockdown hatásai totálisan máshogy jelentkeznek a különböző élethelyzetekben lévő embereknél. Sokkoló és bénító erejű volt átélni azt, hogy özönlenek ránk a jótanácsok és megmondások olyan emberektől, akik mintha teljesen másik mozit néznének. Gáborék két kisgyermekkel kényszerültek karanténba vonulni tavasszal, egy olyan helyzetben, amikor csak az ellentmondásosság volt állandó.
A cikkében ezt írja: “Így március-májusban gyakorlatilag az őrület és káosz valamint a teljes mentális kiégés határán egyensúlyoztunk. Vagy én dolgoztam, vagy a feleségem Kitti. Egyszerre ketten soha nem tudtunk. De amikor dolgoztunk, az se az elmélyült fókusz munka volt. Embert próbáló volt ép ésszel végigcsinálni ezt az időszakot. Itt pedig elképesztően nagy szakadék alakult ki, főleg azok között akik gyerekkel és akik gyerek nélkül futottak bele az egész helyzetbe.
(…)
Ha online téren dolgoztál, akkor 2020 egy rakéta év lehetett neked. Ha nincs gyereked és napi 24 órát tudtál végre meeting és utazás nélkül tölteni, akkor ezt emeld négyzetre. De ha elvesztetted a munkád, gyerekek maradtak a nyakadon, lassan elfogyott a megtakarításod, akkor meg csak néztél, hogy ezek miről beszélnek itt, hogy “lehetőség”, meg “motiváció”, meg hogy “tanulj új dolgokat”, hisz te épp túlélni próbálsz. Nem önmegvalósítani. Ezen a téren a közösségi média pedig szerintem mérhetetlen károkat okozott a 2020-as évben.”
2020 egyik fő tanulsága, amit 21’ januárjában igazán szépen illusztrált a Capitolium “ostroma”, hogy muszáj hátrébb tenni egy lépést, venni egy mély levegőt, és átgondolni, hogyan is viselkedünk az online térben, pontosan hogyan használjuk, mire, és mit kezdünk az onnan érkező információkkal. Ez vonatkozik a FreelancerBlogra, a The Pitchre, és minden online szereplőre is: tudatosítani kell a személyes felelősségedet abban, hogy milyen hullámokat keltesz a digitális térben.
2. Az “online esemény” nem pótol semmit
Gábor három nagy, nemzetközi konferencián vett részt tavaly előadóként, ebből szerencséjére a SEO Zraz még februárban volt, úgyhogy arra el is tudott menni. De Brighton és Portoroz helyett már maradt a laptop… és nem volt maradandó élmény. Gábor szerint az élő online esemény zsákutca, és hajlok rá, hogy igaza van, vagy legalábbis nem érdemes máshogy tekinteni egy online eseményre, mint egy videó nyilvános felvételére.
A két konferencia az online események két különböző, fő típusába esett: az angolok előre felvett előadásokat tettek adott időpontban elérhetővé, a szlovénok élőben streameltek. Az első verzió feszes volt és profi, a második full káosz és mentális nyomasztás.
A Freelancer’s Weeket mi is hatalmas lelkesedéssel raktuk össze őszre, és mire eljött a megnyitó időpontja, addigra megint “záródnak az ajtók” helyzet lett. A hibridre tervezett (élőben is látogatható és online közvetített) eseményekből többnyire tisztán online verzió lett. Annyi eszünk volt (mivel meghallgattuk, mások hogyan csinálják), hogy HD-ban, fényekkel, profikkal felvettünk minden előadást és panelt, előre, és szuperjó bónusz volt minden programpont lejátszása után az élő Q&A, amit viszont nem tudtunk a rögzített anyaghoz utólag hozzácsatolni, ez még egy fejlődési lehetőség. Nem bánjuk, hogy megcsináltuk: ebben az évben és hónapban ezt kellett csinálni és pontosan így. De szerintem a műfaj ebben a formában nem lesz maradandó. A FreelancerBlog eseményeinek történetében a Week kezdőlapja érte el a legnagyobb látogatottságot, amit valaha bárhol generáltunk, de a jegyeladások konverziója alig érte el az 1 százalékot, aminél sokkal jobbhoz vagyunk szokva, mert jól meghatározott célközönséghez szólunk.
Gábor ezt így foglalta össze saját oldaláról:
“Tanulság: ami mind a két eseménynél hiányzott az maga a rituálé, hogy utazol, új helyet és embereket ismersz meg. Eszel, iszol, beszélgetsz. Új élményekkel gazdagodsz, rácsodálkozol a világra, meg persze csalódsz dolgokban. De közben 1-2 nap alatt akár 2-3 hónapra előre is feltöltődsz. Nah most ezekből semmi nem lett. És emiatt is mondom azt, hogy a csak online események hosszú távon nem jelentenek megoldást. Főleg egy Coviddal sújtott időszakban.
Egyszerűen nem tudják hozni azt az élményt, amit a fizikai események. Hiába olcsóbb, hiába érsz el több embert. Nem ugyanolyan. És nem lesz elég jó.”
Az “online esemény” jövője szerintem valami olyasmi, mint a TED. Időben korlátlan, fix plaform, folyamatosan töltődő tartalommal, esetleg tömbösítetten, de az időbeliség túllihegése értelmetlen.
3. Az IRL dolgok felértékelődése
Gábor nagyon komoly belső felújításokat végzett el otthon és az irodában is 2020-ban, illetve elmerült a barbecue és pizzasütés gyönyöreiben is. Mindezt saját bevallása szerint nagyjából nulla “szakmai előélettel”. Csak mert kedve volt hozzá.
Mindez nem arról szól, hogy az emberek a bezártságban “elfoglalják magukat”, mivel, ahogy fentebb láttuk, nyugis elvonulás helyett inkább őrjítően stresszes tűzoltást jelent a karantén időszaka, sokak, talán a többség számára. A Covid sok mindent felnagyít és felpörget: hatalmasat fejlődött mindannyiunk nyitottsága a távmunka és a rendszeres távkommunikáció iránt. De a digitális térben tobzódás közben mindenkinek szétégette az agyát. Ennek nem csak mentális, lelki, hanem fiziológiai vonzatai is vannak. Felértékelődik minden, ami analóg, ami “IRL” (In Real Life). Ez az a folyamat, ami a bakelitlemezek XXI. századi másodvirágzása mögött is van. Kertészkedni, főzni, színezni, festeni, zenélni, ruhákat varrni akarunk, egyre többen, minél intenzívebben dolgozunk és szórakozunk a virtuális térben, annál jobban részt akarunk venni az anyagi világban is. Ez létszükséglet, és a Covid másodlagos hatásai közé tartozik az, hogy csomó embernek segít ezt felismerni.
Ez a trend tettenérhető a kézműves ékszerek és kismanufaktúrás divatcikkek, a házias gasztronómia területein, és 2020-ban megvoltak az olyan vicces anomáliák is, mint a Rílmelós, a reklámügynökségi szövegíró, aki a segédmunkás-életben váratlan értékeket talált.
Nekem legalábbis ez a megfejtésem – nem egyszerűen “öregszik” Gábor, hanem a világ is lassan megváltozik, és az első 20-30 év óriás rálelkesedése után a digitális térről is kezd kiderülni, hogy csak egy újabb színesen villogó játék és munkaeszköz. Nem csoda, nem világmegváltás, nem cseréli le a valódi életet, csak jobb esetben dinamikusabbá teszi azt az automatizációs és instant kommunikációs fejlesztéseknek köszönhetően.
És persze megvannak az árnyoldalai is. Erről szól a következő pont.
4. A közösségi média jelenlegi formája az utolsókat rúgja
A Covid ebben is segítségünkre volt – 2020-ban minden eddiginél jobban reflektorfénybe került, hogy a Facebook-Instagram dominálta nyugati kultúrkör fenntarthatatlanná vált, és halálos veszélybe sodorta társadalmainkat.
Gábor a “partvonal mellől szotyizva” nézi, hogyan “őrjíti meg és fordítja feje tetejére a Facebook a világot”. A közösségi média a hipervalóság legfontosabb platformja, amin hamis világképek bontakoznak ki előttünk, amelyek viszont képtelen elvárások és nettó őrültségek formájában visszahatnak a valódi valóságunkra, destruktívan, felemésztően, és kezelhetetlenül. Mikroszinten is megmérgeződtünk, már észre sem vesszük, hogy hazudunk, magunknak is, hiszen kulturális kóddá vált ez a viselkedés, amit Gábor így tapasztal:
“Másrészt meg borzasztóan romboló és káros sokaknak ezeket olvasni, mert a valódi harcok és kudarcok kimaradnak ezekből a sorokból. Csak a szép és csillogó van kirakva az ablakba. Igazából csak a likevadászat megy. De a problémákról és a nehézségekről egy szó sem esik. Egyre gyakrabban futok bele álszent, vagy épp konkrét hazugságokba a közösségi térben. Mert mondjuk ismerem az adott az illetőt és tudom, hogy amit ír az nem igaz. Közben meg értetlenül állok előtte, hogy ezt meg mégis miért kell megírni? Vagy miért így?”
Az ellenállás értelmetlen, rövid- és középtávon a levonulás tűnik az egyetlen értelmes megoldásnak.
“A közösségi média nem közösséget teremt, hanem a szociális összetartozás hamis illúzióját nyújtja. Ahelyett hogy összekapcsolna, inkább atomizál. Egyrészt mert ellenéteteket szít és “polarizál”, másrészt mert sokan csak az érme egyik oldalát mutatják be. Vagy néha nem is a saját érméjüket mutatják be, hanem bekamuznak egyet. Nehéz ezt mindennap látni, és főleg azt, hogy a hamis képnek mennyien bedőlnek. A folyamatos harc és “beszólok neki hogy ejnye már” helyett én inkább a kivonulást választom, ami össz-társadalmi oldalról biztosan nem a legjobb megoldás, de saját oldalról mégis hatékony.”
Gábor írásában ez a blokk az egyik leghosszabb, legőszintébb, és talán legjobb rész, gyanítom, hogy kicsit saját magát is meglepte vele. Persze ezen a ponton azonnal megkerestem a The Pitch Facebook oldalát, hogy lássam, bort iszik-e a mester, ha bizniszről van szó, miközben személyesen meg vizet prédikál. És azt láttam, hogy a The Pitch jelen van ugyan Facebookon, de a posztok között akár hónapok telnek el. Ez konkrétan vegetálás, ezt mindenki tudja, aki kicsit is konyít a Facebook-marketinghez. Csak azért van, hogy legyen, de nyilvánvalóan nagyjából nulla a szerepe a The Pitch saját marketingmixében. Az egyik legelismertebb magyar digitális kommunikációs szakmai blogról beszélünk. Ha a social csatornát gyakorlatilag kihagyják, akkor vajon csak SEO-ból és e-mailekkel működtetnek egy olyan üzemet, ami az üzleti leadek mellett kurzusokra, jelentős webes forgalomra épít?
Megkérdeztem Gábort, hogy mi a véleménye arról, hogyan lehet ezeket az egyre toxikusabb felületeket hanyagolva sikeres üzleti kommunikációt folytatni. Ezt válaszolta:
“Az idei évértékelőmben volt a leghosszabb a social-t érintő rész és kritika. De aki követi az évértékelőket az tudja, hogy már 2-3 éve ugyanezt írom, csak korábban kevésbé hosszan. Meg kevésbé határozottan. De idén eljutottam oda, hogy felesleges bent tartani. Ezt ki kell írni. A trükk viszont itt az volt, hogy ezt nem a közösségi média felületekre írtam meg, hanem egy sajátra. Ezt csak az olvasta, aki nálam akarta ezt elolvasni. Meg aki eljutott ehhez a részhez az egyébként elég hosszú cikkben. És pont ez a mentális váltás volt, amit nagyjából 4 éve meghoztam céges szinten is. Saját felületet építünk. Saját eléréssel. Ennek az alapja a blog és az email lista.
Én saját magamat nem érzem hitelesnek social mediában, mert nem szeretem ezeket a felületeket. Se nézni, se használni. Nem vagyok már Facebookon, nincs Insta fiókom, TikTok meg Snapchat appot még soha nem is láttam élőben, nemhogy használtam volna. Mivel a céges kommunikáció social részét a kezdetektől én csináltam, ezért adta magát a lehetőség, hogy ezt is minimál szinten toljam.
De ezt két dologgal ki kell egészíteni.
Egyrészt olyan területen dolgozunk, ahol ezt meg lehet tenni. Bár digitális téren mozgunk, de fő fókuszunk az írott tartalom és a SEO. Nem Facebook kampányokat csinálunk, vagy videós anyagokat. Ezért megtehetjük, hogy a SEO-ra, az írott tartalomra és az emailre koncentrálunk.
Másrészt közben minimálisan használjuk azért a socialt, de kizárólag “konverziós céllal”. Amikor képzés akciók vagy kampányok vannak, akkor évente 1-szer, vagy max 2-szer futtatok fizetett hirdetést 4-5 napig. Ez abban segít, hogy eljusson az üzenet a célcsoporthoz. Ráadásul ez a legjobb ajánlat az évben. Nem bombázunk senkit semmivel Facebookon, csak egyszer a legjobb ajánlattal. Emellett a saját cikkeket organikusan megosztjuk, 1-2 havonta, ahogy születik valami, hogy eljusson olyanokhoz is, akik “Facebook first” életet élnek. Sokan vannak ugyanis akiknek az email nem elsődleges infoszerzési csatorna. Ezért minimál van értelme csinálni a Facebookot. De ennyiben kimerül a Facebook használatunk. Nagyon tudatosan. A mottóm az, hogy “nem osztunk meg”. Se tartalmat, se embereket. Igazából ezért “vonultunk ki Facebookról” sokakkal ellentétben.
Ez persze azzal is jár, hogy nagyon sok olyan követőtől, érdeklődőtől elesünk, akik például nem hajlandóak feliratkozni egy hírlevélre. Vagy ha megkapják akkor meg nem nyitják meg. De nekünk ez nem gond, ezt az árat vállaljuk. Emberileg és üzletileg is.”
Végkövetkeztetés nincs, hiszen ez egy évértékelő (értékelője), olvassátok el az eredeti cikket, mert az éves tervezéshez alapból számos jó tippet és gondolatot ad, az aktuálisan érvényes egyéb meglátások mellett is.
Talán annyit még, az írás alapján kirajzolódik egy makró trend, amit mi is alá tudunk támasztani: ne várd ugyanazt, ami volt, és állj készen bármire. Növeld a rezílienciádat saját életedben és vállalkozásodban is, szokj hozzá ahhoz, hogy a továbbiakban valószínűleg nem lesz olyan, hogy “megszoksz” valamit. Kérdőjelezd meg a status quót, és ne nyugodj bele, ha valamit rossznak érzel: cselekedj, amit tudsz, a saját területeden, vállalkozásodban és életedben. A folyamatos alkalmazkodás évtizedei következnek.
