Platformokon táncolók – tanulmány készült a freelancerekről és gig workerekről

“Munkavégzés a platformalapú gazdaságban – a foglalkoztatás egy lehetséges modellje?” címmel jelent meg új  tanulmány a Közgazdasági Szemlében. A tanulmány egy átfogóbb kutatás első, bevezető jellegű anyaga, amelynek fókuszában a “platform”-munkavégzés van, ami alatt a szerzők minden olyan online munkaoldalt, hubot és sharing economy szolgáltatót értenek, mint az Upwork, a Toptal, az Uber, vagy akár a Netpincér. A teljes tanulmány itt olvasható, az alábbiakban pedig bemutatunk néhány érdekes részletet, alkalmanként kommentárokat fűzve hozzá gyakorló freelancer szemszögből.

Bevezető gondolatok

“Napjainkban – némileg leegyszerűsítve – a következő három megakrízist vagyunk kénytelenek kezelni: a Covid-19 világjárványt és annak nehezen felmérhető társadalmi-gazdasági és kulturális hatásait, a klímaváltozás rövid és hosszú távú kihívásait, valamint a digitális technológia (mesterséges intelligencia, robotizáció) munkaerőpiaci hatásait az ötödik ipari forradalom perspektívájában.”

Ez a szimpatikusan józan helyzetelemzés adja a tanulmány bevezetőjének nyitó sorait. A FreelancerBlogon mi magunk is meg vagyunk arról győződve, hogy a téma, amivel foglalkozunk, az egyik kulcskérdése az emberi társadalom közeljövőjének, csak ez még valamiért nem annyira mainstream gondolat, persze az ökológiai katasztrófa közelsége sem az. Mindenesetre a freelancerek hétköznapjainak vizsgálatával messzemenő következtetésekre lehetne jutni a kor legfontosabb kérdéseinek némelyike terén.

A bevezető folytatásában a tanulmány idéz egy megállapítást, ami szerint “a 21. század kapitalizmusának egyik legfontosabb új jellemzője a digitális gazdaság térnyerése, amelyben a siker kulcsát nem a fizikai infrastruktúra birtoklása, hanem a hálózatok és az immateriális javak kontrollja jelenti.” Irodaépületek és konferenciák helyett Slack-csatornák és hibrid meetupok jellemzik a 20-as években az élet és a munkavégzés kereteit, az igazán fontos dolgok a digitális térben történnek. Ennek illusztrálására a tanulmány bevezetője beidézi a legértékesebb amerikai cégek listájának változásait az elmúlt 20 évben, amit látványosan mutat be például ez a videó:

“Míg korábban a világ legértékesebb cégei között az olajipar óriásai domináltak, addig mára az adatipar mamutjai vették át a helyüket”.

A platformok valódi szerepe

„A platformot működtető vállalkozók nem egyszerű »közvetítők« (match-makers), hanem a piac tényleges létrehozói. Mint piacfejlesztők, a platformoperátorok nemcsak az egyéni tranzakciókat biztosítják, hanem meghatározzák és együttesen fejlesztik a platformalapú gazdaság egészének intézményi és szabályozási keretfeltételeit.” 

Nem csak arról van szó, hogy a platformok “összehozzák” a keresőket és kínálókat, hiszen a platform apró technikai részletein rengeteg minden múlik azzal kapcsolatban, hogy az érintett felek hogyan érzik magukat, hogyan élik meg a munkavégzés folyamatát, milyen lehetőségek és kockázatok rejlenek benne.

Az Uber és a Bolt fuvarmegosztó cégeken keresztül bemutatják, hogy “az intézményi és szabályozási keretrendszer kialakítását valójában nem a technológiai fejlődés határozza meg, hanem abban az érintett társadalmi szereplők aktív szerepet tölthetnek be”.

Egyébként mivel a gig economy idáig legfontosabb fejleménye Magyarországon az Uber érkezése és távozása volt, már csak azért is ajánlható a tanulmány átolvasása, mert a számos tanulsággal járó sztorit teljesen jól összefoglalja (egyébként nem hosszú, mindössze 15 oldalas az írás, nagyon gazdag forrásanyaggal).

Terminológiai kérdések

A tanulmány szerint “a gazdaság azon szegmenseit, amelyek teljes mértékben az infokommunikációs és digitális számítási technológiákon alapulnak, digitális gazdaságnak nevezzük.” Bennünk ekkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a klasszikus humánszolgáltatásokon túl (pl. egészségügy) van értelme még egyáltalán az ilyen különbségtételeknek? Azt, hogy egy munka digitális vagy nem, az dönti el, hogy lehet -e szenzorokkal adatokat gyűjteni a munkavégzésről, és hát ma már konkrétan mindent fel lehet szenzorozni, minden tevékenységhez felhasználható minimum egy mobiltelefon.

 A digitális technológiák nem egyszerűen a munkavégzés módját változtatják meg, hanem számos esetben teljesen új üzleti modellt is eredményeznek és “ennek egyik megnyilvánulási formája a platformgazdaság”.

A tanulmány az alábbi ágazatokba sorolja a platformokat:

Szolgáltatók – Uber vagy Upwork, a kliensek és a szolgáltatók között teremtenek összeköttetést

Termékek – Amazon (online piacterek)

Információs – Google, Facebook

A platformalapú munkavégzés jellemzői (az Eurofound tanulmánya alapján):

1. A munkát online platformon szervezik,

2. A tranzakcióknak három szereplője van: a platformüzemeltető, a szolgáltatást megrendelő és a szolgáltatást végző (platformmunkás)

3. A szolgáltatást valamilyen probléma megoldása jelenti,

  • – amelyet speciális feladatokra osztanak fel (taskification),
  • – a feladatokat platformon keresztül szervezik ki,
  • – a kereslet szerepe domináns, a megbízások mindig egyetlen alkalomra szólnak

4. A platformok működése úgynevezett algoritmusalapú menedzsmenten keresztül zajlik, amely lehetővé teszi a mindenre kiterjedő adatgyűjtést és -adatbányászatot a platformmunkások tevékenységével kapcsolatban

Munkajogi kérdések

A tanulmány, megítélésünk szerint, helyesen mutat rá, hogy a sajtóban elterjedő “platformmunkás” vagy “platformfoglalkoztatás” kifejezések megtévesztőek és pontatlanok, mert semmilyen formális kapcsolatról nem beszélhetünk a platform üzemeltetője és a szolgáltató között, a megbízó és a szolgáltató között pedig még kevésbé. 

A tanulmány szerint az is problémás viszont, ha “vállalkozóként” aposztrofálunk valakit, aki sok esetben egyoldalúan a “platformból él”, elkötelezett egy bizonyos platform mellett. Gondolhatunk itt az Uber-sofőrökre, de arra is ismerünk példákat, amikor valaki olyan mértékben specializálja magát egy online munka platformra mint az Upwork, vagy a Fiverr, hogy akár a teljes megélhetését ezeken termeli ki. Ez egy függő viszony eredménye is lehet: amikor valaki elkezd egy platformon “darálni”, például megélhetési kényszer nyomása alatt, az csökkenti a lehetőségét arra, hogy diverzifikálja magát és más irányokba is továbbépítse a karrierjét. 

Ezt azzal együtt is fontos leszögezni, hogy Magyarországon mindenfajta saját jövedelmet csak egyéni vállalkozási formában lehet legálisan felvenni, de a szabályozási környezettel finoman szólva sincsen összhangban a platformmunka, hiszen ha valaki a jövedelmének akár 100 százalékát mondjuk Upworkön keresi, az elvileg szabályellenes foglalkoztatásnak minősülhetne egy katás vállalkozó számára. A nemzetközi hátterű cégeket talán kevésbé zaklatja emiatt a NAV, de mi van akkor, ha egy ügyes kőműves vagy villanyszerelő felkapottá válik a hazai fejlesztésű Qjobon?

“A platformalapú munka egyik legfontosabb jellemzője (…) annak sokfélesége, amelyben a legfontosabb szegmentáló tényezők a feladatok struktúrája, a képzettségi követelmények és a szolgáltatás természete. “

Elmosódó kategóriahatárok

A tanulmányban idézett források megkülöböztetnek:

1. személyes/fizikai szolgáltatásokat nyújtó platformokat (például Uber, Bolt, Airbnb, Wolt, Delivero stb.)

2. a személyes jelenlétet nem igénylő digitális szolgáltatásoktól (például Upwork, Guru, Cloud Factory, Amazon Mechanical Turk stb.). Ezzel összefüggésben kétféle munkaerőpiacról beszélnek: egyrészt online munkaerőpiacról, ahol a szolgáltatást digitális formában végzik, másrészt pedig mobil munkaerőpiacról, ahol a szolgáltatás személyes jelenlétet igényel. 

A tanulmány ezen a ponton nem hangsúlyozza, hogy ezek a határok sokszor könnyedén átjárhatóak, és a tendencia az, hogy ez a két vélt kategória egyre inkább összemosódik. Például tételesen említi később a “mobil” munkák között a nyelvoktatást, holott videókapcsolat segítségével ma már nem számít szokatlannak az, hogy online tartsunk nyelvórákat, vagy bármilyen oktatást – ezt Magyarországon is tömegesen tesztelhették a gyakorlatban az oktatási intézmények az előző hónapokban, több-kevesebb sikerrel. Az olyan hagyományosan élő találkozásokat igénylő szolgáltatások, mint az oktatás, a coaching, egyre inkább átmennek az online térbe. Ezek olyan tevékenységek, amelyeket a közvélekedés szerint lehetőség szerint jobb élőben végezni, de ha az egyéb szempontok (kényelem, gyorsaság, könnyebb egyeztetés, utazással töltött idő annulálása, stb) eléggé hangsúlyossá válnak, akkor az online lehetőség sokak számára jó megoldás tud lenni. 

2020 egyik nagy fejleménye a személyi edzők és jógaoktatók benyomulása az online térbe. Ez alapján a későbbiekben én nem tartom kizártnak a táncórák, vagy harcművészeti edzések részleges vagy teljes digitalizációját sem (Ez együtt jár majd a “home office”, mint konkrét otthoni irodai tér kialakítása mellett az otthoni edzősarok, dojo igényével is. Ismétlem, nem feltétlenül állandó megoldásokról van szó, de sokak számára ezek a lehetőségek nagyon realisztikus alternatívák lehetnek, részlegesen vagy teljes mértékben kiváltva az élő találkozás igényét).

A tanulmány a fenti két kategóriában további differenciálási lehetőséget lát a munkavégzés időtartamában és képzettségi igényében is:

 “Például az online piacon végzett mikrofeladatok (például számlafeldolgozás) rutinjellegük következtében viszonylag könnyen és gyorsan teljesíthetők, miközben a projekttípusú, rövidebb-hosszabb ideig tartó munkák magas képzettséget és kreativitást igényelnek (például mesterségesintelligencia-alapú algoritmusok készítése). Hasonló módon, a mobil piacra jellemző feladatok is többféle kategóriába sorolhatók: egyrészt vannak minimális vagy közepes képzettségi igényű személyes szolgáltatások (például ablaktisztítás), de találunk magas szakképzettséget feltételező interaktív szolgáltatásokat is. (…) A viszonylag egyszerű és minimális képzettséget igénylő munkát jellemzően mikrofeladatoknak hívják, miközben a közepes vagy magas képzettséget igénylő munkákat projektnek. Az alacsony képzettséget igénylő és minimális kereseteket biztosító úgynevezett mikrofeladatokat végzőket általában munkásoknak nevezik, ugyanakkor a platform közvetítésével magas képzettséget igénylő munkákat végzők szabadfoglalkozásúaknak vagy vállalkozóknak tekintik magukat.

Itt a tanulmány ingoványos talajra merészkedik, és talán nem a megfelelő óvatossággal. Az általunk ismert szakmédiában “gig worker” néven hivatkoznak az egyedi feladatokat platformokon elvégzőkre, és jól érzékeli a tanulmány azt, hogy itt sokszor speciális képzettséget nem igénylő feladatokról van szó (ablakmosás, adminisztráció, közösségi médiafelületek kezelése, alacsony szakmaiságot igénylő fordítások, stb) De éppenséggel, ritka esetekben, szoftverfejlesztői és egyéb komplexebb feladatokat is lehet “gig” platformokon és környezetben végezni, gondoljunk itt például alkalmazásfejlesztésre, az explainer videók teljeskörű elkészítésére, vagy marketingstratégia tervezésére. (Illetve itt emlékeztetnénk arra, hogy Magyarországon minden “gig worker” hivatalosan vállalkozó kell, hogy legyen, tehát innentől teljesen jogosan tekintheti és definiálhatja magát vállalkozónak).

Azt pedig csak óvatosan megpendítem itt, hogy például a TopTal egy magasan képzett, szakmájukban kiemelkedő szolgáltatói kört kínál az ügyfelei számára, de teljesen platformszerű keretek között. A magyar hátterű Techysium pedig kizárólag programozókat gyűjt, és őket köti össze külföldi megbízókkal, projektszerűen, jutalékos rendszerben. (Egyébként ha a LinkedInnek van egy erős innovációs szárnya és némi sütnivalója, akkor már régen ebbe az irányba fejlesztik tovább magukat: nem “állásokra” kellene embereket összekapcsolniuk, hanem projektekre. Ehhez a világ legerősebb adatbázisa áll a rendelkezésükre. Ehhez képest az utóbbi években az látszik, hogy csak a többi nagy közösségi médiahálózatot majmolják és egy “szakmai Facebook” irányba próbálnak menni. Az egyik haldokló dinoszaurusz próbálja imitálni a másikat, és ez nem sok jót ígér evolúciós szempontból.) 

A magasan képzett, és a képzettségüket szolgáltatások ellátására használó szabadúszókat “independent professional” címkével illeti a nemzetközi diskurzus. Ám ezeket a jellemzően diplomás szakértőket semmi sem riasztja vissza attól, hogy alkalmanként ők is vállaljanak platformmunkát, és teljesen változó az, hogy kinél éppen mekkora mértéket jelent az a jövedelem, amit “alacsony képzettséget igénylő” feladatok ellátásából keres. Arról nem is beszélve, hogy a nagyvárosi ételfutárok között is igen sok többdiplomás “független szakértőt” találunk, akik önszántukból egészítik ki a jövedelmüket ilyen módon. 

A helyzet az, hogy éles kategóriák helyett mintha egyre inkább potmétereket húzogatva alakítanánk ki a saját életünket. Itt most például arra gondolok, hogy ha valaki heti 3-4 napon, alkalmanként 3-4 órát biciklizik a városban, és lépcsőházakban rohangál fel-alá, annak edzőteremre már nem kell költenie, és meglehetősen jól egyensúlyozza ki az ideje többi részét kitevő ülőmunkát és magas mentális koncentrációt igénylő feladatokat. És ezért nem fizet, hanem neki fizetnek… persze nem feltétlenül olyan órabérrel, mintha az asztal mellett töltené ezt az időt is, node itt más szempontok is közrejátszanak: a mozgás, az egészség, a szellemi frissesség, a változatosság, az inspiráció, az időbeosztás optimalizálása.

Ha valaki számára nagy élményt jelent a főzés, az ékszerek gyártása kézműves módszerekkel, vagy a közösségi vidéójátékozás, akkor mindezt akár monetizálhatja is, a technikai eszközök erre már megvannak. Ezért is lenne fontos minden munkaszociológiai kutatást úgy keretezni, hogy

tudomásul vesszük, dokumentáljuk a “munka” fogalmának jelenlegi elbizonytalanodását is,

és vizsgáljuk ennek a folyamatnak a háttérjellemzőit, mert úgy tűnik, hogy fundamentális kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, ahogy az emberiség az életét élte, nagyjából az első két ipari forradalom korszaka óta egészen a 2010-es évekig. 

Arra pedig még ki sem tértem, hogy a “független szakértők” magas képzettséget igénylő projektjeinek elvégzése közben akadnak adminisztrációs és egyéb, speciális tudást nem igénylő feladatrészek is. Sokan ezeket ki is szervezik… de nem mindenki tudja ezt gazdaságosan megtenni, és inkább elvégzi saját maga. A “projektek” végrehajtása és a “mikrofeladatok” elvégzése egyre kevésbé jelent életvitelbeli különbséget.

Melyik ajtón menjek be?

A FreelancerBlogot mi hárman, az alapítók, valószínűleg elsősorban az “independent professional” rétegnek szántuk és szánjuk, amellett, hogy én magam is éltem egy ideig kizárólag platformmunkából, néhány évvel ezelőtt. A kezdetektől fogva érezzük, hogy ezer szálon kötődünk minden vállalkozóhoz, cégvezetőhöz és “platformmunkáshoz”, mert több közöttünk a hasonlóság, mint a különbség. Az alkalmazotti lét az, amitől az életmódunk markánsan különbözik, de kizárólag jogi értelemben, mert az elmúlt években a munkaadók is egyre flexibilisebb kereteket adnak a munkavégzéshez, szektortól függően. Illetve van még egy komoly különbség, ami viszont inkább sajnálatos. Ahogy a tanulmány fogalmaz:

“A platformalapú munkavégzés maximálisan individuális karakterű, és foglalkoztatási jellemzői csak kivételes esetekben garantálják a minimális foglalkoztatási biztonságot és védelmet. (…) A bináris szabályozás megközelítésében a platformmunkás vagy „alkalmazotti státus” birtokában teljes munkajogi védelemben részesül – miután a munkatörvénykönyv rendelkezési hatálya alá tartozik –, vagy „önfoglalkoztató” (vállalkozói) státusban minden jogi védelmet nélkülöz, és a polgári törvénykönyv szabályozása alá tartozik.” Kérdés, mennyire üdvözlendő az, hogy már többszázezren vannak Magyarországon a katások, illetve közülük hányan választják kényszerből a vállalkozást, mint életformát.

Fényesebb a láncnál… a kalitka?

Magyarországon katásnak lenni annyit jelent, hogy “nem kérünk semmit, és nem kapsz semmit”. Az állam felé fizetjük a Katát, az önkormányzatnak a Hipát, a kamarai tagságot, ezért cserébe olyan jövedelmet vehetünk fel legálisan és maximum, ami alkalmazottként nagyjából a középvezetői szintet érheti el, bruttóban. Cserébe vállalkozóként minden egyes ügyféllel egyenként kell kialkudnunk a munkavégzés kereteit: mennyiért dolgozunk, mikor vagyunk elérhetőek, hogyan kezeljük a szabadságot vagy betegséget (táppénzünk nincs, fizetett szabadságunk természetesen nincsen). A védőháló “valahol” azért létezik még, csak nem ránk érvényes. A munkáltató nem zsákmányolhat ki minket, mert nem vagyunk jogilag hozzákötve. Az egzisztenciánk állandó bizonytalansága számunkra a normális létállapot, nem ijedünk meg attól, ha félbeszakad egy projekt. Attól viszont konkrétan semmi sem véd meg minket, hogy saját magunkat zsákmányoljuk ki. Ha viszont túl sokan zsákmányoljuk ki magunkat, akkor az lerontja a piaci értékünket, lenyomja a munkánk értékét. A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben sok cég nyitott az alvállalkozók alkalmazására. Talán, mivel a társadalmaink öregszenek, ezért a munkaadókon van most a nyomás, nem rajtunk. De ha csak egy pillanatra megváltozik a globális gazdaság széljárása, vagy a kormányunk hozzáállása, akkor százezrek megélhetése kerülhet veszélybe. Ezek azok a témák, amelyekkel a freelancerek, digitális nomádok csillogó, sok utazással és élmények hajhászásával járó életmódjának képét közvetítő felületeken ritkán lehet találkozni. És ezért lenne jó, ha a kutatások alaposabban elmélyednének azokban a kérdésekben, amelyeket a freelancerek sem szívesen tesznek fel saját maguknak.

A tanulmányban tehát legalább a probléma felvetésének szintjén találkozhatunk ezzel a témával, és ez üdvözlendő. Reméljük, a későbbiekben a kutatók feltárják azt is, hogy hol tart, milyen reményekkel kecsegtet a mai, digitális gazdaság vállalkozóinak önszerveződése, akármilyen platformon is létezzenek ők.

Borítókép: Kai Pilger

Freelance copywriter, blogger, ghostwriter, storyteller. A szabadúszást az önellátó kertészkedéssel ötvöző életformát teszteli a Börzsöny egyik völgyében.