Home office 2021: így őrizd meg a motivációdat és lépj szintet hatékonyságban!

0
154
home office motiváció

Morvai Tamás, mint sokan közülünk, saját bőrén tapasztalta meg a freelancer lét örömét és kínjait, amikor néhány éve online marketingesként belevágott a szabadúszó vállalkozói létbe. Az elmúlt zűrös év arra sarkallta, hogy megossza a tapasztalatait azokkal, akik most indulnak el ezen az úton…

Freelancernek lenni szabadságot jelent, a szabadság pedig valljuk be, sokszor nehéz tud lenni. Az online marketinggel foglalkozók közül valószínűleg legtöbben úgy kezdtünk el a területen dolgozni, hogy szinte semmit sem tudtunk róla, bár mindegy is, mert olyan sebességgel fejlődött a terület az elmúlt években, amivel nem lehet tartani a tempót oktatás terén.

Többségünk vélhetően egy vállalatnál, reklámügynökségnél kezdte a karrierjét. Irodában ültünk, voltak kollégáink, egy csomó iskolázáson, képzésen vehettünk részt, és mivel volt főnökünk is, a felügyelet és motiváció is adott volt. 

Rengeteg dolgot megtanultunk, és fokozatosan megfogalmazódott bennünk az igény, hogy megvalósítsuk a saját ötleteinket, hogy a saját lábunkra álljunk. Te is pont itt tartasz az életedben? Ha igen, akkor ezzel a cikkel szeretnék segítséget nyújtani neked, a saját tapasztalataim alapján, hogy minél magabiztosabban vághass bele a szabadúszásba az online marketing területén.

Time management = hatékonyság

Amikor freelancerré válsz, egyszer csak temérdek időd lesz, senki nem ellenőriz, senki sem motivál és a pálcát sem tartja feletted. Ez pedig nagyon könnyen ahhoz vezethet, hogy kifolyik az idő a kezedből, elcsúszol a határidőkkel, és kapkodás lesz a vége. Amikor saját vállalkozásba fogsz, talán az egyik legfontosabb dolog a megfelelő időmenedzsment és a napirend tartása. Határozd meg magadnak előre, hogy pontosan mikor kezdődik és ér véget a munkanap, illetve milyen más dolgok időblokkjait helyezed el a napodban.

Tudd, hogy mikor tartasz szünetet, mikor mész ebédelni. Rendszerezd a feladataidat, gondold át a beígért határidőket, majd tervezd meg, hogy az adott héten melyik nap melyik feladattal foglalkozol, és mennyi időt szánsz rá. 

A projektmenedzsment rendszerek akkor is nagyon hasznosak, ha egyedül dolgozol, ugyanis itt átláthatóan tudod vezetni a munkáidat. Nekem mindig jó érzés az “In progress” oszlopból a “Done” oszlopba áthúzni a feladatot. Ha tudod magadról, hogy nehézséget okoz fókuszáltan dolgozni, könnyen elvonja a környezeted a figyelmedet a munkáról, próbáld ki a koncentráció megtartását segítő pomodoro technikát. 25 perc fókuszált munka, 5 perc szünet, amikor teljesen mást csinálsz.

Iktasd ki az időrablókat!

A számítógépes munka során nagyon sok “időrabló” is vár rád. Facebook, YouTube, Instagram és hasonló közösségi oldalak pörgetését érdemes a minimumra korlátozni. Ne tölts több időt rajtuk annál a pár percnél, amennyi szükséges ahhoz, hogy kicsit kikapcsolj két feladat között. Használd őket tudatosan, jutalomként. Befejezted a délelőttre kitűzött feladatodat? Adj magadnak 5 percet, és pörgesd végig a kedvenc influencered friss Story-jait, vagy nézd a 8 perces videót, amit reggel töltött fel a kedvenc YouTubered. De ne csábulj el ezután, térj vissza a munkához! Egy újabb nagy falat feladat után ismét megjutalmazhatod magadat valamivel.

Alakítsd ki az irodádat otthonodban

Szabadúszóként az első időszakban jó eséllyel otthonról fogsz dolgozni. Alakítsd ki az otthoni munkakörnyezeted úgy, hogy segítsen a munkára való koncentrálásban: vegyél egy új asztalt, monitort, kényelmes széket, szerezz be egy növényt is az asztalra, és ügyelj arra, hogy mindig rend legyen a “munkaállomásodon”, hogy mindig legyen kedved leülni dolgozni. Tekints a hétköznapokra úgy, mintha bemennél az irodába dolgozni, annak ellenére, hogy ez lehet, hogy csak a lakás másik szobáját jelenti. 

A délelőtt 10 órai ébredést cseréld egy sokkal korábbi időpontra. Reggelizz, öltözz fel kényelmes, de mégis irodai ruhába, ezzel is jelzed az agyadnak, hogy most kezdődik a munkaidőd. Az emberek többsége azt gondolja, hogy az otthonról végzett munka pizsamából, ágyból dolgozást jelent, de ez sem rövid-, sem hosszútávon nem túl egészséges. Az elmúlt évben a járványnak köszönhetően sokan megtapasztalták a “home office” előnyeit és hátrányait, így talán már nem kell majd annyit magyarázni, hogy szabadúszóként otthonról dolgozni nem azt jelenti, hogy bármennyi szabadidőnk van, és a kanapén fekve dolgozgatunk.

Apropó, szabadidő

Szabadúszóként gyakran találhatnak meg olyan mondatok is, hogy milyen jó nekünk, hisz mennyi szabadidőnk van, és semmit sem kell csinálnunk. Emlékszem, amikor elkezdtem otthonról saját projekteken dolgozni, az irodába járó szüleim képtelenek voltak megérteni, hogy miért nem tudok kimenni napközben a kertbe kigyomlálni a paradicsomot, hisz úgyis otthon vagyok. Otthon lenni freelancerként nem egyenlő a szabadidővel. Persze, az időbeosztásunk felett magunk rendelkezünk, és megtehetjük, hogy elintézzük a bevásárlást délelőtt, amikor másnak a munkahelyén kell tartózkodnia, de a tapasztalat azt mondja, hogy a kezdetek nem erről szólnak. A lehető legtöbb szorgalommal és elköteleződéssel kell hozzáállnunk a munkához. Pláne, ha fiatalok vagyunk, és nincsenek különösebb kötelezettségeink. És megesik az is, hogy hétvégén, ünnepnapokon is dolgozunk, tanulunk reggeltől estig.

Fontos a hobbi, a kikapcsolódás

De ahhoz, hogy éveken keresztül tudjunk freelancerként dolgozni az online bizniszben, nagyon fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a munka és szabadidő között. Az én javaslatom az, hogy találj egy “offline” hobbit, ami érdekel és feltölt. Futás, kerékpározás, edzés, bármi, ez csak rajtad áll. 

Adj magadnak időnként szabadnapot, menj el vásárolni vagy wellnesselni, hogy érezd, ezekért a “juttatásokért” is dolgozol. Élvezd ki a szabadságot, ami abból fakad, hogy nem köt fix munkaidő.

Tanulás, fejlődés a siker kulcsa

Freelancerként a biztos megélhetésed csak rajtad múlik, és ez bizony elsőre egész ijesztő lehet. Nem beszélve arról, hogy hirtelen úgy érezheted, nincs is hol és kitől tanulni. A tanulás, önfejlesztés az online marketing alfája és omegája. Ez a terület napról napra változik, sőt, szinte óráról órára. Ha valamit elmulasztunk, előbb vagy utóbb problémánk adódik belőle. Ha pedig valamire az elsők között ébredünk rá, előnyt szerezhetünk a konkurenciával szemben.

Szerencsére ma már erre rengeteg lehetőséged van az online világban. (Pláne egy év járványhelyzet után, amikor mindenki online előadásokat, konferenciákat tartott.) 

Keress olyan tudásmegosztó platformokat, online és offline közösségeket, akiktől tanulni tudsz. Ugyan a személyes találkozások most még korlátozottak, de bízunk benne, hogy rövidesen széles körben lesz lehetőségünk ellátogatni különféle eseményekre, meetupokra. 

Ezeket nagyon ajánlom, egyrészt mert hasznos tudásanyagot lehet összegyűjteni, másrészt nagyon jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy érdekes emberekkel ismerkedj meg a saját területedről. Az internet pedig egy kiapadhatatlan tudásforrás, ahol a szakma krémje osztja meg tapasztalatait és tudását adott témákban. Keresd meg a számodra hasznos forrásokat, és tanulj, inspirálódj.

Motiváció minden napra

Sikeres emberek történeteinél kevés jobb motiváció van a világon. A YouTube tele van előadásokkal, konferenciákkal, motivációs videókkal. Nagyon tanulságos tartalmakat fedezhetsz fel, amelyek sokat adhatnak a vállalkozásod kapcsán, és lendületet meríthetsz belőlük a folytatáshoz. Nézz például dokumentumfilmeket Steve Jobs-ról, Bill Gates-ről, Warren Buffetről, Mark Zuckerbergről, olvass Elon Muskról. Mégha nem is fogod megismételni ezeknek a “biznisz-zseniknek” a történetét, egész biztosan tudsz inspirációt meríteni belőlük, és tudatosítod majd, hogy semmi sem lehetetlen.

Bizonytalan vagy? Kezdd kicsiben!

A legtöbb freelancer nem egyik napról a másikra váltott saját vállalkozásra, hanem apránként, a főállása mellett kezdett el saját projektekkel foglalkozni. Az online marketing ebből a szempontból egy nagyon jó terület, rengeteg lehetőséget kínál a közösségi médián, PPC-n keresztül egészen az affiliate marketingig. Érdemes olyat választani, amiben nem csak otthonosan mozogsz, hanem fejlődési lehetőséget is látsz benne. Hogy mire gondolok? Például arra, hogy közösségi média oldalakat és hirdetéseket ma már nagyon sokan kezelnek, affiliate projektekből viszont Magyarországon jelenleg még viszonylag kevés van. A hirdetők részéről azonban egyre nagyobb az érdeklődés és az igény kampányok indítására, megéri most belevágni egy-egy tartalmi affiliate projekt felépítésébe. 

És talán az a legjobb benne, hogy csak egy laptopra, internethozzáférésre és kreativitásra van hozzá szükséged. Itt a FreelancerBlogon már volt poszt arról, hogyan kezdj bele az affiliate marketingbe.

Ahogy mondják, a határ a csillagos ég, saját szerencséd kovácsa pedig te magad vagy. Próbálj minden ötletet és álmot megvalósítani ebben az életben, ugyanis több lehetőséged erre nem lesz. 🙂

Cikkünk a Dognet affiliate hálózat támogatásával készült.