Anita közgazdászként végzett, annak a generációnak a tagja, akik egyszerre lettek nagykorúak az internettel. Karrierútja logikus lépésekben vezetett a coworking lehetőségeinek akadémiai kutatása felé, hiszen a remote work túlzás nélkül átszervezheti a társadalmainkat: ő írta az egyik első doktorit a világon ebben a témában. Portré és helyzetkép a közösségi irodai térről.
Avass be minket kérlek a szakmai karrierutadba, hiszen sokak számára furcsa lehet, hogy valaki a közösségi irodákra specializált tanácsadóként keresi a kenyerét.
2013 februárjában kerültem a Cardiff Metropolitan University-re vendégkutatóként egy fél éves ösztöndíj keretében. Akkoriban nyílt innovációs ökoszisztémákkal foglalkoztam, egész konkrétan annak megértésével, hogy a KKV-kra milyen pozitív hatással vannak a living lab együttműködések (A living lab jelenségéről Anita tanulmányt is írt – szerk) . Már az utolsó hónapomban jártam, amikor egy nap bejött hozzám a professzorom és megkérdezte, hogy hallottam-e már a közösségi irodákról. Miután kilépett az irodából, mindent elolvastam a témában, ami akkoriban elérhető volt a neten. Másnap beviharzottam hozzá, és közöltem, hogy én mostantól ezzel szeretnék foglalkozni. Csak mosolygott, és azt mondta, remélte is, mert most van lehetőség pályázni kutatói ösztöndíjra, segít összerakni egy pályázatot, és ha minden jól megy, ősztől meg is kezdhetem a doktori tanulmányaimat a Cardiff Met-en. A többi már történelem…
Mivel akadémiai berkekben a témával még nem sokan foglalkoztak, szakirodalom pedig szinte egyáltalán nem volt elérhető, ezért már a kutatásom nagyon korai fázisában a cardiffi közösségi irodákat jártam, figyeltem az embereket, és megismerkedtem startupperekkel, szabadúszókkal. Nagyon új és izgalmas élmény volt. A tanulmányi idő nagyjából félidejénél rádöbbentem, hogy mégsem akarok egész életemben kutatni: amint végzek a PhD-vel hagyom az akadémiai pályát és tanácsadó leszek, segítek közösségi irodákat alapítani a világban.
Ez persze nem mutatkozott könnyen járható útnak, mivel ekkor még nem volt munkatapasztalatom a felsőoktatás világán kívül. A budapesti Impact Hubban önkéntes community hostként dolgozva ismerkedtem meg a Cowork 7/24 nevű coworking hely-kereső alkalmazást fejlesztő startupperekkel. Ez egy törökök által alapított startup, olyan mint a Booking.com, csak közösségi irodahelyekre specializálódva. A disszertációm elegendő referenciának bizonyult ahhoz, hogy felkérjenek a közös munkára, a CEO stratégiai tanácsadójaként.
Jelenleg – immár 1 éve – az amerikai Evelo Agency-vel dolgozom együtt, mint Head of Research. Ez a kis tanácsadó ügynökség rugalmas iroda- és coworking koncepciók megalkotására specializálódott. A legnépszerűbb szolgáltatásunk komplex rugalmas munkahely projektek megvalósíthatósági tanulmányainak elkészítése. Szabadúszó szakértőként dolgozom velük, vannak ezen kívül még önálló projektjeim: részt vettem például a hamarosan induló vászolyi PortusHome Coliving és a budapesti Szikra Space koncepciójának kialakításában.
Alapvetően a munkád értéket teremt a freelancerek közösségei számára, hiszen folyamatosan optimalizálod a világot a számunkra. Te jelenleg mit látsz, hogyan jellemeznéd a munkahelyen túli munkavégzés helyzetét ma Magyarországon?
2013-ban mentem el itthonról, akkortájt jöttek ki sorozatban az inkubátorok és akcelerátorok itthon, nagyon ráment mindenki arra, hogy startupokat gyártson. Az irodapiac viszont nem volt felkészülve arra, hogy az ezekből kiáramló startupokat elhelyezze. Akkoriban még nagyon kevés közösségi iroda volt Budapesten, így ezek a cégek tipikusan lakásirodákba költöztek. Nem volt még kultúrája annak, hogy az irodai terek megosztása révén takarítsunk meg költségeket, és persze emiatt a kapcsolódó networking hatások és a közösségi élmény előnyeire sem derült fény. Aztán egyszer csak gombamód kezdtek szaporodni, bár a potenciális közönségeik még mindig nem feltétlenül tudták, hogy ez hogyan járulhat hozzá szakmai és személyes fejlődésükhöz.
2014-ben négy vagy öt közösségi iroda volt Budapesten, amikor a kutatásomhoz készítettem interjúkat, és 2017-ben amikor visszatértem, már 18-20. Míg napjainkban a vállalkozói közösségekben már jól ismert a coworking space jelenség, 6-8 évvel ezelőtt az üzemeltetők még nem tudtak azzal érvelni, hogy a “közösség” meg az “atmoszféra” miatt érdemes ide beköltözni, mivel nem is nagyon volt még meg, és nem tudta senki, hogy az neki pontosan miért jó. A legegyszerűbb és legkönnyebb módja a coworkerek bevonzásának a szép és otthonos design, és a funkcionális térfelosztás, és természetesen az erős wifi kihangsúlyozása volt.
A coworking hullám második fázisban, amikor is az ingatlanfejlesztő óriások is beléptek a játszmába, akárhol nyitottak a világban közösségi irodákat, özönlöttek az emberek és akár az olyan innovatív óriáscégek is, mint a Microsoft, mert megértették miről szól a coworking és igényük is lett rá. Most meg már nagyon niche, de mindenképpen egyedi helyet kell nyitni ahhoz, hogy vonzani tudj egy közönséget – a két fogalom között az a különbség, hogy a niche helyek egy-egy specifikus szektorra vagy célcsoportra fókuszulnák, az egyedi pedig lehet akármilyen iroda valamilyen különleges vetülettel. Ugyanis a piac egyre jobban telítődik. Jelenleg körülbelül 18 700 közösségi iroda van világszerte, és a becslések szerint 2020-ra számuk 26 300-ra nő . Az új belépőknek már különleges dolgot kell kínálniuk.
A remote munkavégzésben szinte végtelen még a horizont, de nem magától értetődő, hogyan kell így dolgozni. Mik a cégek tapasztalatai?
Hiába jellemző, hogy az otthoni vagy remote munkát produktívabbnak érezzük: aki nem magától kerül ebbe a helyzetbe az nem biztos hogy ráérez, hogy hogyan érdemes ilyen közegben dolgozni. Ha hirtelen kikerülnek a menedzsment vigyázó szemei alól, a többi munkatárs közvetlen közeléből, akkor nem biztos hogy azt éri el a cég e szabadság megadásával, amit remélt.
A sikersztorikat bemutató kutatási prezentációk esetében sem látunk a módszertan mögé, hogy mondjuk egy esettanulmányban szereplő cégnél fél évig készítették elő a home office bevezetését, és kisakkozták, hogy kik vannak a leginkább megfelelő pozícióban hozzá, passzolnak-e a szakmai jellemzői, egyáltalán van-e hozzá kedve? Aztán őket kihelyezték, nyomonkövették a tapasztalataikat, és ennek alapján hozták meg a döntéseket a további lépésekről a remote irányába. Olyan kísérletről nem tudok, hogy valaki megvizsgálta volna, mi történik ha nem megfelelő embereket helyezünk ki egy coworking irodába, hiszen ez nem éri meg egy cégnek. De csak kontrollcsoportos vizsgálatokkal lehetne trendeket felvázolni.
Az biztosan igaz, hogy nem kell elengedni az ember kezét. Az új helyzetbe rakva is hasznos ha kap támpontot, hogy pontosan mi az ami elvárt tőle, milyen módszerben dolgozzon, hogyan értékelik a munkáját. Mert legtöbbször ez még nincs, csak kidobják a légüres térbe és várják a produktív munkát.
Honnan van ez a vehemens inspirációd arra, hogy a munka jövőjének alakításában működj közre?
Az egész úgy kezdődik, hogy én Letenyén nevelkedtem, vidéki vagyok, és már egész kiskoromban volt bennem egy belső harag amiatt, hogy én vidéken élek.
Hamar elkezdtem felismerni, hogy mennyi lehetőség marad elzárva az ember előtt, ha vidéken él. Ez dühített. Miért kell az, hogy az ember beköltözzön a nagyvárosba, ha szeretné valamire vinni?
Amikor elkezdtem ezzel a témával foglalkozni, annak is az volt a fő motivációja, hogy kikutassam, hogy kisebb városokban és falvakban milyen jótékony hatása van a coworkingnek a vállalkozásépítésre, helyfüggetlen szabadúszásra vagy csak egyszerűen a távmunkára. Ha a támogató rendszer kiépül egy kisebb helyen, akkor lehet ott is normális életed, és nem kell beköltöznöd a nagyvárosba.
A remote meg a digitális nomadizmus azt jelenti, hogy bárhol végezhetsz munkát, beleértve a magyar vidéket is?
Szerintem igen, a munka már nem kellene, hogy olyan ok legyen, ami miatt a városba kell költözni. És vidéken könnyebb jobb életminőséget elérni, mert jobbak hozzá az adottságok. Ha számodra elérhető a távmunka lehetősége, a cég, amelynek alkalmazásában állsz, ezt lehetővé teszi, akkor megteheted, hogy kellemes környezetben, egy szép vidéki tájon, egy szép házban dolgozol és megkapod azt a fizetést, amelyet Budapesten is kapnál. Milyen remek lenne, ha ehhez még adott lenne egy coworking iroda, vagy kávézó, vagy közösségi tér, akárhogy nevezzük, ahol van wifi, találkozhatsz emberekkel és megvannak a profi munkavégzéshez a feltételek, akkor minden adott ahhoz, hogy minőségi, produktív, boldog életet élj. És egyébként Magyarországon beindultak a vidéki közösségi irodák. Az igény bárhol felmerül, ez látszik a digitális nomád csoportokban is, akár átutazóban, akár alkalmi jelleggel. Tény, hogy mindenképpen van hova fejlődni. Nemrég például elkaptam egy beszélgetést a budapesti digitális nomádok csoportban: valaki Tatabányán keresett helyet, ahol kényelmesen tudott volna dolgozni. Számomra is meglepő volt, hogy az autópálya melletti gyorséttermek mellett csak egy kávézót ajánlottak a válaszadók. Aztán a sors úgy hozta, hogy el kellett utaznom Tatabányára egy megbeszélésre, és magam is meggyőződhettem arról, hogy az Agora éttermen kívül bizony nem nagyon tudsz sehova sem beülni dolgozni.
A Freelancer Fesztiválon Szabó Dávid, a székesfehérvári Konnektor alapítója azt mondta, úgy érdemes vidéken elkezdened „coworkölni”, hogy felméred a meglévő irodai kínálatot és bátran megkérdezed a szimpatikus cégeket, hogy beülhetsz -e hozzájuk.
Sokféle módja van, találkoztam is egy nagyon érdekes esettel, egy Merthyr Tydfil nevű városkában, Walesben. Ez egy kis bányaváros, szóval a bányák bezárása után nagyon beszűkült az élet. Egy ad hoc csoport aztán nagyjából hetente közösen beült egy pubba dolgozni. Két év elteltével ez a kis nomád közösség már 30 fősre gyarapodott, és ekkor hirtelen rájöttek, hogy ennyien már igazán bérelhetnének egy saját helyet is. Ennél organikusabb iroda-alakulási folyamat nincsen, és jellemzően ezek a legsikeresebbek is, hiszen a közösség már eleve megvan hozzá, nem a helyen kell kialakulnia. Elvileg ez a minta bárhol megismételhető, ahol van egy maréknyi vállalkozó szellem hozzá. Pop-up jelleggel el lehet kezdeni kísérletezni ezzel. Az embernek belső motivációja van a kötődésre egy fizikai helyhez és társasághoz.
Szóval hová léptél tovább Letenyéről?
Sopronba kerültem. A mi generációnk még ismeri a Felvételi Tájékoztató nevű vaskos kötetet, ami minden évben összegezte a szakokat, amikre felvételizni lehet. Felcsaptam a közgazdász szakokat. Ez érdekelt, de nem akartam pénzügyes, illetve egyéb tipikus képzésre járni. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen közgazdász szakon találtam egy érdekesnek tűnő szakirányt: ez volt a regionális gazdaságtan és projektmenedzsment. Ez kicsit kapcsolódik a földrajzhoz, van egy kreatív vetülete, úgyhogy ezért jelentkeztem Sopronba. Az egyetemre járva még az volt a tervem, hogy ottmaradok és regionális gazdaságtant fogok tanítani. Aztán Bécsbe mentem Erasmusszal – a külföldre költözést is kicsiben kezdtem, kis lépésekkel. Ott álltam munkába először, a műszaki egyetemen, egy nemzetközi projektben voltam junior kutató, aztán jött Győr, majd Cardiff, és onnan Budapest, a kilépés az akadémia világából.
Ekkor lettél egyetemi oktató helyett szabadúszó tanácsadó.
Igen, a Cowork 7/24-nél lettem félállásban tanácsadó. Ez volt az első ilyen munkám, az első szabadúszó projektem is, ráadásul remote keretek között, úgyhogy baromi nehéz volt az eleje.
Az egy kicsit sok így egyszerre.
Hát igen, plusz nekem ez országváltással is járt, ekkor jöttem haza Cardiffból, és az is egy jelentős váltás, hiába csak “hazatérsz”.
A teljes csapat remote volt, hogy legalább ennyiben fair legyen a helyzet?
Igen, kivéve a fejlesztői csapatot. Vannak bizonyos munkakörök, amelyeknél kifejezetten jól jön a fizikai közelség a csapat magjánál legalább.
Említetted, hogy szerinted az egyik első coworking témájú PhD-t te írtad. A coworking és a remote work folyamatosan erősödő trend, globálisan. Gondolom azóta vetett hullámokat a disszertációd…?
2017-ben védtem meg, és nem gondoltam, hogy bárki is meghivatkozza, aztán történt egy érdekes eset. Tavaly Svájcban, egy regionális tudományokkal foglalkozó konferencián a Munka Jövője szekcióban adtam elő, én voltam a negyedik előadó: mind a három előttem felszólaló idézett a munkámból az előadásában, de nem tudták, hogy én jövök utánuk, mert teljes mértékben el volt írva a nevem a konferencia programjában. Eléggé lesokkolt, hogy ismerik a munkámat és hivatkoznak rám. Nem celebstátuszba akarom magam helyezni, csak meglepő visszaigazolása volt ez annak, hogy volt értelme ezzel a témával foglalkoznom, nemcsak magamért, de azért is mert másokat is inspiráltam a saját munkájukban. Az előadás utáni beszélgetések később egy érdekes kollaborációhoz vezettek: egy 4 éves nemzetközi projekt keretében gazdaságilag elmaradott területek és a coworking viszonyát fogjuk vizsgálni, különös tekintettel arra, hogyan lehet a coworkinget mint eszközt a helyi gazdaságok fellendítésének, és a vállalkozásindítás elősegítésének szolgálatába állítani.
Szerintem én a mai napig is félúton vagyok az üzleti világ és az akadémia világa között. Nekem is fontos, hogy olyan modelleket tudjak kidolgozni ügyfeleknek amelyek különböző üzleti kultúrákban működőképesek lehetnek, szóval a kutatói munka eképpen támogatni tudja a szakmai munkámat is. A szabadúszó munkám egyik kedvenc vetülete számomra egyébként is az összekötés, amikor a hozzám szakmailag kapcsolódó embereket bemutatom egymásnak, ha szerintem ez számukra gyümölcsöző eredményeket hozhat, és így esetleg létrehozok valami új szinergiát. Szeretek azzal a tudattal aludni menni, hogy aznap valamilyen értéket teremtettem.
