A 3×3-as lista, ami alapján értékeld magad, különösen nehéz helyzetekben

0
262
A 3×3-as lista, ami alapján értékeld magad, különösen nehéz helyzetekben

A nehezen tervezhető, kissé kilátástalan, nehéz helyzetekben könnyű belecsúszni a kétségbeesés és elégedetlenkedés mocsarába, ilyenkor elmosódnak a fontos és nem fontos teendők kontúrjai. Hajlamosak vagyunk túl sokat várni önmagunktól és olyan dolgok miatt bosszankodni, amire csak minimális befolyásunk van. Ilyenkor jól jön, ha veszünk egy nagy levegőt és előveszünk egy egyetemes igazságokra és évezredes bölcsességekre alapozott, megdönthetetlen és egyszerű listát, hogy mi is az, ami igazán fontos az életben.

Súlyosabb helyzetben és mélyről indulóknak akár napi szinten érdemes végigmenni a listán és minden nap csak egy picivel jobbnak lenni, egyébként pedig heti szinten ajánlott ellenőrizni, hogy ami igazán fontos és amire valóban befolyással vagy, azzal kapcsolatban milyen fokú fejlődést tudsz felmutatni.

Ennek a gyakorlatnak nem az a lényege, hogy az amúgy is túlterhelt mindennapokon húzzunk még egyet, hanem egy olyan felfogást tükröz, amiben nem a jelenlegi helyzetünk, hanem az apró, előremutató lépések számítanak igazán. Ezeknek a lépéseknek a megtételéhez pedig csak egyetlen dolog kell: mi magunk.

EGÉSZSÉG

Felháborítóan optimista nézőpontból a 2020-as évet felfoghatjuk úgy is, mintha egy közeli jóbarátunk jött volna oda hozzánk, hogy emlékeztessen bennünket egy egyre inkább háttérbe szoruló alapigazságra: ha egészség van, minden van. Pont. Ezen nincs mit vitatkozni, minden egyes ember legfontosabb teendője és az önértékelés mércéjének első számú szempontja az kellene, hogy legyen, hogy mit tesz az egészsége érdekében. 

Íme egy egyszerű checklist, amit érdemes követni:

1/ Hogy és mit ettem/ittam a héten, hogy egészséges maradjak? (pl. komótosan reggeliztem minden nap, 5x ettem, kevesebb húst, sok friss zöldséget, rostokat, szedtem D-vitamint, odafigyeltem a folyadékbevitelre, lecsúszott egy pohár vörösbor szerdán, de azon kívül más nem.)

2/ Mit sportoltam a héten? (Elmentem futni, biciklizni, úszni, jógázni, stb.)

3/ Hogyan oldottam a stresszt/ relaxáltam a héten? (Nagyokat sétáltam, reggel meditáltam, légzőgyakorlatokat végeztem, 8 órát aludtam, szaunáztam, olvastam, stb.)

MINŐSÉGI IDŐ

Te mit tennél másképp, ha tudnád, hogy hamarosan vége a mostani életednek (igyekszem vallásilag/ világnézetileg korrekt megfogalmazásban feltenni ezt a kérdést)? Észrevetted, hogy ha megkérdeznek egy haldokló embert, hogy mit tenne másképp, ha több ideje lenne, 100-ból 99-szer az a válasz, hogy több időt lenne a szeretteivel? Sokáig nem szerettem feltenni magamnak ezt a kérdést, rossz gondolataim támadtak közben. Ma már nem félek tőle, sőt, igyekszem olyan gyakran megkérdezni magamtól, amilyen gyakran szükségét érzem. Legutóbb egy interjúban kérdezte ezt tőlem valaki, nagyon hálás voltam érte. Azt válaszoltam, hogy nem halogatnám az átállást a 4 napos munkahétre. Az interjú után elgondolkodtam: miért halogatom, mi a garancia arra, hogy még 50 évig élek? Miért nem élek már mától úgy, ahogy azt jónak, helyesnek, boldognak gondolom? 

Azon a héten már nem dolgoztam pénteken, hogy időt és teret csináljak a minőségi időnek, odafigyelésnek magamra és másokra (+1 pont a freelancer életmód pozitívumok oldalára, amiért ezt gyorsan megtehettem):

4/ Minőségi idő magammal: mennyi időt foglalkoztam magammal? A terveimmel, céljaimmal, gondolataimmal? Gyakran elfelejtjük, hogy ha mi magunk nem vagyunk jól, nem vagyunk kiegyensúlyozottak, nem figyelünk eleget magunkra, nagyon nehéz mással jónak, türelmesnek lenni..

5/ Mennyi időt töltöttem a családommal? Amikor igazán velük voltam, rájuk figyeltem? A párommal, gyerekeimmel, szüleimmel, nagyszüleimmel, testvéremmel, számomra fontos családtagjaimmal. Ha online akkor online, ha csak telefonon akkor úgy. A kérdés, hogy szakítottam-e időt rájuk, amikor csak rájuk figyeltem (például visszaemlékszem-e, hogy miről beszéltünk).

6/ Kikkel találkoztam a héten és volt-e értelme? Legyen az baráti vagy szakmai találkozó, egy kávézás, konferencia vagy Zoom meeting, kell, hogy legyen valami értelme és az sem árt, ha hozzáad az életedhez, nem pedig elvesz. Ellenkező esetben kár volt ezzel időt tölteni. Érdemes időnként értékelni ezeket a találkozókat, időtöltéseket másokkal és tudatos döntést hozni arról, hogy kinek és mennyit szánsz a figyelmedből. Ide tartoznak a barátok, munkahelyi vagy szakmai közösségek, lakóközösség, szomszédok, helyi közösség, stb. 

HOZZÁTENNI A VILÁGHOZ

Ez a pont részben kapcsolódik az előzőhöz: kivel, mivel töltöd az értékes idődet, mire használod a tudásodat, tapasztalatodat. Te hozzáadsz a világhoz, vagy elveszel belőle? Teszel valamit azért, hogy segíts másokon, jobbá tedd az életüket, tanítasz-e valamit, hozzájárulsz-e valamihez ami hasznos másnak, amivel változtathat az életén, vagy ami könnyebbé teheti a mindennapjait? Odafigyelsz-e a környezetedre, a körülötted lévő emberekre, élőlényekre, a természetre? Mennyi szemetet termelsz és mennyi káros anyag kerül miattad a környezetbe? 

Nem kell mindenkinek szuperhősnek, emberjogi aktivistának, szociális munkásnak vagy zero waste megszállottnak lennie. De ha csak egy dolgot változtatsz az életeden, ami hozzátesz a világhoz és nem elvesz belőle, máris tettél valamit a saját és mindannyiunk érdekében. Legalább 7,8 milliárd ember él a Földön. Legyél az, aki tesz valamit és győzz meg erről másokat is. Egyszer csak körbeérünk.

7/ Mivel töltöttem a (munka)napjaimat az elmúlt héten, mihez adom a tudásomat, tapasztalatomat és kinek segítek ezzel? (Több jó válasz is lehetséges.)

8/ Mit tettem a környezet védelme érdekében? (Mennyi hulladékot termeltem, ebből mekkora rész újrahasznosításához járultam hozzá? Milyen környezetkárosító anyagokat használtam/ tevékenységeket végeztem? Mivel tudom legközelebb kiváltani őket?)

Stréberebb olvasóinknak egy környezetvédelmi checklist: levegő, víz, talaj, zaj-rezgés, hulladék.

9/ Mit tettem azért, hogy jobb legyek? (Ez egy erős filozófiai kérdés, mi és ki a jó, de a lényeg, hogy itt azt érdemes végiggondolni, hogy mit tanultál, miben fejlődtél, ami szerinted jobbá, többé tesz téged? Ez lehet konkrét tudás, képesség, hozzáállás.)

3×3 = 9. A 3-as, mint tudjuk misztikus, szimbolikus, csupa jó dologhoz kapcsolódó szám, a hármas szorzata pedig egyenesen varázserejű. Érdemes ezt a listát időnként elővenni és ez alapján megítélni a heti teljesítményünket, nem pedig csupa olyan dolog alapján beállítani az elégedettségi mércénket, ami nem ennyire fontos vagy nem rajtunk múlik. Ahhoz, hogy a fenti területeken jobbak legyünk, hogy hétről-hétre fejlődjünk nem kell pénz, tudás vagy hatalom. Csak elhatározás, kitartás és őszinte hit abban, hogy ezek a fontos dolgok az életben, a többivel kár is foglalkozni.

Photo by Eli DeFaria on Unsplash.