Régóta lehet tudni, hogy vannak, akik konkrétan online sportfogadásból élnek. Nekem kívülről is úgy tűnt, hogy a rengeteg beállítható paraméter miatt sok olyan fogadást lehet tenni, ami gyakorlatilag tuti nyerő (pl. 3-0 vezetésnél a 80. percben megtenni a vezető csapatot győztesnek). Ha elég sok ilyet teszek meg nagy tétekkel, akkor miért ne lehetne ebből jó pénzt farmolni, gondoltam én. Persze sosem próbáltam ki. Ezért megkérdeztem valakit, aki igen: interjú Vasas Gergővel, a Sportfogadósuli alapítójával.

Neked mi a szisztémád?

Ezt tényleg sokan csinálták, de az elmúlt években a fogadóirodákban a technológia meg a mesterséges intelligencia egyre okosabb lett. Sok évre visszamenőleg is mindent beleszámítanak, és a programok folyamatosan tanulnak. Lehetetlen, kizárt dolog, hogy ezt az ember jobban tudja. Tehát én nem hiszek az ilyen jósokban.

Ami általában megy az interneten sportfogadás terén, azok a tipsterek, ahogy ezek a guruk hívják magukat – ők azok, akik állítólag megmondják neked a tuti tippeket, persze pénzért. Azt nem árulják el, hogy mennyire sikeresek, pedig ha annyira jól tudnák, hogy mi fog történni, akkor nem azzal foglalkoznának, hogy a tippjeiket havi előfizetéssel eladják másoknak, hanem milliós tétekben játszanának. De nyilván nem abból van nekik sem a profit, hanem abból, hogy eladják másoknak azt az állítólagos tudást.

Általában úgy szokott lenni, hogy adnak ingyen tippeket, de ha már igazán profitábilis dolgokra akarsz menni, sok pénzt akarsz keresni, akkor regisztrálj be hozzájuk és akkor havonta X elemzést adnak. És persze előre szólnak, hogy ez hosszútávon működik, szóval ne legyél szomorú, ha elbuktad az első, a második meg a harmadik tippjét is.

Azt csinálják amúgy, hogy felvásárolják a Facebook-csoportokat, amik fogadással foglalkoznak, vagy focival, és onnantól kezdve ők az adminok a háttérben és azon intézik a hirdetéseiket. Tehát ez egy félig-meddig feketepiacos megoldás, ha úgy nézzük.

Én pont az ellenkezőjére hívom fel a figyelmet az oktatóanyagomban. Ha keresni akarsz, akkor nem érdemes rizikóra játszani. A fogadóirodák eleve nem a kalkulált esélyeknek megfelelően fizetnek. Például fogadhatsz arra, hogy páros vagy páratlan percben esik az első gól. A rulettasztalnál ez 50 százalékos esély, duplán fizet, de a sportfogadásban csak 1,8 körüli szorzót kapsz érte. Ez a profitjuk. Ezért nem éri meg hosszú távon.

Oké, most megkérdezném, hogy hogyan kezdtél el sportfogadással foglalkozni, és mi az előéleted, de ezen a ponton ez senkit nem érdekel már, csak a SZISZTÉMA, és úgyis átugornák ezt a részt. Úgyhogy fedjük fel a titkot gyorsan, aztán utána dumálhatunk nyugodtabban a háttérsztoriról.

Ez nem arról szól, hogy valahogy rájövünk, hogy mire lenne érdemes fogadni. A mi eredményeink függetlenek attól, hogy mi a meccs végeredménye. 

Ez egy bónuszkiszedő stratégia. Az online fogadóirodák ugyanis ösztönzik a játékosokat arra, hogy pénzt vigyenek fel a platformjaikra, minél többet fizessenek be és azt forgassák, mert idővel úgyis el fogják veszíteni. A lehető legnagyobb bent tartott összegekre úgy motiválják a fogadókat, hogy bónuszokat kínálnak fel a befizetések után. Ez sokszor akár duplázást is jelent, tehát ha befizetsz maximum 100 euró értékig, akkor kapsz ugyanilyen összegig bónuszt hozzá. Száz eurót befizetsz, de kétszázzal játszhatsz.

Nekik ebből úgy lesz profitjuk, hogy onnantól kezdve, hogy te megigényled a bónuszpénzt a kezdő befizetésre, ezt kifizetési feltételekkel megkötik. Ami azt jelenti, hogy le van foglalva az irodánál a befizetett pénzed, meg a fogadóiroda által adott bónuszpénz is, és azok a feltételek általában, hogy mondjuk, meg kell forgatni a teljes összeget négyszer. Tehát a 200 eurót (100 plusz 100) négyszer meg kell forgatni, azaz 800 eurónyi összeget fel kell tenned fogadásokra. És még az is meg van szabva, hogy mondjuk minimum kettes szorzóval, tehát maximum 50% lesz az esélyed, hogy nyerj.

Tehát a 100 euró alapbefizetéseddel 800 eurónyit kell összesen megfogadnod ahhoz, hogy egyáltalán felszabaduljon a te saját pénzed, amit befizettél. És addigra nagy valószínűséggel el fogod veszteni az egészet.

Itt jön a csavar a történetben. Idővel ugyanis megjelentek a sport tőzsdék, ahol ugyanúgy fogadások mennek, de magukkal a fogadásokkal kereskedhetsz. A játékosok egymástól vásárolhatnak fogadásokat, nincsen alá-fölérendeltség, mint a fogadóirodák esetében. 

Mi ezt arra fogjuk használni, hogy a fogadóirodánál, megtett fogadásokra a sporttőzsdén teszünk ellenfogadást. 

Tehát a fogadóirodánál le kell forgatnunk azt a jelen esetben 800 eurót. Mi megtesszük az egyenlegünket egy fogadásban arra, hogy a hazai csapat nyer, és a sporttőzsdén lévő egyenlegünkből pedig teszünk egy ellenfogadást arra, hogy a hazai csapat nem nyer. Eladjuk azt a fogadást, amit lefogadtunk a másik oldalon, és ezzel kompenzáljuk a kettőt.

Tehát, ha hazai csapat nyer, akkor a fogadóirodánál megnyerem a tétemet, a sporttőzsdén pedig elveszítem. De annyit veszítek el a sporttőzsdén, amennyit a fogadóirodánál nyerek, tehát ugyanott vagyok összességében. És így az van, hogy teljesen mindegy, hogy mi a meccsnek a kimenetele, mert ha nem nyer a hazai csapat, akkor amit elvesztek a fogadóirodánál, azt nyerem meg a sporttőzsdén. 

Össze-vissza ugrál, hogy éppen itt nagyobb az egyenlegem, máskor meg ott. Nekünk annyi a lényeg belőle, hogy mivel így ki vannak kompenzálva a fogadások, tökmindegy, hogy mi a fogadások eredménye, a pénz ugyanúgy megmarad valamelyik oldalon, ezáltal mi teljesítjük a fogadóiroda által szabott feltételeket, és kiforgatjuk úgy azt a 800 eurót, hogy nem bukjuk el. Mert ha el is bukjuk náluk, a másik oldalon megkapjuk. És így az a 100 euró, amit beleraktunk, és a 100 euró bónusz, amit a fogadóiroda adott, az a mi pénzünk lesz. Bármilyen rizikó nélkül, hiszen a meccs kimenetelétől független az, hogy mennyi pénzünk lesz a végén.

Dehát ez az amire egy videójátékban azt mondanánk, hogy exploit! Visszaélés a rendszer működésével. Nem fogják ezt valahogy leszabályozni?

Nem, mert ezek egymástól különálló cégek. Az én fogadóirodám nem látja azt, hogy én milyen ellenfogadást teszek, meg hol. A fogadóirodának a szabályzatában benne van, hogy nem tehetek ugyanarra a meccsre több fogadást, de az csak náluk van érvényben. Az, hogy azon kívül a sporttőzsdén mit csinálok, az már az én dolgom. 

Te jó ég. És hány Lamborghinid áll a garázsban?

Ezzel a módszerrel nem leszel milliárdos, a mértékek azért le vannak szabályozva. Igaz, ami igaz, a mi szempontunkból ez az egész egy digitális pénznyomtatás, ilyen formában. 

De  a kezdőbónuszok természetesen limitáltak, csak akkor kapod meg, amikor új irodához regisztrálsz, viszont vannak szezonális bónuszok, speciális akciók is. Ezzel igyekeznek a továbbiakban is fenntartani a fogadási kedvet az irodák. 

Ha például Bajnokok Ligája meccsek vannak, akkor lehet, hogy az egyik fogadóiroda konkrétan erre a meccsre küld neked egy ajánlatot, hogy ha fogadsz 100 euróért, akkor adnak egy 50 eurós bónuszfogadást mellé, amit ilyen formában ki lehet szedni. Innentől ez kicsit olyan, mint a kincskeresés. Keressük az ajánlatokat, és amik megvannak, azokra ráugrunk.

Nem rossz pénzek, de azért eléggé oda kell figyelni, hogy mire kattintasz…

Maga a stratégia teljesen kockázatmentes, de ha valaki eltér a szabályainktól, akkor könnyen el lehet szállni. Ki kell építeni a rutint, és tudni kell kezelni azt, hogy elég jelentős összegeket tartasz a rendszerben. Nekem, amikor úgymond csúcsidő van, és tényleg elárasztanak a bónuszok, akkor több ezer euró forog egyszerre. Akár több millió forint. De az nem az a szint, ahová két hónap alatt eljutsz, én már csinálom ezt négy éve. Itt csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy az első hónapokban nem a profit a lényeg, hanem a rutin kiépítése, mert a lehetőség megvár.

De egyébként már az elejétől össze lehet szedni havi párszáz eurót. Az elején a kezdőbónuszokkal dolgozol, a későbbiekben viszont ha akarnál se tudnál ezzel sokat foglalkozni minden nap, mert nincs mit csinálni, az eseményektől függenek a lehetőségek. Ez már nem egy olyan dolog, ami napi időt igényel, hanem ha éppen van lehetőség, ha jön egy bónusz, akkor este oda kell ülni fél órára, és kész. 

Egy valami szöget ütött a fejembe, miért kell sporttőzsde oldalakon ellenfogadni, miért nem elég csak különböző fogadóirodáknál megtenni az ellentétes téteket?

Amiről te beszélsz most, az úgy hívják, hogy Dutching. Számtalan matematikai és technikai oka van annak, hogy ez számunkra nem megfelelő megoldás, de a lényeg az, hogy a sporttőzsdén szabadabban tudod megválasztani a paramétereket, ezért könnyebb “párt találni” a fogadóirodás tétjeidnek.

Jó, most már mindenki mérlegelheti, hogy ez olyasvalami -e, amit szívesen beillesztene a tevékenységei közé – most mondd el, hogyan kezdted el, és mik a terveid ennek a módszernek az oktatásával?

Egerben végeztem grafikusként, utána 20 éves korom környékén kikerültem Ausztriába, és kint éltem 11 éven keresztül, ott pedig a Bécsi Műszaki Egyetemen tanultam gazdaságinformatikát, mellette egy professzor asszisztenseként, illetve orvosi műszerészként dolgoztam még kórházakban. Ezek részmunkaidős állások voltak, mellette mindig építettem a saját vállalkozásomat, amit grafikusként kezdtem, illetve kereskedtem laptopokkal is, vagy volt, hogy autókat hoztam-vittem…

Uh, a vállalkozószellem akkor korán megmutatkozott…

Hát, mindig érdekelt, miből lehet pénzt csinálni. Már az autóknál is ilyen elemzéseket gyártottam, hogy mit érdemes a piacra átvinni mondjuk Németországból Magyarországra. Volt, hogy visszafordítottam, mert a részpiacot ott találtam meg, hogy a krosszmotorok Magyarországon sokkal olcsóbbak, mint Ausztriában – akkor azokat vittük ki. 

Aztán én is szerettem volna helyfüggetlenül dolgozni, hogy el tudjak menni utazni és útközben tudjak pénzt keresni. Először jött a weboldalszerkesztés, meg készítettem aztán saját webshopot, ami a mai napig üzemel, de sosem volt a fő bevételi forrásom, hanem végül ez a sportfogadó dolog vált azzá.

Hazardírozni sosem szerettem, mindig a biztosra mentem.

Először mindig végzek valami piackutatást, amivel meggyőződöm arról, hogy érdemes időt fektetnem valamibe. Úgyhogy elvégeztem egy kurzust, amit egy Angliában élő magyar srác tartott. Ott ez az óriási hagyományok miatt nagyon megy. 

Ezzel alap megélhetési szintű havi bevételeket értem el, egy éven belül, úgyhogy fel is mondtam a munkahelyemen, ahol már 8 éve dolgoztam és elindultam világgá, motorral (Gergő digitálnomád kalandjaira külön web jelenlétet épített, katt ide, ha érdekel az életvitelszerű terepmotoros nomádkodás!). Útközben ezzel a módszerrel kerestem meg a szükséges kiadásaimra valót. A több, mint egy éven és 40+ országon át tartó utazásomat végül a Covid miatt kellett megszakítanom. 

Terepmotorozás Geri on Tour

Ekkor leálltak a sportesemények is európai szinten, a foci legalábbis. Nem volt nekem sem mire fogadni. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy kihasználom ezt az űrt, és megalkotok egy digitális oktatóanyagot, amit csak egyszer kell megcsinálni. Fél évig dolgoztam rajta, mire kialakult az egész brand, a weboldal, meg a vállalkozás mögétéve, minden ami a hivatalos értékesítéshez kell. 

Az volt a gondom, hogy hivatalos hirdetéseket nem tudtam rátenni. Ugyanis ha Facebookon próbáltam hirdetni, vagy Instagramon, vagy a Googleben, akkor visszadobta nekem a hirdetést azzal, hogy szerencsejátékot tilos hirdetni. És én nem tudom nekik megmagyarázni, hogy itt nem szerencsejáték történik, pont ez a lényeg benne, úgyse fogják megérteni. A Facebook-csoportokban sem tudom hirdetni, mivel ott meg a tipstereket nyomják.

Úgyhogy csináltam hozzá közösséget, van egy Facebook csoportja is ennek az egésznek. Ha valakinek valami kérdése van, akkor nem csak én tudok válaszolni nekik, segíteni, hanem mások is. Tehát nem csak arról szól ez, hogy eladom a tananyagot, és akkor mindenki csináljon, amit akar, hanem mentorálom őket a háttérben, illetve egymásnak is tudnak segíteni.

Sportfogadósuli oktatóanyagok

Kinek javasolnád, kinek fekszik ez az irány szerinted? Azt már értem, hogy a focit nem kell szeretni hozzá.

Őszinte leszek, én utoljára mérkőzést akkor néztem, amikor a magyarok kijutottak az EB-re, akkor is társaságban, de engem alapvetően nem érdekel a foci. Engem a motorozás érdekel. Igazából ezt arra használom, hogy pénzt keressek, bárhol, bármikor. Ezen a felületen működik a dolog, de a sportágnak nincs jelentősége.

Nem árt az angol nyelvtudás, vagy a német, attól függően, hogy ki hol játszik, meg érteni kell a számítógéphez is valamennyire, mivel online tranzakciókat kell csinálni. Folyamatos a befizetés, kifizetés, illetve van egy kalkulátor, amiben számolunk, és Excelben rögzítjük az adatokat. Leginkább az alapvető informartikai ismeretek, meg a matematika vagy pénzügyi érdeklődés jön jól hozzá.

Ezért jutottam én is oda, hogy a fő célközönségem a digitális nomádok és freelancerek lehetnek, akik ilyen területen leginkább otthon vannak, meg a legjobban figyelik az újításokat. 

Említetted, hogy te is egy tanfolyammal kezdted, tehát nem te találtad fel ezt az egészet – milyen háttere van ennek a bónuszkiszedő sportfogadás módszernek globálisan?

Angliában teljesen elfogadott, általános dolog, hogy emberek ezzel foglalkoznak. Matched betting-nek hívják. Van ehhez egy csoport, akik egy szoftveren dolgoznak, amivel lehet számolni, hogy milyen ellenfogadásokat kell csinálni. Van egy csoport, ahol lehet, hogy már tízezren is vannak. 2010-ben indult, azóta csak fejlődik. A Covid miatt minden online erősödik, a fogadóirodák is azt erőltetik, hogy interneten fogadjanak minél többen, ez az egész iparág felszállóágban van még, egyre nagyobbak a lehetőségek és egyre több pénz megy az online fogadási rendszerekbe.

Én két olyan nagyobb nemzetközi vállalkozással vagyok kapcsolatban, akiknek a szoftverét felhasználtam. Itthon viszont ez az egész még szinte teljesen ismeretlen. Úgyhogy szeretném felhívni az emberek figyelmét erre a lehetőségre, hogy hogyan lehet részesülni a sportfogadásban forgó hatalmas pénzekből a kockázatok kiküszöbölésével.