Szenvtelenül, magát nem túl komolyan véve csepereg az eső
a Vörösmarty utcában ezen a teljesen jellegtelen, mattszürke januári szombat délelőttön, amikor becsekkolok a Brody Studios recepcióján. Igen, ez egy romkocsma, aminek recepciója van, nyugtázom egy félmosollyal: a Brody komplexum többi egységére is általánosan jellemző, hogy kompromisszummentes eleganciával használják ki az örökölt tereket, amelyek régiek és lerobbantak, lehet, de ebből csak a báj érződik, a minőségérzeten semmilyen nyomot nem hagy.
Ahogy a Brody Burger minőségérzetén sem lehet kifogásolnivalót találni, veszem tudomásul elégedetten, hamár így ebédidőben érkeztem, miközben a mellettem lévő bárszékeken ülőkkel beszélgetek, például a harmincas szőkével aki ingatlanok bérléséből és újra-kiadásából él és jelenleg egy balatoni nyaraló felújításán dolgozik, vagy a fiatal programozóval, aki már jelentős projekteket vállal vállalkozásban is, de még alkalmazásban van egy cégnél, és keresi a megfelelő pontot, hogy belevágjon a teljeskörű szabadúszásba.
A freelancerek sokmindent gondolnak az életről, de az érdeklődésük középpontjában szinte mindig a “szabadság” áll. Ezért is éreztek rá jól arra a szervezők, hogy Freedom X Mininek kereszteljék el ezt a szakmai workshopot: a lokációfüggetlen, nomád életforma után vágyakozók köre a célcsoportjuk egy igen nagy és igen speciális szeletét adja.
“…félelemből nem tervez, mert ha leírja a terveit, akkor a kudarc is valóságosabb”
– szivárog át a szomszéd teremben zajló előadásból ez a mondat, úgy vasalja magát az agyamba, mint körúti villamos az elégurult aprópénzt a sínbe, miközben a workshopon, amire beültem, éppen teljes csendben végzek légzőgyakorlatokat együtt úgy negyven másik freelancerrel, egy aprócska kávézóra emlékeztető szobában.
A gyakorlat végén egy állatot kell elképzelnünk, aminek az energiája leginkább segítene nekünk ebben a pillanatban. Ennek az enervált szombatnak a lehúzó hangulatával küzdve arra gondolok, hogy kettős szerepben kell teljesítenem az előttem álló délutánt, hiszen tudósítani jöttem egy rendezvényre, ami nekem is szól, részt is kell vennem benne, hogy hitelesen írhassak róla: és ekkor meglátom gondolataim ködében az izzó, fekete szempárt, mert amire szükségem van most, az a fókusz. A szempár, amint azonnal rájövök, egy bagolyhoz tartozik, ahogyan ül a szénapadlás sötétjében, mint egy Fekete István regényben, mert a bagoly bölcs, és a bagoly figyelmét semmi sem kerüli el.
Az nem annyira dob fel, hogy az állatot aztán le is kell rajzolnunk egy postitre, az végképp nem, hogy a postitet aztán ki is kell ragasztanunk magunkra, az pedig a legkevésbé sem, hogy ezután a “hasonló” állatokat megkeresve kell csoportot alkotnunk, dehát az csak az én bajom, hogy az ilyen helyzetekben meglehetősen ritkán maradok a komfortzónámon belül: egy workshopnak éppen ez az egyik lényege, hogy szokatlan feladatokat megoldva tanítson valamit önmagunkról.
A freelancerek valóban szabadszelleműek lehetnek, mert a ragadozó macskaféléknél csak a madarak csoportja nagyobb létszámú, ezért aztán önkéntesen leválok róluk és két lóval, illetve egy sassal alkotunk együtt egy különös, elhagyatott virtuális istállót a “maradék” asztalnál.
“Mindenbe energiát kell tenned. Ha gyorsétteremben dolgozol, abba is, ha részecskegyorsítóban, abba is. De ha fogalmad sincs, merre mész, akkor azt fogod érezni, hogy
valakinek vagy valaminek az áldozataként élsz,
ez csak viszi az energiádat. De ha tudod, hogy irányban vagy, akkor hiába dolgozol marha sokat, csak töltődsz tőle.”
A többi gyakorlatban is általában belső folyamatok vizualizását végezzük, amelyek önismereti támpontokat adnak, ahonnan a döntéshelyzetek kezeléséhez lehet muníciót nyerni. Király Emese végig lehengerlő stílusban kommandírozza le a két és fél órás sessiont, de mégsem válik sokká egy pillanatra sem, mindig a megfelelő másodpercben adva helyet és időt a belső reflexiónak.
“Nagyon élvezték az emberek a demo coachingokat délelőtt. Volt aki mind a négy coachoz elment. Mindenkit kipróbált.”
– mondta később az egyik ló, aki egyébként önkéntesen húzta az igát a rendezvényen, a munkájáért cserébe pedig részt vehetett némelyik programon.
“Én minden nap ilyen emberekkel vagyok együtt, ezért nekem az volt a legmegdöbbentőbb, hogy mennyien vannak, akik számára éppen az az egyik legjobb dolog az ilyen rendezvényekben, hogy itt hasonló értékrendű emberekkel találkozhatnak és cserélhetnek tapasztalatot. Egy csomóan olyan helyen töltenek el napi 8-10 órákat, ahol ezt nem kapják meg, és ezért brutálnagy élmény nekik. Szóval nem is biztos, hogy a rendezvényen annak van a legnagyobb hatása, hogy két órát gondolkozol egy workshopon a szabadságról: nyilván valamit hazaviszel ebből, de
lehet, hogy inkább az a döbbenet a lényeg,
amit a résztvevőkön láttam, hogy igen, lehet így is élni, és hogy itt van egy csomó ember, akik azt gondolják a világról, amit én is gondolok, nem pedig azt, amiben az életem 80%-át töltöm.“
A ló bólintott egyet, szavai megerősítéseként, és elindult összeszedni a filceket. Én leírtam még egy kört a szabadúszók inspiráló zsibongása felett és kilibbentem a délutáni alkonyatba.
A Freedom X nyáron Spanyolországban folytatódik.
