Érték minden klikk mögött – interjú Marczinkó Ági PPC-specialistával

0
306

A PPC Fox a kattintásalapú hirdetések platformjáról indulva gyorsan komplex digitális ügynökséggé fejlődött, hiszen nincsen kampány kontextus nélkül. Marczinkó Ági tudatos építkezéssel, mindössze másfél év alatt jutott el idáig, úgyhogy kikérdeztük online és offline ügyfélszerző technikáiról is, illetve átbeszéltük a freelance digitálmarketing front aktuális helyzetét is…

A meetupon valahogy úgy kezdted a bemutatkozást, hogy elég nehéz megfogalmaznod, hogy mivel foglalkozol…

A PPC-szakma nagyon új dolog, ez eleve egy rövidítés ami egy angol kifejezést takar (Pay-Per-Click, kattintásonkénti díjazású webes hirdetések). Az AdWords és a Facebook már beépült a köztudatba, de az újdonságként hat, hogy Pinterest kampányokkal, YouTube, Instagram, LinkedIn, Waze, Spotify platformokon és influenszerekkel is együtt tudunk dolgozni. A közös munka az ügyfelekkel egy edukációs folyamat is. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megértse, hogy neki mit kell beletennie ahhoz, hogy jól működjön a projekt, hogy azok az értékek, amiket ő képvisel, minél több emberhez eljussanak.

Néha startupoknak is én írom a stratégiát, ami a mi esetünkben kampánytervezésben merül ki, nincs például versenytárs- vagy SWOT analízis, ami egy klasszikus marketinges feladata lenne. És persze a szakma körülhatárolásának nehézségei miatt sok olyan ügyfélelvárás érkezik hozzánk, amihez már stratéga, szövegíró, fotós kell, ezek nélkül nem tud elkészülni megfelelő színvonalon a hirdetés.

Hogy néz ki most a digitálmarketinges tájkép Magyarországon, minden platform előkerül az ügyfelekkel való egyeztetés során?

Azt szoktuk javasolni az ügyfélnek, hogy a Facebook /  Google kettősből legalább egy legyen, és mindenképp legyen egy megfelelő, saját weboldala, hiszen az a cél, hogy a weboldalra tereljük az érdeklődőket. Az alapok mellett egy egzotikus választás a Pinterest, ami jelenleg Magyarországon nem hirdethető, de más országokra tudsz lőni, szóval az angol nyelvterületű országokat be tudod célozni. Ha valamilyen szépségiparral kapcsolatos terméked van, akkor a Pinterest jelenleg külföldön már sok esetben meghaladja a Facebook hirdetési költéseket is. Itthon ha valaki az Instagramon jó, akkor általában a Pinterestet is szoktuk ajánlani. SEO szempontból el lehet kezdeni az építkezést azzal is. A Waze esetében eddig Magyarországon a Diegónak, a MOL Magyarországnak és az ALDI Magyarországnak voltak próbálkozásai, hirdetései.

Az egy navigációs alkalmazás. Hol jelenik meg ott hirdetés? 

Ilyen kis ikonokat látsz, amint elmész a bolt mellett. Az ALDI esetében volt olyan kampány, ahol az akció maga volt kiírva. Nincsen szöveg, csak képek vannak és az ár. A Waze jelenleg a kisebb helyeknek még nem éri meg, ezzel szemben a Trip Advisoron nagyon is megéri hirdetni éttermet vagy szálláshelyet. Én is külön Trip Advisor szakértővel dolgozom, aki Magyarországon csak ezzel a felülettel foglalkozik. Idén megjelentek már a Tik Tokban is a hirdetések, szóval akinek 13-tól 20 éves a célcsoportja, ő bátran próbálkozzon a Tik Tokkal. Szuper a felület és olyan natív hirdetések vannak, ami igazából a két kép között jelenik meg. 

Postként?

Teljes képernyőben! Sokkal nagyobb felület, sokkal látványosabb képekkel, míg mondjuk a Facebook esetében, a jobb oldali sávon túl vannak nagyon kicsi helyen megjelenő hirdetések, amikre ugyanúgy elköltjük a pénzt. Mindegyik iparág és mindegyik ügyfél nagyon-nagyon egyedi, és sok esetben egy ötlet kell csak, hogy az beugorjon, hogy melyik az a felület, ami tényleg működhet, hol van az a közösség, aki tényleg rezonál. Például lehet, hogy számodra a legjobb megoldás az, hogy létrehozol egy zárt csoportot Facebookon, amit nem is hirdetsz, csak teszel bele energiát.

A PPC egyik kulcseleme a folyamatos tesztelés, azt is említetted, hogy akár többezer mutáció is készülhet egy adott hirdetésre. Hogyan kell ezt a munkafolyamatot elképzelni?

Általában az első 1-2 hét arról szól, hogy létrehozunk számos variációt az adott célcsoportnak. Ezután tudjuk azt mondani az ügyfélnek, például egy marokkói zenei fesztiválnak, hogy a 18-tól 50-ig tartó korcsoportban lévő európai fesztiválrajongókat a sivatagi kép nagyon megfogta, míg a marrakeshi helyi lakosnál jobban működik az ismert afrikai énekesnő arcképe.

A PPC-nek arról kellene szólnia, hogy mindent tesztelni akarunk és sosem úgy megyünk oda egy kampány végén, hogy: „Szia, lement a kampány, ennyi embert elértünk.” Hanem: “Szia, lement a kampány, ennyi embert elértünk, ennyi vásárlás volt és a helyi vásárlások mondjuk 80 százaléka az afrikai énekesnő képre jött.” 

Erről szól az egész, nagyon dinamikus. Persze az, hogy közben napi szinten optimalizálsz, az meg nagyon monoton és sok esetben hasonlít mondjuk egy programozói munkához. 

Hogy kezdődött ez nálad? Milyen sulit végeztél?

Én a BME-re jártam, műszaki egyetemre, alapképzésen marketinget és mesterképzésen pedig pénzügyet hallgattam. Közben a BME saját iskolaszövetkezeténél dolgoztam, diákokat kerestünk munkákra, például a LogMeInhez vagy kisebb-nagyobb építőipari irodákhoz tervezőket. Itt merült fel, hogy Facebook hirdetésekkel érjük el őket, mert ők már ekkor fent voltak. 

Ez úgy 5-6 éve volt? 

Hat éve volt, igen, izgalmas korszak volt, a PPC még egyet jelentett a Google Ads-szel. A Facebookkal együtt elkezdtem megtanulni azt is. A BME után nem sokkal bekerültem egy országosan ismert kreatív ügynökséghez, és itt már nagy cégeknek és márkáknak csináltam PPC-kampányokat. Aztán jött egy leépítés, választhattam, hogy maradok, vagy megyek  végkielégítéssel, és ekkor rádöbbentem, hogy szabadúszó akarok lenni, mert már elegem lett abból, hogy arra költjük el a pénzt, főleg a nagy marketingbüdzséket, hogy 1 millió forintból elérjünk 2 millió embert. Ez így nem értelmes dolog. Ezért aztán kiléptem, a végkielégítéssel el tudtam indulni, mint szabadúszó.

Hogy kezdted el, és hogyan érted el azt, hogy 2018 őszén, nulláról indulva, 60 körüli ügyfelet pörgetsz most?

Ha az ügyfélszerzést nézzük, akkor nekem tök egyszerű a válaszom: ott kell lennem online. Elkezdtem belépegetni olyan csoportokba, ahol tudtam, hogy keresnek PPC szakértőt. Ilyen volt például a KKV Marketing csoport, a Mompreneurs, a kezdő vállalkozó anyukák. De vannak szakirányosak is, mint például a könyvkiadást segítő csoport, ott is mindig kell hirdetési szakértő. 

Ezt random beírtad, hogy “könyvkiadás”?

Igen. A kilépésem utáni napok arról szóltak, hogy elkezdtem bújni a netet, ki milyen csoportot ajánl, ahol lehet kapcsolatokat építeni? „Sziasztok, tudtok olyan csoportot, ahol PPC szakértőket keresnek?” Mondták, hogy ezekbe a csoportokba lépjek be.  

Sok online csoportból nagyon sok megkeresésem érkezett. Csak annyit csináltam, hogy amikor valaki egy online hirdetési felületi kérdést írt be, akkor írtam rá kommentet. Van egy másik trükk, hogy belépsz ezekbe a csoportokba, írsz egy hosszú, komplex marketinges témát kifejtve és akkor elkezdenek majd a kommentek jönni. Ez egy férfias sales technika. Nagyon jól tud generálni leadeket. De én ezzel nem tudok azonosulni. Nekem az bejött hosszú távon, hogy inkább bent vagyok aktívan a csoportokban, naponta nagyjából egy órát azzal töltök, hogy átnézem az összes csoportot és az összes posztot. Ahol olyan kérdés van, amire én a saját kompetenciáim, szolgáltatási köröm alapján tudok válaszolni, arra odaírok egy választ. 

Ezen kívül elmentem különböző offline rendezvényekre is. Olyan helyekre akartam elmenni, ahol inkább a kapcsolatokat építem. Ha egy meetupra vagy konferenciára elmész, az egy befektetés.

Mi is úgy érezzük itt a Freelancerblogon, hogy a meetupok, workshopok, az élő találkozások varázsa tud a legnagyobbat lendíteni rajtunk szakmailag. Te elég tudatosan használsz minden lehetőséget az ismeretségek szerzésére, mi pedig évek óta szervezünk ilyen eseményeket, úgyhogy így a beszélgetés vége felé azt szeretném megtudni tőled, hogy van -e valamilyen módszertanod arra, hogy hogyan kell ilyen eseményeken viselkedni?

Persze, szokott lenni. Először is lássuk, milyen eseményeken szoktam részt venni? Egy Mompreneurs esemény úgy néz ki, a helyszín általában ingyenes, de viszünk cserébe sütit, szörpöt bármit, amink van, bedobjuk a közösbe, tök jó összejövetel az egész. Akár 20-tól 50 főig is ott vannak, 3-4 órás szokott lenni ez a rendezvény, ennek az első 1-1,5 órájában bemutatkozás van. Érdemes már ott izgalmas dolgokat mondani magadról, amivel tudod, hogy oda fognak jönni. Mindig az izgalmas dologgal kezd. Mondhatjuk azt, hogy próbálj meg kérdéseket feltenni, amire azt mondod, hogy tőled megkapják a választ. El kell mondani, hogy ki vagy, mi a neved, mivel foglalkozol és hogyan tudsz másokon segíteni. Bármi is a foglalkozásod, próbáld minél jobban és specializáltabban elmondani azt a dolgot. Az, hogy marketinges vagy, még nem sok, mindenki lehet az. De mi az a picike dolog, ami egyedivé tesz? Ha te szövegíró vagy, tök szuper, de ha szépségiparban vagy autókról tudsz a legjobban szövegeket írni, akkor onnantól kezdve azokkal az emberekkel sokkal jobban tudsz rezonálni. Ezt, persze, nagyon nehéz az elején megfogalmazni, hiszen ekkor még mindenkit és bárkit szeretnél ügyfelednek, hiszen nincsen. De hosszabb távon jobb, ha speciálisan meg tudod fogalmazni, hogy kik azok az ügyfél-típusaid, akikkel együtt tudsz dolgozni. 

Ezt félévente érdemes átgondolnod és leépíteni azokat, akikről tudod, hogy az elején elvállaltad, mert akkor kellett a pénz, de nem passzoltok igazán jól. Ez egy nagyon nehéz történet, amikor először mondtam vissza ügyfelet, napokig szenvedtem attól, hogy mit fog szólni? Neki kell egy új marketingest keresnie? Cserbenhagyom… Ez nehéz döntési szituáció.  Ez az egynapos szenvedés azért még mindig megvan nálam, de megéri, mert tudom, hogy milyen értéket tudnék adni neki, ha úgy állnánk egymáshoz, és tudom, hogy ő ezt az értéket sosem fogja megkapni mert nem passzolunk össze. 

Az első 5-10 ügyfeled akkor elsősorban Facebook-csoportokból, online jött össze? 

Igen, de egy dologgal kiegészíteném: a legnagyobb hiba az, hogy nem akarsz valakivel személyesen találkozni. Nálam minden egyes első találkozás ingyenes és személyesen kell találkoznunk, hogy lássuk, összepasszolunk-e? Mert ha nem, akkor az derüljön ki ott, másrészt pedig neki ez nagyon nagy löketet tud adni, hogy nem csak az online világban lát téged, hanem személyesen is megtapasztalta, hogy te tényleg az vagy, akit ott írtak, vagy amit állítasz magadról. Sok freelancer csak telefonon hajlandó kommunikálni, és ez nem célravezető. Mondok egy konkrét példát, kétsoros poszt a KKV Marketing csoportban: „Sziasztok, online marketingest keresek, ha te vagy az, akkor írj rám.” Én ráírtam, hogy “szia, miről lenne szó, mi a téma, mert nem írtál le semmit…”, amire jött a válasz,  “köszi, hogy írtál, egy ötcsillagos budapesti étterem vagyunk és marketingest keresünk”. Mondtam, hogy tök jó, akkor beugrom hozzátok a héten ebédre, beszéljük át, előtte küldök referenciákat. Bementem, és közölték, hogy a 25 privát üzenetből én voltam az egyetlen, aki hajlandó volt elmenni hozzájuk és ők nem hisznek abban, hogy együtt tudnának dolgozni valakivel, aki azt sem tudja, hogy hol van az étterem, milyen belülről. Pedig ők hajlandóak kifizetni egy csomó pénzt. 

Ha pedig még több inspirációt szeretnél az ügyfélszerzés praktikáiról, itt olvashatod a témának szentelt találkozónkról készült beszámolót!