Nem volt könnyű megtalálni a két kisgyerekes, freelancer anyuka naptárjában a közös szabad metszetet, ráadásul nyári szünetben. De az interjú nem várhatott, hiszen pár hét múlva komoly mérföldkőhöz érkezik Békéssy Olga szenvedéllyel építgetett projektje, a Női váltó. A karrierváltó és vállalkozó nők népszerű online magazinja 1 éves születésnapját egy mozgalmas fesztivállal ünnepli. Ismerve Olgi tartalmas szakmai múltját és nem mindennapi elhivatottságát a téma iránt, az október 3-i Női Karrierváltó Fesztivál sokak számára a továbblépés és kapcsolatépítés egyik legértékesebb fóruma lehet.
Több mint 20 éve dolgozol egyéni sztorikkal, ezrével mutattál be személyes történeteket. Nem vált még unalmassá?
Dehogy, nekem ez szerelem, főleg a filmes történetmesélés. Még mindig ebből kapom vissza a legtöbb energiát. Az emberekkel való beszélgetés tölt igazán. Mindig találkozom új, izgalmas történetekkel, jönnek új ötletek, hogy miről és kikkel kellene még beszélni.
18 évet töltöttél az RTL-nél, ott voltál már az induláskor. Azóta is sokszor megkérdezhették, de én sem hagyom ki: hogy lehet oda bekerülni?
Ma nem tudom, hogyan lehet, szerintem nehezen, hiszen főleg a hírigazgatóságon, ahol én dolgoztam (Híradó, XXI.Század, Házon Kívül c. műsorok) elég régóta állandó stáb van. A szórakoztató műsorok más tészta. Ott mindig kell a friss arc.
Nekem szerencsém is volt és hiszek benne, hogy tehetséges is voltam, és ezt látták meg bennem 1997-ben, a csatorna indulásakor. Én mindig riporter szerettem volna lenni, de fogalmam sem volt, hogy a békéscsabai Lencsési úti lakótelepről ez hogyan fog sikerülni. Elkezdtem azért szépen az iskolákat: először a szegedi tanárképző főiskola művelődésszervező szakán végeztem levelezőn, mert ott volt média szak. Mellette, 20 évesen már a megyei napilapnál dolgoztam és néhány hónapra mindig kimentem Németországba dolgozni. Utána jött az ELTE szociológia szakának rádiós újságírás képzése, ahol sok későbbi kollégát ismertem meg, nagyon komoly szakmai közösség alakult ki. Ha már ott voltam az egyetemen, elvégeztem a szociológia szakot is, kár lett volna kihagyni.
Aztán jött a véletlen: a Népszabadságban láttam egy hirdetést: egy német alapítvány tévés ösztöndíjat hirdetett a müncheni Bayerische Rundfunkhoz. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem. Sikerült. Remek társasággal mentünk ki: Batiz Andrással, Marsi Anikóval, Pánczél Andreával és Kolosi Péterrel.
Amikor hazajöttem, korábbi egyetemi barátnőm, Kandász Andi szólt, hogy lenne egy hely a Duna TV-nél, majd a kereskedelmi tévék indulásakor is felhívott, hogy jelentkezzek az RTL-hez. Kiválasztottak, én lettem a híradó békéscsabai tudósítója. Ez egy kemény időszak volt: huszonéves voltam és Békés Megyében kirobbant a később országossá duzzadt olajügy, Fazekas Andrea kolléganőmmel oknyomoztunk éjjel-nappal, követtek és lehallgattak minket. Ekkor figyelt fel rám az Akták, később a XXI. Század főszerkesztője, és Budapestre hívott. Boldogan jöttem. Imádtam. A kedvenceim a szocio riportok és a régi korok nagy művészeiről készült anyagok voltak. Vajon Karády Katalin, Bajor Gizi, Csortos Gyula, Kovács Erzsi énekes mond még az embereknek valamit? Szívből remélem… 🙂 Ezekben a történetekben a szívem-lelkem benne volt.
Más is így gondolta, hiszen Kamera Hungária és Hégető Honorka díjjal is elismerték a munkádat. Mi törheti meg az ilyen példás karrierutat?
A gyerekek. 🙂 Persze nem akarom rájuk kenni az egészet. Egyrészt hiába a díjak és elismerések, a remek társaság, egy szinten megragadtunk az RTL gépezetében, feljebbjutási lehetőség nem volt. Ma egy fiatal munkavállaló egy-két hónap alatt lelép, ha nem az elképzelései szerint alakul a karrierje, én volt olyan, hogy 1-2 évet is vártam a hírigazgatóval egy beszélgetésre. De a beosztásom sem volt éppen családbarát. Tudod, Híradó mindig van, hétvégén és ünnepnap is. Az abba készülő anyagokat pedig valakinek el kell készítenie… A nagyobb riportokat pedig éjjel vágtuk. A férjem ezt nem nagyon értékelte. A hétvégék többségén dolgoztam. Az első fiam után még visszamentem heti három napban, napi 10 órában dolgozni, de egy picit mindig ott motoszkált a fejemben, hogy vajon a férjem odaér-e a a multiból időben a gyerekért, és én még látom-e lefekvés előtt. Ez már nem az én helyem volt, szűknek éreztem a kereteket.
A változást a Dobbantó program hozta el, ami egy nőknek szóló vállalkozástámogató kezdeményezés. A második fiammal voltam várandós és tudtam, hogy vállalkozni szeretnék. De mit? Ugyan mihez értek én? – gondoltam. Attól tartottam, hogy ha kilépek az RTL-től, a biztos keretek mögül, egy légüres térbe kerülök. A Dobbantó program aztán arra sarkallt, hogy engedjem szabadjára a gondolataimat, merjek nagyot álmodni. Megtettem. Az ötletem az volt, hogy egy ghánai-magyar barátnőm segítségével gyöngyöket hozzunk be és azt adjuk el. Teljesen esélytelen volt, nem is lett belőle semmi, mégis ott jött meg az ÖTLET. A többi lány sokszor kért segítséget: írjak szöveget, segítsek bekerülni valamelyik újsághoz. Ez nem okozott gondot. Ekkor már tudtam, hogy egy kommunikációs céget szeretnék indítani. De honnan lesznek ügyfeleim? Felhívtam az ismerőseimet, hogy nem akar-e valaki imidzs filmet? Senki sem akart, de az egyikük azt mondta, hogy egy sajtótájékoztat kéne neki szervezni. Elvállaltam. Sikeres lett, sok értékes megjelenéssel. Ez már elég volt a 21. Század Kommunikáció elindításához.
Komoly szakmai tapasztalatot és széles kapcsolatrendszert hoztál magaddal, de mi a helyzet a vállalkozói léttel? 18 év alkalmazotti lét után gondolom jelentett némi kihívást…
Huh, eleinte nagyon nem ment. Mennyit érek én és a munkám? Ez volt a fő kérdés. A híradózáskor megtanultam, hogy nincs lehetetlen: ott egy nap alatt kell kikutatni a témát, felkészülni belőle, leforgatni, megírni és megvágni. Este adásba kell kerüljön az anyag. Szóval lehetetlent nem ismerek. De mennyit ér az, hogy úgy írok szöveget, hogy azt csont nélkül átveszi a többi hírportál? Hogy látom, hogy miből lesz és miből nem lesz hír? Hogy a filmezés a kisujjamban van?
Mennyit ér ez a piacon? Ma már tudom, hogy alaposan alá áraztam magam. Sok évbe tellett, mire nagyjából annyit mertem kérni, amennyit a munkám ér. Azóta már díjat is kaptunk egy nagy esemény kommunikációs kampányáért. De az adminisztrációt például ma sem szeretem, küzdünk vele a kollégáimmal rendesen.
Hogyan dolgozol? Kiknek és mit csinálsz?
Elsősorban otthonról dolgozom, szöveget például csak nyugodt körülmények között tudok írni, de sok időmet elveszik a találkozók, megbeszélések és sokszor vagyok ügyfélnél is. Nálam a szakmai színvonal az első, ezért is volt fontos, hogy jó szakemberekkel dolgozzak együtt. A barátaim közül én lettem először szabadúszó, aztán szép lassan ők is kiléptek. Egy csomó projektbe behúztam őket. Van, akinek teljes kommunikációt viszünk és nagyon sok filmet készítünk nagyobb cégeknek, élő közvetítéseket csinálunk díjátadókról, de több fesztivál kommunikációját is vittük már, ami nagyon kemény munka, de rengeteget lehet tanulni. A kedvencem volt az Aranyanyu és a Terézanyu díjra jelölt nők kisfilmjeinek készítése, itt a díjátadó élő közvetítését is mi csináltuk. Én csak szabadúszókkal dolgozom, nagyon élvezem ezt a fajta változatosságot, szeretem, hogy projektenként más-más a csapat.
Októberben lesz 1 éve, hogy elindult el a Női váltó online magazin, amelynek az elmúlt fél évben több, mint 141.000 olvasója volt. Láthatóan rengeteg energiát teszel bele, ez az újabb szenvedély?
Abszolút! Amióta vállalkozó anyuka vagyok, mindenkitől, akinek gyereke van megkérdezem: mégis ő hogyan csinálja? Mert én még most is minden nap belehalok egy picit a vállalkozói létbe. Nem cserélném el semmiért ezt az életet, a vállalkozásomat, de akinek nincsen állandó segítsége – ahogy nekünk sem – , annak ezt gyerekek mellett csinálni nagyon nehéz.
A nők egyébként erre a kérdésre nagyon hamar megnyílnak és sokszor szívszorító történetek állnak a karrierváltások hátterében. Ezek a sztorik erőt adnak másoknak, azt az érzést adják, hogy nem vagy egyedül. Ráadásul nagyon aktuális a téma, nemcsak a nők körében. Az egyik nagy multinacionális cég HR igazgatója osztott meg velem egy statisztikát nemrég: ma 5 emberből 2 épp váltásban van, 2 pedig gondolkodik rajta.
Mire számíthatunk október 3-án a Női Karrierváltó Fesztiválon?
Valós segítséget szeretnék nyújtani azoknak a nőknek akik tervezik a váltást, vagy már el is indultak az úton. Egy olyan napot, amikor azt érzik, hogy van hova, kihez fordulni, sőt, már a helyszínen is kapnak kézzelfogható, konkrét segítséget a váltáshoz. Lehet egyéni coachingra, tudás bővítéséhez tematikus workshopra jelentkezni, vagy kapcsolatot keresni egy új projekthez. Nem akarunk csilli-villi, mesés karrierutakat bemutatni, hanem a váltás folyamatát, a lehetőségek tárházát villantjuk fel, mert nagyon sokféleképpen lehet ma dolgozni. Nem kell mindenkinek szabadúszóvá, vállalkozóvá válnia. Egy színes, mozgalmas eseményt szervezünk, vállalkozókkal és alkalmazottakkal, szabadúszó anyukákkal és nagyvállalati HR-esekkel. Olyan nőkkel, akiknek fontos ez a téma. A hivatalos program zárása után pedig egy kis kapcsolatépítésre, kötetlen lazulásra is lesz lehetőség…
