Beszámoló a Freelancerblog Tuesday Talks elnevezésű havi meetup sorozatának 2020 januári állomásáról.

Egy dolog a tervezés, más a tervek végrehajtása. A már kialakított rutinnal tervező freelancerek módszerének része az is, hogy konzisztensen végrehajtsák terveiket, ám ennek módja korántsem magától értetődő, jellemzően hosszas kísérletezés eredménye. A tavalyi évzáró évtervezős meetuppal ezért párba állítottuk a következőt, ahol folytattuk a tervezési módszertanok átbeszélését, de arra koncentráltunk, hogyan lehet elérni, hogy a terv eredményre vezessen!

Ezúttal is szépen megtelt a Szikra Coworking főterme, ahol már egyre többen ismerősként üdvözölték egymást. Eseményeink fotósa, Árvai Dóra például a Nomad Cruise-on köttetett új ismeretségei közül üdvözölhetett néhányat a meetupra érkezők körében. Dóra konkrétan azon a meetupunkon járt először, amikor bejelentettük a FreelancerBlog indulását… akkor még mint ügynökségi alkalmazott, de már a fotózásról és a digitális nomádok életmódjáról ábrándozva. Nekünk is izgalmas látni, hogy alakul azoknak a sorsa, akik eljönnek és így vagy úgy, de egyre formálódó, erősödő freelancer-közösségünk részévé válnak. 

A 2020-as év egyik újdonsága, hogy a meetupokra most már lehet kombinált coworking jegyet venni, vagyis a meetupra jegyet vásárlók kedvezményesen léphetnek be a Szikrába és használhatják szolgáltatásait. Ezt mindössze pár nappal a meetup előtt hoztuk össze, de már így is volt, aki élt a lehetőséggel, nagy örömünkre! Szóval mostantól ha Tuesday Talks, akkor javasoljuk: aki tud, aznap jöjjön dolgozni a Szikrába, ezáltal egy kiterjesztett networking és coworking eseménnyé változtatva az egész napot. 🙂

Nade elég a fecsegésből, kezdődjön a hardcore tervmegvalósítás!

Első vendégünk, C. Szabó Helga időmenedzsmenttel, enteriőr tervezéssel és ingatlan-menedzsmenttel foglalkozik, a “tervezés” nála egy állandó és központi elem, ezt igen jól tükrözi brandjének neve, a Timehack.

A tervezési folyamatainak központja a “3 hónapos billboard”, ezen kívül heti és napi listákat ír. Évtervezéshez saját terméket dobott a piacra, vállalkozóknak.

Tóth Ádám a konverted.io tulajdonosa, elsősorban magas konverzióra optimalizált weboldalakat készítenek vállalkozóknak. Mint minden, ügyfelekkel dolgozó ügynökségnek, kulcsszerepe van náluk a tervezésnek az ügyfelek projektjei és a cég belső működése szempontjából egyaránt. És óriási kihívás a terveket le is követni, heti és havi bontásokban, az ügynökségi létforma intenzív forgatagában.  

Az este első fontos szinkronicitása: Helga és Ádám is a 90 napos tervezést tartja gyakorlatban a legjobbnak. Ugyanis ez még elég rövid időtáv ahhoz, hogy ne változzon meg túl sok minden – dinamikus korunkban egész technológiák tudnak felemelkedni vagy háttérbe szorulni akár fél év alatt, ezért nem érdemes túl kemény kereteket kijelölni éves távlatra. Ugyanakkor a 3 hónap ahhoz elég hosszú, hogy ebben az iparágban komplexnek számító feladatokat végig lehessen vinni. 

Filep Szilvi a FreelancerBlog és a Freelancer Festival alapítója, az Upwork egykori tanácsadója, marketing és kommunikációs szakember, aki az elmúlt 5-6 évben teljesen a freelancerek hazai közösségének fejlesztésére koncentrált. Szilvi “mások visszajelzései alapján nagyon komoly szinten űzi a tervezést”. Alapvetően az előző meetupon személyesen ismertetett, Papp Gábor-féle négy kategóriát használja, és a “tervdokumentum” egy kis A5-ös lap, ami az irodájában whiteboardra mágnesezve folyamatosan látható az év során.

A bemutatkozó kör után az est házigazdája, Majsai Ricsi azt kérdezte, hogyan lehet ezeket a terveket konkrét cselekvésekké akcionalizálni. 

“Rengeteg végigcsinálási stratégiát és módszertant próbáltam beépíteni már az életembe, de borzasztóan alacsony a szabálykövetésem és nem bírom a monotonitást, ezért mindegyikben elbuktam.” – lőtte be Ádám a beszélgetés tökéletes kezdőpontját, a totális kudarcot. Végülis innen a legjobb építkezni: hogyan sikerült neki mégis egyben maradni és haladni valahová?

Az egyszerűségre kellett koncentrálni. “Minden ilyen rendszer csak annyira jó, amennyit konzisztensen be tudsz belőle tartani.” Ez a gondolat tökéletesen rímel Papp Gábor a múltkori alkalommal elhangzott intelmére: “a leggyengébb terv teljesítése is többet ér, mint a legkomplexebb stratégia, aminek a megvalósítása félbemarad”. 

Ádám a célok kitűzése után végiggondolja, hogy mik azok a valóban fontos cselekvések, amelyek kellenek a cél eléréséhez, ezeket “kötelező elemek”-nek is hívja, és jöhet bármilyen ötlet, inspiráció, “csillogó gyémánt”, akkor sem enged a csábításnak. 

Amikor meghatározta ezeket a kötelező elemeket, utána ezen elemek végrehajtására elkülönít konzisztens időblokkokat. Ez nála olyan szinten megy, hogy ebben az időblokkban egyáltalán nem kommunikál kifelé (telefon, mail off, nincs meeting). Nála ez minden hétköznap teljes délelőttje 8:00 – 12:00-ig. Ez a zavartalanság a legfontosabb, mert olyan környezetet hoz létre, amiben “könnyű nyerni”. Utána van egy ellenőrzési pont, nála például hetente egy óra, ami arra van félretéve, hogy ezeket a fókuszfeladatokat visszaellenőrizze: mi készült el a héten (csak a fókuszfeladatokból!), mi nem, és ha nem, miért nem.

“Semmit nem tudsz addig megcsinálni amíg nem csinálsz neki helyet!”

Helga ezt azzal egészítette ki, hogy néha ez a “helycsinálás” persze nem magától értetődő: honnan tudod, mi az, amitől a jelenlegi heti életritmusodban meg tudnál szabadulni ahhoz, hogy időt tudj dedikálni másra? Ehhez egy olyan módszert ajánlott, amit a szociológusok időmérlegnek hívnak: egyszerűen jegyzeteld le menet közben, legalább 1-2 héten át, félórás bontásban, hogy mit csináltál konkrétan, tevékenység és feladatok szintjén. Így kapni fogsz egy tökéletes időtérképet az életed aktuális menetéről, és ha vannak olyan pontok, ahol elfolyik az idő struktúrálatlanul, például netezéssel vagy nem tervezett “megbeszélésekkel”, akkor ezeket be tudod azonosítani és lesz motivációd arra, hogy tartsd magad a tervhez, ne fuss bele halasztgatásba.

Az ultrakemény, maszkulin kiblokkolásos megvalósítási metódus után nagyon jól jött Helga finom, női szempontja egy újabb felvetésben is: nagyon fontos, hogy azt a tervet ne valósítsuk meg, aminek időközben megváltoztak a körülményei a tervezési helyzethet képest! Triviálisnak hathat, de valójában nagyon általános ez, hogy beleragadunk egy korábbi tervbe, és “legyen meg”, “legyek túl rajta”, “most már csináljuk meg aztán meglátjuk” gondolatokra ráparázva, “egóból” és félszívvel, de mégiscsak erőltetünk valamit, ami egyszerűen elavult már.

Szilvi arra hívta fel a figyelmet, hogy a kütyüvezérelt digitális korban mekkora szerepe van a célok és feladatok tudatosításában a kézírásnak és annak a heti szintű gyakorlatnak, amikor a füzetében hétfő délelőtt kipipálgatja az előző heti elvégzett dolgokat és sorba veszi az elvégzendő feladatokat. Ennek a módszernek a hatékonyságát Ricsi is megerősítette, pedig ő abszolút digitális bennszülött. 

Itt persze átkanyarodtunk a tervezés határterületeire és kapcsolódó témáira, mint például az ügyfélkör és a feladatkörök állandó egyensúlyozásának, optimalizálásának módszerei, az új céloknak megfelelő ügyfelek megtalálása, vagy a pénz-életmód-munka egyensúlyok karbantartása és finombeállításai. Ezekre itt nem tudunk kitérni, nyilván minden meetupon elhangzanak nem kizárólag a fő témához kapcsolódó észrevételek és tapasztalatok – ezért is érdemes eljönni.

Az előadás után szinte észrevétlenül és fájdalommentesen csorogtunk át a networking szekcióba, amiben ezúttal is egy pakli francia kártya volt a segítségünkre.

Összefoglalva és a fő témánál maradva: végülis mi kell tehát pontosan a tervek végrehajtásához a három vendég szerint?

1. Kell egy jó alapterv, éves elképzelés vagy misszió, ami a napi működés fő irányvonalait jelöli ki.

2. Kell egy 90 napos terv, ami azt jelöli ki, hogy melyik célunk kap operatív fókuszt.

3. Meg kell határozni, hogy a cél eléréséhez mi az, ami feltétlenül szükséges, és a legfontosabb.

4. Időblokkok a fókuszfeladatokra. Legjobb, ha naponta legalább 2 óra van rá, de heti 2-vel is el lehet kezdeni, csak legyen!

5. Ha nem találod, hol lehetnének ezek az időblokkok, végezz magadon időmérleg vizsgálatot, 1-2 héten át.

6. Allokálj egy újabb, rövidke időblokkot arra, hogy ellenőrizd, mi történt az elmúlt hét időblokkjaiban.

7. Időnként, pl. a 90 napos ciklus végén ellenőrizd a fő irányvonalaidat és ne félj módosítani őket a tapasztalatok és az új körülmények alapján!

Mint minden meetupon, most is kisorsoltunk három könyvet, ezek voltak:

  1. Tóth Ádám kedvence: Robert Greene: A kiválóság hatalma. 
  2. C. Szabó Helga: A kevesebb néha több című könyvével lepte meg a közönséget.
  3. Filep Szilvi pedig egy angol nyelvű “making things happen” könyvet hozott: Richard Newton, Ciprian Rusen: Dream it, do it, live it.

Jól jönne még néhány tanács és profi tervezői segítség? Akkor tervezd velünk az évet 2020. január 22-én délután a havi Workshop Wednesdays-en! Ezen a workshopon szakértői segítséget kapsz a terved finomhangolásához, inspiráló közeget az ötleteid kidolgozásához és tippekkel, tanácsokkal látunk el ahhoz, hogy képessé válj a megvalósítására is. Mert a tökéletes terv mit sem ér, ha semmi sem valósul meg belőle…

MEGOSZTÁS
Freelance copywriter, blogger, ghostwriter, storyteller. A szabadúszást az önellátó kertészkedéssel ötvöző életformát teszteli a Börzsöny egyik völgyében.