Pajkó Andi marketing tanácsadó, vállalkozásfejlesztő és a Trendalelke Vállalkozónői Reggeli alapítója. Kilenc évvel ezelőtt hozta létre azt a közösséget, amely azóta az egyik legszorosabb vállalkozói hálózattá nőtte ki magát Kecskeméten, sőt országosan is kuriózumnak számít. Nem ritka, hogy valaki Budapestről vagy épp Gödöllőről ül vonatra egy kecskeméti reggeli kedvéért. Arról kérdeztük, hogyan jutott idáig, hogyan tartja össze a vállalkozónői közösséget kilenc éve, és mit csinálna másképp, ha ma kezdene vállallkozni.
– Hogyan mutatkoznál be annak, aki most hall rólad először?
– Sok mindennel foglalkozom, de ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem: női vállalkozóknak adok önbizalmat és hitet. Marketing tanácsadónak, vállalkozásfejlesztőnek tartom magam, de nem feltétlenül a tanács az, ami a legtöbbet lendít egy női vállalkozón. Ennél többet ér, ha elkezd hinni önmagában. Néha egyetlen pozitív mondattal hosszú hetekre elegendő lendületet lehet adni valakinek. Ezért használom régóta azt a kifejezést, „női vállalkozók szárnyfejlesztője”. A logómban is ezért szerepel a szárny.
– A tanácsadás és a workshopok mellett a Vállalkozónői Reggeli és a társadalmi projektek is komoly részét teszik ki a munkádnak. Ezek is ugyanebből a szemléletből fakadnak?
– Igen, ezek olyan ügyek, amik egyszerűen megérintenek és megszólítanak. Nem azért csináljuk, hogy valamilyen “fancy” ügyet kreáljunk magunknak a “greenwashing” mintájára. Azt gondolom, hogy amióta anyává váltam, azóta nagyon nehezen megyek el a nehéz gyereksorsok mellett, különösen a mélyszegénységet illetően.
A szárnyak nemcsak a vállalkozó nőknek szólnak. A Wojtyla Ház népkonyháján évente 2-3 alkalommal vállalunk jótékonysági főzést. A Hajnalcsillag Tanodában évente harminc körüli roma gyerek komplett tanszercsomagját vásárolja meg a közösségünk. Tavaly ez a beiskolázás kilencszázezer forintot tett ki. Van egy „Menő a melóm” nevű pályaorientációs sorozatunk is a tanodában, ahol különböző szakemberek mesélnek a gyerekeknek a munkájukról és a lehetőségekről, majd egy játékos, interaktív foglalkozással meg is mutatják azt.
Szóval igen, szárnyakat adok. Leggyakrabban vállalkozó nőknek, de a közösség erejével igyekszek másokon is segíteni.
– Hogyan kerültél erre a pályára? Turizmust tanultál, most mégis egész mással foglalkozol.
– Úgy képzeltem, hogy életem végéig ebben a szakmában fogok dolgozni, mert tényleg közel áll a szívemhez. Dolgoztam utazási irodában és egy turisztikai komplexumban is, de a turizmus és a család két egymással nehezen összeegyeztethető dolog. Hétvégén, ünnepnapokon, nyáron végig dolgozni, – ezt anyaként már nem tudtam vállalni.
Közben volt egy családi vállalkozásunk is, aminek én voltam az ügyvezetője, és ott már belekóstoltam a vállalatvezetési feladatokba. A családomban sokan vállalkoztak, így ez a szemlélet nagyon erős volt az életemben. Akárhányszor alkalmazott voltam, azt éreztem, hogy bizonyos dolgokat másképp csinálnék. Emellett azt is nehezen viseltem, hogy nem én osztom be az időmet.
Az első saját vállalkozásomat a gyerekek születése után alapítottam. Ez volt a Trendalelke online magazin. Nőknek szántuk, de egy idő után sokkal inkább lokálpatrióta magazinná vált emberközpontú tartalmakkal, interjúkkal, riportokkal.
– Mik a terveid a magazinnal? Egy ideje nem nagyon hallani róla.
– Az elején egyedül vittem, aztán egy nap kaptam egy önéletrajzot Sárdi Barbitól, aki újságírónak jelentkezett. Együtt nagyon jó csapatot alkottunk, és hosszú évekig együtt dolgoztunk. Aztán Barbit elcsábította a színház, ez pont egybeesett a COVID-dal, ami mindent leállított. Akkor döntöttem, hogy egy időre parkolópályára teszem a projektet. Jó pár év után el is fáradtam benne.
De megvan az irány, amit el tudok képzelni folytatásként. Más névvel, innovatívabb tálalásban. Reményeim szerint hamarosan visszatér.
– A magazin mellett 2017-ben elindítottad a Trendalelke Vállalkozónői Reggelit is. Honnan jött ez az ötlet, és mi kellett ahhoz, hogy végül belevágj?
– A kudarctól való rettegés sokáig visszatartott. Évekig aszaltam magamban projekteket, mert attól féltem, mi lesz, ha nem sikerül. Mi van, ha senki nem jön el? Amikor azt éreztem, hogy az agyalás már több energiát visz el, mint amennyit ad, rájöttem: vagy el kell engedni, vagy meg kell csinálni.
A Trendalelke Vállalkozónői Reggelik elindításához a döntő lökést Czagler Zsuzsa adta. Láttam őt a Nőnek lenni jó konferencián: komoly multis karrierrel a háta mögött, a színpadon elmesélte a megküzdéseit, majd egyszer csak kiszállt a magassarkújából és elkezdett táncolni. Valami olyat mutatott meg magából, amit ritkán látni egy színpadon. Pontosan az az önazonosság sugárzott belőle, amire én is vágytam.
Amikor meghirdette, hogy ügyfeleket keres a coaching gyakorlatához, rögtön jelentkeztem. Összesen három alkalommal üléseztünk. Az első után azt mondta: „Mindened megvan ahhoz, hogy ez működjön. Akkor miért nem csinálod?” A másodikra már annyi mindent előkészítettem, hogy felkiáltott: „Úristen, ez készen van.” Ennyire ki volt érlelve bennem a projekt.
– Hasonló közösségek tucatjai indulnak el és szűnnek meg, ezzel szemben a Trendalelke Válalkozónői Reggeli 9 éve kitart. Mi a titok?
– Szerintem a közösségépítés nagy trend az utóbbi években, de nagyon kevesen csinálják jól. Én értékvezérelt vagyok, és az alapelvem egyszerű: azt szeretném, hogy mindenki értéket vigyen haza. Tudást, inspirációt, vagy egy új ismeretséget. Ha ez valami miatt nem sikerül, akár csak egyetlen embernél, egyetlen eseményen, nagyon rosszul érzem magam. Szerintem ez az, ami megkülönböztet minket a legtöbb hasonló kezdeményezéstől.
– Hogyan tudtál ennyire összetartó közösséget építeni?
– Ehhez három főbb szerepben kell helytállni. Az első a gondoskodó tyúkanyó: óvóan terelgeted a csibéidet, ott vagy velük a nehéz pillanatokban. Amikor látom, hogy valaki rossz passzban van, odanyúlok a hóna alá, meghallgatom, és megerősítéseket adok neki, amiből lendületet vehet.
A második a határozott diktátor. Nem adok teret olyanoknak, akik csak vinni akarnak ebből a közösségből, de adni bele nem. Továbbá minden témának kapcsolódnia kell a vállalkozásfejlesztéshez, ebből soha nem engedek.
A harmadik a bölcs Buddha: néha a legjobb, amit tehetsz, ha háttérbe húzódsz, és hagyod, hogy a dolgok maguktól történjenek.
Van egy zárt Facebook csoportunk, ahova csak az jöhet be, aki járt már valamelyik reggelinken. Tudatosan döntöttem így: nem a nagy létszám volt a cél, hanem egy biztonságos közeg, ahol lehet őszintén kérdezni és ötletelni. Aki egyszer leült közénk, adta az arcát. Ez önmagában egyfajta szűrő.
– Sokat beleraksz a közösségépítésbe, de mit veszel ki belőle? Van valami, amit másképp csinálnál?
– Sokan mondják, hogy ami nálunk van, az egészen különleges, az ország egyik legjobb üzleti közössége, amely 2022-ben elnyerte a Bridge Budapest Innovatív Üzleti Közösség címet is. Büszke vagyok erre, de be kell vallanom: az üzleti érdekeimet néha elfelejtettem, és ezt a közösséget kissé elkényeztettem. Amikor üzleti modellt szerettem volna váltani és éves előfizetéssel működtetni a tagságot, nem örültek a résztvevők. Tudom, hogy miért: a célcsoportom nők, anyák, akik gyerekeket vagy idős szülőket gondoznak, és nem mernek hosszú távon elköteleződni az éves tagság mellett. De az, hogy kilenc éven át minden hónapban kampányolnom kell azért, hogy a rendezvény megteljen, nagyon fárasztó. A nyár egyik nagy feladata, hogy ezt a két nézőpontot közelítsem egymáshoz.
– Volt olyan előadó, aki igazán megváltoztatta a gondolkodásodat?
– Igen, kettő is eszembe jut. Tavalyelőtt novemberben járt nálunk Góg Anikó, alias Crazy. Megkérdeztem tőle, hogy mennyit tervez egy-egy új projekt kapcsán. Azt mondta, nem sokat: kitalálja, végiggondolja, aztán csinálja. Ez önmagában is elgondolkodtatott, de volt egy másik mondata, ami azóta is visszajön. Valaki megkérdezte tőle, mi van, ha futni indulna, de esik az eső. “Felveszek egy esőkabátot, és megyek” – felelte. Mert olyan még soha nem volt, hogy elment edzeni, és megbánta volna. Ezt azóta sokan idézik a közösségben, és nem véletlenül. A vállalkozás is pontosan erről szól.
Tavaly májusban pedig Dr. Árvai Anita is járt nálunk, aki nagyon őszintén mesélt a nehézségeiről, a válásáról és az ezzel összefüggő vállalkozói hullámvölgyekről. Mondta, hogy egy idő után el kell engedni az elemzést, és el kell kezdeni csinálni. Ha csinálod, annak van eredménye. Mindkettőjüktől ugyanazt a leckét kaptam: kevesebbet tervezni, többet lépni.
– 2026-ban ünnepeltétek a reggeli kilencedik születésnapját. Mesélj a rendezvényről!
– A kilencedik évfordulóra valami különlegeset akartam. Általában kívülről hívunk szakértő előadókat, ha nincs rá megoldásunk Kecskemétről, de ezúttal nem marketing témát akartam, hanem olyat, ami igazán ünnepi. Azt a döntést hoztam, hogy azokat a vállalkozónőket állítom a középpontba, akik egyébként ugyanott ülnek a hallgatóság soraiban, ahol mindenki más. Egyek közülünk.
Ez azért fontos, mert ha valaki, aki ugyanonnan indult, ugyanolyan kihívásokkal küzdött, őszintén elmesél egy tanulságot, az sokkal mélyebben megérinti az embert, mint egy külső előadó. Ha neki sikerült, akkor nekünk is sikerülhet.
Eredetileg kilencen lettek volna, de végül hatan tudtak ott lenni: Petróczi Réka, Járomi Éva, Pázmány Patrícia, Adamik Zsani, Csomósné Verebéli Apollónia és Barnáné Bozorádi Petra. Mindannyian másfelől közelítették meg, mi kell egy sikeres vállalkozáshoz. Rékával a maximalizmust és a prémium pozícionálást jártuk körül. Patríciával azt, hogyan lehet országos ismertséget szerezni egy ruházati vállalkozásban, ahol szinte minden utcasarkon versenytárs van. Évával azt, milyen introvertált vállalkozóként csapatot, céget építeni. Zsanival a kudarcról beszélgettünk; mit tesz egy önismereti szakember, amikor ő van a gödör alján. Apolkával az időmenedzsment volt a téma: hogyan kezeli egyszerre a francia tanítást, a kanalak készítését és az új tiszaalpári vendégházat. Petrával pedig a feladatmenedzsmentről és az önképzésről volt szó; neki elképesztően jó rendszerei vannak.
– Hány aktív tagja van most a közösségnek?
– A csoportunkban kétszáz körül vagyunk, de a pontos szám nem sokat mond. Az aktivitás mindig az élethelyzetektől függ. Például egy gyermekszületés, egy betegség, vagy munkahelyi változás mind befolyásolják, ki mikor tud szorosabban kapcsolódni. Ami viszont nem változik, hogy mindig támogatjuk egymást. A vásárlásainkkal, megrendeléseinkkel éppúgy, mint azzal, hogy bárkit felhívhatsz ebből a közösségből, és segíteni fog. De a támogatás nem csak ebben nyilvánul meg. Közös ötletelések, együttműködések, kooperációk is születnek. Volt, aki a reggelin talált üzleti partnert, volt, aki egy egész új szolgáltatást épített fel egy másik taggal együtt. Együtt tudunk örülni a másik sikereinek is, ami egyáltalán nem magától értetődő. Én itt egy második családot kaptam.
– Mesélj ezekről az együttműködésekről. Mondanál néhány példát?
– Az egyik legrégebbi partnerség a Petróczi Réka és Farkas Ágota koprodukciója. Réka fotós, Ágota stylist és színtanácsadó. A reggelin ismerték meg egymást, majd közösen gründoltak egy prémium brand fotózás-szolgáltatást, és hosszú évek óta együtt dolgoznak.
Aztán ott vannak azok az alkalmak, amikor Fehér Anna a Koch Borház színeiben különleges eseményeket szervezett a közösségünkkel: Vincze Izával élményfestést, Sebők Vakulya Gizivel jógát a borházban, Szilberhornné Csillával varrós workshopot.
Nekem is van egy közös projektem Adamik Zsanival, az Elcseszett Sztorik Estéje. A sikereket mindenki szívesen megmutatja, a kudarcokat viszont inkább elrejtjük, mintha azok nem tartoznának hozzá a vállalkozói úthoz. Pedig hozzátartoznak. Ha valaki őszintén elmondja, hol rontotta el, és hogyan állt fel utána, azzal sokkal többet ad a többieknek, mint egy tökéletesre csiszolt sikertörténet. A kudarc nem tetoválás, csak egy kis horzsolás. Két alkalommal volt már Elcseszett Sztorik Estéje vállalkozói témában, idén ősszel pedig gyermeknevelési témában folytatjuk a sorozatot.
– Ennyi év tapasztalat és tanácsadás után mit gondolsz, mik a leggyakoribb hibák, amiket a vállalkozók elkövetnek?
– Az első: akinek rossz a marketingje, az nyugodjon meg. Ez fejleszthető. A lényeg, hogy legyen nagyon jó a termék és a szolgáltatás. Ha fordított a helyzet, és a marketing sokkal jobb annál, mint amit valójában nyújtasz, az nem szerencsés. Ez mindig kiderül, és sosem végződik jól.
A második hiba az örök tökéletesítgetés. Sokan addig csiszolják a terméküket a négy fal között, amíg végül piacra nem dobják, és csak akkor derül ki, hogy a vevőknek egészen mást kell. Volt nálunk olyan vállalkozónő, aki szinte mindent megváltoztatott a szolgáltatásán, miután kipróbáltuk élesben. Az ilyen teszteket egyébként sokszor a közösségen belül szoktuk elvégezni: megmutatja az ötletet, a csoport visszajelez, és már az elején kiderül, mi működik és mi nem. Ez felbecsülhetetlen, hiszen egyszerre kapsz több tucat vállalkozói szempontot, és a hibák kiszűrhetők még azelőtt, hogy pénzt és energiát öltél volna bele. A minimálisan életképes verziót kell először letesztelni. Rengeteg felesleges körtől és veszteségtől megkímélheted magadat.
A harmadik a láthatóság hiánya. A legtöbb női vállalkozó idegenkedik attól, hogy megmutassa magát, de ez nem opció, hanem alapfeltétel. Meg kell találni, hogyan működhet ez önazonosan. Név és arc nélkül ma már senki nem találja meg a vevőit.
– Biztosan akadt olyan is, aki mégsem talált helyet magának a közösségetekbe. Hogyan kezeled ezt?
– Ennyi idő alatt, és ekkora létszámnál ez óhatatlanul előfordul, de nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki nem passzol közénk. Akik nem érzik jól magukat közöttünk, azok maguktól kikopnak. Erőltetni nem lehet, de nem is érdemes.
– Mit üzensz azoknak, akik még mindig félnek eljönni?
– Múltkor valaki azt mondta, hogy azért nem jött még el, mert megnézte a képeket, és mindenki olyan tökéletesnek tűnt. Ezt határozottan kikérem magunknak. Egyikünk sem tökéletes vállalkozó, de egy vagy akár több területén mindenki valamit nagyon jól csinál.
A másik gyakori kifogás, hogy nem ismer ott senkit. De szinte mindig kiderül, hogy valaki ismer valakit, aki ismer valakit és ez elég a kezdéshez. Emellett mindig odafigyelek arra, hogy olyanok kerüljenek egy asztalhoz, akik között van kapcsolódási pont, – még ha ők erről még nem is tudnak.
Azt üzenem nekik, hogy tegyék félre a félelmeiket, és adjanak egy esélyt a dolognak. A vállalkozói magány létező fogalom, de nem kötelező választani. Együtt minden jobb, ha erre szocializálódtunk az évezredek alatt, vállalkozóként miért ne így gondolkodnánk?
– Merre tart a Trendalelke? Mik a terveid a következő egy-két évre?
– A magazin reményeim szerint idén visszatér, új névvel, innovatívabb formátumban. A Vállalkozónői Reggeli is megérett a változásra, és az egyik nyári fő projektem lesz átgondolni, merre viszem tovább. Valami megújulás biztosan jön, és az is elképzelhető, hogy új nevet kap.
A Hajnalcsillag Tanodával kapcsolatban tervben van egy egyesület, ahol nemcsak a mi közösségünk, hanem bárki csatlakozhatna a gyermekek támogatásához. Emellett a Kecskemét, történetek akvarellek könyv második részének is hamarosan nekiállunk.
Van még egy projekt, amiről szeptemberig nem beszélhetek részletesen, de annyit elárulhatok, hogy egy olyan kezdeményezés lesz, ami mikro- és kisvállalkozásoknak segít ismertebbé válni Kecskeméten. Szóval projektekben nincs hiány. Csak az idő kevés.
Pajkó Andi hosszú évek után is ugyanolyan lelkesedéssel ül le minden reggelin, mint az első alkalommal. Talán mert tudja, hogy minden egyes asztalnál ott ül valaki, akinek csak egy kis bátorítás hiányzik. Szárnyakat adni nem látványos munka. De hosszú távon ez az egyetlen, ami igazán számít.
A közösség ereje nem csak Kecskeméten működik. Ha te is hiányolod ezt, a Freelancer Fesztiválon hozzád hasonló szabadúszókkal találkozhatsz.
