És neked mi a társadalmi hatásod? II.

Kinőttük a világot. A technikai fejlettségnek olyan szintjén vagyunk már, hogy a tisztán profitfókuszú működés veszélyessé vált a másodlagos hatások miatt. Az új irány még nincs meghatározva, de sokan keresik. Addig is, itt van 10 projekt, amelyek valós problémák megoldásához rendelnek üzleti célokat. Az első részben a társadalmi kihívásokra fókuszálunk, a másodikban a fenntarthatóságra.

Ahogy korábban is írtuk, a Social Impact Award (SIA) egy 2009 óta sikeresen működő képzési és támogatási program fiataloknak (14-30 éves korosztály). 

A program résztvevői segítséget kapnak innovatív üzleti megoldások kidolgozásában és megvalósításában, ha az ötlet releváns válaszokat ad korunk legfontosabb társadalmi és környezeti kihívásainak valamelyikére. A zsűriben többek között az Indotek, mint a program fő támogatója,az Erste Bank, különböző befektetési alapok képviselői, és két korábbi díjazott foglal helyet. A 2021-es győztesek a pontegyenlőség miatt az eredeti nyolc csapat helyett tízen lettek.  

Az alábbiakban bemutatjuk, milyen ügyekkel és projektekkel lehet ma ilyen támogatást nyerni, hátha nektek is segít a vállalkozásaitok tevékenységének alakításában.

Most a fenntarthatósági projekteket vesszük szemügyre, az előző részben a ‘közösségi’, társadalmi szekció nyerteseiről olvashattatok.

1. Redo Fashion

A Redo Fashion halmozza a hatásokat – egyszerre többféle negatív társadalmi jelenséget kívánnak tompítani. A divatmárka szabászati hulladékból dolgozik, a termékeket pedig megváltozott munkaképességű személyek gyártják. 

Az etikus divat nem előzmények nélküli már Magyarországon sem. A Redo Fashion azzal különbözteti meg magát, hogy kifejezetten a tinikre és huszonévesekre koncentrál, nekik készítenek kiegészítőket. A divatkiegészítők piaca egyébként is a legszennyezőbbek közé tartozik, amelyekre még nem sokan specializálták magukat, talán mert komplett ruhakollekciókat egyszerűbb és kifizetődőbb a nulláról fenntartható módon előállítani. 

A csapat a fast fashion ártalmait szeretné csökkenteni, de a nyesedékek, hulladékok “beszállítói” között már most is vannak magyar ertikus divatmárkák is.

2. Aranyani

Magyarul is jól csenghet az, hogy “Arany Ani”, de a név a nemzetközi térben az erdők és erdei állatok hindu istennőjét jelenti. Az Aranyani egy társadalmi vállalkozás formájában készülő alkalmazás, aminek a célja a fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi diskurzus és cselekvőképesség erősítése.

Végülis milyen megoldást választana egy zoomer, ha úgy érzi, hogy a klímaválság, fenntarthatóság, a zöld gondolat túlzottan átpolitizált, és nincsen “lehozva” a hétköznapok szintjére, megoldásközpontú módon? Egyértelmű: csináljunk rá appot!

Az alkalmazás egyszerre szolgáltat informatív cikkeket a tudományos háttérről, kínál a személyes életünkben alkalmazható tippeket, és működik egyfajta közösségi hálózatként.

Az Aranyani csapatának egyik motivációja, hogy unják már a depressziót és kilátástalanságot, amit ezt az egész témát belengi, ehelyett inkább a közösségre, infómegosztásra és játékokra helyeznék a hangsúlyt, akár kollaborálva az ismertebb zöldszervezetekkel is.

3. Női Történet Fonó

A coworking igazi őstípusa a fonó kellett, hogy legyen. Elvileg egy munkavégzésre közösen használt tér, de valójában mindenki tudja, hogy sokkal-sokkal több annál, egy adott településrész közösségi életének központja, kulturális archívum.

Ahogy a hétköznapi élethez tartozó fizikai munkák kikoptak az életünkből, úgy vesztek el a másodlagos értékeik is, valószínűleg ezért hozza vissza nevében ezt a régi fogalmat a Női Történet Fonó.

Ez az új, XXI. századi fonó egy egy olyan művészetterápiás eszközöket használó alkotói csoport, ahol a közösséghez tartozás és az alkotás gyógyító hatásait megélve a résztvevők újrahasznosító technológiákkal, saját és közös élményeken alapuló tematikákon keresztül készíthetnek tárgyakat, amelyek értékesítése bevételi forrást is jelent nekik. 

Egy olyan teret szeretnének biztosítani ezeknek a nőknek, ahol biztonságban, szakemberek segítségével oszthatják meg történeteiket. A csoportterápia egyik fő hatásmechanizmusát, az izoláció érzésének feloldását közösségi élményeken keresztül szeretnék felhasználni a cél elérésére.

 A saját élmények csoportos feldolgozása és egy stabil közösségbe tartozás nagyban hozzájárulhat a résztvevők mentális egészségének javulásához. A csoport önismeretfejlesztő hatásainak köszönhetően a tagok önreflexiója, saját helyzetükre való árnyaltabb rálátásának fejlesztése is célja az NTF csapatának.

“Hagyományos értelemben vett női munkákat újraértelmezve szeretnénk tárgyakat készíteni, és ezzel elősegíteni a résztvevők női ’empowerment’ folyamatát, az alkotás különböző módjain keresztül kreativitásuk fejlődését, ami életük különböző területeire kihathat.” 

4. Green Digital

A Green Digital interaktív online képregényekkel alakítaná a felnövő generációk ökotudatosságát. A projekt olyan módszereket, lehetőségeket és megoldásokat mutat be a képregények történeteiben, amelyek megismerése és használata a környezettudatosságon túl gyakorlati eszközöket is ad

A történetek főszereplője helyett a felhasználó hozhat döntéseket egy-egy szituációban, amelyek hatással vannak a történet alakulására. A projektanyag szerint ilyen jellegű interaktív képregényekből nagyon kevés van, a környezettudatosság témája pedig még alig jelenik meg. 

Egyes döntések környezettudatos döntések, amelyet környezetbarát pontokkal jutalmazunk. Ezek azonnali visszacsatolások, pozitív megerősítések felhasználóink számára.

Minderről nehéz bármit előre megmondani, a képregények szeptemberben indulnak el, akkor majd kiderül, mennyire ütősek és működőképesek.

5. Gardio

A Gardio egyszerre segítené a maradék élelmiszerek okos elosztását és a kertészkedést, amivel az élelmiszer-mentést és a részleges önellátás eszméinek terjesztését támogatná.

Szinte az összes háztartásban folyamatosan keletkezik élelmiszer-felesleg. Ennek csak egy kis része jut el másokhoz ajándékozás formájában, vagy tartósítják (fagyasztás, befőzés). A java része megy a kukába (pedig itt még lehetne ártalomcsökkenteni komposztálással, de ez nem széleskörű megoldás).

A fő probléma, hogy az emberek sok esetben nem is nagyon tudják, mit tudnának kezdeni a keletkező élelmiszer-felesleggel, illetve aránytalan ügyintézési terhet jelentene számukra ennek a megszervezése.

A Gardio egy olyan alkalmazás, amely ezt a folyamatot tenné szinte automatizálttá. Egyrészt a magánszemélyeket, háztartásokat összeköti a szervezetekkel, másrészt személyre szabott szakmai segítséget nyújt az otthoni önellátó kert kialakításához és fenntartásához.

A Gardio egy pilotidőszakkal indulna el, Budaörsön. Ha sikerülne a kritikus tömeg elérése a felhasználók számában, akkor az alapítók reményei szerint az app ilyen lokális hatásokat generálhat:

– lehetővé válik az élelmiszer-felesleg gyors bejelentése, bármikor, bárhonnan,

– jótékonykodásra, önkénteskedésre inspirálódnak a felhasználók, azonnal elérhető programokkal  

– személyre szabott segítséget kapnak a fenntartható otthoni kertészkedéshez

– csökken a pazarlás, segítséghez jutnak a rászorulók

Ezek voltak tehát 2021 legizgalmasabb olyan üzleti kezdeményezései, amelyekkel fiatalok próbálnak direktben ellene hatni a különböző válságjelenségeknek. Ezekből pedig nincs hiány. Reméljük a freelancerek között is egyre többen lesznek olyanok, akik valamilyen társadalmi probléma felszámolására tudják alapozni akár saját egzisztenciájukat is. Remélhetőleg egyre több olyan program lesz, mint a Social Impact Award, amelyek platformot tudnak biztosítani az ilyen elképzeléseknek, és egyre több fény vetül rájuk a legújabb tech startupok mellett.

Freelance copywriter, blogger, ghostwriter, storyteller. A szabadúszást az önellátó kertészkedéssel ötvöző életformát teszteli a Börzsöny egyik völgyében.