Mindig is érdekelt, milyen lehet egy New York-i marketing konferencia, így idén elhatároztam, hogy elmegyek a Digital Agency Expóra (szeptember 17-19.), ahol kifejezetten marketing ügynökségek tartottak előadást marketing ügynökségeknek – meg persze mindenkinek, aki érdeklődött a téma iránt. A rendezvény ebben az évben a vállalkozásunk fejlesztésének témaköre mentén szerveződött: hogyan növeljük ügynökségünket bevétel és munkatársak terén egyaránt. 

A három nap három jól körülhatárolt témát dolgozott fel: az első az ügyfélszerzésé volt, a második napon a szerződéskötés és onboarding rendszerek kapták a főszerepet, végül pedig a „3P szentháromságáról” szólt az utolsó nap (price, package, positioning).

Az első napon a rendezvény megnyitóját követően Ryan Deiss, a DAX főszervezőjének előadását hallgathattuk meg, akinek három fontos mondanivalója volt. 

  1. Könnyen előfordulhat, hogy többé már nincs is szükség marketing ügynökségekre (meglepően sok freelancer és solopreneur is volt a konferencián). Neki ugyanis az az elmélete, hogy a marketing szépen lassan átalakul, és úgy fog működni, mint a hollywoodi filmgyártás: „összeáll rá a csapat, a kampány elkészül, lefut, majd a csapat szétszéled”. 
  2. Az előző gondolatot tovább gördítve második fontos megállapítása az volt, hogy mindenkinek pontosan kell tudnia, milyen szerepet tölt be a csapatban, mert az egyéni teljesítmény adja a munka eredetiségét és hatékonyságát. Kiemelte példaként azt a gyakori problémát, amikor a „director” és a „specialist” egy projekten belül egy és ugyanazon személy, miközben ezek a feladatok teljesen elkülönülnek (éppen úgy, ahogy egy filmforgatás esetében). 
  3. A fentiek után kitért arra, hogy szerinte miért az e-mail marketing lesz újra a legfelkapottabb formája az online marketingnek, és mindez milyen lehetőségeket rejt még magában.

Ryan előadása után két teremben folytatódott tovább a program olyan előadók prezentációival, mint Jackie Hermes: The Accessibility Approach to 4Xing Your Agency, Roland Frasier: The Customer Experience Elevator vagy Jennifer Hudye: How To Write Copy That Attracts High Level Clients.

Rengeteg hasznos tudást szereztem új stratégiák építése, rendszerek létrehozása terén, amit azonnal kamatoztatni is tudok az ügyfeleim kezelésénél. A Customer Experience Elevator például egy olyan „játék” volt, amit kifejezetten ajánlanék magyar vállalkozók számára is. Az előadók és a mikrofon előtt felsorakozó nézők az előadás időtartama alatt érdekes történeteket meséltek, amelyek központi témája volt valamely extra, szokatlan, de magas színvonalú plusz szolgáltatás nyújtása ügyfeleik számára, ezzel érve el a szolgáltatáshoz kapcsolódó élmény egyediségét. Itt extra pontokat kapott, aki egy nyilvánvaló gyengeségét alakította a legfeltűnőbb előnyévé. Olyan sztorikat képzeljünk el például, amikor a tanácsadás keretein belül az egyes cégek nem csupán elmondják ügyfeleiknek, miképpen működjenek együtt, például milyen grafikát képzelnek el a kreatív terveken, hanem ezt azonnal, már a tanácsadás időtartama alatt meg is alkotják. 

Másik érdekes példa volt annak bemutatása, hogyan lehet az ügyfeleid közé invitálni azt a pesszimista partnert, aki már számtalanszor próbálkozott ügynökségekkel együttműködni, de mindannyiszor elégedetlen maradt, így nehezen meggyőzhető az ügynökségek nyújtotta előnyökről. Nehézkesen, de belemegy, hogy a te ügynökségeddel tegyenek egy utolsó próbát, tehát örömmel elvállalod a megoldandó feladatot. Ezzel együtt tudod, hogy stresszes lesz az együttműködés, hiszen már előítéletekkel indul a dolog azzal kapcsolatban, hogy sikerülni fog-e. Ekkor jön a csavar, mert amellett, hogy elkezded a projektet, egyúttal hívsz a cégükhöz egy masszőrt, aki végig masszírozza a cégnél dolgozókat, ezzel is hangsúlyozva az üzenetet, hogy „nyugalom, minden megoldódik”.

Még számos ilyen és ehhez hasonló példát kaptunk a nap folyamán kreatív együttműködésre és ügyfélkezelésre, amelyek mindegyike szórakoztató módon, de szigorúan életszerű megoldásokkal világította meg az ügyfélszerzés nehézségeit.

A második nap eleve izgalmasnak ígérkezett: érezhető volt a levegőben, hogy sokan ezt a napot várták a leginkább, amikor Gary Vaynerchuck, a VaynerMedia CEO-ja tart előadást.

Előtte még Rachel Tipograph prezentációját kísérhettük figyelemmel, aki a MikMak CEO-ja, és öröm volt látni, hogy fiatal kora ellenére ő milyen csúcsokat tudott elérni a szakmájában, amelyekről itt röviden beszámolt. Ha valaki nem ismerné a MikMak-et, ez egy Wish jellegű, tárgyvásárló oldal, ahol egyszerű képek helyett reklámvideókkal hívhatjuk fel a vásárlók figyelmét a termékekre.

Ezek után következett maga Gary Vee, akit láthatóan senkinek sem kellett bemutatni, és egy nagyon rövid felvezető után egyből be is dobta a „Q & A”-t, amire minden résztvevő, akiknek kérdései voltak, felsorakozott a mikrofon elé, hogy fel is tegye ezeket. Gary végig a tőle megszokott, közvetlen stílusban kommunikált, ez alkalommal sem okozott csalódást. Véleménye szerint az elkövetkező időszak az e-mail marketing másodvirágzását fogja majd hozni, emellett pedig a LinkedIn és a TikTok válik a két leghatásosabb platformmá, ahol organikusan (vagy nagyon olcsón) el tudjuk érni célközönségünket, így mindenképp érdemes kitanulni ezen platformok csínját-bínját.

Aki esetleg nem ismerné őt, az itt tudja megnézni a videóit: https://www.youtube.com/channel/UCctXZhXmG-kf3tlIXgVZUlw

Előadása után gyorsan távozott a színpadról, de szerencsére nem ment messzire, és volt még lehetőség találkozni és személyesen beszélgetni vele.

Az utolsó napon már láthatóan kevesebben voltak a konferencián, ami így számomra még több lehetőséget kínált arra, hogy személyes ismeretségbe kerüljek a részvevőkkel, vagy becsatlakozzak az előadók köré szerveződő beszélgetésekbe. Ez inkább amolyan workshop-nap volt számomra, sok praktikus infóval és még több új ismeretanyaggal.

Összességében hihetetlen élmény volt a New York-i Digital Agency Expóra kijutni, amely lehetőséget adott a világ élvonalában tevékenykedő üzletemberektől tanulni. Továbbra is úgy gondolom, az utazást legjobban a tanulással lehet összekapcsolni, így érdemes úgy utazni, hogy egyúttal valamilyen konferencián vagy networking eseményen is részt veszünk. Ezzel ráadásul nem csak magunkat fejleszthetjük, de lényegesen egyszerűbben találhatunk új partnereket és ügyfeleket is üzleti tevékenységünk számára.

MEGOSZTÁS
Főállású szabadúszó, változatos ügyfélkörrel és számos izgalmas saját projekttel. Az Év szabadúszója díj nyertese 2018-ban. A FreelancerBlog szerkesztőségének oszlopos tagja, a Nomad Cruise állandó vendége, a MentorTribe egyik alapítója, 2019-ben pedig elindította kifejezetten szabadúszóknak szóló 3 hónapos mentorprogramját, a freelancerleszek.hu-t.