A hat éve indult Budapest Startup Safari hazánk eddigi legnagyobb online konferenciájaként jön idén is, április 21-23 között, több mint 150 előadással, workshoppal és interaktív programmal, melynek során a számos hazai szakember mellett a világ 18 országából bejelentkező előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Minden esemény utólag is visszanézhető lesz, exkluzívan a résztvevők számára. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákat is kínál a program, angol és magyar nyelven egyaránt – mindössze egy moziélmény áráért.
A három napos fesztivál alatt, amellett, hogy sokat tanulhatunk az automatizáció, a mesterséges intelligencia, a hálózati gondolkodás szerepéről, a transzformatív digitális megoldásokról, a UX és a UI rejtelmeiről, a kibervédelem aktualitásairól – és sok más olyan témáról, melyek segítenek eligazodni és megtalálni a helyünket a a digitális ökoszisztémák jövőjében. Arról is szó lesz, milyen új kihívások elé állította az innovatív vállalkozói szektort a koronavírus járvány, hogy hogyan és milyen eszközökkel fogunk dolgozni, közlekedni, utazni, kereskedni a járvány után, hogy milyen szerepe van a technológiának ma az egészségügyben, az agráriumban, a kereskedelemben és a privát életünkben.
A Startup Safari idén együttműködve a Startup Hungary, a Design Terminal, a Startup Campus, az INPUT Program és az NKFIH szervezetekkel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy körüljárja: hogyan fest a magyar startup világ, és milyen helyzetben van nemzetközi mércével mérve, milyen mérföldköveket láthat maga elött a hazai ökoszisztéma abban, hogy felzárkózzon az esetleges lemaradásai tekintetében. De természetesen sok inspiráló sikertörténetet is meghallgathatunk, amelyek segítenek megérteni az erősségeket és a lehetőségeket a startup alapítás előtt állók és a szcénában már nyakig benne lévők számára is. Szó esik majd fenntarthatóságról, társadalmi felelősségvállalásról, szellemi tulajdonaink védelméről és esélyegyenlőségről is.
Az előadásokon és előadókon keresztül olyan cégek kulisszái és történetei mögé lehet bepillantást nyerni, mint a Microsoft, a Grow with Google, a Morgan Stanley, az SAP, a Szellemi Tulajdonjog Nemzeti Hivatala, a Slack, a Shapr3D, a Norrsken, a 500 Startups, a SEON, a ShiwaForce, a Supercharge, a Prioris Marketing, a Bitninja, a Blue Colibri App, a Briefly, a Parkl, a GreenGo, a Turbine, az Appercell, a Solvo Biotech, a Publishdrive, a BookR Kids, a Munch.hu, a Trax Retail, a Datapolice és még sokan mások. Idén először a következő generáció innovátoraival is megismerkedhetünk, ugyanis a Budapesti Műszaki Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös szervezésében a Startup Safari első napján kerül megrendezésre a Danube Cup hallgatói ötletverseny döntője.
A résztvevők természetesen a startup ökoszisztéma legfontosabb szereplőivel, a befektetőkkel is találkozhatnak – például egy olyan egyedülálló formátum keretében, mint a Reverse Pitch program, ahol egy szerepcsere történik – és a program során a startupok izzaszthatják a keresztkérdéseikkel a befektetőket. De a befektetőkhöz az idei Safarin lehetőség nyílik 1on1, azaz egyszemélyes időpontokat is foglalni – itt az OXO Holdings és a Hiventures befektetői mellett Balogh Péterrel is találkozhatnak a vállalkozni vágyók és a startupperek. A workshopok esetében is igencsak interaktív tudásmegosztásra lehet számítani, ugyanis ezek esetében maximum 25 fő csatlakozhat a szakértőkhöz – itt lehetőség nyílik a saját üzleti folyamataikat jobban megérteni, gyakorlati tippeket kaphatnak termékfejlesztéstől a marketingen és értékesítésen át a validációig sok hasznos témában, de nagy hangsúlyt kap az önismeret és a személyes skillek fejlesztése is.