Ha már egy ideje motoszkál benned a gondolat, hogy saját vállalkozást indíts, ehhez 2026-ban is komoly állami segítséget vehetsz igénybe. A vármegyei kormányhivatalok által meghirdetett vállalkozóvá válást elősegítő támogatás kifejezetten azoknak szól, akik jelenleg álláskeresők, de saját lábra állnának.
Ez a lehetőség nemcsak anyagilag segít, hanem abban is, hogy tisztábban lásd, hogyan indulj el, és ne vakon vágj bele a vállalkozásba.
A támogatás feltétele a kötelező felkészülési kör
A program két egymásra épülő szakaszból áll. Első körben egy felkészítő folyamaton kell részt venni, ami általában körülbelül egy hónapig tart, és egy olyan gyakorlati képzést jelent, ahol megtanulod a vállalkozás indításához szükséges alapokat, és elkészíted a saját üzleti tervedet. A folyamat végén ezt a tervet elbírálják, és ha elfogadják, tanúsítványt kapsz.
Fontos, hogy már ide sem automatikus a bekerülés. A jelentkezők közül a kormányhivatal kiválasztja azokat, akiket alkalmasnak tart, például egy beszélgetés vagy felmérés alapján.
Mekkora támogatást lehet kapni?
Ha sikeresen végigmész a felkészítő szakaszon, akkor jöhet a támogatási kérelem. Kétféle támogatás érhető el, amelyeket sok esetben együtt is lehet igényelni. Az egyik egy havi juttatás, amelyet 6 hónapon keresztül folyósítanak. Ennek összege 2026-ban a minimálbérrel egyezik meg, vagyis havi 322.800 forint. A másik egy egyszeri tőketámogatás, amelyet a vállalkozás elindításához szükséges eszközökre, beruházásokra lehet fordítani. Ennek összege jellemzően 2 és 3 millió forint között alakul, attól függően, melyik vármegyében pályázol.
Érdemes azonban figyelni arra, hogy egyes helyeken önerőt is elvárnak. Ez lehet például a beruházás egy része (akár 20%), vagy egy fix összeg, de sok vármegyében egyáltalán nincs ilyen kötelezettség.
A támogatás komoly lehetőség, de egyértelmű elvárások is kapcsolódnak hozzá. A cél nem az, hogy „kipróbáld” a vállalkozást, hanem hogy valóban működőképes legyen.
A legfontosabb feltételek:
- főállású vállalkozóként kell működnöd (például egyéni vállalkozóként),
- a támogatás ideje alatt nem lehet mellette munkaviszonyod,
- a vállalkozást fenn kell tartanod meghatározott ideig (általában 12–24 hónapig, a támogatás típusától függően).
Emellett bizonyos tevékenységeket eleve kizárnak a támogatásból. Ilyenek például egyes kereskedelmi formák, pénzügyi tanácsadás, ingatlanközvetítés vagy vendéglátás bizonyos típusai.
Így néz ki a 2026-os ütemezés
A program nem egyszerre fut az egész országban, hanem vármegyénként eltérő időpontokban, gyakran több ütemben hirdetik meg az időszakokat. Ezért különösen fontos figyelni a határidőket. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük a 2026 április elején elérhető adatokat és időpontokat:
Vármegyei támogatási ütemezés és feltételek
| Vármegye / Ütem | Havi juttatás (6 hó) | Max. tőketámogatás | Elvárt önerő | Szolgáltatásra jelentkezés | Támogatási kérelem benyújtása |
|---|---|---|---|---|---|
| Budapest (I. ütem) | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | 2026. 04. 20. – 04. 24. | Szolgáltatás után |
| Budapest (II. ütem) | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | 2026. 06. 29. – 07. 03. | Szolgáltatás után |
| Budapest (III. ütem) | 322.800 Ft | Nem igényelhető | Nem kötelező | 2026. 08. 31. – 09. 04. | Szolgáltatás után |
| Baranya | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | Lezárult 2026. 03. 13-án | 2026. 05. 04. – 05. 05. |
| Békés | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Legalább 20% | Lezárult 2026. 02. 15-én | 2026. 04. 01. – 04. 06. |
| Borsod-A.-Z. (I. ford.) | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | Lezárult 2026. 03. 16-án | 2026. 05. 01. – 05. 05. |
| Borsod-A.-Z. (II. ford.) | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | 2026. 09. 07. – 09. 21. | 2026. 11. 07. – 11. 10. |
| Heves (I. ütem) | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | 2026. 03. 09. – 04. 10. | 2026. 06. 05. – 06. 14. |
| Heves (II. ütem) | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | 2026. 07. 13. – 08. 14. | 2026. 10. 01. – 10. 11. |
| Jász-Nagykun-Szolnok | 322.800 Ft | 2.000.000 Ft | Legalább 20% | 2026. 04. 10-ig | 2026. 05. 27. – 05. 28. |
| Komárom-Esztergom | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Fix 500.000 Ft | Lezárult 2026. 03. 30-án | 2026. 05. 11. – 05. 18. |
| Nógrád (1. szakasz) | 322.800 Ft | Nem igényelhető | Nincs adat | Lezárult 2026. 02. 24-én | 2026. 04. 06. – 04. 11. |
| Nógrád (2. szakasz) | 322.800 Ft | Igényelhető | Nincs adat | 2026. 08. 10. – 08. 24. | 2026. 10. 03. – 10. 08. |
| Nógrád (3. szakasz) | 322.800 Ft | Nem igényelhető | Nincs adat | 2026. 08. 17. – 08. 31. | 2026. 10. 10. – 10. 15. |
| Somogy | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | Lezárult 2026. 03. 13-án | 2026. 05. 11. – 05. 15. |
| Tolna | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | Lezárult 2026. 03. 23-án | 2026. 05. 04. – 05. 11. |
| Zala (I. ütem) | 322.800 Ft | Nem igényelhető | Nem kötelező | Lezárult 2026. 04. 02-án | 2026. 06. 04. – 06. 19. |
| Zala (II. ütem) | 322.800 Ft | 3.000.000 Ft | Nem kötelező | 2026. 07. 20. – 08. 07. | 2026. 10. 01. – 10. 15. |
Készült az 2026. április 4-én érvényes adatok alapján.
A támogatás minden vármegyében a minimálbérhez igazodik, így a havi összeg egységesen 322.800 forint. A különbségek inkább az önerőben, a tőketámogatás elérhetőségében és az időzítésben vannak. A legnagyobb hiba, amit el lehet követni, hogy lecsúszol a jelentkezési időszakról. Sok helyen csak néhány nap áll rendelkezésre, és ha kimaradsz, a következő körre akár hónapokat is várhatsz.
Megéri belevágni?
Ha valóban vállalkozásban gondolkodsz, ez az egyik legkomolyabb induló támogatás jelenleg Magyarországon. Nemcsak pénzt kapsz, hanem egy strukturált indulási folyamatot is, ami segít elkerülni a tipikus kezdő hibákat. Ugyanakkor érdemes átgondolnod, hogy ez nem egy gyors pénzszerzési lehetőség, hanem egy olyan program, ahol ténylegesen működő vállalkozást várnak el tőled. Ha viszont megvan az ötleted és a motivációd, akkor ez egy nagyon erős kezdőlökés lehet az indulásodhoz. A legfrissebb információkat a támogatásról a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalán tudod megnézni.
Ha már a finanszírozásnál tartunk, érdemes egy lépéssel hátrébb lépni, és átgondolni, hogy hosszabb távon milyen forrásból szeretnéd építeni a vállalkozásodat. A támogatás jó kezdőlökés lehet, de nem minden helyzetben ez a legjobb vagy egyetlen út. Ha szeretnéd tisztábban látni a lehetőségeket, ebben a témában ezt a cikket is érdemes elolvasni. Itt részletesen végigvesszük, hogy mikor lehet jobb döntés egy hitel, egy támogatás vagy akár befektető bevonása, és milyen szempontok alapján érdemes választani.
Ha fontos számodra a tudatos pénzügyi tervezés, és szakértői támogatással szeretnéd meghozni a következő lépést, jelentkezz a Freelancerblog stratégiai partneréhez konzultációra, ahol segítenek számodra megtalálni az optimális megoldást.




