Freelancer’s Week ízelítő: személyiségfejlesztés, pályaválasztás, bolygóvédelem

Idén, évek óta először, nem lesz Freelancer Fesztivál, kedvenc rendezvényünk egy teljes hétnyi digitális és országos online képzéssé, hibrid találkozóvá és élménytúrává mutálódott át. Ez a Freelancer’s Week, az alábbiakban pedig bemutatunk nektek öt előadót, akikkel még nem találkozhattatok a FreelancerBlog posztjaiban vagy rendezvényein, és már alig várjuk, hogy megismerjétek őket.

1. Soltész Ian

A személyiségfejlesztő guruk, trénerek, mentorok vonata zsúfolásig telt, de a mozdonyban szerintünk ma ez a jósvádájú férfiú ül. Ian képben van azzal a ma már általánosnak mondható igazsággal, hogy a személyiség igazából nem más, mint a szokásaink összessége, vagyis szabadon alakítható, ha hajlandóak vagyunk beletenni a munkát. Az a kifogás, hogy “én ilyen vagyok”, nem érv. Mindig van lehetőség a fejlődésre. 

Vállalkozóként, cégvezetőként mindenki rá van kényszerülve a konstans innovációra a saját életében is, szóval mi nagyon kíváncsiak leszünk A SZABADÚSZÁS LÉLEKTANA – BIZONYTALANSÁG, ÚTKERESÉS, SZABADSÁG ÉS ÖNMEGVALÓSÍTÁS panelre, amiben Ian csatlakozik Szabó Eszter Judithoz és Tölgyessy Zsófihoz, akikkel például ezen a meetupunkon már találkozhattatok

2. Csapó András

Csapó András nemzetközi sikereket arat folyamatosan, az elmúlt hónapokban, az “elefántos filmmel”, ami jóval azután jött ki, hogy elhívtuk a legelső podcast adásunkba, vendégnek.

Ökológiai elkötelezettségből és más kultúrák megismerésének vágyából kezdett filmezni, a víruspara miatt felhagyni kényszerült a világjárással és budapesti stúdiót épít, amiben ilyen vlogger videókat is készít, mint amiből a fenti kép származik, és amiben például a fesztiválokra járós élményeiről is mesél.

A szintén zenész Mix Levivel FREELANCING FXCKXPS – KACSKARINGÓSAN EGYENES A SZABADÚSZÓ PÁLYA, már-már népdalba illő címmel rendezett beszélgetésen osztják meg tapasztalataikat arról, milyen az amikor folyamatos újra- és újratervezés után jut el az ember a vágyai megvalósításáig, természetesen teljesen máshogy, mint ahogy gondolta, és már tele új tervekkel és megváltozott életkörülményekkel. C’est la vie, de, hogy pontosan milyen is, és hogy lehet ezt még élvezni is, arról bővebben október 21-én este hat órától!

3. Kónya Bea

Az igaz, hogy gyengéd szálak fűznek minket Kónya Beához. A Freelancer Fesztivál volt az egyik utolsó inspiráció, aminek a hatására kilépett a jó kis multis állásából és szabadúszó Instagram-marketinges lett, ami enyhén szólva kompetitív terep, de egy évvel ezelőtt már a Forbes készített vele interjút, hiszen villámgyorsan olyan ügyfélköre lett, ami bármelyik multiügynökségnek is teljesen oké lenne. ÍGY HASZNÁLD JÓL AZ INSTÁT 2020-BAN! VÁLTOZÓ SZOKÁSOK, ÚJ MÓDSZEREK címmel tehát egy igazi mesterkurzust hallgathatunk meg a jelenleg talán legfontosabb platformról, október 20-án, 13 órától. 

4. Osika Judit

Az ifjú titánok csapatának élén Osika Judit viszi a zászlót a Freelancer’s Week mezőnyében. Elég fontos missziónk, hogy a húszas éveik elején járó, diákkorú magyar fiatalokat megismertessük a freelancinggel és a kapcsolódó életmóddal. Judit ennek az egyik vezéralakja, módszertanának lényege a vállakozásának neve is: Grow Your Space. (Hallgasd meg a Judittal folytatott beszélgetésünket a Freelancer Frekvencián!)

A quilling-evangelista Judit természetesen fiatal freelancerekkel egy panelben fog a PÁLYAKEZDŐ SZABADÚSZÓK – A STARTHELYRŐL FEJEST UGRANI A JÖVŐBE meetupon beszélgetni, október 20-án. 

5. Ferenczi Attila

Attila nagyjából diákkora óta folyamatosan ökotudatos vállalkozásokat és civil projekteket épít, szabadidejében terepfut és lovasíjászkodik. Vállalkozása, a Recobin számtalan budapesti irodaházban végzi a szelektív gyűjtést. Miért nehezíti valaki a saját dolgát azzal, hogy teljesen értékalapú, önazonos tevékenységekkel akar pénzt keresni? Vagy éppen ez könnyíti meg az életét? Milyen dilemmákkal szembesül egy ökotudatos vállalkozó? Ebben a témában Attilla remek beszélgetőtársra fog lelni Kocsis Dóriban az “A BOLYGÓ VÉDELME NEM ROSSZ ÜZLETI CÉL – PROBLÉMAÉRZÉKENY VÁLLALKOZÁS, MINT AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS ÚTJA” című meetupon, október 22-én. 

(a bátrak és érdekességekre nyitottak számára ajánljuk ezt az Attillával készült ősrégi podcast-beszélgetést – a szerk.) 

Melyikre jössz? 

Haha, csak vicceltem. MINDEGYIK eseményt akkor nézed vissza, amikor akarod: persze benézhetsz a helyszínre is vagy követheted élőben online is! Minden van, mint a búcsúban, 2020-at írunk!

Váltsd meg a jegyed most, vagy bármikor, a forradalom hetében indul a menet!

Ezt a 3 dolgot tanultam a vállalkozásépítés első éveiben

0

A FreelancerBlog a 3. születésnapjához közeledik. Bár a hivatalos indulást majd februárban ünnepeljük, az ötlet nagyjából ezidőtájt öntött formát. Három éve úgy döntöttem, hogy elindítok egy újgenerációs vállalkozást, egy társadalmi-gazdasági kísérletet, egy üzleti kihívást, amibe meghívok másokat is. Ebben a cikkben összefoglalom, mit tanultam a vállalkozásépítésről ebben a három évben. 

A FreelancerBlog alapvetően online magazinnak indult, de hamar rájöttünk, hogy egyelőre nem érdemes szétforgácsolni a freelancereket kiszolgáló tevékenységeket Magyarországon. Meetupokat már 2013 óta szerveztem, az első Freelancer Festival pedig 2017 tavaszán volt. Végül minden egyes tevékenység bekerült a FreelancerBlog ernyőmárka alá. A téma iránt elkötelezett szakemberek kitartó munkájának és a tudatos építkezésnek köszönhetően a FreelancerBlog mára a hazai szabadúszó közösség és ökoszisztéma építésének egyik legjelentősebb szereplőjévé vált. 

Fontos hangsúlyoznom, hogy ezek az én saját, személyes megértéseim az elmúlt évekből, nem általános jótanácsok vagy univerzálisan használható útmutatók. Viszont ha csak annyiban segítik ezek a gondolatok a vállalkozásod építését, hogy te magad is elgondolkodsz az elmúlt időszak főbb tanulságain, én már boldog vagyok.

A megoldás közelebb van, mint gondoltam. 

Mint oly sokan, én is hajlamos vagyok arra, hogy a távolinak tűnő, főként külföldi vagy külföldi tapasztalattal rendelkező, nagy ismertséggel és befolyással bíró szakemberekre, vállalkozókra úgy tekintek, mintha tudnának valamit, amit én és a közvetlen környezetem nem. Mintha valamilyen szuperképességük lenne, valami titkos összetevő, amit csak tőlük, csak őket figyelve, tanulmányozva lehetne elsajátítani. 

Az évek során rájöttem, hogy elenyésző a különbség az amerikai dollármilliárdostól és a közvetlen környezetemben lévő  vállalkozóktól, freelancerektől elleshető praktikák hozzáadott értéke között. Az elmúlt években számtalanszor szembesültem azzal, hogy egy-egy üzleti kihívásra a megoldást nem amerikai üzletemberek youtube videóiban, nem bestseller üzleti könyvekben vagy neves külföldi konferenciákon találom meg, hanem a családomban, az ismerőseim körében, a velem közvetlenül együtt dolgozó emberek gondolataiban. 

Úgy vélem, hogy ennek nem feltétlenül az az oka, hogy jobban ismernek engem, vagy a vállalkozásomat, vagy az, hogy ugyanabban a környezetben, országban élünk. A tőlük kapott ötletek, megoldások sokszor annyira újszerűek, olyan “dobozon kívüliek”, hogy csak egyetlen lehetséges magyarázatot találok erre: rendkívüli gondolatai, forradalmi ötletei bárkinek lehetnek. Származástól, életkörülményektől, tapasztalattól függetlenül. Nekem semmi más dolgom nincs, mint odafigyelni és meghallani ezeket a gondolatokat. 

A fókusz a hosszú távú célon kell, hogy legyen, a pillanatnyi sikereknek vagy éppen kudarcoknak nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani. 

A FreelancerBlogos alapítótársaimmal gyakran viccelődünk azzal, hogy mi nem sprintet, hanem maratont futunk. Tartalékoljuk az erőinket, nem  igazán foglalkozunk azzal, hogy valaki egy rövidebb távon megelőz bennünket, vagy azzal, ha megbotlunk. Felállunk, futunk tovább, hosszú az út még a célig és szerencsére kitartásban verhetetlenek vagyunk. 

Nagyon magaménak érzem ezt a fajta hozzáállást. Ebbe az is beletartozik, hogy nem vonunk le hosszú távú következtetéseket egy-egy nagyobb sikerből sem, nem bízzuk el magunkat, bár nyilván örülünk, ha valami jól sül el. És a kudarcok sem szabad, hogy túl hosszan vagy túl mélyre húzzanak, mert mint tudjuk, kevés olyan igazi kudarc van, ami aztán nem járul hozzá valamilyen módon a sikerhez. 

“People make the difference” – azaz az emberek jelentik a különbséget. 

Olyan egyszerűen hangzik, mégis nagyon sokan rosszul értelmezik ezt a mondatot. Mert ez nemcsak azt jelenti, hogy jó szakembereket kell találnod a csapatodba, hanem időt, energiát, türelmet is, amit az összekovácsolódásra fordítasz. Nem elég, ha jó embereket bízol meg különféle feladatokkal, ezekkel az emberekkel meg kell tanulnod jól együtt dolgozni. Idő, míg kialakul a gördülékeny együttműködés, amíg két ember vagy akár száz képes úgy együtt dolgozni, hogy abból valami rendkívüli dolog szülessen. (Ez egyébként a tapasztalataim alapján gyermekkori barátok vagy családok közös bizniszeire is éppúgy igaz, mint a freelancerek alkotta újgenerációs vállalkozásokra.)

Hiába jó valaki a szakmájában, ha nem hisz a célokban, nem érzi magáénak a vállalkozás misszióját, nem azonos az értékrend, akkor hiába csöppented bele a cégedbe, mint egy Béres cseppet. Az igazi különbséget azok az emberek fogják jelenteni, akikkel túl vagytok jópár hónap vagy év közös munkáján, akikkel ismeritek egymást, akikkel hatékonyan, gördülékenyen tudtok együtt dolgozni. Idő, míg megtanuljátok értékelni a különbözőséget, elfogadjátok azt, ha valami a másiknak nem erőssége és felfedezitek egymás rejtett képességeit.

Manapság túl könnyen hagyunk veszni kapcsolatokat, pedig éppen a nehézségek, konfliktusok és azok néha könnyes, verejtékes megoldásai vezetnek olyan kötelékekhez, amire érdemes építeni, akár egy kacsalábon forgó palotát. Nem véletlen, ha azt érzed, a közös vállalkozás olyan, mint egy házasság. Valóban olyan. (Erről amerikai üzletemberek youtube videóiban, bestseller üzleti könyvekben és neves külföldi konferenciákon is hallhatsz – vigyorgó smiley.)

Borítókép: Ben Rosett on Unsplash

Freelancerkedj ép testben és ép lélekkel, ezzel a három izgalmas dologgal

Akárhanyadik hullám, ki számolja, mindegy is:  a jó freelancer mindenre készen áll, és mindig megtalálja a módját annak, hogy egészségesen éljen, mert ott kezdődik a hatékony munka és a kiegyensúlyozott élet, nem igaz? Ebben a cikkben három vicces, érdekes, furcsa, és egyben extrahatékony cuccra hívjuk fel a figyelmeteket, ami szerintünk eléggé hype.

Az alábbi cikkben néhány olyan termékre hívjuk fel a figyelmeteket, amelyek szerintünk segítenek az otthoni munkavégzés optimalizálásában – mind olyasmi, amit mi magunk már próbáltunk, és nekünk bevált. 

A gombák a bolygó legfurább élőlényei közé tartoznak, 

és igazán változatos formákban interaktálnak velünk emberekkel: van, amelyik halálos méreg, van, amelyik zamatos, ízletes ebéd lehet számunkra, és vannak olyanok is, amelyek egészen furcsa dolgokat csinálnak az agyunkkal, vagy más szerveinkkel. Az utóbbi időben egyre divatosabbak a kifejezetten életmódjavító célokból, változatos formában fogyasztott gombák. Ezek közül két fajtát ajánlunk most a figyelmetekbe, ezek a:

Süngomba aka Lion’s Mane (Oroszlánsörény) és a Chaga.

Porított formában kaphatók, jellemzően bioboltokban.

“Fél és egy gramm mennyiségben bekeverem fél kanál instant kávé mellé. Mehet egyben.” – mondta el Majsai Ricsi, amikor az adagolásról kérdeztük. De pontosan mire jók ezek, mit csinálnak veled? 

“A chagánál volt az elején egy hatás, aztán most már csak ennek a fenntartása miatt élek vele. A hétköznapi stressz nálam okozott gyomorgörcsöket, és ezek mind elmúltak, sőt, eleve soha semmi baj nincs azóta a gyomrommal, ami pedig nálam mindig egy gyenge pont volt.”

A Lion’s Mane gombának “neuronnövesztő” hatása van, vagyis erősíti a memóriát. A kínai legenda szerint a gombát rendszeresen fogyasztók “acélidegzetűek lesznek és memóriájuk szinte tökéletessé válik”. A demencia, szenilitás, szóval a korral járó memóriavesztéses problémákat mindenképpen gátolja, ezt kutatások igazolják. 

A neuronhálózat erősítése persze csökkentheti a stresszt, illetve jó ellenszere a “gyenge idegeknek”, enyhítheti akár a szklerózis multiplex tüneteit is.

Ricsi egy kanadai ismerősétől hallott ezekről a gombákról. Ezeket lehet előrecsomagoltan, kávéval bekeverve is kapni, de Ricsi szerint a mennyiségek így elég kicsik, és sokkal jobban megéri pénzben is, ha külön veszed a gombaport és magadnak adagolod. Ő jelenleg heti kétszer készíti el a keveréket magának. 

És mit érzékel ezekből a hatásokból egy huszonéves freelancer? “A számokra jobban emlékszem. Ez szerintem a Lion’s Mane miatt lehet.”

A gombákat bioboltban lehet és célszerű beszerezni. Mivel eléggé hype, ezért ráállt egy csomó “shady” MLM-es arc is. A magunk részéről a megbízható helyekről beszerzést javasoljuk, ugyanis a süngombát Magyarországon is termesztik, tehát akár helyi termelőtől is megvásárolhatod, mint ellenőrzött bioterméket. A chaga a hidegebb klímát kedveli, nálunk nem termeszthető.

(A képet és az infók egy részét a Gombakirálytól vettük át.)

Ha nem érzed még úgy, hogy készen állsz az otthoni gilisztakomposztra, 

tökéletes belépő lehet egy ökotudatosabb életmód felé a mikrozöld! A finom, zsenge csírák fogyasztása évek óta óriási hype nyugaton, koncentrált tápanyagtartalmuk és frissességük miatt. Bakonyi Orsi sokáig Írországban élt, ahol sokak számára természetes a saját zöldség fogyasztása, pedig az időjárási adottságaik sokkal kedvezőtlenebbek a mieinknél. Az volt a missziója, hogy közelebb hozza a nagyvárosi magyarokhoz a saját kiskertben termesztett salátafélék élményét, és kidolgozta a mikrozöld koncepcióját: ez konkrétan egy kis dobozka, amit kibontasz, és összerakod a tartalmát az utasításokat követve. Egy aprócska gyeptéglaszerű dolog van benne, ezt a dobozzal együtt kiteszed egy ablakpárkányra, locsolgatod, és hamarosan kizöldell, aztán “learatod”, és jóízűen elfogyasztod, amihez Orsi sokféle receptötletet is kínál a weboldalán.

(Orsi felajánlott nektek, a FreelancerBlog olvasóinak 10% kedvezményt, szóval használjátok a FREELANCER10 kuponkódot a rendelésnél!)

Az ülőmunka megöl, de az állómunka annyira 2016: az igazi királyok már SÉTÁLVA számítógépeznek!

Amikor megtudtuk, hogy egy újpesti bemutatóteremben ki lehet próbálni a sétálva (vagy BICIKLIZVE!!!) dolgozást, önkéntes kísérleti nyúlunk és berepülő pilótánk, Ricsi rögtön fel is vette az amerikai LifeSpan “sportbútorok” magyarországi disztribútorával a kapcsolatot, és elment kipróbálni, milyen ez.

Hát eléggé adja a flow-t. Itt a videó:

Ricsi egy TR-1200-ast hajtott meg, és elmondása szerint nagyon gyorsan és hatékonyan elröppent az a két óra, amit a gépen töltött. “Nekem segített fókuszálni és ahogy elkaptam a ritmust, szinte egyből flow-állapotba kerültem.” 

Ezeknek a speckó LifeSpan bútoroknak az ára egy erősebb számítógépé körül mozog nagyságrendileg, szóval befektetésként érdemes nézni rájuk, de mivel ezek szabadon konfigolható asztalok, ezért multifunkcionálisak is, és robusztus, időtálló designjuk van. Lehet őket nyúzni. Éppen ezért mi leginkább coworking irodákban meg kellően progresszív munkahelyeken tudjuk elképzelni őket, azon túl, hogy szuperkúl és nagyon metál freelancer-munkaállomást lehet köréjük építeni, ha valaki egycsapásra megszüntetné a gépnél dolgozással járó testnyomorító, lélekpusztító mellékhatásokat.

Fontos: nem vagyunk se orvosok, se táplálkozás-tudósok, se személyi edzők! Szimpla freelancerek vagyunk, ezek pedig nekünk szimpatikus cuccok, mindössze ennyiről szól a cikk. 

A részletekről konzultálj szakértőkkel, mert mi nem azok vagyunk!

Szóval, mi ezeket az izgalmas dolgokat találtuk-használtuk mostanában. Neked mik az aktuális kedvenc freelancing-dolgaid? Írd meg a hello@freelancerblog.hu-ra vagy csatlakozz a tagsági programunkba és beszélgessünk róla élőben!

(Most nagyon érdemes belépni, mert minden éves tag ingyen “jöhet” a Freelancer’s Weekre, az egyedülálló, online látogatható és élőben is megtapasztalható, országos rendezvényünkre.)

Happy freelancing!

Borítókép by Vitalii Pavlyshynets on Unsplash

Konferencia és minőségi időtöltés a jövőből – a forradalom hetében jön a Freelancer’s Week!

Innovatív, egyszerre online és valóságos események egyhetes sorozatából álló nagyrendezvénnyel készül vállalkozók, szabadúszó kreatívok, és startupperek számára a FreelancerBlog, a hazai szabadúszó szcéna egyik legjelentősebb szereplője. A Freelancer’s Week teljes mértékben élvezhető lesz online, miközben Budapest mellett négy másik városban és különleges helyszíneken is zajlanak az események október végén. 

Az esemény gerincét a freelancer karrierépítéshez nélkülözhetetlen  szakmai előadások adják. A vállalkozásindítás és -fejlesztés, a személyes márkaépítés és online marketing, a munka-élet egyensúly és a kreatív önmegvalósítás területein nagyon gyakorlatias, képzésnek is beillő előadások és kerekasztal-beszélgetések váltják majd egymást

Nem maradnak ki az olyan slágertémák mint a szabadúszás kezdő lépései, a megfelelő árazási stratégia, az ügyfélkör kiépítése és folyamatos menedzselésének legjobb megoldásai, a hatékony munkanap megtervezése, a folyamatos “flow” elérése és a vállalkozólét negatívumainak  (mint a stressz, a szorongás, a korai kiégés és a magányosság) hatásos kezelése, csírájában elfojtása.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy az esemény teljes mértékben élvezhető online, otthonunk kényelméből is, beleértve az előadóktól való élő kérdezési lehetőséget, sőt, a konferencia-fesztiválon résztvevőkkel való kötetlen beszélgetésekről, kapcsolatépítésről sem kell lemondania azoknak, akik a távolból követnék az eseményeket. Az online programoknak egy egyedülálló virtuális rendezvénytér ad majd helyet, amelyet többek között az ENSZ, a Wall Street Journal és az Adobe is használ többezer fős online események lebonyolítására.

Természetesen minden szakmai eseményről videó készül, ami élőben is követhető, de 2020. október 31-ig vissza is nézhető. A FreelancerBlog tagsági programja – ami most a Freelancer’s Week keretében kedvezményes áron érhető el – pedig akár 12 hónapon át biztosítja a visszanézés lehetőségét, a számos egyéb izgalmas funkció mellett, mint amilyen a magyar szabadúszók zárt Slack-csatornája, vagy a csak a tagok számára elérhető speciális események, kedvezmények és extrák.

Az online tér adta lehetőségek miatt Budapest mellett négy másik városban (Miskolc, Szeged, Pécs, Veszprém)  is zajlanak a Freelancer’s Week eseményei. A program egyik izgalmas újítása, hogy az “okosító” szakmai programokon kívül és után, a hétvégi napokon kirándulásokat, sporteseményeket és egyéb kiscsoportos kreatív eseményeket szerveznek, amelyek a feltöltődésről szólnak, és lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők kötetlenül beszéljék át az előadásokon hallottakat egymás között, közös ötleteléseknek és együttműködések kialakításának adva teret és minőségi időt.

A Freelancer’s Week hivatalos programja a lenti weboldalon érhető el, az esemény október 19-25. között zajlik 5 városban és az interneten. 

További infók és regisztráció: https://freelancersweek.ticketninja.io/

A Freelancer’s Week szervezői sikeres és elismert szabadúszó-blogot illetve a toplisták elején szereplő podcastet működtetnek és havi meetup sorozatban foglalkoznak a vállalkozói lét legfontosabb és legaktuálisabb témáival és fejleményeivel. A 2020 tavaszán elindult tagsági program csomagban nyújtja ezeket a szolgáltatásokat amellett, hogy egy összetartó szakmai közösségbe is belépést biztosít.

A Freelancer’s Week a szervezők szerint egy aktuális és reális válasz a 2020-as évek speciális kihívásaira, beleértve a koronavírust, illetve az annak kapcsán lezajló remote work forradalmat és gazdasági átrendeződést is. Az esemény nem csak programjában, hanem filozófiájában és technikai lebonyolításában is a rendezvényszervezés abszolút élvonalát képviseli és a közeljövő talán legfontosabb kérdéseire kíván határozott választ adni, mind a munkavégzés, mind a szakértői életmód terén. 

Borítókép: Miguel BrunaUnsplash

A 3×3-as lista, ami alapján értékeld magad, különösen nehéz helyzetekben

A nehezen tervezhető, kissé kilátástalan, nehéz helyzetekben könnyű belecsúszni a kétségbeesés és elégedetlenkedés mocsarába, ilyenkor elmosódnak a fontos és nem fontos teendők kontúrjai. Hajlamosak vagyunk túl sokat várni önmagunktól és olyan dolgok miatt bosszankodni, amire csak minimális befolyásunk van. Ilyenkor jól jön, ha veszünk egy nagy levegőt és előveszünk egy egyetemes igazságokra és évezredes bölcsességekre alapozott, megdönthetetlen és egyszerű listát, hogy mi is az, ami igazán fontos az életben.

Súlyosabb helyzetben és mélyről indulóknak akár napi szinten érdemes végigmenni a listán és minden nap csak egy picivel jobbnak lenni, egyébként pedig heti szinten ajánlott ellenőrizni, hogy ami igazán fontos és amire valóban befolyással vagy, azzal kapcsolatban milyen fokú fejlődést tudsz felmutatni.

Ennek a gyakorlatnak nem az a lényege, hogy az amúgy is túlterhelt mindennapokon húzzunk még egyet, hanem egy olyan felfogást tükröz, amiben nem a jelenlegi helyzetünk, hanem az apró, előremutató lépések számítanak igazán. Ezeknek a lépéseknek a megtételéhez pedig csak egyetlen dolog kell: mi magunk.

EGÉSZSÉG

Felháborítóan optimista nézőpontból a 2020-as évet felfoghatjuk úgy is, mintha egy közeli jóbarátunk jött volna oda hozzánk, hogy emlékeztessen bennünket egy egyre inkább háttérbe szoruló alapigazságra: ha egészség van, minden van. Pont. Ezen nincs mit vitatkozni, minden egyes ember legfontosabb teendője és az önértékelés mércéjének első számú szempontja az kellene, hogy legyen, hogy mit tesz az egészsége érdekében. 

Íme egy egyszerű checklist, amit érdemes követni:

1/ Hogy és mit ettem/ittam a héten, hogy egészséges maradjak? (pl. komótosan reggeliztem minden nap, 5x ettem, kevesebb húst, sok friss zöldséget, rostokat, szedtem D-vitamint, odafigyeltem a folyadékbevitelre, lecsúszott egy pohár vörösbor szerdán, de azon kívül más nem.)

2/ Mit sportoltam a héten? (Elmentem futni, biciklizni, úszni, jógázni, stb.)

3/ Hogyan oldottam a stresszt/ relaxáltam a héten? (Nagyokat sétáltam, reggel meditáltam, légzőgyakorlatokat végeztem, 8 órát aludtam, szaunáztam, olvastam, stb.)

MINŐSÉGI IDŐ

Te mit tennél másképp, ha tudnád, hogy hamarosan vége a mostani életednek (igyekszem vallásilag/ világnézetileg korrekt megfogalmazásban feltenni ezt a kérdést)? Észrevetted, hogy ha megkérdeznek egy haldokló embert, hogy mit tenne másképp, ha több ideje lenne, 100-ból 99-szer az a válasz, hogy több időt lenne a szeretteivel? Sokáig nem szerettem feltenni magamnak ezt a kérdést, rossz gondolataim támadtak közben. Ma már nem félek tőle, sőt, igyekszem olyan gyakran megkérdezni magamtól, amilyen gyakran szükségét érzem. Legutóbb egy interjúban kérdezte ezt tőlem valaki, nagyon hálás voltam érte. Azt válaszoltam, hogy nem halogatnám az átállást a 4 napos munkahétre. Az interjú után elgondolkodtam: miért halogatom, mi a garancia arra, hogy még 50 évig élek? Miért nem élek már mától úgy, ahogy azt jónak, helyesnek, boldognak gondolom? 

Azon a héten már nem dolgoztam pénteken, hogy időt és teret csináljak a minőségi időnek, odafigyelésnek magamra és másokra (+1 pont a freelancer életmód pozitívumok oldalára, amiért ezt gyorsan megtehettem):

4/ Minőségi idő magammal: mennyi időt foglalkoztam magammal? A terveimmel, céljaimmal, gondolataimmal? Gyakran elfelejtjük, hogy ha mi magunk nem vagyunk jól, nem vagyunk kiegyensúlyozottak, nem figyelünk eleget magunkra, nagyon nehéz mással jónak, türelmesnek lenni..

5/ Mennyi időt töltöttem a családommal? Amikor igazán velük voltam, rájuk figyeltem? A párommal, gyerekeimmel, szüleimmel, nagyszüleimmel, testvéremmel, számomra fontos családtagjaimmal. Ha online akkor online, ha csak telefonon akkor úgy. A kérdés, hogy szakítottam-e időt rájuk, amikor csak rájuk figyeltem (például visszaemlékszem-e, hogy miről beszéltünk).

6/ Kikkel találkoztam a héten és volt-e értelme? Legyen az baráti vagy szakmai találkozó, egy kávézás, konferencia vagy Zoom meeting, kell, hogy legyen valami értelme és az sem árt, ha hozzáad az életedhez, nem pedig elvesz. Ellenkező esetben kár volt ezzel időt tölteni. Érdemes időnként értékelni ezeket a találkozókat, időtöltéseket másokkal és tudatos döntést hozni arról, hogy kinek és mennyit szánsz a figyelmedből. Ide tartoznak a barátok, munkahelyi vagy szakmai közösségek, lakóközösség, szomszédok, helyi közösség, stb. 

HOZZÁTENNI A VILÁGHOZ

Ez a pont részben kapcsolódik az előzőhöz: kivel, mivel töltöd az értékes idődet, mire használod a tudásodat, tapasztalatodat. Te hozzáadsz a világhoz, vagy elveszel belőle? Teszel valamit azért, hogy segíts másokon, jobbá tedd az életüket, tanítasz-e valamit, hozzájárulsz-e valamihez ami hasznos másnak, amivel változtathat az életén, vagy ami könnyebbé teheti a mindennapjait? Odafigyelsz-e a környezetedre, a körülötted lévő emberekre, élőlényekre, a természetre? Mennyi szemetet termelsz és mennyi káros anyag kerül miattad a környezetbe? 

Nem kell mindenkinek szuperhősnek, emberjogi aktivistának, szociális munkásnak vagy zero waste megszállottnak lennie. De ha csak egy dolgot változtatsz az életeden, ami hozzátesz a világhoz és nem elvesz belőle, máris tettél valamit a saját és mindannyiunk érdekében. Legalább 7,8 milliárd ember él a Földön. Legyél az, aki tesz valamit és győzz meg erről másokat is. Egyszer csak körbeérünk.

7/ Mivel töltöttem a (munka)napjaimat az elmúlt héten, mihez adom a tudásomat, tapasztalatomat és kinek segítek ezzel? (Több jó válasz is lehetséges.)

8/ Mit tettem a környezet védelme érdekében? (Mennyi hulladékot termeltem, ebből mekkora rész újrahasznosításához járultam hozzá? Milyen környezetkárosító anyagokat használtam/ tevékenységeket végeztem? Mivel tudom legközelebb kiváltani őket?)

Stréberebb olvasóinknak egy környezetvédelmi checklist: levegő, víz, talaj, zaj-rezgés, hulladék.

9/ Mit tettem azért, hogy jobb legyek? (Ez egy erős filozófiai kérdés, mi és ki a jó, de a lényeg, hogy itt azt érdemes végiggondolni, hogy mit tanultál, miben fejlődtél, ami szerinted jobbá, többé tesz téged? Ez lehet konkrét tudás, képesség, hozzáállás.)

3×3 = 9. A 3-as, mint tudjuk misztikus, szimbolikus, csupa jó dologhoz kapcsolódó szám, a hármas szorzata pedig egyenesen varázserejű. Érdemes ezt a listát időnként elővenni és ez alapján megítélni a heti teljesítményünket, nem pedig csupa olyan dolog alapján beállítani az elégedettségi mércénket, ami nem ennyire fontos vagy nem rajtunk múlik. Ahhoz, hogy a fenti területeken jobbak legyünk, hogy hétről-hétre fejlődjünk nem kell pénz, tudás vagy hatalom. Csak elhatározás, kitartás és őszinte hit abban, hogy ezek a fontos dolgok az életben, a többivel kár is foglalkozni.

Photo by Eli DeFaria on Unsplash.

Könyvajánló: Ötletek könyve, Alkossunk maradandót! és Találd meg a miértedet!

Tudtad, hogy szeptember 8. az olvasás világnapja? Hogy, hogy nem épp úgy alakult, hogy erre a napra esett a szeptember havi meetupunk, melyet ezúttal az online térben tartottunk meg, de a könyvsorsolás így sem maradt el. Ezúttal az alábbi 3 izgalmas könyv talált gazdára a HVG Könyvek felajánlásában. Akik most nem járatak szerencsével, azok se csüggedjenek, mivel a kisorsolt könyvekre a meetupot követő 2 hétben 20% kedvezményt biztosít a kiadó: az aktuális könyvekért és kuponkódokért kövesd facebook oldalunkat!! Olvasásra fel!

Ötletek könyve – 50 vizuális módszer a hatékony ötleteléshez / Kevin Duncan

Hány résztvevővel tudunk a leghatékonyabban ötleteket gyűjteni? Milyen eszközökkel ösztönözhetjük csapatunkat igazán használható ötleteik megosztására? Miért érdemes Richard Bransont és David Beckhamet is bevonnunk a brainstormingba?

Sikeres üzleti megoldásokhoz csak életképes, eredeti és megvalósítható ötleteken keresztül juthatunk.  Kevin Duncan üzleti tanácsadó, marketingszakértő és motivációs előadó praktikus kötete 50 kiváló tippet ad az ötletgyűjtés előkészítéséhez, beindításához, az ötletek kidolgozásához, minősítéséhez és megvalósításához. A vizuálisan is ábrázolt módszerekhez fűzött magyarázatok segítenek kiválasztani az adott helyzethez leginkább illőt, így minden eddiginél hatékonyabbá tehetjük a brainstorming folyamatát.

Megveszem a könyvet a HVG könyvek oldalán >>

Alkossunk maradandót! – Az értékteremtő vállalkozás felépítése / Jocely K. Glei

Miként tegyük termékünket egyúttal vonzó üggyé is? Miért előnyös a márkaépítés szempontjából, ha átláthatóvá tesszük a cégünket? Hogyan vonjuk be vevőinket a történetünkbe?

Ebben az igényesen összeállított kötetben húsz, a maga területén meghatározó vezető, többek között Scott Belsky, Seth Godin és Simon Sinek mutatja be, hogyan kamatoztassuk kreativitásunkat az üzleti életben. Praktikus tippeket kapunk a vállalkozásunk céljának meghatározása, a termék(élmény)fejlesztés, az ügyfeleink szolgálata és a csapatvezetés témájában. Páratlan segítség, hogy valódi hatást gyakorolhassunk a számunkra legfontosabb területeken.

Megveszem a könyvet a HVG könyvek oldalán >>

Találd meg a miérted! – Mi motivál minket és csapatunkat? / Simon Simek, David Mead, Peter Docker

Tisztában vagyunk vele, miért tesszük nap mint nap, amit teszünk?
Mi a megoldás, ha a miértünk nem kapcsolódik a jelenlegi munkánkhoz?
Hogyan hangoljuk össze csapatunk tagjainak miértjét szervezetünk közös törekvéseivel?

A munkánkban megtalálni a kiteljesedés lehetőségét nem kiváltság, sokkal inkább alapjog. Csak úgy végezhetjük lelkesen a feladatainkat, és tudjuk inspirálni a csapatunkat, ha megtaláljuk és megértjük a tevékenységünk célját.
Simon Sinek sztártanácsadó Kezdj a miérttel! című TED-előadása és könyve után Peter Docker és David Mead közreműködésével végre elkészített egy gyakorlati útmutatót. A Találd meg a miérted! bemutatja, hogyan alkalmazhatjuk a miért-koncepciót a mindennapi életben. Jól felépített gyakorlatok, illusztrációk és lépések segítenek felfedezni saját legbelső motivációnkat. Akár életünk első pozíciójában szeretnénk kiteljesedni, akár egy vállalat vagy más szervezet vezetőjeként, saját és csapatunkkal közös miértünk megtalálása a tartós siker és inspiráció záloga.

Megveszem a könyvet a HVG könyvek oldalán >>

Magyar Freelancer Reality – interjú a Fejest Ugró Szabadúszóval (Gabnay Máté – Gabnay Motion)

Mátét egy képzési feladat sarkallta arra, hogy nekiálljon dédelgetett álma, az animációs reklámfilm-gyártás megvalósításának, méghozzá úgy, hogy szinte a döntés pillanatától kezdve hetente készít egy videót a szabadúszóvá válás folyamatáról. Egyértelmű volt, hogy le kell ülnünk beszélgetni ezzel az emberrel, aki egyébként talán az eddigi legjobb magyar nyelvű videós freelancer kontentet rakta össze ezzel a sorozattal – és talán említeni sem kell, hogy szinte azonnal sikeresen önjáróvá tette a vállalkozását: nagyrészt a videóknak köszönhetően.

Ledaráltam egyben az egész sorozatodat, és nem esett nehezemre. Elég feszes a tempó, ezt direkt így szerkesztetted vagy tényleg minden így történt? 

Hétről hétre, valós időben történnek benne az események.

Fejest Ugró Szabadúszó: A Trailer!

Honnan jött a gondolat, hogy élőben levlogold a szabadúszóvá válásod történetét?

Nappali tagozatos hallgató vagyok a Színház- és Fillmművészeti Egyetemen, televízós műsorkészítő szakon. A karantén miatt rá voltunk utalva arra, hogy a négy fal között alkossunk videókat. Ez egy konkrét órára készült, amit műsorvezetésnek hívnak, és ahol Máté Krisztina tanít minket. Minden héten egy közös Zoom beszélgetésen megnéztük mindenkinek az aktuális anyagát. Nem volt kötelező nyilvánossá tenni a vlogot. Én sem akartam! Főleg a Kriszta motivált erre, mert azt mondta, hogy ha mást nem, munkát biztosan fog hozni. 

A sorozatból kiderül, hogy ez így is lett. Jelenleg mennyire meghatározó a videóidon keresztül konvertálódó ügyfelek aránya?

80 százalék. Külön előnye is kiderült ennek az első találkozók alkalmával: nem kell elmondanom a teljes folyamatot arról, hogyan fogok dolgozni, mert az illető már látta a vlogomat és úgy érzi, hogy mindent tud, tisztában van vele hogy mire számíthat. Ebből a szempontból tényleg remek marketingeszköz lett, mert már nem kell bemutatkoznom vagy jó benyomást tennem az emberekre.  

A vlog már egy bejáratott műfaj, a videóidat nézve mégis úgy éreztem, hogy nálad láttam először azt, amikor valaki az abszolút nulláról kezdve őszintén dokumentál egy folyamatot, amiben halad valami felé. Téged inspiráltak más youtuberek? Mennyire tartod egyedinek azt, amit létrehoztál?

Amikor ki kellett találnom hogy az iskolai feladat keretében milyen anyagot készítsek, akkor az járt a fejemben, amit mindig megtanulunk, hogy a valóságot vállalva, manírok nélkül dolgozzunk. Jelenleg az a szerepem, hogy a nulláról elkezdek építeni valamit – ha nem sikerül, akkor azt mutatom be. Bennem volt az is, hogy ilyen nem nagyon készül a YouTube-ra és valószínűleg nem véletlenül. Inkább talán az a jellemző, hogy profi keretek között megosztják az ismereteiket olyan területen, amiben már elértek valamit.

Nekem viszont nagyon tetszik az amit sok német youtubernél látok, akik “önkísérleteket” hajtanak végre.

Biztos sok ilyen magyar tartalom is van, csak én a német piacról ismerem. Ilyenekre gondolok, hogy “most 7 napig minden reggel 04:30-kor kelek és megmutatom, hogy ez milyen hatással van rám”. Ez nem feltétlenül ilyen csetlés-botlást jelent, amit én csinálok, de az tetszik benne, hogy ők maguk próbálnak ki valamit, és vállalják azt is, ha rosszul sül el. A vlognak szerintem is az extra manírok nélküli dokumentálás a lényege.

Mi minden kell egy vállalkozás beindításához, és mi legyen a lépések sorrendje?!

Mi motivált téged arra hogy itt a 2020-as években televíziós műsorkészítést tanulj? 

Németet tanítottam nyelviskolában, egy kicsit gimnáziumban is, ott tűnt fel, hogy szeretek tananyagot gyártani, aminek arculata van, színei, betűtípusa, hogy szeretem az anyagot nyomtatva kiadni és a visszajelzések alapján továbbfejleszteni. Komplex feladat, amit szerettem csinálni, egyre inkább ez kezdett érdekelni a tanításban. Aztán rájöttem, hogy videós formátumban is lehetne tanítani, vagy bármi egyébről filmet készíteni, ami még érdekel engem a világban. Miért ne kezdjem el megtanulni? A vlogban foglaltakkal talán ellentétes ez, mert én ugyan szeretek magamtól tanulni, de örülök, ha van mögötte valamilyen intézményes tudás. Úgy gondoltam, hogy ha ide felvesznek, akkor az jó visszajelzés arra, hogy érdemes ezzel foglalkoznom. Mi már elsősorban nem a lineáris televíziós gyártást tanuljuk, ezért is van ez a féléves feladat, a saját YouTube vlog készítése. De az alapokat megtanuljuk, például a kamera előtti megnyilvánulással vagy az utómunkával kapcsolatban van egy fundamentális tudás, amit el kell sajátítanunk.

Hogy illesztetted bele a vállalkozásod munkafolyamataiba a videók legyártását? 

Minden héten csütörtökre le kellett adni a következő epizódot, ez segített. Volt olyan időszak, amikor nem volt könnyű összeegyeztetni a projektekkel a videókat, volt hogy nem aludtam sokat ebben az időszakban, de ezt bevállaltam előre. Általában reggel ötkor kezdem a munkát akkor, amikor valamilyen konkrét projekten vagyok, és ebéd utánig dolgozom intenzíven. Tudok utána is, csak akkor már nem vagyok olyan friss. Este 11 körül szoktam aludni menni.

Az még mindig csak hat óra alvás. Hogy tudsz felkelni?

Jó messze rakom magamtól az ébresztőórát, és valahogy általában sikerül. Egyébként a lényeg az, hogy ha nem tudom egészen pontosan, hogy milyen feladatnak akarok nekiállni másnap reggel ötkor, akkor szinte mindig visszafekszem. Ha ezt előre kitalálom, akkor meg is tudom valósítani.

Hogyan dolgozik Máté? Íme a Gabnay Workflow!

Egyszerre rendkívül naiv, inspiráló és döbbenetes az, hogy te eleve komplett “explainer” videók előállításában gondolkodtál, vagyis kidolgozod a koncepciót, megírod a szöveget, felmondod a szöveget a sufniban, vágod, elkészíted a grafikákat, animálod, zenét keresel, majd az egészet összevágod egy videóvá. Fel sem merült benned, hogy a feladatokat szétoszd. Most hogy állsz ezzel? 

Rossz tulajdonságom, hogy nem annyira tudok csapatban dolgozni. Inkább a saját fejem után megyek, és addig csinálom amíg én nem leszek elégedett vele. A műsorkészítő képzésen tanulunk marketinget, beszédtechnikát, a komponálás alapjait, vágást, csak az animációt nem, amit megtanulok máshonnan. Mindenre van némi rálátásom, ezért próbáltam meg így. Ez nem változott, de sosem volt olyan, hogy teljesen egyedül lettem volna egy projektben, akár ha  a saját weboldalamra gondolok, akár bármelyik ügyfélprojektemre. Én vagyok az egésznek az arca, de veszek igénybe segítséget.

Volt egy pillanat a sorozatban, amikor megfontoltad hogy a külföld felé is nyiss -e… aztán végül nem tetted. Mit mérlegeltél ekkor és mi a helyzet ezzel kapcsolatban most? 

Mennyit fogok ezzel keresni? Biztos, hogy csak a magyar piac érdekel?

Én nagyon szeretem a Cápák Között című műsort és ott sokszor elhangzik a jelentkezőktől, hogy ugyan még nem tartanak sehol, de a külföld a cél. A cápák ilyenkor mindig azt mondják, hogy először építsd fel magad Magyarországon, keresd meg az itteni piacot.

Amivel én foglalkozom, azt viszonylag kevesen csinálják és eltérő minőségben, talán ezért is kezdtem egyértelműen belföldi fókusszal.

A következő hónapokban bekövetkezhet ez a nyitás, de én ezt úgy képzelem el, hogy külföldi ügynökségen szeretnék dolgozni. Ez nagyon hasznos lenne, de jelen pillanatban nem érzem magam késznek rá, előbb még szeretném bővíteni a portfóliómat.

„Nem lehetsz egyszerre operatőr meg főszereplő” – Csapó András dokumentumfilmes a FreelancerFrekvencián

0

Hogyan kezd az ember dokumentumfilmeket készíteni? Csapó Andris karrierjét egy indonéziai utazás alapozta meg, ami kinyitotta számára a világot és azóta töretlenül építi dokumentumfilmes márkáját, a Navigátort.

Az „Indonézia 4 arca” című film leforgatását Andris társaival teljesen önerőből kezdte el. Szponzorokkal tárgyalt, költségvetést készített, majd a végén meglepődve konstatálta, hogy elkészült élete első, minőségi dokumentumfilmje.

Nem lehetsz egyszerre operatőr meg főszereplő

– mondja Andris, aki a csapatmunka fontosságára hívja fel a figyelmet az ilyen kaliberű projektek kapcsán. Az embernek muszáj megtalálnia amihez ért, a többit viszont bízza másra alapon működve dolgoztak együtt csapatával, ahol mindenki ahhoz nyúlt, amihez a legjobban értett.

A Thaiföldön készült elefánt-turizmusról szóló dokumentumfilmjének kacifántos forgatási titkait, karrierjének és vállalkozásának elindulását, valamint fotós és videós projektjeinek részleteit hallhatjátok Csapó Andristól a Freelancer Frekvencián!

Hallgasd meg a teljes adást a FreelancerFrekvencián!

Jegyzetek:

https://elefantosfilm.hu/szolgalelku-oriasok.php

https://indonezia4arca.hu/

https://www.youtube.com/channel/UCdNcPxhnNNWAFZn1CRxjwsA

https://www.instagram.com/navigator_travelphotography/

https://www.facebook.com/Navigator.csapo/

Könyvajánló: Igen!, GTD-módszer és Sikernapló

Minél több időt töltünk sikeres freelancerek társaságában, annál egyértelműbbnek tűnik az az egyszerű tézis, hogy az olvasás az agytekervények pallérozásának egyik legjobb módja. Egy olyan életmódot, amit sikerre vinni csak folyamatos tanulással, megújulással, rugalmassággal és az új módszerekre való gyors reagálással lehet, el sem lehet képzelni a könyvek nyújtotta széleskörű tudás és inspiráció nélkül

Ezért is támogatjuk aktívan az olvasást, többek között a Tuesday Talks meetupjainkon kisorsolt könyvek formájában. Ezúttal az alábbi 3 nagyszerű könyvet ajánljuk figyelmetekbe, melyeket a 2020 augusztusi meetupon sorsoltunk ki a HVG Könyvek jóvoltából. A kisorsolt könyvekre a meetupot követő 2 hétben 20% kedvezményt biztosít a kiadó: az aktuális könyvekért és kuponkódokért kövesd facebook oldalunkat!

Igen! – Hogyan legyél magabiztosabb, győzz meg másokat és szerezz barátokat? / Noah J. Goldstein – Steve J. Martin – Robert B. Cialdini

Hogyan állíthatjuk kollégáinkat ötletünk mellé?
Hogyan legyünk meggyőzőek egy állásinterjún?
Hogyan vegyük rá gyerekeinket a házi megírására?

Noah Goldstein, Steve Martin és Robert Cialdini, a meggyőzés tudományának világszerte elismert szakértői, a Kis lépés, nagy hatás című könyv szerzői ezúttal 21 bizonyítottan hatékony meggyőzési stratégiát vázolnak fel. Ezeknek a tudományosan alátámasztott, etikus módszereknek a mindennapi élet számos területén hasznát vehetjük, legyen szó személyes márkánk építéséről, kapcsolati hálónk bővítéséről vagy éppen egy habozó barát meggyőzéséről. Az egyszerű technikák alkalmazásával egyre gyakrabban halljuk majd a bűvös „igen” szót, ami zöld utat adhat a sikerhez és a boldogsághoz.
Megveszem a könyvet a HVG Könyvek oldalán >>

Hatékonyságnövelés stresszmentesen – GTD / David Allen

Az időmenedzsment új módszertana. 

Valóban stresszmentesen növelhetjük hatékonyságunkat, ha megtanuljuk tudatosan kisöpörni elménkből a figyelemelterelő tényezőket? 

A munkában és a magánéletben nem az időhiány az igazi probléma, bármennyire ezt gondoljuk is, hanem sokkal inkább az, hogy nem látjuk tisztán és nem határozzuk meg pontosan a feladatot és a szükséges lépéseket. Emiatt élünk állandó stresszben (még ha nem is valljuk be magunknak), és már el sem tudjuk képzelni, hogy másként is lehetne. 

A GTD® (Getting Things Done)-módszer abban segít, hogy ne csak az idővel gazdálkodjunk, hanem a gondolataink között is rendet tegyünk. David Allen könyvének, amely a Time szerint „az évtized legjobb önsegítő műve”, átdolgozott és bővített kiadása számos technikát kínál elménk tehermentesítéséhez, hogy növelni tudjuk hatékonyságunkat és oldjuk belső feszültségeinket.

Megveszem a könyvet a HVG Könyvek oldalán >>

SikernaplóHatékonyságnövelés 100 nap alatt / Matthias Hechler

A mindennapi teendők forgatagában könnyen szem elől téveszthetjük legfontosabb céljainkat, csak sodródunk az árral és a siker már-már elérhetetlennek tűnik. A naplóvezetésnek köszönhetően kizökkenhetünk ebből, mert rendkívül hatékony módszer a motiváció fenntartására, a megfelelő szokások kialakítása pedig segít a sikeres, szervezett és teljes élet megvalósításában. A céljaink elérését szolgáló kérdések megválaszolására csupán napi 10-15 percet kell szánnunk, így a Sikernaplóval egyszerűen és stresszmentesen szerezhetjük vissza az irányítást életünk felett.

Megveszem a könyvet a HVG Könyvek oldalán >>

Közeli helyeken; zoomokon-streameken

A korona hatását felmérni sem tudjuk, de ahhoz biztos nem kell nagy ész, hogy belássuk: a rendezvénypiacot nyilvánvalóan súlyosan érinti a helyzet. A “kreativitás kényszere” viszont egészen új ötleteket termelt ki, sajátos hibrid megoldásokat sok helyszínnel, ötletes online funkciókkal. Három olyan profi rendezvényszervezőt hívtunk el, akik nem tűnnek kétségbeesettnek sőt… talán még jobb is lehet ezután a helyzet, mint valaha volt?!

Beszámoló a Freelancerblog Tuesday Talks elnevezésű havi meetup sorozatának 2020 júliusi állomásáról, melynek helyszínét a Szikra Coworking biztosította.

Szeretnéd inkább megnézni a teljes beszélgetést? Tagjaink számára az ÖSSZES meetup bármikor visszanézhető! Kattints ide a részletekért!

Freelancer Fesztivál  “lesz- lenne-lett volna…” (karjait széttárva vigyorgó emoji) 2020-ban, és jól tudjuk, a valós találkozások minden üzleti és egyéb szcénában a teljes bizonytalanság állapotában lézengenek most. Az elmúlt fél évben mi is átraktunk mindent az online térbe, de van még mit tanulni. A helyzet lazább, mint márciusban, de a rendezvénypiac felett még sokáig ott fog lebegni az újabb hullámok és akár újabb hasonló járványok réme. Talán örökre már. 

Ezért a júliusi meetupra azokat hívtuk el akik valami különlegeset tudtak alkotni a rendezvények világában, ebben az extrém időszakban. Reménykedtünk néhány tartalmas tanulságban és inspiráló iránymutatásban, és a panelbeszélgetés végére szépen be is állt az iránytű: a látogatói élmény irányába. Ahová talán mindig is mutatnia kellett volna…?

A tisztes táv megtartása végett a kanapé helyett most bárszékekre penderültek vendégeink, elsőként Tóth Gergely, a HR fest, Magyarország legnagyobb HR-es eseménysorozatának és online csatornájának alapítója.

“A következő időkben az lesz jellemző, hogy  mindenre fel kell készülni, beleértve a tervezett esemény bármikori elkaszálását.” – kezdte el, de a jövőről csak a meetup végén szabad beszélni ugyebár, úgyhogy inkább a színpadra hívtuk Szlafkai Évit, nehogy Gergely bővebben kifejthesse ezt a részt. Évi manapság elsőkönyves szerző is, de egyébként sok mindenről lehet ismert, például a podcastjéről, amihez nemrég szervezett egy közönségtalálkozó jellegű mini konferenciát, ez adta az aktualitást a meghívásához számunkra. 

Berze Marci, az arcátlanul bevállalós Onlife Academy szervezője  a karantén óta első élő tréningjéről érkezett a meetupra. 

Mi tagadás, az élő viszontlátás eufóriája valósággal vibrált a Szikra főtermében. Jó volt újra találkozni regisztráltaknak, vendégeknek, szervezőknek és FreelancerBlog Membership tagoknak, egyaránt.

Hogy futottatok neki ennek az évnek, még mit sem sejtve arról, hogy mit tartogat?

Gergely: “A HR fest októberben szokott lenni, 1600 embert mozgat meg. Idén valami újat akartunk, vidéki helyszíneket, illetve a Lupa Beachen igazi fesztiválhangulatot teremteni. Nyolc eseményt terveztünk 2020-ra, ebből kettő jött létre. Debrecenben a látogatók között egyetlen ember volt maszkban, akit jól megnézett mindenki: két nappal ezután pedig lezáródott az ország.“

Marci:” Nem mi mentünk ki a fényre, a világ ment a föld alá. Március 11-én már látszott, hogy “valami lesz”. Az online módszer nem adja meg az élményt, ezért az volt a célunk, hogy egy olyan online élményt építsünk ki, ami “a kézfogáson kívül mindent visszaad”. Mindezt pénz és tapasztalat nélkül, egy ingatag világgazdasági helyzetben, és legyen rögtön kéthetes a rendezvény. A pre-launch marketingben 3500 lead jött be, ebből 700 konvertált, ezzel összeállt a büdzsé 70 százaléka. A közepén volt egy mély harang, de a végét sikerült megnyomni.”

Évi: “Májusra terveztük az Útravaló Konferenciát. Az alap koncepció az volt, hogy a podcast-ünk hallgatóit hívjuk meg egy offline eseményre, olyan szakértőkkel együtt, akiket a hallgatók már ismertek, és akiktől workshopokon elsajátíthatnak valamit a tudásból, amit már a műsorban volt alkalmuk megismerni. Az eseményt streameltük Csorba Anitáék inspirációs élménystúdiójának felszerelésével. Jók a visszajelzések, de kelleni fog szponzor hozzá, ha legközelebb hibrid formában megtartjuk.”

Évi azt is észrevételezte, hogy a piacot felrázó helyzetben trend lett a kooperáció, sok olyan szereplő nyit egymás felé és egyesíti kapacitásait, akik korábban nem erről voltak híresek.

Gergely: “Folyamatos online konferenciaként működtünk, napi 2 videóval. Ez a HR Fest online, most is működik. Ez a mennyiség kiégette a csapatot. Erre a jövőben oda kell figyelni, ez a hátulütője annak, hogy egyébként a kreatív megoldások állandó kényszere nagyon jól összekovácsolja az embereket. Nálunk nincsenek csúcsidőszakok és holtidő, folyamatosan dolgozunk, mindenki freelancer.

A HR Fest online indulása után nem sokkal a szomszéd bácsi macskája is videó csatornát kezdett indítani, elviselhetetlen lett a médiazaj.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én egy kicsit unom is meg élvezem is, hogy háromhetente minden tervezést újra kell kezdeni.

Az elején 200 ezres megtekintést is elértünk, ez lesüllyedt 60-80 ezerre, de ezt úgy, hogy olyan embereket tudunk megszólalóként elérni, aki korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna, mint például a NASA alelnöke.”

A HR Fest őszre már leszerződtette egy atom-tengeralattjáró kapitányát, aki a legénység különböző egységeit egy sajátos, félautonóm struktúrára állította át a szokásos lineáris katonai parancslánc helyett  – ezek az elfogadott meghívások mind annak köszönhetők, hogy helyfüggetlenül és online sokkal könnyebben elvállalják a szereplést a nevesebb meghívottak is, mint egy élő fellépést. 

Marciék a totális élmény miatt kapcsolatépítési lehetőségeket, random networkinget, virtuális kiállítói teret és hasonló funkciókat álmodtak bele a koncepcióba. A Hadik, a Szatyor, a Brody House, egy londoni helyszín, egy bázakerettyei erdőszél, a szegedi egyetem könyvtára: ezeken a helyeken forgatták le előre az előadásokat. Erre azért volt szükség, hogy ne a streamre egyen utalva a látogató, hanem mindig elérhető legyen az előadás, hogy ne tudjon technikai probléma rontani az élményen. Az előre rögzített előadások aztán lementek a streamen a megadott időpontban, és az előadó az előadás után bejelentkezett online a Q&A részre, amire az előadás közben már küldhették is a kérdéseket a nézők chaten. Marci szerint ez a feature lehetett az egyik kulcsa a rendezvény 9.3/10 pontos látogatói értékelésének, sokak szerint a Q&A többet ért, mint maga az előadás.

„A chates kérdezési lehetőséggel olyanok is szóhoz jutnak, akik egy élő konferencián nem biztos, hogy feltennék kérdéseiket.”

Tervek 2020 további részére

A HR Fest idei nagy dobása a Lupa Sziget szeptember elején, ahol pókerasztalok, koktélok, vízen megközelíthető helyszínek is lennének, ennek a helyzete kétséges, viszont lesz egy esemény októberben: 1 nap élőben, amit teljes egészében rögzítenek, a többi napon pedig online streamek mennek majd.

Évi: “Csak hibridben gondolkodunk. Felmerül a kérdés: eddig miért utaztunk konferenciára? Mi volt az, ami ebben valóban érték volt? Át lehet-e adni ezt online?

A konferenciapiac nagyon lecsúszott szerintem az elmúlt pár évben, és most sok olyan rendezvény ki fog múlni, amiért nem nagy kár.” 

Ezzel szemben jönnek az olyan sztorik, mint az Onlife-ra regisztráló szegedi egyetemisták, akik közös albérletben élve összedobták a kéthetes jegyet és otthonról nézték az eseményt. Ezt hogy lehet összeegyeztetni azzal, ha mondjuk három napra elutaznak Budapestre, valahol megszállnak, valahol esznek és kiesnek az életükből, és nem tudják visszanézni az előadásokat? Nehéz egyáltalán egy szinten értékelni a két szituációt. 

És ezzel bejön az a szempont is, hogy most kiválóan lehet vidéki helyszíneket is képbe hozni: miért ő nézze streamen, ahogy mi itt vagyunk Pesten? Miért ne fordítva? 

Gergely: “Idén még elvileg van egy győri eseményünk, ha meg tudjuk csinálni. Azelőtt egy győri eseménynek az volt az értelme, hogy Győrben van… most, amikor online streamelünk, milyen hozzáadott értéket nyújt az, hogy éppen ott vagyunk? Alapvetően nem adna hozzá sokat, de most már ki tudjuk találni azt, hogyan tud ez az esemény akár sokkal jobban Győrről szólni, mint ahogy eddig azt elképzeltük.”

Marci: “Ez egy kikristályosodás. Mi lényeges, mi lényegtelen? Mi az igazi érték a konferenciában a résztvevő számára?

Valljuk be, elég sok rendezvényen érezhettük például az expo téren átmasírozva, hogy itt nem feltétlenül minden értünk van: ide kellett egy szponzor, oda egy ismerősnek engedtek egy kiállítóteret – nem azt érzed, hogy rólad szól. Hogyan lehetséges, hogy előbb történik meg az, hogy mi döntsünk egy filmsorozat befejezéséről, mint az, hogy befolyásoljuk egy konferencia programját? Mikor fogunk tömegesen kivonulni egy előadásról, ha csak egy sales pitch az egész? Most már eljött az az idő arra, hogy megköveteljük a minőséget.”

De hogy lehet eladni egy online eseményt?

Évi: “Az ingyenes és gyenge rendezvények elkoptatták a piacot: lehet minőségi és silány tartalomhoz jutni ingyenesen. Most, hogy a lazításokkal újra elkezdtek az emberek legalább kisebb eseményeken megfordulni, ez meghozhatja a kedvet az igényes online eseményekhez is, hiszen már nem “kötelező”, már nem kizárólag monitor előtt lehet létezni: ez egy kényelmi opció.”

Szilvi elmondta, hogy több konferenciára is el akart menni idén, és hiába kapott az online eseményre ingyenes jegyet, képtelen volt rábírni magát arra, hogy a gépe előtt kövesse az eseményeket. Hiányzott neki legalább egy szimbolikus fizikai gesztus: “csengessen be egy futár, és nyomja a kezembe a konferenciacsomagot”.  

Gergely: “Ugyanaz történik, mint a freelancerekkel. Régen az volt, hogy kell, hogy legyen egy munkahelyed, egy utad, ma meg már csomóféle utad és munkád lehet, munkahely meg nem kell. Régen mi volt itthon egy konferencia? Az egy olyan dolog, ami reggeltől estig tart, egy balatoni város egyik hoteljében van, este iszunk, másnap reggel senki nem figyel az előadóra.

Marci: “Traumatizáltak vagyunk. Ezért csinálunk új eseményeket, mert ennél már könnyen lehet jobbat.” 

Gergely: “Ez a régi modell nem “rossz”, vannak jó elemei, csak most már válogatni lehet izgalmas funkciók között.”

Mit tanácsolnátok azoknak, akik a közeljövőben konferenciát szerveznének?

Évi: “ Az új keretek között minden szervezőcsapat a legjobbra törekedve, szívét-lelkét beletéve és elsősorban a látogató élményére fókuszálva el tudja érni azt, hogy a rendezvényen ez ‘lejöjjön’ “ .

Marci: “Hibridet. Most már bűn nem kihasználni az online lehetőségeket, amellett persze, hogy mindannyian az eredeti offline rendezvény hangulatát imádjuk. Vírushelyzet ide vagy oda, sosem fogunk már többé teljesen offline rendezvényt tartani, mert annyi felismerést hozott az elmúlt időszak, hogy kifejezetten visszalépés lenne. “

Gergely:” Ha a konferencián van egy sörkóstoló, akkor azoknak, akik online követik az eseményeket, futárral vitetjük ki a sört. Csak kísérletezzetek!”

Ezúttal is három könyvet sorsoltunk ki a résztvevők között:

Szlafkai Éva: Élj kreatívan!
Seth Godin: Na, ez már marketing!
Szabó Péter: Először a fontosat

A következő meetup augusztus 11-én lesz és a hazai post-Covid közösségi médiáról fog szólni. Ha érdekel, fontold meg a Tagságot, hogy ingyen jöhess, és élvezd a többi izgalmas szolgáltatásunkat is!

Képek: Árvai Dóra