2020 a digitalizáció térnyerését hozta el, akkor is, ha csak kényszerűségből fordultunk a digitális megoldások felé. A személyes kapcsolatokat nem csupán a magánéletben szorította háttérbe a világjárvány, de az üzleti folyamatok terén is. Ma már nem számít különlegesnek az online térben folytatott megbeszélés, de egy többezer fős konferencia sem. Az elmúlt időszakban számos megoldás kibontakozott és elterjedt, amelyek az üzleti élet mindennapi folyamatait segítik. A digitális szerződéskötésben azonban egyelőre csak félmegoldások születtek. Ebben látott potenciált egy magyar startup csapat.

Szponzorált tartalom

A vállalkozások életében számos olyan folyamat van, amit ma már könnyedén megoldunk az online térben. Azonban a hivatalos szerződéskötésre eddig Magyarországon kevés megoldás létezett.

Egy szerződés nyilvánvalóan nem attól digitális, hogy szkennelve elküldjük e-mailen. Attól válik azzá, ahogyan elkészítjük, tároljuk, és hozzáférhetővé tesszük a felek számára a digitális térben. A digitális környezete és a hozzá kapcsolódó szabályozók teszik tehát a dokumentumot hitelessé.

Magyarországon a digitális szerződések kérdését tekintve még elég zárt és merev a jogi környezet pl. az észak- és nyugat-európai országokhoz képest. Az azonban nem kérdés a hazai vállalkozók számára, hogy mielőbb szükség lenne digitális újításokra, amelyek csökkentik a papírmunkát, és egy optimalizálhatóbb adminisztrációs rendszerhez segítenek hozzá. Leginkább azok a kis- és középvállalatok fogalmazzák meg ezt az igényt, amelyeknek értelemszerűen nincs kapacitásuk szerződéseiket megfelelően rendszerezni.

Jelenleg nincs teljeskörű megoldás erre a kérdésre. Az egyik legfontosabb probléma, hogy jogi értelemben az online szerződések még nincsenek megfelelően értelmezve, így nem egyszerű olyan platformot létrehozni, amely komplex megoldást nyújthatna. Félmegoldásokkal telítődik a piac, melyek nagy része nem megfelelően kerül felhasználásra. Gondoljunk csak a különféle fizetős szerződéssablonokra.

Ezen igyekszik segíteni a Fullex – egy most induló magyar startup. A céljuk, hogy létrehozzák az első all around szerződéskezelő szoftvert Magyarországon, amely nem csupán a szerződés létrehozásában, formázásában fog nagy segítséget nyújtani egyéni vállalkozóknak, KKV és multicégeknek, hanem a szerződések jóváhagyási folyamatán keresztül egészen a hiteles aláírásig minden megtalálható lesz a platformon.

A platform még fejlesztés alatt van, viszont a fullexes srácok összeállítottak egy informatív és részletes KKV Kisokost a vállalkozások számára alapvető fontosságú témákban.

Szó van benne például az ÁSZF és az adatvédelmi tájékoztató szerepéről weboldalak esetében, a különböző szerződéstípusokról, külön kiemelve ezek közül két nagyon fontos és gyakori típust, a vállalkozói és a megbízási szerződés közötti különbségeket. Hamarosan pedig új, kifejezetten freelancereket segítő tartalommal is érkeznek.

A www.fullex.hu-n lehetőség van feliratkozni a hírlevelükre, amelynek segítségével ezekhez a KKV Kisokosokhoz is hozzájuthatunk. A Fullex csapat minden héten egy újabb kisokossal rukkol elő.

73 égető kérdés a digitális és kkv szerződésekről

2021. január 21. 18:00 órától Dr. Vida Miklós ügyvéd szakértő lesz a Fullex első online eseményének vendége, aki a TV2-n futó Építkezők c. műsor állandó szakértője, többéves nemzetközi gyakorlattal rendelkező cégjogász.

Az eseményen a Fullex csapata és a meghívott szakértő 73 kérdést fog átbeszélni a digitális és kkv szerződésekkel kapcsolatban, ezen kívül lehetőség nyílik majd jogi és szerződéstechnikai kérdések megvitatására is.

Dr. Vida Miklósról: jogi megoldásaival nem sémákban gondolkodik, hanem a XXI. század nyújtotta digitális lehetőségek és a mesterséges intelligencia bevonásával dolgozik. Ezzel nyújt segítséget a vállalkozások számára szerződéskötési folyamataik, szabályzataik automatizálása terén, a vállalkozások online jelenlétét biztosító jogi környezet, elektronikus aláírás és érintésmentes szerződéskötési szabályozási rendszerek alkalmazásával. A digitális működés jogi szabályzatainak kidolgozása mellett tapasztalattal rendelkezik a jogviták peres, illetve peren kívüli rendezésében az online térben, de gyakorlata van a videóhívás keretében történő szerződéskötés levezetésében, sőt egyesületek, alapítványok és cégek online közgyűléseinek megtartásában vagy az otthonról történő munkavégzéshez kapcsolódó jogszabályi feltételek megteremtésének kérdéskörében is. Miklós nemcsak ügyvédként, hanem adótanácsadóként is hasznosítja az IT technológiát.