A sikeres szabadúszók titka: vállalkozói mindset lépésről lépésre

0
23
vallalkozoi-gondolkodas-mod

A szabadúszók és a vállalkozók legnagyobb motiváló ereje a szabadság. Szeretik saját maguk megszabni a munkaidőt és a munkakörülményeket. Nincs felettesük, nem felelnek senkinek, nem kell a döntésüket megbeszélni másokkal. Ha támad egy ötletük, azonnal meg tudják valósítani, nem kell várniuk jóváhagyásra. Más szóval van időbeni, pénzbeni, döntésbeni, alkotói szabadságuk.

Ugyanakkor fontos különbséget tenni: nem minden szabadúszó épít vállalkozást. Sok esetben inkább egy olyan működésről van szó, ahol valaki továbbra is az idejét adja el, – csak épp nem alkalmazottként, hanem saját keretek között. Hiszen egy vállalkozás akkor igazán sikeres, ha a rendelkezésére álló időben a lehető legkisebb erőfeszítéssel maximális profitot termel, erőforrásai és kapcsolatai hatékony mozgósításával. Mindezt egy olyan probléma megoldásával éri el, amely sok embert érint, és amelynek megoldásáért hajlandóak pénzt, időt és energiát áldozni.

Sokan azonban nem ezt a modellt építik. Inkább arra törekednek, hogy elegendő megbízásuk legyen a folyamatos munkához és a stabil bevételhez. Ez önmagában nem probléma, de van egy természetes plafonja: az idő.

Amikor elkezdesz vállalkozói szemléletben gondolkodni, nem feltétlenül azt jelenti, hogy fel kell adnod a szakmai munkát, amit szeretsz. Inkább azt, hogy elkezded tudatosan úgy alakítani a működésed, hogy az ne kizárólag a saját idődre épüljön. Így nemcsak a bevételed válhat skálázhatóbbá, hanem az időbeli mozgástered is.

Mi a business mindset valójában?

A vállalkozói gondolkodás nem azt jelenti, hogy valaki szereti kockázatni, vagy hogy mindig nagy álmokat kerget. Sokkal gyakorlatiasabb ennél.

A business mindset középpontjában nem az áll, hogy mit tudok én elvégezni, hanem hogy milyen rendszer tudja ezt helyettem – vagy nélkülem – megoldani.

Ez lehet egy folyamat, egy rendszer, egy termék, egy módszertan vagy akár egy csapat. A lényeg: a vállalkozó mindset része, hogy fokozatosan kivond magad az operatív munkából, és helyette olyat építs, ami tőled függetlenül is értéket teremt.

Ez a váltás nem egyik napról a másikra történik, de tudatosan felépíthető. A főbb lépések:

1. Rendszerben gondolkodj, ne feladatokban. Ne azt kérdezz: hogyan csinálom meg ezt?Hanem azt: hogyan működhetne ez nélkülem is? Folyamatokat építs, dokumentálj, delegálj, – még akkor is, ha egyszemélyes a vállalkozásod.

2. Az értéket árazd, ne az időt. Ne azt mérd, mennyi óra megy el egy projektre, hanem mekkora eredményt teremt az ügyfeleidnek. Ez nem csak árazási technika, ez egy alapvetően más viszony a munkádhoz.

3. Az ügyfél problémáját oldd meg, ne csak a kérését teljesítsd. Sokan ott ragadnak meg, hogy pontosan azt adják, amit kérnek tőlük. A vállalkozói gondolkodásmóddal rendelkező ember ezzel szemben proaktívan cselekszik és egy problémara más megoldást is nyújt. Felteszi a kérdést a megbízó helyett is:valóban ez a legjobb megoldás, vagy van más, hatékonyabb? Hosszú távon ez a hozzáállás bizalmat épít és kivitelezőből tanácsadót farag.

4. Ne félj az üres időtől, tudatosan kreálj üresjáratokat. Ha a bevételed az idődhöz kötődik, a kieső idő veszteségnek tűnik. A vállalkozói gondolkodású ember számára ez az az idő, amikor rendszert lehet építeni, stratégiát lehet gondolni, új irányt lehet nyitni.

Mire figyelj?

A jó hír: a vállalkozói mindset nem veleszületett képesség. Nem kell hozzá MBA, befektetési ismeretek vagy tíz év tapasztalat. Kialakítható – de csak akkor, ha valaki tudatosan figyel rá.

Három konkrét jel, hogy érdemes elkezdeni:

  • – Úgy érzed, hogy kimaxoltad az ügyfélidőt, mégsem haladsz előre,
  • – Minden projekt egyforma energiát vesz el, és nem épül semmi egymásra, nem tudsz automatizálni,
  • – Nem tudod miért választanak az ügyfelek téged és emiatt nem tudod ezt megismételni.

Ezek nem a kudarc jelei. Ezek jelzések, hogy a jelenlegi működési modelled elérte a határait és itt az ideje másképp gondolkodni.

Egy ponton sokan ugyanoda jutnak: tele vannak munkával, mégis úgy érzik, valami nem stimmel. Dolgoznak, sőt, túl sokat dolgoznak, de a bevétel nem nő arányosan, a szabadság pedig végképp nem.

A legtöbben ilyenkor szervezési problémát sejtnek mögötte. Jobb időmenedzsmentet keresnek, új eszközöket próbálnak ki, esetleg ügyfelet váltanak. De a valódi ok rendszerint mélyebben van: a vállalkozói gondolkodásmód hiányában, amit most már tudod, miként kell kialakítani és fejleszteni.

A rossz hír

Mint minden fejlesztés és fejlődés, a vállalkozói mindset kiépítése folyamatos és kitartó munkát igényel. Nem elég tudatosítani a fentieket, vagy “aha” felismeréssel tovább menni, ez mindennapos kemény munkát igényel.

A vállalkozó mindset ugyanis az, ami a szakmai, személyes és üzleti fejlődést összefogja és karbantartja. Ettől nehéz, de ettől termelékeny. Ha jól csinálod, hatványozódik. Ha rendszeresen csinálod, egy idő után az, ami eddig hetekig, hónapokig fejtörést okozott, idővel csak pár perces dilemmává válik.

A vállalkozói mindset ugyanis egy izom, amit folyamatosan erősíteni kell.

A jó hír

Ma már számtalan módon tudod fejleszteni a vállalkozói gondolkodásmódod.

Járj olyan közegbe, ahol ilyen emberekkel találkozol, beszélgetsz, tanácsot kérsz. Ezek lehetnek szakmai és üzleti konferenciák, üzleti reggelik, helyi vállalkozói közösségek.

Keress magadnak egy mentort vagy coachot, aki segít heti szinten “kipucolni” az elakadásokat a fejedből és tisztábban látni a helyzeted és az irányt.

Találj a környezetedben, a szakmai közegedben, vagy a coworkingben egy “business bestiet” azaz valakit, akivel tudtok egymásnak ventillálni, de számonkérni is egymás haladását, illetve akivel meg tudjátok ünnepelni egymás sikereit.

Csatlakozz olyan szervezetekhez, ahol a szakmai fejlődés mellett a gondolkodásmód fejlesztésén is dolgoznak és építs magad köré egy olyan kapcsolati hálót, amit megtart.

Olvass cikkeket, hallgass podcastokat a témában amíg tömegközelekedsz, sétáltatod a kutyád vagy takarítasz. Amikor az agyunk napi szinten van kitéve konstruktív, előrevívő gondolatoknak, ezzel újrahuzalozzuk az agyunk idegpályáit és egy idő után számunkra is természetessé válik a proaktív, cselekvő, megoldásorientált gondolkodás.